Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

122 A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. mindig az történik, amit rövidlátásunk, vagy szűk látókörünk nekünk előírna, mégis bizonyos megnyugvással kell lennünk a kormánnyal szemben azért, mert hazafiasságában és tervszerű munkájának hasznosságában semmi kételkedni való nincs. A progresszivitás t. Nemzetgyűlés, különösen az adózás terén nagyban hozzájárul a lelkeknek és kedélyeknek megnyugtatásához. Azzal minden hűséges állampolgár tisztában van, hogy adózni kell és hogy adózás nélkül a belső rendet fentartani nem lehet, hogy a személyi- és a vagyonbiztonságot adózás nélkül senki garantálni nem tudja, hiszen az adózás filléreiből tevődik össze az a garancia, amely bizom^os, még pedig erős alátámasztást ad a vagyon- és személybiztonságot garantáló kormánynak és államhatalomnak. Abba azonban már kevesen tudnánk belenyugodni, hogy akinek a sors kedvezéséből több jutott, aránylagosan kevesebbet hozzon a haza oltárára. Én a progresszivitás mellett nemcsak itt a nemzetgyűlésen, de odakünn is lándzsát törtem s annak vagyok a hive. Akinek több adatott, az több áldozatra kényszeríttessék, ha erre magától nem hajlandó. (Helyeslés.) E tekintetben csak gratulálni tudok gróf Klebelsberg Kunó kultuszminister urnák, aki tegnap a Történelmi Társulat közgyűlésén odanyilatkozott, hogy akik bizonyos áldozatra a kultúra érdekében nem hajlandók, azokat a törvény eszközeivel fogja erre szorítani. (Helyeslés. -— Rothenstein Mór : Majd meglátjuk !) T. Nemzetgyűlés ! Sok szó esett itt a forgalmi adóról, arról a bizonyos, fogyasztási adónak a természetével biró adóról, amely leginkább a szegény népréteget sújtja. A forgalmi adót sikerült nagy harcok árán 3%-ról 2%-ra leszorítani, a tételenkénti lerovás helyett azonban az átalányozás lépett életbe. (Propper Sándor : Azt pedig felemelték.) Sok panaszt és pedig méltó panaszt hallok abban a tekintetben, hogy a 2%-os adó után való átalányozás sokkal nagyobb, mint azelőtt volt a 3%-os forgalmi adó tételenkénti lerovása. E?tekintetben súlyos a helyzet és sürgős orvoslást kell kérnünk a kormánytól. Revízió alá kell venni az átalányok megállapítását és ezt a terhet redukálni kell különösen az iparosságnál, mert — legalább az én kerületemben az iparosság részéről történt ez a méltó feljajdulás és felzúdulás — az iparosság ezt az adóterhet nemcsak sokalja, de egyenesen létérdekében érzi magát megtámadva. Szorosan összefügg ezzel a kérdéssel a külföldi munkások foglalkoztatása. Ugyanis a külföldi gyárak most a fennálló úgynevezett vámvédelmet kijátsszák és most itten építenek és alapítanak gyárakat és külföldi munkásokat foglalkoztatnak, a magyar munkás pedig Amerikába kénytelen kivándorolni, vagy más, ellenséges, körülöttünk fekvő államban kénytelen egyéb kereset után nézni. Nekem az volna a gondolatom, — sa pénzügyminister úrral ezt meg fogom beszélni, ha itt lesz, — hogy nem volna-e jó a külföldi gyárakat épen azért, mert külföldi munkásokat foglalkoztatnak és azokat jobban fizetik, mint a magyar munkásokat, bizonyos — mondjuk 30—50%-os — adóval külön sújtani. T. Nemzetgyűlés ! Helyes, sőt szükséges is az, hogy mi a közalkalmazottakról gondoskodjunk. A közalkalmazottak az állami rendet [szolgálják, az államgépezetet látják el, ennélfogva nekünk minden forrást meg kell nyitnunk a tekintetben, hogy a közalkalmazottakon segítsünk. Őszintén szólva, nem vagyok barátja annak, hogy az egyik kategória a másikat konkurrálja le. Én leszögezem magamat azon elv mellett, amelyet annakidején a nemzetgyűlésen hangoztattam, hogy az egyforma képesitésüek egyformán dotáltassanak. Amikor én ezt az elvet hangoztatom és nem vagyok barátja annak, hogy itt egymásután képviselők álljanak fel évi november hó 13-án, pénteken. a padsorokban és bizonyos tisztviselői kategóriákat külön-külön kiemeljenek, mint amelyek külön honorálásra és dotálásra méltók, mégis megszegem ezt az elvet és kénytelen vagyok felszólalni a tanítók érdekében, mint akiket a státusrendezéssel kapcsolatban nagy és súlyos sérelem ért. A tanítók eddig a VII. fizetési osztályig mehettek fel és egész státusuk 10%-a juthatott be ebbe a fizetési osztályba egy 1924-ben megjelent ministerelnöki rendelet alapján. Képesítésük ma nagyobb, — mert hiszen öt évi tanítóképzőt kell végezniök négy középiskola után, — mint azoknak, akik egyszerű érettségit tettek. Azt kell lánom mégis, hogy az egyszerű érettségizettek — bár az értékükből nem akarok semmit levonni, csak párhuzamba akarom állitani a két kategóriát — bejuthatnak a VI. fizetési osztályba, sőt az V. fizetési osztály is nyitva áll előttük. A tanítóknál azonban nemcsak, hogy 10% nem juthat be a státusrendezés szerint a VII. fizetési osztályba, hanem most már csupán az összlétszám 8 %-a. Azonkívül még egy ujabb nagy sérelmet, szerzett jog egyszerű elkonfliskálását jelenti az, hogy a tanítók részére az egyes fizetési osztályok és fokozatok között a várakozási idő is meghosszabbíttatott. (Huszár Károly : Három évre visszavetették az összes tanítókat !) Azonkívül az a sérelem is érte a tanítókat, hogy akik eddig a VIII. és IX. fizetési osztálynak harmadik fokozatában voltak, most ledegradálták a X. és XI. fizetési osztályba. A tanítóknak kb. 70%-át érte ez a sérelem. A várakozási időről akarok szólni. A tanitók eddig 12 év után juthattak a IX. fizetési osztályba, 21 év után pedig a VIII. fizetési osztályba, míg 30 évi kiváló jó működés után, amint mondottam, a VII. fizetési osztályba jutott közülük 10%. E státusrendezés szerint most már csak 16 évi szolgálat után juthat a tanitó a IX. fizetési osztályba és csak 25 év után nyitja meg előtte a VIII. fizetési osztályt. Leszögeztem volt, hogy én az egyenlő elbánás hive vagyok, ennek alapján azt tartom, hogy mindazok, akiknek egyforma a kvalifikációjuk, egyformán is dotáltassanak. De itt nem hogy ez, hanem épen az ellenkezője történik : a szerzett jogok elkonfliskálása. Ebbe tehát nem fogok belenyugodni elvi álláspontomnál fogva — amelyből soha nem fogok engedni — és minden alkalmat meg fogok ragadni arra, hogy a tanítóság helyzetén valamiképen javitsak. Annakidején szóvátettem itt a nemzetgyűlésen a felekezeti tanitók sorsát is. Azok még inferiorisabb helyzetben vannak, mint az állami tanitók, pedig ugyanazt a kulturmunkát végzik az állam javára. Harcolnunk kell, a mi pártunknak is és az egész nemzetgyűlésnek is, hogy az egyforma elbírálás elve érvényesüljön, mert ugyanolyan kulturmunkásság és kötelességteljesítés mellett a felekezeti tanitók sorsát nem lehet egyszerűen figyelmen kivül hagyni. (Klárik Ferenc : Azért kell államosítani ! — Rupert Rezső : A felekezeti tanitók is azt szeretnék !) Szóvá kell tennem a nyugdíjasok és különösen az államvasuti nyugdíjasok ügyét. Az államvasuti nyugdíjasok abban a reményben dolgoztak éveken át annak idején, hogy 36 évi jó, becsületes szolgálat után különleges elbírálásban lesz részük, mert hiszen az 1904 : XVII. te. és az 1917 : L. te. biztosította számukra ezt a jogot arra az időre, ha végellátásuk folyósittatik. Ezzel szemben a szanálási törvény egyszerűen megnyirbálta ezt a jogukat és őket egyenlő elbánás alá vonta az államiakkal. Szerzett jogok elkonfiskálásával állunk szemben itt is. A vasutasok annak idején nagyobb percentet fizettek a_ nyugdíjalapba és nekik bizonyos autonómiájuk is volt, sőt a magyar államvasút autonómiája most ismét kidomborodott azáltal, hogy a kormány az állam-