Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-467

18i A nemzetgyűlés 467. ülése 19.25. demokrata párt az ellenzéki blokkhoz és mert a mi törekvésünk a demokratikus fejlődés szempontjából őszinte és becsületes, ebból logikusan következik, hogy mély sajnálkozás fog- el, ha azt látom, hogy rokonérzésü politikusok a szinen marcangolják egymást és ahelyett, hogy egyesitett erővel törekednének a mai reakciós kormányzat ellen minden igénybevehető erőt felsorakoztatni, mulatságot rendeznek a reakció előtt, amely természetesen a nevető harmadik szerepében kényelmesen és jól érzi magát. Távol áll tőlem, beleavatkozni abba, hogy demokratikus polgári ellenzéki politikusok milyen formák között, milyen név alatt kívánják a maguk egyesülését elérni. Kereken kijelentem, hogy nekem egyáltalán nem fontos az, hogy ezt az egyesülést blokknak nevezik-e vagy egyébnek, még azt sem tartom döntő fontosságúnak, hogy mi abban a blokkban benn vagyunk-e vagy sem. Véleményem szerint egyáltalán nem fontosak ezek a formai kérdések. Az a véleményem, hogy a polgári politikusok az ő organizációjukat alakítsák ki és fejlesszék olyan módon és nevezzék ugy, ahogy nekik jól esik. Fontos csak egyetlenegy kérdés és ez alapvető fontosságú a saját egyesülésük szempontjából is : egyetértenek-e abban a tekintetben, hogy Magyarország a boldogulását csak a demokratikus fejlődés utján érheti el, másrészt egyetértenek-e abban, hogy a mai kormányzati rendszer a demokráciának épen az ellenlábasa, egyetértenek-e tehát végeredményben abban, hogy a mai kormányzati rendszer megváltoztatására minden törvényes, alkotmányos eszközt fel kell használni, ha pedig ebben egyetértenek, akkor, ismétlem, az én véleményem szerint teljesen irreleváns, hogy blokkot alkotnak-e vagy sem ; irreleváns, hogy mi ebben benne vagyunk-e vagy sem, mert ha a polgári politikusok, a polgári pártok demokratikus irány érdekében össze tudnak fogni és a demokratikus fejlődés érdekében küzdelmet fejtenek ki, mi a magunk részéről a segitségükre leszünk tekintet nélkül arra, ismétlem, hogy benne vagyunk-e ebben az egyesülésben vagy blokkban, vagy sem. Segitségükre leszünk fentartás nélkül mindaddig, amig Magyarországon a normális politizálásnak lehetőségét elérjük. Én ugyanis súlyos hibának és tévedésnek tartom, ha valaki azt hiszi, hogy Magyarországon a normális politizálásnak lehetősége már megvan. Nincs meg. A leghatározottabban állítom, hogy nincs meg. Meg kell állapitanom, hogy a normális politika folytatásának alapeleme és elengedhetetlen fundamentuma a szabad gyülekezési és egyesülési jog és a sajtószabadság. Ki állithatja azt, hogy Magyarországon ez a kettő megvan ? Az egyesülési és gyülekezési jognak gyakorlása részben az alantas közigazgatási tisztviselők, részben a belügyministerium önkényétől függ, és lehet-e sajtószabadságról beszélni olyan országban, ahol a sajtó léte vagy nemléte a belügyministertől vagy a ministerelnökségtől függ! Lehet-e sajtószabadságról beszélni olyan országban, amelynek közvéleménye az én megítélésem szerint túlnyomórészben ellenzéki, de azért ennek ellenére ellenzéki sajtót alig találunk 1 Miért van ez % Egyrészt azért, mert a meglévő sajtó keze-lába meg van kötve, a szabad véleménynyilvánítás csak azzal a kockázattal lehetséges, hogy megszüntetik az illető sajtóorgánum megjelenését, másrészt pedig uj sajtóorgánumok, ha ellenzékiek, nem láthatnak napvilágot, inert ez a belügyministerium vagy a ministerelnökség sajtóosztályától függ. És amig a miniszterelnökség sajtóosztálya a kormánypárti sajtó részére bőséges sajtóalappal rendelkezik és évi november hó 17-én, kedden. ezt igénybe is veszi, addig a másik oldalon egyenesen megakadályozza és lehetetlenné teszi, hogy ellenzéki sajtó napvilágot láthasson. Olyan országban tehát, amelyben az egyesülési és gyülekezési jog, valamint a sajtószabadság szempontjából ilyen állapotok vannak, csak tévesen lehet azt hinni, vagy állítani, hogy a normális politikai lehetőségek már megvannak. Ismétlem, nincsenek meg és da ennek felismerése elől elzárkózunk, ennek előbb, vagy utóbb súlyos következményei lesznek, amelyekért a felelősséget mindenki viselni tartozik. Én itt tudatosan, általánosságban beszéltem az egyesülési és gyülekezési jogról, valamint a sajtószabadságról, mert ez általánosságban áll. Még sok, sok panaszom volna, ha fel akarnám sorolni a kormányzatnak a szociáldemokrata sajtóval szemben tanúsított önkényes magatartását, mert hiszen tudvalévő, hogy a munkáskategóriák egy része, a földmunkások, a vasutasok, a közalkalmazottak stb. egyáltalán el vannak ütve a szervezkedés lehetőségétől és szabadságától, más kategóriák részére pedig ez annyira meg van nehezitve, hogy csak nagy kockázatok árán lehetséges a szervezkedés az illető munkások részére. Ugyanebből a szempontból kívánok röviden foglalkozni a kormány külpolitikájával, ha ugyan egyáltalán lehet szó a magyar kormány külpolitikai orientációjáról- Foglalkozni kivan ok ezzel azért, mert a legutóbbi napokban nagyon érdekes és^ erre a külpolitikai orientációra, azt mondhatnám külpolitikai érzékre jellemző és világotvető esemény játszódott le. Egy előkelő magyar ur hosszú távollét után megérkezik Mossulból és felveti a kérdést, vájjon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy Magyarország a Népszövetségből kilépjen ? Nem kívánok most arról beszélni, hogy a népszövetségi kölcsön és ezzel kapcsolatosan az ország szuverenitásának feláldozása, az itt nyakunkon lévő főbiztos mennyiben teszi morálisan, de jogilag is egyáltalán komikussá vitát, hogy Magyarország a Népszövetségből lépjen ki. Én csak a kérdésnek politikai momentumaira kívánok rátérni. Ez az előkelő és hosszú ideig az országon kívül élt ur felveti ezt a kérdést és a kormány belemegy és komolyan tárgyalja ezt a problémát: nem kellene-e kilépni a Népszövetségből ? Ha ennek a tárgyalásnak az a célja, hogy ezáltal valami szükségletet eiérjünk, ha célja, hogy bizonyos irányban nyomást gyakoroljunk, akkor ezt meg tudom érteni, de nem Magyarország szempontjából, mert Magyarország helyzete az én igénytelen véleményem szerint ma, a mai Európában gazdaságilag, de politikailag sem olyan, hogy a maga állásfoglalásával külpolitikailag ilyen nyomást kifejteni tudna, bármilyen elérendő cél érdekében. Sokkal inkább azt kell mondanom, hogy az, ami velejárója a már beszédem korábbi folyamán kifogásolt uriszellemnek, az önmaga túlbecsülése : ez nyilvánul meg és ez nyilvánult meg lényegében 1919-ben is, amikor itt azt az úgynevezett proletárdiktatúrát megcsinálták, azzal az elgondolással, hogy ha Magyarországon ezt megcsinálják, akkor majd a külföld is utánozni fogja. Ebben is egy túlbecsülést láttam és látnék, ha olyan nyomást kívánnánk gyakorolni külpolitikai szempontból idegen tényezőkre ; ugyanezt a túlbecsülést látnám, mert szerintem a mi egész politikai helyzetünk erre nem képesít bennünket. De belemegy a kormány ennek a kérdésnek komoly vitatásába. Mellékes most már, hogy a kormány végső konkluzióképen arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem alkalmas az idő a kilépésre. De belement e kérdés tárgyalásába egy olyan időpontban, amikor a Népszövetség, talán első izben fennállása óta, tanújelét, bizonyságát