Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-468

218 A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. Franciaország nem fog 23 %-ot fizetni érte ! — Prooper Sándor : Ne fájjon Franciaországért a maga feje! A cik-cak-szervezet az oka mindennek ugy-ef — Derültség a szélsőbaloldalon.) Mit kaptunk mi érmek a nagy lekötöttségnek, ennek valóságos gyarmattá sülyesztésnek fejében? (Mándv Sámuel: Túlzás!) Bocsánatot kérek, bár túlzás volna, én örülnék neki, de a mostani helyzet is, a Népszövetség körül eddig történt dolgok is, a most lejátszandó események is igazolják és attól félek, hogy az ezután lejátszódó események is igazolni fogják, hogy sajnos, ez nem túlzás. Csak arra akarok még röviden rámutatni, — hiszen Peidl t. képviselőtársam tegnap igazán részletekre menőleg kimutatta — hogy mit is kaptunk mi e nagy lekötöttségért. Kaptunk 250.000 aranykorona kölcsönt, amelynek ez idő szerint mi csak egyharmadátvettük igénybe,'— hogy miért, ezt a t. kormány bölcsességének kell jobban tudnia, — ugy, hogy körülbelül 1410 milliárd papírkorona az, amennyit igénybe vettünk, és fizetünk érte 355 milliárd korona kamatot. Ha ebből levonjuk a fel nem használt kölcsön után nekünk juttatott kamatokat, amelyek mindössze 48*5 milliárd koronát tesznek ki, akkor is kiderül, hogy j/ni 22 és fél pereentes kamatot fizetünk a külföldi kölcsön után, . . . (Kuna P. András : Még fel se vettük ! — Derültség a szélsőbaloldalon.), amelynek csak Vs-át vettük fel. 'Ép ez a baj, t. képviselőtársam, hogy még fel sem vettük, mégis 23%>-ot fizetünk utána. Tessék ezt az irtózatos számot nézni : 355 milliárd korona kamatot fizetünk évenként a fel sem vett kölcsön után. (Propper Sándor: A nemzetközi kapitalizmusnak a kereszténység nevében ! — Kuna P. András : Mi nem a szociáldemokraták szakiskolájába jártunk ; ha oda jártunk volna, többet tudnánk ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Persze, hogy többet !) Elnök : Csendet kérek ! Eöri-Szabó Dezső : Az is hozzátartozik a képhez, hegy mi fizetünk 22"3% kamatot, mig az igénybe nem vett összeg után kapunk 2'2%-ot és csakis igy jön ki a 22 és fél százalék, mert ha ezt is hozzászámítanánk, akkor 25°/o volna az a kamat, amit fizetnünk kellene. Minthogy 2'2%-ot kapunk, igy nem egészen 22"3% az, amennyit fizetünk azért az összegért, amelyet igénybe nem vettünk. Kifelé igy fest a szanálás. Hogyan fest befelé ? Sikerült az államháztartás rendbehozása irtózatos adóztatással, az adósrófnak olyan nagymértékű felcsavarásával, hogy az már igazán szinte elviselhetetlen, különösen a kisebb existenciákra nézve. Mit ér az, ha pénzünk stabilizálódott, de nincs pénzünk ? Pedig a magángazdaság idejutott, hogy nincs pénz, kifogyott mindenünk. Igazán szomorú szívvel látom, hogy a falu becsületes, dolgos népe miként vesziti el az anyagi erőt lába alól. Nemrégen még ugy emlegették a falusi népet, — legalább is a város népe, amely, sajnos, sokszor antagonizmussal viseltetik a falu népe iránt, azt hangoztatta, — hogy pénzben fürdik, de ha meg is lett volna ez az idő, amely pedig nem is volt meg valójában, akkor is már régen elmúlt volna, mert a falu becsületes népe most már a bankokat keresi, váltókkal operál, csak hogy tudjon magán valahogyan segiteni. Igy is előfordul — fájó, vérző szivvel látom sokszor népem között, — hogy most az őszi esős időben is még mindig inezHIÚ') járnak a falusi polgárgyermekek, csak azért, mert a szülők nem tudnak nekik lábbelit venni. (Kuna P. András : Szóval nincsen strózák tele bankóval !) Tavaly rossz volt a termés, az idén a termés sikertelen értékesítése s a rettentő adózás oda juttatták népünket, hogy a legborzasztóbb elkeseredés lett úrrá a évi november hó 18-án, szerdán. szivén. Igen t. uraim, önök is nagyon jól tudhatják, hiszen szintén járnak népük között, hogy a nép mennyire el van keseredve a borzasztó adózás miatt, hogy igazán, — hogy ugy mondjam, — csak egy gyufaszál kellene, hogy kirobbanjon a visszafojtott elégületlenség, de Isten mentse meg ettől ezt a nyomorult országot. Vegyék tekintetbe, — hiszen Kálmán Jenő t. képviselőtársunk is rámutatott, — hogy az adózás már ott tart, hogy nem lehet elviselni. Pedig nem jól van ez igy, mert nekünk a dolgozó elemet, elsősorban a magyar falvak becsületes népét kellene erősítenünk. Hiszen én olyan politikát vártam volna a háború és a forradalmak után, amely _ tényleg arra helyezi a súlyt, a falu becsületes, józan népének megerősödésére. Igazi, tiszta, hamisítatlan, keresztény, jobban mondva krisztusi demokráciát vagy másképen kifejezve magamat, népies politikát vártam én, olyan népies politikát, amely nem osztályuralmat akar, hiszen az osztályuralom bárminemű alakjában csak kárhoztatandó és veszedelmes, (Peidl Gyula : Ügy van! — Propper Sándor : Igy van ez ezer esztendő óta!) igenis, azt vártam, hogy a jognak és terheknek az egyes osztályok közötti megosztása igazságos és méltányos legyen, hogy ne történhessék meg a forradalmak után az, hogy mig némelyek munkanélkül is minden jóban dőzsölnek, mások nehéz testi és szellemi munka dacára nyomorognak. Ki tagadhatná, hogy a helyzet pedig igy volt és igy van ma is! Én olyan adóztatást kívánok, amely a progreszszivitásban elmegy odáig, hogy a háború és a forradalmak utáni idők terhét ne csak a szellemi és tes-ti munkás érezze, hanem a nagytőkének boldog tulajdonosa és birtokosa is. Ne álljon elő az a helyzet, hogy a városi dolgozó nép például csak 50°'o-át fogyasztja ma annak a hustápláléknak, mint amennyit a békében fogyasztott és hogy a szegény kis falusi ember mezítláb legyen kénytelen téli időben a gyermekét járatni, hanem a nagytőkés, a bankár, a nagybirtokos is érezze meg, hogy a háború és a forradalmak után előállott helyzet terhét neki is viselni kell. Akik eddig francia pezsgőt ittak, elégedjenek meg a jó magyar borral, akik pedig négyfogatú hintón jártak, elégedjenek meg kétfogatuval. De ha mi I ezt mondjuk, készen van a vád, hogy ez demagógia. Ha ez demagógia, vállalom a demagógia vádját, még pedig nyugodtan, mert ilyen értelemben megváltó Krisztusom volt az első demagóg. Micsoda arány az pl. az adóztatásban, hogy mig a kis, nyomorult falusi kisiparos, aki küzködik az élettel és nehéz gazdasági viszonyok közepette alig van munkája, kénytelen jövedelmének harmadrészét, sot felét odaadni csupán házadóra, addig a sok-sok millióval rendelkező bankigazgató jövedelmének aztí hiszem talán 10%-át sem adja le adóban, de egészen bizonyos vagyok benne, hogy busás tantiémjének 1 %-át sem adja le adóban, mert ez nem esik adó alá. Azt a népies politikát vártam volna én a háború és forradalmak után, amelyet a régi igazi kisgazdapárt vallott, amely a falu becsületes népét mind erősebb és erősebb mértékben belevonja az alkotmány sáncaiba. Hallottam itt egyszer Kállay Tibor volt pénzügyminiszter ur ajkáról valóságos apoteozist a magyar gentryről. Azt hiszem, objektív vagyok — hiszen az én családom gyökerei is a magyar gentryre nyúlnak vissza — amikor azt mondom, hogy a magyar gentry igy a maga régi értelmében már kiélte magát- Azt hiszem, nem lehet engem elfogultsággal vádolni. Nem azt mondom ezzel, hogy a gentrynek talán minden tagja elértéktelenedett, szó sincs róla, a magyar gentry értékes tagjai kell hogy ma is résztvegyenek a közéletben, a vármegyei életben, de hogy