Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-468

A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. sokszor fölibe a közérdeknek, az egyetemes országos érdeknek. Nemrégiben voltunk itt fültanúi annak a nem épen épületes párbajnak, szóvitának, amelyet két ellenzéki vezérférfra folytatott egymással. Őszintén megvallom, hogy a pártviszonyok az ellenzéken se valami egészségesek. A közvélemény úgyszólván csak két ellenzéki pártról vesz tudomást, az egyik a szélső jobb, a fajvédők pártja, akiktől engem elválaszt az az egyoldalúság, amivel ők a zsidókérdést kezelik (Kuna P. András : Nahát !) és amelynek alapján minden egyes baját és nyomorúságát ennek az országnak a zsidókérdés szemszögéből tekintik és akarják orvosolni, gyógyitani. A másik párt a szélsőbal, amelytől elválaszt Károlyi Mihály szelleme. Nem akarom a multat bolygatni és legjobban szeretném, ha a multak emléke nem zavarná meg azok együttműködését, akik a haza javára önzetlenül együttmunkálkodni készek. De ahogy elitélem azokat, akik az 1918-as idők bűneit itt minduntalan fölkavarják csak azért, hogy politikai ellenfeleiket sárral dobálják meg, épugy elitélem azokat is, akik a multakból nem okulva idejönnek és még ma is védelmükbe veszik a magyar politikai életnek ezt a sötét, gonosz szellemét, Károlyi Mihályt, aki egészen bizonyos, hogy akár féktelen hiúságból, akár tudatlan naivitásból, de engedte szétbomlasztani azokat a nemzeti szervezett erőket, amelyek itt ebben a hazában bizonyos konszolidációt jelentettek és úgyszólván maga rombolta le a gátakat a szenynyes áradat előtt. (Propper Sándor: A háborúcsinálok is benne voltak egy kicsit!) Mindenesetre a háború következményei elősegitették ezt az aknamunkát, de ez nem menti és rem mossa tisztára az u. n. októberi forradalom bűnét, (Úgy van! a jobboldalon.) amely voltakép nem volt más, mint bujkáló katonaszökevények lázadása, minden alacsony, sötét szenvedelemnek szabadra bocsátása. T. Nemzetgyűlés ! Igenis Károlyi Mihály és dicső forradalma viselik a felelősséget az ország szétdarabolásáért, mert ha ők meg nem bontják a szervezett erőket, ha haza nem küldik a katonákat, az ország határát meg tudtuk volna védeni. Ott voltam végig katonáink között ; tudom, hogy fáradtak és csüggedtek voltak. Tudom, hogy a négyévi szenvedés megviselte .lelki és testi erejüket, de azért ott égett bennük — talán különbség és kivétel nélkül —- az elhatározás, hogy a haza határára állitva, védeni fogják ennek az ezeréves hazának megszentelt testét. — (Propper Sándor : Kár volt átadni a flottát ! — Malasits Géza : A haditanácsok csinálták a bajt, leszavaztatták a hadsereget !) Az a feltétlen fegyverletétel, amelyet a Károlyi-kormány elrendelt, nemcsak szégyene, de gyilokja is volt a magyar nemzetnek. Hiszen emlékezünk rá, Kövess tábornok jelentette még november 5 én is, hogy kész felvenni és fel tudja venni a harcot a balkáni hadsereggel, s a felelet az volt rá, hogy : feltétlen fegyverletétel ! Szükségesnek tartottam ezeket ezekről a padokról is elmondani, hogy a. közvélemény — (Peidl Gyula : Jó volna ezt egyszer contradictoriusan letárgyalni,) tisztában legyen azzal, hogy az ellenzéken nemcsak fajvédők és szélsőbaloldali radikálisok vannak, hanem olyanok is, akikben él az ország múltjából táplálkozó és az ország jövőjébe vetett reménység, az a reménység, hogy a hazaszeretet és istenfélelem által e nemes, ideális eszmék által lehet és kell a haza javát biztositani. — (Kuna P.András: Jászi és Garami nem ezt hirdették! — Peidl Gyula : Nem tudja maga azt, hogy azok mit hirdettek ! — Kuna P. NAPLÓ. XXXVI. évi november hó 18-án, szerdán. 217 András : Tudom én nagyon jól ! — Propper Sándor : Nem butelia az ! — Zaj.) Ha már az ellenzéki pártviszonyok fájdalmas ismertetésénél tartok — mert igazán csak fájó szivvel nézhet az ember arra a megosztottságra, amely a magyar ellenzéket egymástól elválasztja — megemlítem, hogy ujabban alakulóban van egy nagyobb liberális ellenzéki párt. Sajnos azonban, a liberális jelszót nálunk már odáig juttatták, hogy amint az egyoldalú fajvédők faj védelem alatt a zsidógyülöletet értik, úgy liberalizmus alatt a mindenáron való zsidó barátságot értik. Hosszabb idő óta csendes lélekkel szemlélem a ^ magyar politika és a magyar közélet fejlődését. Várva-vártam, hogy a gazdasági konszolidáció, amelyet a t. kormány a szanálási javaslatok tárgyalása alkalmával beigért, végre talán még is be fog következni. Kijelentem, hogy talán én lettem volna a legboldogabbak egyike és örömmel ismertem volna el. hogy tévedtem akkor, amikor a szanálási javaslatokat támadtam, ha azt látnám, hogy az a gazdasági konszolidáció, amelyet nekünk a kormány oldaláról kilátásba helyeztek, csakugyan bekövetkezik. Nézzünk azonban egy kissé körül, vájjon úgy sikerült-e a szanálás, amint azt nekünk itt kecsegtető szinekben szemeim elé festették ? Tagadhatatlan, hogy államháztartásunkat rendbehozták, tagadhatatlau, kogy pénzünk értékét stabilizálták, nézzük azonban, hogy ezért micsoda árt fizettünk, nézzük meg. hogy ezután más oldalról milyen következményekkel járt az államháztartás rendbehozása és pénzünk stabilizálása. Hogy milyen árt fizettünk kifelé cl SZcL nálásért ? (Propper Sándor : Egy darab szuverenitást !) Jó nagy darab szuverenitást, akkora szuverenitást, hogy ez már bizony sok volna még Ausztriának is. (Peidl Gyula: Pedig Károlyi nincs is itt !) T. képviselőtársam, én nem mondom, hogy a jelen minden bajáért Károlyi felelős, de a forradalom előidézéseért és annak következményeiért igenis Károlyi is felelős. {Kuna P. András közbeszól. — Zaj. — Propper Sándor : Inkább az olyan gróf, mint az ilyen kisgazda ! — Kuna P. András : Tudjuk ! A Széchenyiekkel együtt vagyunk, de nem a Károlyiakkal ! — Peídl Gyula : Én a tisztességes embereket szeretem !) — Amikor a Népszövetség pénzügyi bizottságában azt indítványozták, hogy a Népszövetség Ausztriára nézve függessze föl az ellenőrzést és ezt akeepálták is, mindössze azt az indítványt terjesztették elő, hogy kösse ki a bizottság,_ hogy ha tiz év alatt Ausztria még egyszer bajba jutna, aláveti maaát a Népszövetség ellenőrzésének, s a bizottság hivatkozott arra, hogy ez a kikötés benne van a Magyarország által elvállalt feltételekben is. Mikor ezt Ausztria követe, a kancellár meghallotta, tüntetőleg elhagyta a termet és erre egy pár napon át az összes osztrák újságok tiltakoztak az ellen, hogy Ausztria alkotmányát, önállóságát, függetlenségét a magyarral egyformán kezeljék. A Neue Freie Presse, ez a nacionalizmussal — azt hiszem — nem olyan nagyon vádolható nagy osztrák lap szó szerint ezt irta (olvassa:) „Ausztria nem tűrheti, hogy önállóságát és függetlenségét ugy megkössék, mint Magyarországét, mert ő nem gyarmat.'* (Mozgás.) íme ez is bizonyítja, hogy (Fráter Pál : Ez egy magánvélemény !) — így irt az egész osztrák sajtó abban az időben! — ami igenis, azt bizonyítja, amit mi is állítottunk annak idején és sajnos, most is kell, hogy állítsunk: hogy e szanálási kölcsön kapcsán valóságos gyarmattá lettünk ('Ellentmondások jobbfelöl), a kölcsönt drága pénzen ide juttatott hatalmaknak sőt, ami még sajnosabb, a minket körülvevő kis államoknak gyarmatává. (Kuna P. András : Franciaország is kénytelen belemenni a kölcsönbe ! — Peidl Gyuía : 32