Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-466
126 r A nemzetgyűlés 466, ülése 1925, évi november hó 13-án, pénteken engedélyeznek annak, akinek akarnak, bűnvádi eljárás alá vonják azt, akit akarnak, gazdálkodhatnak a nemzet szabadságával, jogaival, az állampolgárok vagyonával, ahogy nekik tetszik, mert semmitől nem kell félniök," Itt van a költségvetés, amely a maga egészében azt árulja el, hogy te szerencsétlen nemzet, tudom, hogy te a nemzetek között vagyonban a legutolsó vag} 7 , én mégis kipréselem belőled a legutolsó csepp zsirt is és elköltőm azt luxusra. Ez egyenesen a magyar nép erkölcsi, anyagi érdekei ellen való lázadás, mert itt csak látszata van meg a parlamentarizmusnak, de valósággal egy családi szovjet-rendszerben élünk, ez az egynéhány család azt teszi velünk, amit akar. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vádolnak bennünket azzal, hogy közhelyekkel dolgozunk, de ha a liberális sajtó igazságos akar lenni, be kell látnia, hogy a mi számunkra nincs más ut és ha passzivitásba mennénk, mint ahogy a múltkor tettük, akkor is igazunk lenne, mert minden tekintetben szemben állunk nemcsak egy elszánt, önző hatalmi rendszerrel, de szemben állunk a meggyőzés lehetetlenségével is, mert hiszen hiába jövünk eszmékkel, érvekkel, hiába tesszük a legjózanabb, leglogikusabb javaslatokat is, leszavaznak bennünket. (Walko Lajos kereskedelemügyi minister a terembe lép. — Propper Sándor : Eltévedt, kereskedelemügyi minister ur ! Ez az ülésterem ! — Derültség balfelől.) Épen a napokban történt egy eset, melyről Horváth Zoltán t. barátom is megemlékezett, amikor arról volt szó, hogy idehoztak a legnagyobb magyarról egy javaslatot, annak nevét, emlékét törvénybe iktatni és kifelejtették belőle tulajdonképen azt, akinek a nevét megörökíteni akarták elfelejtették őt megmintázni abban a javaslatban, ahogy a történelem megmintázta, elfelejtették megemliteni azt, hogy akinek nevét törvénybe iktatják, azt a történelem a legnagyobb magyarnak nevezi. Tisztán csak kegyeletes célból és azért, mert az a javaslat a magyar nyelv szabályaival és grammatikájával is hadilábon állott, hoztunk ide egy javaslatot és kértük, hogy azt szavazzák meg, nehogy az a szégyen érjen minket, hogy olyan javaslatot szavazunk meg és iktatunk a törvényhozás Pantheon-jába, amelynél rosszabban talán a ministerelnökség portása sem tudott volna egy javaslatot megszövegezni. Mégis, leszavazták a jószándékot és a lirát, amely a mi javaslatunkban megnyilatkozott, s amely talán méltóbb lett volna Széchenyi emlékéhez. (Horváth Zoltán : Intetik és szavaztatik !) De hiábavaló itt minden, a non possumus-szal állunk szemben, és szembenállunk egy nagy közönnyel is. De rosszul mondom, hogy szemben állunk egy nagy közönnyel, nagy ürességgel, mert nem szembenállunk vele, hanem együtt vagyunk ezzel a közönnyel, a nemzet közönyével. Hiszen most már nemcsak mi látjuk, hanem a nemzet is látja, hogy ezzel a hatalmi rendszerrel szemben minden hiába, ez csak önmagát nyalja és csak a maga érdekét tartja fontosnak. Most már fásultságba esett az egész nemzet, most már ott van a minden mindegy hangulatában, nem törődik semmivel, passzivitásba ment az egész nemzet. (Propper Sándor : Csak a nemzetgyűlés I) Ez pedig azt jelenti, hogy az ellenzéknek már nincs szerepe, hogy az ellenzék már győzött, hogy már kialakult a nemzet véleménye, közszelleme, amelyet többé meggyőzni nem kell, amelynek felébresztéséért harcolni nem kell, a nemzet már tisztában van ezzel a hatalmi rendszerre], efelett épen néma közönyével végleg kimondotta a verdiktet. Mi nagyon jól érezzük, hogy az ellenzék már győzött az országban, hogy az egész közvélemény velünk van, ennélfogva most már mi, ha akarnók, abbahagyhatnék a munkát, mi is vállalkozhatnánk arra a szerepre, hogy megvárjuk, mikor fog magától összeomlani ez a rendszer a maga belső lehetetlenségeinél fogva. Hiszen ezt mi már régen éreztük, már régen helyesnek tartottuk a passzivitást, s én a magam részéről, bár annakidején nehezen határoztam el magam arra a lépésre, ma is azt mondom, hogy legjobb lett volna passzivitásban maradni, meg hogy ez a hatalom a maga féktelenségében és bűneiben hadd élje ki magát és hadd ömöljék magától össze. (Propper Sándor : Jön is. Nincs más ut !) Mi azonban azt a gyilkoló passzivitást, amely ezt a hatalmi rendszert megdönthette volna, ha elég hosszú ideig tart, — mint ahogy máskor is tartott, például a 67-es időket megelőző passzivitás is •— s amely a végén mégis csak diadalt aratott volna, fel kellett hogy adjuk főleg azért, mert ellenzéki oldalról úgynevezett liberális ellenzéki barátaink ezt a mi passzivitásunkat, ezt a mi politikai akciónkat jónak látták megfúrni. Már akkor emelték ellenünk a vádat — és ez a vád jogosulatlan, erkölcsileg sincs megalapozva, — hogy mi nem vagyunk eléggé aktivek, hogy nincs átfogó programmunk, életképes koncepciónk és hecceltek, izgatták, lázitották ellenünk az országot, hogy ime, az ellenzék balszárnya nem teszi meg kötelességét. Ezekkel a vádakkal ma is találkozunk. Ezekkel a vádakkal le kell számolnunk. Azt mondja ez a t. liberális ellenzék, hogy nekünk nincs átfogó programmunk, életképes koncepciónk. Én nem vitatom velük szemben, hogy van, de amikor ezzel a váddal fellépnek, akkor ugy látszik, nekik van ilyen átfogó Programmjuk, ilyen életképes koncepciójuk. Hát ezek a t. ellenzéki urak, akiknek megvan a törvényhozási szabadsága, miért nem jönnek ide az átfogó programmot, életképes koncepciót hirdetni, hiszen ugy látszik, ők biznak abban, hogy ha ők harcolnak, annak sikere is lesz. Akkor nagy bűnt, mulasztást követtek el, hogy nem jöttek ide harcolni és nem jöttek ide megoldani azt a legnagyobb magyar problémát, amelytől minden más probléma megoldásának sikere függ, hogy a hatalmi rendszer a nemzet akaratától tétessék függővé. Hiszen nekik is be kellett volna látniok azt, hogy becsületes, tisztességes, igazságos, az alkotmányt tisztelő hatalmi rendszert csak akkor lehet elképzelni, ha minden hatalmi rendszernek arra kell gondolnia, hogy : meg vannak számlálva a hatalmam órái. (Ugy van! jobbfelől.) Ha ezt a problémát megoldottuk volna jól és helyesen, amely problémának megoldása egyet jelent a becsületes választójog és a választási rend megalkotásával, még pedig olyképen, hogy a nemzet tiszta akaratának megnyilvánitását semmiféle hatalmi rendszer terrorja lehetetlenné ne tegye, akkor majd méltóztassék megnézni a kormányokat, méltóztassék megnézni ennek az országnak minden hatalmasát az államfőtől lefelé, hogy vájjon akkor fognak-e igy kormányozni, fognak-e ilyen költségvetést benyújtani, ha legalább attól kell félni, hogy öt év múlva eljön a leszámolás órája. Ezt a nagy problémát megoldani idejöhettek volna vagy bennünket is megelőzőleg ezt a nagy problémát már vállalhatták volna, hiszen azt hirdetik, hogy az ő methódusok szerint, az élveikkel folyó harcnak ilyen sikere lehet. T. Nemzetgyűlés ! Itt voltak a többi problémák is. Itt van a termés aranyesőjének kérdése, mely egybefügg a kereskedelmi szerződések problémájával. Hát ha észrevették, hogy a kereskedelmi szerződések körül baj van, s a magyar termés exportját nem biztosították, ki tiltotta el őket attól, hogy idejöjjenek azzal a programmal s itt harcoljanak érte, a kormánynál felhasználják értékes összeköttetéseiket, felármázzák odakint is az
