Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

8 A nemzetgyűlés 463. ülése 1925. évi november hó 10-én, kedden. része, 3,700.000 katasztrális hold holtkézi birtok, tehát az ország földjének negyedrészére ugy néznek a nincstelen milliók, (Dénes István : Mint a kinai falra !) mintha drótsövénnyel lenne tőlük elszakítva, a holtkéznek jogi és gazdasági drótsövényével. Ez az ország egy negyed része. (Malasits Géza : Lesz még több is, ha ez a kormány megmarad !) Ha megint a régi Nagy-Magyarország szemüvegén keresztül nézem a helyzetet, ugyebár, ez a kis ország csak egy harmad része Nagy-Magyarországnak. Nézzük, hogy a magyar nép részére mi jut ebből a picinyke kis maradék országból. Azt látjuk, hogy száz holdon felüli birtokok elfoglalják a csonka ország területének nagyobbik felét, 55%-át (Dénes István : 57%-át !) és csak a csonka ország kisebbik fele marad a magyar nép számára (Kiss Menyhért : Hét milliónak), vagyis a magyar nép önálló nemzeti életet csak a régi Nagy-Magyarország 16%-án élhet. A régi Nagy-Magyarország egy harmad részére csökkent csonka Magyarországban, annak csak kisebbik fele a magyar népé, tehát a régi Nagy-Magyarországnak csak 15—20%-án él a magyar nép ma már önálló nemzeti életet. (Dénes István : Ezért pusztul a magyar nemzet !) Csak ez a kicsinyke maradék terület, ez az európai parcellácska az, ahol még gyökeret ereszthet a magyar nép, hogy erőt szivjon belőle, hogy gyermekeit felnevelhesse s meg lehessen a reménye, hogy ez a halálraítélt magyar nemzet még egyszer talpra állhat. Ezekről a kérdésekről van szó Magyarországon, amikor a földreform problémával kell foglalkozni. (Kiss Menyhért : Ilyen érdeklődés mellett ! — Dénes István : A nemzet nagy kérdései iránt nincs érzék !) T. Nemzetgyűlés I Ezt belátta az első nemzetgyűlés, amikor jószándékkal meghozott egy rossz földreform törvényt. Hogy a latifundiumok már a törvény életbeléptetésének első percétől fogva ki akarták játszani a földreform becsületes végrehajtását, az köztudomású, erről vitázni nem lehet. Ez örök történelmi szégyene a magyar nagybirtokos osztálynak. (Ugy van ! balfelől.) Ezt meg kell mondani a parlamentben, szemben velük. (Helyeslés balfelől.) Mi azonban, az ellenzék, nem tűrjük ezt tovább, mert mi nem merjük vállalni a történelmi felelősséget azért a mulasztásért, hogy minden izmunkkal, minden energiánkkal ne igyekezzünk a pusztuló magyar nemzetnek ezt a kétségbeejtő állapotát megváltoztatni és jobbra fordítani. Ez lesz programmja, gerince, legnagyobb életcélja a mi küzdelmünknek a jövő parlamenti életben. ( Ugy van ! balfelől.) Nem csinálok belőle titkot, hogy az én elgondolásom szerint a magyar nemzetet nem lehet másként megmenteni, mint ha minden nagybirtokot 2000 hold mezőgazdasági területen felül igénybeveszünk a földreform céljaira. (Pikier Emil: Ezer hold nem elég, ha megmarad nekik?) Mondom, ma koncilians vagyok, ma még 2000 holdat hajlandó vagyok koncedálni. Azt mondják, hogy ez kegyetlen álláspont lenne. Kérem, én koncedálom, hogy ez egy történelmi tragédia, amelyben szembekerült egymással a magyar nép fenmaradásának problémája a latifundiumok érdekeivel. Ez a történelmi katasztrofális pillanat mindig be szokott következni, mert a történelem törvényei kérlelhetetlenek akkor, ha megfelelő reformokat idejében elmulasztanak. A magyar latifundium-tulajdonosok megakadályozták 1848 óta, tehát majdnem száz éven keresztül azt, hogy további fokozatos, normális földreformokat léptessünk életbe. Elintrikálták Darányi Ignácnak telepítési javaslatát, pedig ha ezt sikerült volna 25 évvel ezelőtt életbeléptetni, akkor a trianoni béke is máskép nézne ki ma, mint ahogy most kinéz. De a történelem jön a maga nehéz szekerén és legázolja a nem1 zeteket, amelyek nem akarnak felébredni, hanem önként odafeküsznek a történelem gázoló szekere alá. Ma itt van a tragikus pillanat. Mit akarunk? Hogy ebben a csonka országban 1200 latifundiumtulajdonos éljen-e meg, vagy a magyar nemzet? Ez a probléma ! (Ugy van ! a baloldalon. — Pikier Emil : Ők azt mondják, hogy ők a nemzet, a többi csak plebs.) Nem engedheti meg ugyanis magának azt a luxust a 16 vármegyére szorított magyar nemzet, hogy egy őskori múzeummá váljon, amikor már Európában mindenütt normális mértékre osztották fel a földeket. (Dénes István : Hétszáz hektár a maximum.) Akkor mi itt egy őskori mammuth, egy ichtiosaurus és plesiosourus-agrármuzeumot tartunk fenn a világ népei részére. Mi büszkélkedünk hogy mi vagyunk az a csoda nép, ahol 400.000 hold földje van egy magyar embernek, (Éljenzés és mozgás a baloldalon. — Dénes István : Éijen herceg Eszterházy !) ellenben a millió és millió magyar nép kénytelen volt és ma is kénytelen kivándorolni. (Dénes István : Azoknak jók a közterek és az utcák ! — Kiss Menyhért : A temető, három sing a föld alatt !) Én tudom, hogy ebben a parlamentben ez a programm keresztülvihetetlen ! (Kiss Menyhért : Nincs füle és szive ennek a parlamentnek I) Majd a jövő parlament meg fogja valósítani a földreformot, őszintén, kertelés és kibúvás nélkül. (Kiss Menyhért : Ha titkos lesz a választás ! — Szakács Andor : Lesz földreform ; az bizonyos !) A magyar nép még nyilt választásnál is megadja a feleletet erre a földreformra. (Kiss Menyhért : És bizom benne !) Azonban még talán ezzel a parlamenttel is meg lehet oldani a hitbizományok kérdését. (Dénes István : No ezt megkontreminálom ! — Derültség.) A megoldást természetesen nem ugy képzelem, ahogyan ma már néha olvasgatja az ember a sajtónyilatkozatokban, őszintén szólva, nekem a hitbizományok problémája régi szerelmem volt. Ugy 25 év előtt még boldog Nagy-Magyarországban játszottunk vele, hogy milyen reformokat fogunk csinálni, hogy a kuzinok, az oldalágiak, az unokaöccsök is hogyan fognak majd a jövedelemből részesedni, milyen skálák, kulcsok és családfák szerint. Ez még 25—30 esztendővel ezelőtt érdekelt engem. Még kimentem Németországba is, megnézni, hogy Oldenburgban hogyan van szabályozva, könyvet irtam róla, egyetemi magántanár lettem a probléma alapján. Ma, ahogy kezembe vettem éjjel ezeket a régi poros munkáimat, brosúráimat, a probléma hidegen hagyott, nem érdekelt a probléma. Ma engem nem érdekel más, mint a pusztuló magyar nép millióinak sorsa. (Helyeslés balfelől. —• Kiss Menyhért : Ez az egy az erő és a hatalom !) Hogy hogyan oldja meg a kormány az utóöröklést, az oldalágiak kérdését, azzal nem foglalkozom ; kezembe sem veszem a kérdésnek ezt a részét. Majd tudós, becsületes, jó magyar emberek az igazságügyministeri um kodifikáló osztályában igazságos osztályt fognak csinálni ; ez lesz az ő dolguk. Engem az érdekel, hogy mi lesz azzal az egy millió hold hitbizományi földdel. Mert elherdáltuk azt a fél milliót a vagyonváltság földjéből, most Rákosi Jenő szerint az utolsó nemzeti tartaléktőkéről, ennek az egy millió hold földnek sorsáról van szó. A nyomorgó magyar nép milliói sóvárogva néznek erre az egy millió holdra itt bent és túl Romániában, Parisban, Amerikában, DélAmerikában ; mind-mind nézik a hitbizományok reformját, hogy most majd visszamehetünk, hazamehetünk, most ottmaradhatunk ! Várom a t. kormánytól és a t. kormányzó párttól a megnyugtató választ, nem nekem magamnak, hanem a magyar népnek. ( Malasits Géza : Kap a magyar nép még egy pár fegyházat és zsandárt bőven I — Dénes István : Meg fogják erősíteni a hitbizomány-rendszert !) i