Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

146 A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. a kabinetirodának pedig 998 milliót, ha a sokféle rendelkezési alapra sem mennek el a milliárdok, a-kor ezeket a kérdéseket mind szépen rendezni lehet. Én részt vettem ennek az időnek történt Imében. Annakidején, amikor arról volt szó, hogy kormányzót fogunk választani, hogy megcsináljuk az alkotmánylörvényl, felvelődött az a kérdés, hogy kicsit sokba kerül a kormányzóság. Akkor azt mondták oit a ministerium kéiviselői, hogy dehogy kerül sokba. Szó volt a kormányzó személyéről, szárnysegédeiről, egy-két titkárról, s azt mondták, hogy a többit a ministerelnökség mind elintézi. Azt mondotta Rubinok Gyula, hogy egy afféle manipuláns őrme-diT ellátja az összes teendőket s most kiderül, hogy mii iárdokat és milliárdokat íizeiünk, hogy a kormányzó személyé ilyen óriási apparátus kiszolgálja. Itt van a gazdasági iroda. Kezeli a kertgazdasagot és Tokajt. De hogyan? Ugy hogy az összes lövedelem, amit be tud hozni másfélmilliárd körül mozog, a kiadásai pedig 9 milliárdot tesznek ki Tehát a kormányzóság melletti gazdasági irodára azért, hoiíy a kertgazdaság é- a tokaji szőJőgazda ág másfél mill árd koronát jövede.mezzen 9 milliárdot fizetünk rá. (Heilry LÖrinc : Hát Gödöllő?) Nagyon sok ilyen tétele van ennek a költségvetésnek. Hemzseg az eííeie tét lektől. Pedig egy kormány ak, amely csakugyan a nemzet javát es érdekeit tartja szem előtt amely hófehér-tiszta kézzel nyn na hozzá ennek az országnak a pénzéhez (Mozgás jobbfetöl.j, könnyű volna a helyzete. Mondhatom, egyetlenegy kormánynak se volt még olyan könnyű helyzete, mint ennek a kormánynak lenne, mert ez a kormány a költségvetés keretén belül minden szociális programmot meg tudna oldani, a fizetések rendezésétől ke/dve vógig anélkül, hogy ezt a költségvetést ki kellene bővítenie, mert nem kellene mást tennie, csak egyszerűen az efféle luxuskiadásokat töröm és az ilyen módon megtakarítóit rengeteg milliárdot a szociális kérdések megoldására fordítani. Épen azért a következő határozati javaslatom vagyok bátor benyújtani (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, mivel az államháztartás pénzügyi egyensúlya már helyreállt« — szerinte t. i. — »hogy a nyugdíjas vasutasok részére is lizesse ki a tényleges vasutasoknak már kifizetett 15°/o-os segélyt es a 15° 0-os üzemi pótlékot, mivel a szanálási torvén}

r a nyugdíjas vasutasok részéi e épugy biztosítja a fizetési többletet, mint a tényleges vasutasoknak.« (Hedry Lőrinc: A többi nyűg »íjassal mi lesz ?) Arra nézve is nyuitoítam be már határozati javaslatot, de ez specialis kérdés azért, mert az a kielégítési alap, amelyre hivatkoznak megvan. Megvárniuk ezet< a hatalmas paloták, amelyeket mind a vasutasok pénzebői vásárollak. (Ivúdy íiéla: Minden tisztviselőnek levonlak a nyugdíjra!) Igen, de nem annyit, mint a vasutasoknál Talán egytized részét annak, amit a vasutasodnál levontak. T. Nemzetgyűlés! A szociális kérdések megoldásahoz tartozik az a probléma is, amelyet valorizáció nevén ismerünk. E téren nagy harc dul jobbra és balra. Azt látjuk, hogy most már, mivel a sajtó e tekintetben komolyan m< gteszi a maga kötelességét, a t. túloldal lelkiismerete is kezd ébredezni, Régi kérdés ez. Igen sok nyomorúságnak, tragédiának és méltánytalanságnak forrása az, hogy ennek a kérdésnek rendezése mindeziiíeig ne n történt meg. Késő lett volna a rendezés már ezelőtt két esztendővel is, amikor forszíroztuk, hogy essünk túl rajta. Nekem az feKSzik főleg a szivemen, hogy a szociális természetű dolgok valorizáltassanak Hiszen évekkel ezelőtt 'alán en voltam az első, aki e eket a kérdéseket folyton napirenden tartottam. Méltóztassanak megnézni azinterpellációs és inditvanykönyveket, hogy én már évekkel ezelőtt évi november hó 13-án, pénteken. foglalkoztam azokkal a követelésekkel, hogy az árvapénzeket, a bizlositási követelésekei és igényeket, azonkívül pedig a hadikölcsönköivcnyeket valorizálni kell. Azóta semmi sem történt. Követelem a baleset folytán szenvedett károk valorizálását is, mert szégyenletes helyzet, hogy a békeidőben megítélt kárpótlási összeget fizetik és ha békeben járt 15 koiona, az illetö károsult ma is 15 koronát kap Lassanként a kérdés méregfogát kihúzta a hirói gyakorlat, lassanként a bíróság a valorizáció álláspontjára helyezkedett és valamikép tűrhető állapot keletkezett. Most, úgylátszik, ezt is kezdi megbolygatni a kormány és a valahogy tűrhető állapotot tűrhetetlenné akarja tenni. Ez lesz a helyzet, ha az a javaslata, amelyről hirek keringenek, törvénnyé válik. Ebben a kérdésben végre egyszer döntenünk kell, végre tiszta bort kell öntenünk a pohárba. Lássuk mit akar a kormány? Épen ezért a következő határozati javaslatot terjes/tem elő oly célból, hogy a kormányt ezzel is ennek a kérdenek sürgős elinté zésére serkentsem (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítja a kormám t, terjesszen be azonnal valorizációs törvénj'j a vaslatot az árvapénzek igazságos és méltányos megtérítése iránt oly célból, hogy az összes egyéb szociális természetű köz-és magántartozások is méltányosan felértékellessenek. Ami különösen a hadikölcsöntartozásokat illeti, az eredeti kölcsönjegyzök vagyoni viszonyaikhoz képest kellő kielégítésben részesüljenek, különösen akiket szinte tönkre tett hazafias áldozatkészségük.« T. Nemzetgyűlés ! Én elismerem, hogy a hadikölcsönkötvények felértékelése, valorizálása minden válogatás nélkül nem történhetik. Helyes és igazságos kiindulási pontnak ismerem el, hogy csak azoknak a kölcsönkötvényeit leli et valorizálni, akik eredeti jegyzők és akik az eredeti hadikölcsönkötvényeknek ma is birtokában vannak. Mert hiszen ha ők évekkel ezelőtt hadikölesönkötvény^eiket tovább adták, egyrészt magasabb árfolyamot kaptak értük, tehát részben valorizálták a maguk követelését — legalább is annyira, amint ma azokat valorizálni lehet — másrészt ha üzérek, nyereségre spekulálók hadikölcsönkötvenyeket szereztek, velük szemben megértem és erkölcsösnek tekintem az állam álláspontját, hogy ezeket nem valorizálja. Azonban az olyan hadiköcsönkötvényesekkel szemben, akik annak idején egész vagyonukat fektették a kölcsönbe, akiknek más megélhetési forrásuk úgyszólván nincs és csak nyomorognak, és akiknek még mindig birtokukban van a hadhíölcsönkötvény, mert időközben nem segítettek, magukon, a nemzet becsületbeli ügyének tekintem, hogy ezeknek cselekedete ne toroltassék meg azzal, hogy amikor hazafias áldozatkészségüket annak idején vagyonuknak feláldozásával teljesítették, ezért az legyen a jutalmuk, hogy teljesen vagyontalanul maradjanak és prédául dobassanak oda. A magánalkalmazottak nyugdíjának és a biztosítási követeléseknek kérdésén túl van még egy egészen különös nemzeti becsületbeli ügye az államnak az árvákkal szemben. Az árvák nem tehetnek arról, hogy pénzük elveszett. Minden a kénytelen opportunitás, hogy azoknak az időknek kockázatát mindenkinek viselnie kellett, és azokért meg kellett szenvedni. Mindenkire vonatkozhatik ez a dogma, csak az árvákra nem, mert az árvák el voltak zárva attól, hogy a maguk jogait megvédelmezhessék. Végre is, ha felnőtt, nagykorú más állampolgárra azt mondhatja az ember, hogyha eg> magával teljes mértékben rendelkező képességgel felruházott ember a pénzét, tőkéjét, földjét vagy házát valahová tette vagy befektette, maga volt a maga szerencséjének kovácsa. Az egyik ember a maga lépésével, vállalkozásával vagy^ tényével szerencsétlenségbe dönthette magát, a