Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. másik ugyanolyan cselekedetével szerencsés lépést tett. Szóval itt szerencsejáték volt, a nagyok szerencsejátékot űztek, viseljék is ennek következményeit. De mi van az árvákkal ? A kis, négyesztendős leányoknak — aki négy éves volt akkor, amikor a háború kiütött — betették az 50.000 vagy 100.000 koronáját — többjük sem volt -— az árvapénztárba. A kis fiuk helyzete ugyanilyen volt, de én különösen a leányárvák helyzetét tartom e tekintetben igen súlyosnak. Ezek most, mire vége van a háborúnak, felnőttek és férjhezmenők. Annak idején tekintélyes vagyonuk volt, mert az 50.000 korona szép hozomány volt és most kapjanak ezek 50.000 koronát ? Ez oly becstelenség lenne a nemzet részéről, amilyen becstelenséget nem vállalhat, ha igénye van ennek a nemzetnek arra, hogy őt magunk is és mások is művelt államnak tekintsék. (Hedry Lőrinc : Ez mind igaz, de a megoldásról tessék beszélni !) A megoldás a progressziv adóztatás végrehajtásában rejlik. Ha a kormány pénzügytanának reprezentánsa, ennek a pénzügytannak professzora : a pénzügyminister ur lehetségesnek tartja azt, hogy apró páriák, pici suszterek, kovácsok, borbélyok, szabók és kicsi, két-három holdas törpebirtokosok, vagy földnélküliek, vagy munkások direkt és indirekt, de különösen indirekt adókkal oly irtózatos súlyosan legyenek sújtva, mint ahogyan sújtva vannak, ugy tartsa igazságosnak azt is, hogy az állam terheit hordó eme rétegek felett, a földszinten, az államnak, az országnak, a nemzetnek, a társadalomnak földszintjén elterülő kisexisztenciák felett álló emeletek, a jobbmóduak, akik 7—8 emeletnyire egymás fölött következnek a nemzetet jelentő földszinti réteg felett, szintén megfelelő adóztatásban részesüljenek. El tudok képzelni törvényes intézkedést, amely azt mondja, hogy ha valakinek 1 milliárdon felül van vagyona, árvapénz pótadót fizet. Ebben az országban, ha csak az 1 milliárd vagyonon felülieket, akik megbirják az adót, vonjuk be ebbe az adózásba, hogy ezek fizessék meg az árvák valorizációját, ezek fizessék meg a rokkantak, a háború áldozatainak ellátására szükséges összegeket és a nemzetnek más becsületbeli adósságait, ezt a kérdést azt hiszem, igen könnyen meg lehetne oldani. Ezeknek az árvapénzeknek és javaknak tulaj donképen meg is van a valorizációjuk, mert az állam a közpénztárakba befizetett árvapénzeket annak idején felhasználta, befektette, sajnos, nagyon nagy részüket ágyukba meg effélékbe, amelyek azután szintén devalválódtak, de jórészüket vasutakba és más egyebekbe invesztálták, amelyeknek valorizált ellenértéke ma is megvan. Ezeknek az anyagi kérdéseknek elintézése és e problémák tárgyalása után — bár ezek nemcsak anyagi problémák voltak, hanem a nemzet becsületének kérdései is — áttérek egy speciális kérdésnek tárgyalására. Ez a probléma is, amelyről szólni fogok, a nemzetnek becsületügye. Pár hónappal ezelőtt megrökönyödve olvastam a hivatalos lapban, hogy az 1848/49-es honvédmenházat a népjóléti minister ur, a kalocsai főpap : egyszerűen konfiskálta ; letörölte annak az épületnek homlokzatáról, amelyet a nemzeti áldozatkészség, a nemzet szabadságszeretete, a nemzetek kegyelete emelt, az 1848/49. évszámot és a »honvéd« nevet, és egyszerűen felirta az épület homlokzatára a »M. kir. rokkantház« elnevezést. Méltóztassanak visszaemlékezni a Habsburgidőkre. A Habsburgoknak minden okuk megvolt arra, hogy a »honvéd« névre haragudjanak és sötét gyüjölettel nézzenek rá, különösen, ha eléje ez a két hatalmas dátum : 1848/49 volt irva. fezek a Habsburgok is ugy tettek, mint a hatalom mostani évi november "hó 13-án, pénteken. 147 emberei, ezek is hullából éltek, pedig ezeknek szemében is az 1848/49 volt folytonosan a szálka, hiszen a Bach-korszak alatt azért üldözték, ezért nyomták el az országot, a nemzetet ; a bitófáknak erdeit azért állították fel, hogy ezt megtorolják. Hudára jártak azután is folytonosan, akárcsak most az októbristákkal szemben. De még ezekben a Habsburgokban is volt annyi becsület érzés, hogy amikor kissé megenyhült már valahogy a hangulat, kicsit már felejtettek, ők is tiszteletben tartották a nemzetnek kegyeletes érzéseit. Még ezek is megtűrték azt, hogy a nemzetnek — szabadságharcára emlékeztetően is — ez a legszebb műve, az 1848/49-es honvédmenház ott álljon. Most, miután itt kiütött a nagy szabadság és függetlenek lettünk Ausztriától és miután elűztük a Habsburgokat, Vass József t. minister ur, Kalocsának főpapja, kiváló nagy magyar ember, aki szereti magát ennek kiadni : túltett a Habsburgokon is ; súlyos, gonosz kegyelet sértést követett el, teljesen céltalanul és, ugy látszik, tisztán azért, mert az ő lelkében a 48/49-es évszámok talán gyűlölettel találkoznak. Túlment a Habsburgokon is, letörölte egy dicsőséges történelem tradícióit ennek a menháznak faláról és elnevezte az épületet M. kir. rokkantháznak. Ezt nem lehet tűrnünk. Önök, akik folyton hangoztatják, hogy az úgynevezett radikálisok, progresszivek semmi tradicióval nem törődnek — pedig csak az a különbség köztünk, hogy mi minden hasznos, szép és dicsőséges tradícióval törődünk és csak a gonosz tradíciók ellen küzdünk : az elnyomás, a reakció, a nép sanyargatása ellen — most bizonyítsák be, hogy önök a tradíciót csakugyan tisztelik s ezt a lelketlen és hazafiatlan eljárást bélyegezzék meg a következő határozati javaslat elfogadásával. (Halljuk a szélsőbaloldalon, — Olvassa) : »A nemzetgyűlés fájdalmasan értesült a népjóléti ministernek arról a hazafiatlan és jogtalan rendelkezéséről, hogy az »1848/49-es honvédmenházat« konfiskálta s »m. kir. rokkantház«-zá alakította, ami nemcsak nemtelen kegyeletsértés, hanem dicsőséges idők emlékeinek irtása s annál súlyosabb megitélés alá eső merénylet volt, mert hasonlóra még a Habsburg-királyok sem vetemedtek. Ezért a nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy az előbbi jogállapotot állítsa vissza, aminek megváltoztatása azért is céltalan volt, mert az uj idők magyar hősei csak büszkék lehetnek arra, ha ott találnak otthont, ahol félsázzadon át dicsőséges szabadságharcunk hőseinek lakhelye volt.« T. Nemzetgyűlés ! Egy cikkemben mondottam, hogy a legutolsó ócskavasas is tiszteletben tartja apjának, nagyapjának, öregapjának cégtábláját és ha nem tudom én, Weisz Ábrahám néven alakult meg valamikor az a cég egy kis pincében, egy maroknyi helyen, talán csak pár rozsdás üsttel, akkor is, ha aztán idővel gépgyár lett abból a kis üzletből, büszke a régi cégre s a régi firmát hordja. Annál inkább kell büszkéknek lennünk arra, hogy van egy ilyen régi firmánk, amilyen a 48/49-es szabadságharc, ennek a feliratnak eltávolítását tehát ne tűrjük. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan, de már anyagi vonatkozásokban az a követelésem, hogy végre rója le ez a nemzet háláját azokkal szembenis, akik ezt a hálát elsősorban érdemlik meg> a hadirokkantakkal, hadiárvákkal és hadiözvegyekkel szemben. Tagadhatatlan, hogy évrőlévre némi javulás mutatkozik abban a tekintetben, hogy a hadirokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek is valahogyan kissé jobb ellátásban részesüljenek, de még az első lépés sem történt meg arra, hogy ennek a kérdésnek szociális rendezése és megoldása csak meg is közelitse azt a mértéket, amelyet el21*