Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-466
A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. évi november hó 13-án, pénteken. H5 minél nagyobb címmel jár valamely állás, minél kevesebbet dolgozik valaki, annál több javadalmazást kap. Szolgálati ágak között sem tesznek kü lönb^éget. Minél közelebb esik az illető szolgálati ág ahhoz, hogy az ország rendőri intézményét, ké pezze, annál dúsabb javadalmazásban részesül ; ellenben minél inkább olyan szolgálati ágról van szó, mely a nemzet kultúráját, valódi javait és érdekeit szolgálja, annál mostohább elbánásban részesül az a szolgálati ág. Itt van a tanerők kérdése, az elemi iskolákban és az óvodákban alkalmazott tanerők javadalmazá sának kérdése, amelyről ma igen t. Láng János képviselőtársam is beszélt. Ha valamely közszolgálati alkalmazotti ágra, vagy osziályra rá lehet mondani, hogy szükség van rá, ha rá lehet mondani, hogy szükséges jó, akkor azt kell mondanunk, hogy elsősorban a népiskolai tanítók és az óvodákban alkalmazott tanerők azok, akik szükséges jók. Mert kivülük azután rengeteg sok fényesen dotált, nagyszerűen ellátott közalkalmazott van, akikről legfeljebb csak azt mondhatjuk el, hogy szükséges rosszak. Mégis azt látjuk, hogy a szükséges jók a legmostohább e,bánásban részesülnek. A tanitók és az óvodákban alkalmazottak nem kapják meg munkájuk jutalmát, ezek nagyon sok szolgálati ágnak altisztjeinél is mostohább elbánásban részesülnek. Én is — mint Láng János t. képviselőtársam és mások is — ennek a kérdésnek igazságos megoldását kívánom, és pedig a felekezeti tanítókra is kiterjedően. Azért benyújtom a következő határozati javaslatot /olvassaJ : »A nemzetgyűlés utasítja a kormányt az elemi iskolákban és az óvodákban alkalmazott tanerők javadalmazásának haladéktalan és olyanmérvü rendezésére, amely ezen, a nemzetre nézve minden másnál fontosabb szolgálatoknak méltó jutalmazása legyen s a rendezés a felekezeti tanerőkre is kiterjedjen.« Ezek az utóbbiak meg egészen szégyenletes helyzetben vannak, amennyiben megérdemelt javadalmukért vagy hosszasan várakoztak, vagy kénytelenek tűrni sok mindenféle vexaturát, s a végén mégis könyörögniök kell, hogy jól megérdemelt és sok részben természeti szolgáltatásokból álló javadalmukat megkapják. Nagj'on sokszor jut a tanító olyan helyzetbe is, hog}'' gabonarészét, vagy pedig fajárandóságát el kell engednie, mert egy-egy szegény szerencsétlen páriával, valósággal éhhalálra kárhoztatott emberekkel áll szemben. Sokszor tapasztaljuk künn a falun, hogy a tanító elengedi járandóságát az ilyen töldhöz ragadtaknak, de ezzel neki kevesebb járandóság jut. Azután a kormány nagyon mostohán bánt el a felekezeti tanítókkal abban a részben is, hogy a kedvezményes vasúti jeay dolgában is korlátozta előbbi kielégített igényüket 14 aranykoronát kell az igazolványért fizetni, családtagjaiktól pedig megvonták a vasúti kedvezményeket. Ezeket mind orvosolni kell, mert ha valamely közszolgálati alkalmazotti ág megérdemli azt, hogy a legnagyobb szeretettel és a legzsenerózusabban bánjon el velük az állam, akkor ezek a legnehezebb és legértékesebb munkát végző közszolgálati alkalmazottak : a tanitók, — akiknél senki sem végez a nemzet életében fontosabb, hasznosabb munkát — azok, akiket munkájuknak megfelelő javadalmazásban kell részesíteni. A szociális kérdések közé tartozik még egy szintén nyitott seb : a nyugdíjas közalkalmazottak ellátása. Ezekkel szemben a t. kormány nagyon mostoha kezekkel és szűkmarkúan mér. Meglátszik a velük szemben való elbánásból az, hogy a kor many az egész tisztviselői kérdést, a fizetések rendezését egyébnek, mint kortesügynek nem tekinti. Ha olyanokról van szó, akik az ő hatalmának megtartása szempontjából számbajötmek, mint az aktiv tisztviselők, akiknek a protekciójára a választások és más egyebek szempontjából szüksége van, akkor ezeknek, ha sarokba szorítják, rendezi a javadalmait, sőt sokszor túlmegy azon a rendezésen is, mint amelyre egyik-másik ilyen szolgálati ág, vagy különösen fizetési osztálybeli, rangosztálybeli csoport érdeme szerint igényt tarthatna. A nyugdijasokat ellenben egyszerűen elüti a jogaitól, mert azok már kifacsart citromok, azok rajta nem sokat segíthetnek, azoknak hajlandóságát, — mert hiszen azok már függetlenek és látják ennek a kormányzatnak káros tevékenységét — maga mellé ugy sem állithatja, igy hát nem törődik velük, azok hadd szenvedjenek. Pedig a nyugdijasoknál legtöbbször olyanokról van szó, akik érdemesebbek, mint a közszolgálati alkalmazottaknak mostani aktiv tagjai közül a legtöbben, mert hosszú, békeidőbeli érdemes és intenzív munkával érdemelték ki azt, hogj 7 ők azután az életük végen kellőképen elláitassanak. Ezért azt javaslom, Yiogy a nyugdijasok sérelmét is sürgősen reparálja a kormány. Erre vonatkozólag benyújtom a következő határozati javaslatot (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a nyugdíjasok sérelmét sürgősen orvosolja az egyenlő elbánás alapján.« Ennek részletkérdése a vasutas nyugdíjasok ügye. Ezekkel történik a legméltánytalanabb elbánás. Nevezetesen a vasúti nyugdíjasok azok, akiktől annak idején a nyűg tijintézet számára szinte aranyban majdnem egészében lefogták azt a nyugdíjat, amelyet nekik azután, szolgálatuknak megszűntével kapniok kellene. Egyetlenegy közalkalmazotti osztály sem fizetett be annyi nyugdíjjárulékot, mint a vasutasok, akik fizetésüknek 22 százalékát 48 hónapon, tehát négy éven keresztül nyugdíj|árulék fejében befizették. Azontúl is befizették évi fizetésük 5 százalékát, a mozdonyvezetők és vonatkísérők fizetésük 4 százalékát, lakbérnyugdíj címén pedig fizetésük l 1 /* százalékát s előléptetésük alkalmával a fizetési többlet 50 százalékát 12 hónapon át, míg a más szolgálati ágban működő közalkalmazottak ehhez képest szinte elenyésző csekélységet voltak kötelesek fizetni. Ami a vasutas nyugdíjasokat illeti, ezeknél könnyebb és más a helyzet, mert nyugdíjintézetük vagyona valorizalódott, t. i. az intézet vagyonát — nagyon helyesen — ingatlanokba fektették. Ott van pl. a Podmaniczky-utca 8. számú ház, a Terézkörut 54., 56., 58. és 60- szamu ház, az Andrássy-ut 73—75. és a 83—85. számú ház, az Akadémia-utca 10. szamu ház, az Albrecht-ut 1—3. számú ház, a Fő-utca 6. számú ház, a Csengeri-utca 3. számú ház, a Kcrepesi-ut 8- számú ház és a Falk Miksautca 16. számú ház. Időközben az ug nevezett Drexler-palota is ezé a nyugdíjintézeté lett. Szóval több, mint 400. milliárd korona xagyonról van szó, amely vagyon valóban megvan s amely valóban a nyugdíjjárulékokból szereztetett. Teljesen méltánytalan és érthetetlen tehát, hogy a nyugdíjas vasutasok joos igényeit ki nem elégítik. ((íraefíl Jenő: Miből? Nincs pénz!) Itt van ez az óriási vagyon, ebből. T. Nemzetgyűlés ! De én tudok ajánlani egyéb jövedelmi forrásokat is, ahonnan ezt a pénzt meg lehet szerezni anélkül, hogy adót fel kellene emelni. (Graef'fl Jenő: Tessék!) Sőt olyan javaslatot is lehet tenni, hogy még az adót is le lehet szállítani, s mégis az összes közalkalmazottak létminimumhoz való igényét egyszerűen ki lehet elégíteni, «rraeffl Jenő : Örömünkre lesz, tessék előállni vele!) Kérem, kezdjük átnézni elölről a költségvetést és töröljük a költségvetésből a kormányzóság milliárdjaitól kezdve vépig azokat a milliárdokat, amelyek mind csak luxusra, parádézásra, nagyképűségre és nagyhatalmasdi játékokra vannak beállítva. Majd ha nem fizetünk a kormányzói gazdasági iroda céljaira 8 milliárdon felül, majdnem 9 milliárdot, a katonai iroda és palotaőrség céljaira szintén 8 milliárdot, NAPLÓ. XXXYl. 21.
