Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. vallja, hogy mindazok, akik a háborúba mentek, hazafias cselekedettől vezéreltetve mentek oda, és hazafias kötelességüknek tették eleget. Amikor segélyezésére a magyar kormány csak 176 milliárd koronát tud előirányozni ugyanakkor, amikor a honvédség nyugellátására 388 milliárd koronája van. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban méltóztas­sanak megengedni, hogy rámutassak egy olyan dologra, amelyről a nemzetgyűlésen még külön nem esett szó, de amit szükségesnek tartok meg­említeni. Nem tudom, hogy t. képviselőtársaim közül, kik ismerték annak idején Nagy-Magyar­országon a közös hadseregbe tartozó tisztek visel­kedését és állásfoglalását. Én, aki köztük voltam, ismerem és valószínű, hogy áz urak is ismerik egynémely tisztnek a gondolkozásmódját. Én pél­dául emlékszem arra, akárhányszor megtörtént, •— hogy ha a magyar baka, a falusi ember nem tudta megtanulni vagy kiejteni, akármennyire akarta is a fejébe verni a magyar altiszt, hogy »Herr Hauptmann melde gehorsamst, vagy bitte gehorsamst,« akadt olyan kapitány, aki ezért hat­órai kurtavasra verette. Ezekről az urakról, akik ezt béke idejében megcsinálták és most itt élnek Magyarországon köztünk és a magyar hadseregben szolgálnak, nem hiszem el, hogy jó hazafiak lennének, mert csak a kényszer sodorta őket ide. Ezeknek a tisz­teknek nagy részét, akik nem is magyar^ hanem osztrák állampolgárok, a magyar kormány reakti­válta. Itt megkapják a maguk nyugdíját, amennyi­ben pedig szolgálatra alkalmasak és szolgálni akarnak, a kormány be is vette őket a magyar hadsereg kötelékébe. Nem akarok senkit meg­vádolni, de én ki merem jelenteni azt, hogyha valamikor komolyra fordulna a dolog, nem mer­ném Magyarországot, a magyar állampolgárokat és a magyar katonákat ezeknek a volt közös had­seregbeli tiszteknek a vezetésére bizni, mert én nem biznék meg bennük, hogy igazán olyan sziv­vel-lélekkel viselik az ország érdekeit és ügyét szivükön, mint azt hirdetik. T. Nemzetgyűlés ! A katonatiszti létszám szintén túlnagy. Ha összehasonlítjuk a tiszti lét­számot a legénység létszámával, megállapíthat­juk, hogy amig békében hadnagynak kellett lenni a szakaszparancsnoknak, addig ma azt mondhat­nám, hogy talán még a rajvonalparancsnok is kapitány. Tábornokunk, mondhatnám majdnem annyi van, mint amennyi zupás őrmesterünk volt békében. Akármerre jár-kel az ember, csak tábor­nokot lát és ezek eltartása az országnak óriási költségébe kerül. Hozzá kell venni ehhez még azt is, hogy ezeknek nagyrésze nem magyar állam­polgár, hanem a magyar kormány átvette őket anélkül, hogy erre kötelezve lett volna. Csonka Magyarország földje 35 billiót kép­visel gabonaértékben s ezután fizetnek körülbelül 580 milliárd korona adót, holott forgalmi és fogyasztási adó címén a magyar állampolgárok 4443 milliárd koronát fizetnek, tehát lényegesen több folyik be — mint az előbb is rámutattam — közvetett adókban, mint egyenes adók címén. Az állami alkalmazottak illetménye 2297 milliárd 427 millió korona. Ha ehhez hozzávesz­szük a nyugdíjasokat, ezek nyugdíjának összege 1520.486,000.000 koronát tesz ki. Ez olyan teher, melyet az én megitélésem szerint ez az ország nem bir el és a kormánynak kötelessége gondoskodni arról, hogy ezek az összegek lényegesen csökken­tessenek, mert különben nemcsak pénzügyi csőd előtt állunk, hanem lehetetlenség lesz ezt az orszá­got kihúzni abból a helyzetből, amelybe a háború belelökte. Még csak néhány dolgot akarok felemlíteni. évi november hó 13-án, pénteken. 155 Az egyes tárcáknál, amint mondottam, csak olyan dolgokat akarok kiragadni, amelyek hogy ugy mondjam, kitolulnak a sorok közül. A kereskedelmi tárcánál pl. azt látjuk, hogj 7 a postánál az alkalmazottak száma 14.511, a nyug­díjasok száma pedig 7872. Tehát 14.511 tisztvi­selőre van szükségünk és összesen körülbelül 22, vagy 23.000 ember fentartásáról kell itt gondos­kodnunk, mert hiszen a nyugdíjasokat is mind ezek közé kell sorozni. Igaz, hogy ezzel szemben azt mondhatják t. képviselőtársaim, hogy mit csi­náljunk a nyugdíjasokkai, ha a létszámcsökken­tésre szükség van, — mint ahogyan mi is mondjuk, hogy szükség van, — nem lehet kidobni ŐKet az utcára, nyugdíjazni kell őket. Ez igaz, de ennek meg van a maga formája, amire mi annak idején rámutattunk. Méltóztassék ugyanis a tisztviselők hazafias lelkiismeretére apellálni és méltóztassék először azokat elbocsátani és nyugdíjazni vagy végkielégiteni, akik nem szorultak rá arra az állásra, amelyet betöltenek. Meg vagyok győződve arról, hogy ha azokat az állami tisztviselőket mind el­bocsátanak, akik nem szorultak rá arra az állásra, mert van magánvagyonuk, amelyből tiszteségesen meg tudnak élni, akkor az államról óriási terhet tudnánk levenni, csak a kormánynak ezt végre kellene hajtani. A postatakarékpénztárnál az alkalmazottak száma 1074, nyugdíjasok száma 627. Ha az erre vonatkozó indokolást nézzük, látjuk, hogy a keres­kedelemügyi minister ur megállapítja többek között, hogy a postaaltiszteknél 11 milliárddal irányoztak többet elő, mint amennyi annak idején volt előirányozva, vagyis összesen 20 milliárddal többet irányoztak elő a kereskedelmi tárca terhére, mint 1924—25-ben és ebből 11 milliárd korona esik majd nyáriruha-vásárlásra. Azt mondja az indo­kolás, hogy azért kellett 11 milliárd koronát elő­irányozni nyáriruha-vásárlásra a postaaltisztek részére, mert a ruhát a kormány szövetben kívánja beszerezni, nem pedig vászonban, mint azelőtt. De hogy miért szövetben s miért nem vászonban, amikor az valószínűleg olcsóbba kerül, azt nem mondja meg. Én nem tudom, hogy mi van e mögött, miért nem meri ezt a minister ur egyenesen meg­mondani ? Az én megitélésem szerint sokkal praktikusabb, kényelmesebb is nyáron a vászon­ruha, mint a szövetruha s amellett olcsóbb is ; akkor miért dobunk ki 11 milliárddal többet, amikor ezt meg lehet takarítani ? Ha megnézzük a kereskedelemügyi minister ur költségvetését, abból megállapíthatjuk azt is, hogy az államvasutaknál beruházásokra 80 mil­liárd korona van előirányozva 1925—26-ra, mig ezzel szemben 1924—25-re 305 milliárd korona volt előirányozva. A kormány annak idején nagyon hangoztatta, hogy beruházásokat fog eszközölni, mert maga is belátja, hogy a munkának meg kell indulni, és hangoztatta, hogy el fogja rendelni a közmunkákat mindenhol, ahoi erre csak szükség van és amennyiben erre a kormánynak pénze van. Már most én nem tudom megérteni azt, hogy mikor az államvasutaknál az egész háború alatt és a háború utáni években is nagyon gyéren végeztek és folytattak javitó munkát, akár uttest-javitó, akár egyéb javitó munkát, akkor a kormány miért nem látta elérkezettnek és szükségesnek azt, hogy nagyobb beruházásokat eszközöljön 1925-ben, mert ez a mostani beruházási összeg, a 80 milliárd, a múlt évi 305 milliárddal szemben olyan elenyé­szően csekély, hogy róla, azt hiszem, komolyan beszélni sem lehet. A kereskedelemügyi minister ur tárcájánál az iparfelügyelettel is foglalkozik a költségelő­irányzat, amelyből megtudhatjuk, hogy az ipar­felügyelőségnél 46 alkalmazott van és a 46 alkal­22*

Next

/
Thumbnails
Contents