Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-467

194 A nemzetgyűlés 467. ülése 1925. tem, más törvényhatóságok is, a népjóléti minis­terium kiadta a panaszt a szekszárdi pénztár kormánybiztosának megvizsgálás céljából, vájjon igaz-e a panasz tárgya, amelyet elfelejtettem az előbb megemlíteni, hogy a pénztári orvosok olyan értelmű utasítást kaptak, hogy csak kevesebb gyógyhatású, illetőleg főként olcsó gyógyszereket Írhatnak a pénztári betegeknek. A^ napokban tör­tént, hogy a népjóléti minister úr a szekszárdi pénztári kormánybiztos vizsgálatának eredménye­képen ezeket a panaszokat visszautasította, és most jelenik meg a budapesti kerületi pénztár jelentése, mely ezeket a panaszokat lényegükben, talán más formában, mindenesetre annyiban meg­erősíti, hogy ma a békebelinél 50—60°/o-kal gyen­gébb a pénztárak gyógyszerkiszolgálása, mint a háborúban volt. Egyenesen szociális és gazdasági politikai jelentőségű a pénztár évi jelentésének az az adata, mely a női munka elszaporodásáról szól. Kitűnik ebből a jelentésből, hogy míg 1918-ban a pénztár­nak 82.725 nőtagja volt, addig 1924-ben már 135.631 nőtagja volt. A szaporulat 52.906, de nem lehet megfeledkezni arról, hogy 1918 a háború befejezésének éve volt, és már a háború ideje alatt — talán részben más okokból is^ — gyári üzemekben alkalmazott munkásnők száma a há­ború előttihez képest lényegesen megszaporodott. Ha tehát 1918-tól 1924-ig még körülbelül 60 vagy talán 70°/o-os szaporulat állott elő, akkor ennek szociálpolitikai és gazdaságpolitikai jelentősége van, mert ez azt bizonyitja, hogy a férfimunká­sok munkaerejének értékelése és megfizetése olyan alacsony nívóra sülyedt, hogy a család abból abszolúte képtelen megélni. Hogy tehát pótolja a hiányzót, a munkásasszonyokat szorítja be a gaz­dasági kényszerűség a gyárakba és műhelyekbe. Ez keresztényi szempontból, a család intaktságá­nak, a családi élet megóvásának szempontjából — melyet állitólag mi szocialisták veszélyeztetünk, fenyegetünk, de amely a mai keresztény kor­mányzat eredményeképen áll elő — veszedelmes dolog, mert nyilvánvaló, hogy a munkásasszony, amennyiben gyermeke van, egész napi munka mellett és után a gyermeknevelés terén is, az egyéb háztartási teendők terén is, általában a csa­ládi élet terén bizonyos mértékig kénytelen-kel­letlen visszamarad. Másrészt ez természetszerűen odavezet — és vannak szakértői felfogások, melyek azt állítják, hogy már észrevehető is ennek ha­tása, — hogy a reggeltől estig munkába kénysze­ritett asszony szabadkozik és áldozatok árán is menekül a gyermekáldástól. (Ugy van a szélső­baloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, ezzel érdemes foglalkozni ; de hogy a budapesti kerületi pénztár a mai vezetés mellett ezzel a kérdéssel hogyan foglalkozik, az kitűnik ugyancsak a jelentésből, mely szerint a pénztár 1923. év óta a lebabázó anyának nem adhat természetben szülésznői se­gélyt, mert — nem tudom miért — a pénztárnak nein sikertilt a szülésznőkkel megegyezést kötnie, hanem ad nekik pénzt, amely természetesen rend­szerint kevés s a szülő anya részére nem nyújtja azt, amit a pénztárnak nyújtania kellene. Egy másik kifogás az, hogy a népjóléti mi­nistériumban felülkerekedett a vállalati pénz­tárak iránti szeretet. Ennek a kérdésnek külföldön egészen nagy irodalma van. Magyarországon is sok szó esett már róla, amikor legalább látszat szerint törődtek a szociálpolitikai kérdésekkel, de ebből az irodalomból az derül ki, hogy a vállalati pénztárak túlnyomó része — egyes dicséretes ki­vételektől eltekintve — nem felelt meg feladatának szociálpolitikai szempontból és egyéb szempontok­ból sem. Én tehát nagyon szívesen ragadom meg az alkalmat, hogy a népjóléti minister ur figyel­és' november hó 17-én, kedden. i mét erre feihivjam, azzal a kívánsággal, hogy a ministerium ezt a nem célravezető vállalati pénztári alakulást ne támogassa tovább, mert ez nincs hasznára az ügynek, a beteg munkásságnak és az ország társadalmának sem. T. Nemzetgyűlés ! Kénytelen vagyok a nép­jóléti ministerium költségvetését (Kiss Menyhért : Nagy dzsungel \) egy más szempontból vizsgálat tárgyává tenni. A hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák ellátása annak ellenére, hogy erre a célra a budgetben 145 milliárd és 500 millió van felvéve, — miután ez az összeg 337.902 gondozót' at kellene hogy kielégítsen, s miután így évenként átlag 430.800 korona esik egy gondozottra, — abszolút elégtelen, (Ugy van ! balfelöl. — Kiss Menyhért : Embertelen !) abszolúte nem meg­valósítása azoknak az Ígéreteknek, melyeket a magyar haza nevében a háború kitörésekor és a háború egész folyamán a hadbavonultaknak és hozzátartozóiknak tettek. (Temesváry Imre elő­adó : 186 milliárdra van felemelve. Hat millió aranykoronával több most, mint méltóztatott em­líteni !) Akkor ez az arány valamivel jobb lesz, de ez semmiképen sem változtathat azon, ami miatt a kérdést tulajdonképen szóváteszem. Én tehát általában szükségesnek tartom, hogy a hadi­rokkantakról, özvegyekről és árvákról a magyar haza a legminimálisabb mértékben, de kielégitően gondoskodjék. {Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Kiss Menyhért : Gyalázat, amit eddig csináltak !) Ez szerintem oly morális és el nem utasítható kötelezettsége a magyar kormányzatnak, hogy ezt mindenáron, minden erő megfeszitésével is teljesítenie kell. Én itt némi kis számításokat eszközöltem és megnéztem közelebbről is hogy ez a 145, illetőleg most már 186 milliárd hogyan is oszlik meg. (Halljuk! Halljuk!) Megállapítottam mindenek­előtt, hogy a népjóléti ministerium a 25%-on aluli sérüléseket kiküszöbölte és ezek az ő számára már nem léteznek. (Esztergályos János: A magasabba­kat leszállitotta!) Ebbe nem kívánok beleszólni, ez — szerintem — az orvosi lelkiismeret kérdése. Ha az orvos lelkiismeretesen megvizsgálja és fej­lettebb munkaképességet állapit meg, lehet re vi­zi ónak helye, de általánosságban a magam részé­ről ezt nem tudom ab ovo kifogás tárgj^ává tenni. (Erdélyi Aladár : Ez komoly beszéd !) Megállapitottam, hogy a 25°/o-ig sérült legény­ségbeliek és altisztek kapnak évi 144.000 koronát, az ugyanilyen fokú sérült tisztek évi 288.000 ko­ronát. T. Nemzetgyűlés ! Nem habozom kijelenteni, hogy ezt szégyenletesnek tartom. — (Br. Petricse­vich-Horváth Emil : Ez nem az utolsó, ez régebbi adat ! — Kiss Menyhért : Ez a nemzeti becsület megcsúfolása ! — Br. Petricsevich-Horváth Emil : Augusztus óta fel van emelve ! — Saíy Endre : Ha a duplájára, akkor is kevés. — Zaj.) Az 50%-os sérült legénységbeli 720.000 koronát kap, altiszt 1,080.000 koronát. (Esztergályos János : Ha a duplája, akkor is kevés ! — Br. Petriesevich­Horváth Emil : Ezek nem hivatalos adatok ! nem ezek vannak érvényben a költségvetésben ! — Zaj. — Lendval István közbeszól.) Elnök : Csendet kérek ! — (Br. Petriesevich­Horváth Emil : A vizi sikló az hiteles volt ! — Lendvai István : De én moraliter még nem sik­lottam le ! — Zaj.) Azt hiszem, hogy a tárgy komolysága elég nagy ahoz, hogy a szónokot min­. den oldalról csendben meghallgassák. (Zaj.) PeidI Gyuia : Kimutatásom szerint egy 100%-os rokkant legénységbeli 6 milliót kap, az altiszt 9 milliót, a tiszt 12 millió koronát egy esztendőre, Méltóztatik-e tehát állítani, hogy most ennek a dupláját kapják 1 A hallgatásból Ítélve azt kell hinnem, hogy ezek az adatok

Next

/
Thumbnails
Contents