Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-467

A nemzetgyűlés 467. ülése 1925. János : A gyilkosok elhelyezése nem igaz 1 — Haller István : Tessék csak egyet mondani !) Elnök : Haller István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Haller István közbeszól.) Haller István képviselő urat ismételten kérem, méltóztassék csendben maradni. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Leszállította a fát, most jól érzi magát. — Zaj.) PeidI Gyula : A munkásbiztositó pénztárt évek óta sorvasztják és züllesztik, autonómiáját megszüntették és beültettek a kurzus tisztviselők mellé kormánybiztos urakat. Ezek as urak lehet, hogy jóakarattal, de azt hiszem, abszolút hozzá nem értéssel próbálják a pénztárakat tovább vezetni. Egész kétségtelen, hogy az érdekeltségek, j munkások és munkaadók telve vannak a legsúlyosabb panaszokkal, {Ugy van! a szélsőbaloldalon.); nincs különbség munkás és munkaadói részen, még a politikai rétegeződés dacára sem a tekintetben, hogy az autonómiát vissza kell adni, ha nem akarják ezeket a munkásbiztositó pénztárakat teljesen tönkretenni. (Zaj-) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Haller István és Várnai Dániel képviselő urakat kérem, méltóztassanak beszélgetéseiket kint folytatni. Peidi Gyula : És mert nines különbség a í kívánalmak között, logikus, hogy a kormány a pénztárak autonómiáját nem állítja vissza "l Ha az ember figyelemmel kisérte a pengő-javaslat sorsát, látta, hogy ott is az voit a helyzet, hogy úgyszólván az utolsó napig nem volt különbség a tekintetben, hogy pengő legyen-e a pénznem vagy sem. Voltak ugyan eltérő felfogások, hogy ilyen vagy amolyan elnevezése legyen, tiz- vagy húszezres, vagy az aranynak megfelelő 14.500-as legyen a kulcs, de abban egyetértett mindenki, hogy a pengő nem kell és miután a kormány ankéten, tanácskozásokon megállapította, hogy minden lehet, csak pengő nem, megcsinálta a pengőt. Ugyanez a helyzet a pénztárak autonómiája szempontjából. Ismétlem, keresztény szervezetekben tömörülő munkásoknál, keresztény szervezetekben tömörülő munkaadóknál, nem szólva az ipartestületek egész sorozatáról, egyértelmű a kívánság, hogy az autonómiát vissza kell állitani, ! mert a munkásság panaszkodik a bánásmód, a kezelés, az orvosi ellátás, a táppénzbeli ellátás ellen, a munkaadók pedig panaszkodnak az adminisztráció ellen és az intézet részéről őket állandóan fenyegető és zaklató módszerek ellen. Eszerint mindenki kívánja az autonómia visszaállitá- i sát, a kormány tehát nem csinálja meg. Van | ugyan egy beterjesztett törvényjavaslata a kor- j mánynak e tekintetben, de az nem az autonómia ! visszaállítását célozza, (Szabó Imre : A diktatúra ! törvényesitését!) hanem — magyarán mondva — ! az autonómia kiherélését. Persze ezt a törvényt ] én nem reklamálom, ellenben hangot kívánok adni • annak az egyértelmű felfogásnak munkaadó és \ munkás részéről, hogy az autonómiát pedig vissza ! kell állitani. (Szabó Imre: Eredeti formájában!) Ennek kapcsán meg kell állapítanom, hogy : a Budapesti Kerületi Munkásbiztositó Pénztár, j amely mint legnagyobb pénztár büszkesége volt i a háború befejezéséig az országnak, produkált j olyant, hogy felvehette a versenyt a külföld hasonló nagyságú intézményeivel. Hozzáértő vezetése volt, hozzáértő tisztviselők kezében volt, az i érdekeltek, akik a költségeket előteremtették, egy- | úttal az igazgatóságot is alkották. Természetes, I hogy az önkormányzatnak ebből a csaknem a tel- j jességéből valami olyannak kell kialakulnia, ami- ! vei elsősorban az érdekeltek meg vannak elégedve, ! de ismétlem, ez kiállotta a versenyt a külföld hasonló intézményeivel is. Ennek a pénztárnak most hét esztendei szünet évi november hó 17-én, kedden. 193 után megjelent egy évi jelentése. Sajnálom, hogy nincs itt Viczián István t. képviselő ur, akinek figyelmét ráirányítanám arra, hogy ez a törvényen alapuló intézmény hét évig nem tartott közgyűlést, sőt még évi jelentést sem adott ki. Most végre kiadott egy ilyen évi jelentést, amely, mondhatom, siralmas. Az évi jelentés nem emlékszik meg; arról, hogy a pénztárnak hány táppénzes napja volt, nem lehet tehát megállapítani, hogy mennyiben felel meg feladatának, mennyiben nem. Igaz, hogy tisztára formai a kérdés, mert a gyakorlatból tudjuk, hogy a munkások, akikkel érintkezünk, de a munkaadók is teljesen egyértelműek abban, hogy mai formájában nem felel meg feladatának. E helyett azonban a jelentésből azt látjuk, hogy a pénztár fen tart egy házassági tanácsadót. Ezt a házassági tanácsadót azonban saját jelentése szerint egy évben 10—15 esetben veszik igénybe. Én ugyan ezt az intézményt alapjában véve helyesnek tartom, de itt valahol hibának kell lenni a dologban, ha ezt egy évben csak 10—15 esetben veszik igénybe. A jelentésből kitűnik, hogy felvettek 1924-ben 723 vérvizsgálatot. De nem mondja meg ezeknek a vérvizsgálatoknak eredményét, már pedig az ilyen természetű laboratóriumi munkálatból csak akkor lehet következtetéseket levonni, ha egyúttal az eredményeket is meg lehet ismerni. Azt mondja a jelentés, hogy a pénztárnál 24.995 légzőszervi megbetegedés volt, ezzel szemben csak 225 laboratóriumi köpetvizsgálatot tartottak, ami pedig az egyedüli biztos módja annak, hogy a beteg további fertőzőképességét, vagy a fertőzés veszélyének megszűnését megállapíthassák. Egészen kétségbe kell esni nemcsak az illető beteg munkás szempontjából, akit ilyen felületesen jelentenek munkaképesnek a fertőzés veszélyének megvizsgálása, vagy megállapítása nélkül, hanem ezeknek a munkásoknak otthoni környezete, családi köre szempontjából is, mert mindazokra, akikkel a munkás a műhelyben, vagy bárhol másutt érintkezik, súlyos ennek a hiányossága, ami mellett egyáltalán nem igen lehet elképzelni, hogy ezeket a légzőszervi betegeket milyen alapon deklarálja a pénztár egészségeseknek, ha nem tudja és nem is kísérli meg a beteg állapotának megállapítását. A múltban a pénztár nagyszerű tevékenységet fejtett ki propagandájával a betegségek megelőzése tekintetében. Ma a pénztár azon panaszkodik, hogy erre a célra nincs helyisége és ezen akad meg az összességre — ismétlem, nemcsak a munkásság összességére, hanem az öszlakosságra nézve — üdvös ilyen propaganda. A pénztár jelentéséből kiderül egy érdekes adat, amennyiben megállapítja, hogy egy orvosi vény átlagban 73 aranyfillérbe kerül, 14%-kal kevesebbe, mint a békében. Ez azért nagyon érdekes, mert bizonyos irányban fényt vet a pénztárak működésére. 14%-kal kevesebbe kerül egy-egy^ orvosi vény megcsináltatása, holott egészen kétségtelen, hogy aranyban számítva is, az orvosszerek ára 35, vagy 40%-kaí drágult, amennyivel minden egyéb közszükségleti cikk is, inkább többel, mint kevesebbel, ugy hogy ez a 14%-kal a belső drágulásnak hozzászámitásával egészen bizonyosan 50-60%-ra taksálható, Ennek megállapítása azért érdekes és jellemző, mert azt hiszem, Tolna megye törvényhatóságának kezdeményezésére több törvényhatóságnak, igy Szeged törvényhatóságának hozzájárulásával is valamilyen panasz, felirat, vagy felterjesztés ment a népjóléti ministeriumhoz és minthogy a panasz a pénztárak kezelése ellen Szekszárdról indult ki, a szekszárdi pénztár ellen irányult elsősorban, de csatlakoztak hozzá, amint emlitet28*