Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

JÍ nemzetgyűlés 46Q. üléie 1925, érdekeltségeket, hogy ilyen nagy bajok vannak, nincsenek kereskedelmi szerződéseink, itt van a termés a nyakunkon és nem lesz exportunk? Ki tiltotta el őket, vagy ki tiltja el ma is attól, hogy küzdjenek a hitelproblémák megoldásáért, hiszen mégis lehetetlen állapot, hogy amikor a jegybank kamatlába már 7%-ra szállt le, még mindig 20—24%-ot, vidéken pedig 30—40%-ot kelljen fizetni? (Ugy van ! balfelől.) Ki tiltja el őket attól, hogy utólagosan is, vagy már annakidején, ennek az országnak legnagyobb szerencsétlenséget okozó problémájával, a szanálási törvény kérdéseivel foglalkozzanak? Ez a kérdés is szorosan összefügg a legnagyobb közhellyel, azzal, hogy ennek a nemzetnek nincs alkotmánya, parlamentarizmusa, demokratikus rendszere. ( Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) A szanálási törvényről azt szoktuk mondani, hogy törvénybe iktatott hazaárulás. (Mozgás jobbfelől.) Igenis, ha nincs meg az a közhely, melyet alkotmányosságnak, demokratizmusnak nevezünk, az a kormányzat mindig csak hazaárulással kormányozhat, mert nem támaszkodván a legerősebb fundamentumra, magára az országra, annak belső erejére, kénytelen a maga hatalma érdekében lekenyerezési módszerekhez fordulni, kénytelen a maga hatalmát kifelé is alátámasztani. Hogy ez az egész szanálási rendszer, szanálási törvény egyedül csak ezt a célt szolgálta, annak legékesebb és cáfolhatatlan bizonyítéka ez a költségvetés, mely azzal kérkedik, hogy már a szanálási időszak első pár hónapjában a magyar költségvetés nemcsak hogy deficitmentes volt, hanem igen magas felesleggel zárult. T. Nemzetgyűlés ! íme, ez is egy példa, de sorozatos példák vannak rá, hogy amely országban nincs demokratikus rendszer, nincs meg a hatalmi rendszernek a nemzet akaratától, a nép akaratától való függősége, ott a kormányzás csak permanens hazaárulás lehet. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Dénes István : Mit szólnak ehhez ?) Egészen érthető, hogy mi olyan kereskedelmi szerződéseket kötünk, amilyeneket kötünk, mert a mi kormányunk, amely befelé ugyancsak gyenge lábon áll, amelyet egy erőszakos választással sem tudnának most már alátámasztani, kénytelen odakint a protekcióhoz fordulni és lekenyerezni külpolitikai tényezőket. Nem állitom, hogy egyes kormányokat, az angol vagy a francia kormányt, vagy egyáltalán külpolitikai hatalmakat le tudnak kenyerezni, ezeket bizonyára nem tudják lekenyerezni, s igy legfeljebb csak a sajtóra gondolhatunk, hogy a külföldi sajtót az informativ milliárdokkal, meg a rendelkezési alap milliárdjaival és egyéb milliárdokkal lehet bizonyos mértékig befolyásolni. (Horváth Zoltán : Hogy fényképeket " közöljenek !) Lehet ilyen módon is a külföldi sajtó utján, bizonyos mértékben mentőakciót folytatni, de különösen a gazdasági szerződések kötésével adósságok csinálásával, hitelek igénybevételével kötünk jó üzleteket, az angol gazdasági élet hatalmas ténvezőivel, a francia gazdasági élet hatalmas tényezőivel és másokkal. Természetesen ezek azok, akik jó befolyással birnak azokban az országokban és ezek kezdenek ott a külföldön puhább ágyat vetni a Bethlen-kormány feje alá. De könnyű ennek a végét látni, hogy milyen szomorú, tragikus vége lesz emiatt a magyar nemzetnek. Néha az igen t. túloldal is fejlajdul, mint például a Franciaországgal kötött kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban. Feljajdulnak az érdekeltségek, feljajdulnak liberális ellenzéki barátaink is. Az a liberalizmus, amelyet én textil-liberalizmusnak szeretek nevezni, szintén feljajdul, hogy eladják testünket, lelkünket ezzel a francia szerződéssel. De más szerződésekkel is igy van. Egyszer a kormánypárti oldalról jönnek az agráriusok azzal» hogy eladják az agrárérdekeket, aztán a gyáripaét'?' november hó 13-án, pénteken. 327 rosok jönnek azzal, hogy eladják a gyáripar érdekeit, mert hiszen mindig ugy volt, amikor még a kormány a belső politikai gödrökben bukfencezett ide-oda, hogy egyszer a Gyosz-szal, a gyáriparral, a hatalmas városi nagytőkének, a merkantil és indusztriális tőkének érdekcsoportjával tartott s akkor az agráriusok vádolták őket, hogy a nagytőkéért a kormány elhanyagolja az agrárérdekeket s a vámtörvénnyel, a vámrendszerrel sérti az agrárérdekeket. Tényleg ugy is volt, hogy pl. az autonóm vámtarifánál kedvezéseket tapasztaltunk a magyar gyáripar részére. Ezeket a kedvezéseket egy-két vonatkozásban meg is értettük, szívesen is vettük, de a protekciós kedvezési eseteket kifogásoltuk. Most azután ezek a szegény gyáriparosok is arra ébredtek fel, hogy ezúttal viszont őket játszotta és nullázta ki a Bethlen-kormány. Természetes, hogy konzekvens, átgondolt politikát nem lehet kivánni olyan kormánytól, amely minden pillanatban a maga létérét kénytelen küzdeni, mivel az az egyetlen létalapja, hogy a nemzet bizzék benne, nincs meg. Ezért kénytelen Franciaországgal vagy más országokkal olyan kereskedelmi szerződéseket kötni, amelyek számára odakint bizonyos értékes támogatást, rokonszenvet biztosítanak. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Ez a szempont a legnagyobb arányokban és a legegyetemesebben a szanálási törvénybe jutott kifejezésre. Nagyon jól tudtuk és meg is mondottuk a kormánynak, hogy nincs szükségünk erre a külföldi kölcsönre. Nagyon jól tudtuk, hogy egy helyes adórendszerrel, vagy azzal az elszántsággal, amelylyel az igen tisztelt kultuszminiszter ur mondotta, líogy »a kultúra érdekében pedig áldozatokat fogok kikényszeríteni azoktól, akik bírják«, azt a differenciát, amelyről szó van, fedezni lehetett volna azokból a feleslegekből, amelyekről ez a költségvetés beszél, meg lehetett volna ezt csinálni. Nagyon jól tudtuk, hogy egyrészt a nemzet áldozatkészségének igénybevételével, másrészt pedig azzal, hogy egy kissé rövidebbre kellett volna fogni a gyeplőt (Kiss Menyhért : Takarékoskodni kell !) összébb húzni a lábainkat, hogy ne nyújtózzunk a takarón túl, mindezt el lehetett volna érni. Tudtuk azt is, hogy ha mi, a magunk erejével rendezzük háztartásunkat, ez kifelé sokkal nagyobb hitet és bizalmat biztosított volna, mint amilyen hitelképességet és bizalmat ma biztosit az ilyen külföldi segítség mellett idehozott és kedvező képet feltáró költségvetés. Mert ha a külföld segítségével, a külföld ellenőrzése alatt annyira-amennyire rendbe is jöttünk, viszont megterheltük magunkat közjogi tartozásokkal, súlyos zálogok lekötésével. Ha igy is feltámadt a bizalom irántunk s hitelképességünket észrevették, méltóztassanak elképzelni, mi lett volna, ha a magunk erejével láboltunk volna ki a bajokból, mint ahogy végeredményben mégis magunk csináltuk meg a magunk erejével az államháztartás rendezését. Ekkor azt hiszem, az irántunk való hit és bizalom még nagyobb mértékben növekedett volna meg. Bethlen István rendszerének azonban szüksége volt arra, hogy odakint erős, hatalmas tényezőket kenyerezzen le, amelyek őt majd pártolni fogják és ezzel az ő belső helyzete is megerősödjék. A t. túloldalnak hiába mondottuk, nem akarta észrevenni, hogy ez tulaj donképen hazaárulás, ez állami függetlenségünknek, szuverenitásunknak, de különösen gazdasági szuverenitásunknak odavetése. Hiába mondottuk, hogy valóságos gyarmattá való süly édesünk, egy második Trianon az, hogy köteleztük magunkat a szomszédokkal és más" hatalmakkal szemben, hogy velük kedvező kereskedelmi szerződéseket kötünk. Hiába mondottuk, hogy Trianont erkölcstelen »res judicata«-vá teszi ez a szanálási törvény, mert ebben vannak rendelkezések arra nézve is, hogy a magyar állam