Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. évi november hó 13-án, pénteken, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — Az 1925/26. évi állami költségvetés általános tárgyalása. — A pónz-ügyminister benyujta az egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló törvényjavaslatot. — A legközetebbi ülés idejének és napirendjének niegállapitása. — Az inditványkönyv felolvasása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesitóse. A kormány részéről jelen vannak: Rakovszky Iván, Bud János, Walko Lajos, Vass József. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 15 perckor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Csik József jegyző ur ; a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Héjj Imre jegyző ur. Napirend szerint következik az 1925/26. évi állami költségvetés (írom. 963) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Láng János ! Láng János : T. Nemzetgyűlés ! A költségvetés az államháztartásnak, az állami élet berendezkedésének tükörképe és kiadási oldala részben azokból a tételekből áll, amelyek az állami ügyeinek zavarta'an, zökkenés nélkül való továbbviteléhez feltétlenül szükségesek, másrészt azokból a tételekből a kiadási oldalon, melyek az állam erősségének és belső konszolidációjának alapjait és pilléreit hivatottak kiépiteni. Mig az előbbeni kiadások szükségképeniek, ennélfogva a jól értelmezett és mélyen átérzett hazafias érzés azokat legalább in merito, érdemben élesen kritizálni nem fogja, addig az utóbbi tételek, amelyek nem szükségképeniek, szociális szempontból és a szociális alkotások sorrendje szempontjából kell, hogy a kritikát megállják. A parlament különféle frakciói saját pártállásuk szempontjából, talán egyéni szempontból, legfőképen pedig világnézeti szempontból szokták a kiadási tételeket kritizálni. Azt hiszem azonban, hogy minden parlamenti frakciónak meg kell egyeznie abban, hogy az állam külső tekintélyének visszaszerzésében, a respektuskeltésben kifelé feltétlenül szükséges, hogy zavartalan, nyugodt belső munkát végezzünk és ez a belső egységes munka külsőleg is kidomborodjék külső ellenségeink felé. A belső tekintélyt és belső konszolidáicót pedig a szociális kérdéseknek igazságos megoldása biztosítja. Az állam külső tekintélyének megalapozása és visszaszerzése szempontjából azonban mintegy condicio sine qua non az, hogy mindazok a magyar állampolgárok, akik ezzel a kiváltsággal dicsekedhetnek s akik a magyar államnak minden néven nevezendő előnyeit élvezik, azok minden fentartas nélkül, sokszor sok lemondás, önlegyőzés és önmegtagadás árán is kell, hogy mindig magyarok legyenek. Végkép elitélendő ennélfogva az a tendencia, amely a legyőzött, erkölcsi és anyagi javaiban megfosztott, megcsonkított országnak sebeit kifelé, mintegy kérkedve mutogatja és azt az erőfeszitést, amelyet a magyar állam belsőleg és külsőleg kifejt, ferde vagy rosszindulatú beállításban továbbítja. (Propper Sándor : Nem lehet ezt konkretizálni?) Erre rátérek. Sebeinknek — mondom — kérkedő mutogatása azzal, hogy ime, amit nekünk sikerült rövid idő alatt lerombolni, azt a merészebb vállalkozók épen a rombolók által előirt záros határidő alatt rendbehozni nem tudják, — nem nevezhetném épen magyar és hazafias eljárásnak. De nem nevezem azt sem hazafias érzésnek, amikor sebeinket és azt a nagy erőfeszítést, melyet részben a kormány, részben a magyar állam egész összességében befelé és kifelé mutat állandóan bizonyos adatokkal és bizonyos megjegyzésekkel továbbitjuk az ellenséges külföld felé, különösen a nemzetközi, hazafiatlan csoportosulások felé és ezzel mintegy tápot adunk neki arra, (Rupert Rezső : Pl. a Cuza-eset ! — Zaj.) — ezt is perhorreskálom — hogy nemcsak az egész ország egyetemét állítják pellengérre a külföld előtt, hanem egyúttal alkalmat és módot nyújtunk arra is, hogy belső ügyeinkbe is belekontárkodjanak és ezzel a konszolidációt kifelé és befelé hátráltassák. (Klárik Ferene : Belső ügyeink?) Igen, mert bizonyos irányításokat, irányelveket szabnak elő cselekvéseinkben. Más elbírálás alá esik az az igazságos feljajdulás, amely az igazságtalan béke nyomán kel magyar lelkünkben. Baross János t. képviselőtársam beszédét módomban volt végighallgatni és valóban mondhatom, hogy amit ő az igazságtalan békéről és a Népszövetség működéséről mondott, teljes mértékben osztom, s nem hiszem, hogy volna ebben a nemzetgyűlésben egyetlenegy ember is, aki ezt teljesen nem osztaná és vele magát nem azonosítaná. Nem elég azonban az egyszer-kétszer való feljajdulás, mert sebeink olyan számtalanok, hogy minden seb külön-külön fáj és nem elég egyszerkétszer óvó, tiltakozó szavunkat felemelni, hanem számtalanszor és minden alkalommal kell ezt megtennünk, különösen azzal a Népszövetséggel szemben, amellyel már akkor, amikor embriójában volt és a gondolata megszületett, teljesen tisztában voltam. Baross t. képviselőtársam felszólalásának értékét tehát csak aláhúzzuk és annak nagy értéket adunk akkor, ha azt a nemzet egyeteme egyhangúlag magáévá teszi. A belső konszolidációt a szociális alkotások készitik elő, és ha a sorrend tekintetében nem is. NAPLÓ, xxxvi. ÎH