Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-465

A nemzetgyűlés 465. ülése 1925. évi november hó 12-én, csütörtökön. 95 taglalásába fognék, kijelentem, hogy ezen túlmenőleg még a mezőgazdasági hitelnek is barátja vagyok. Amint a gyáripar nem nélkülözheti a hitelt, azonkép a mezőgazdasági hitel is elengedhetetlen feltétele a termelés fejlesztésének és ugy az egyiket, mint a másikat állami feladatnak tekintem abból a szempontból, hogy ugy az egyik, mint a másik olcsó kamatozású hitelhez jusson. Egyedüli feltételem ezzel a nagylelkűségemmel szemben az, hogy ez a hitel inkább az apró exisztenciákhoz jusson és ne a protekciósokhoz és hogy ez a hitel valóban a mezőgazdaság érdekeit és céljait szolgálja, mert a mezőgazdasági hitelezésnek azt a formáját, amely most gyakorlatilag érvényesül, amelynél nem jön tekintetbe és számításba, hogy valójában a mezőgazdaság fejlesztését, a mezőgazdaság produktívabbá tételét szolgálja-e, nem tudom helyeselni. T. Nemzetgyűlés ! A földmivelésügyi tárcánál is feltűnik az, ami az összes tárcáknál szinte egyértelmüleg jelentkezik : a központi igazgatásnál levő tisztviselők létszáma. Súlyosan hibáztatom azt a tényt, hogy tisztviselői apparátusunk tekintetében — különösen ami a központi igazgatást illeti — nem tudunk megalkudni azzal a gondolattal, hogy országunk eg5^harmadára csökkent és nemcsak, hogy a békebeli létszámot tartjuk meg, hanem annak duplájára is emeljük a tisztviselői létszámot. Ezt tapasztaljuk a földmivelésügyi ministeriumban is. Itt a központi igazgatáshoz beosztott tisztviselők létszáma 1914/15-ben 286 főből állott. Ha most megnézzük a költségvetést látjuk, hogy a központi tisztviselők létszáma ezidő szerint 580, tehát 294 főből álló szaporodással állunk szemben. (Mozgás a szélsőbaloldalon.), ami több, mint amennyi tisztviselői létszámunk volt a háború előtt. Szeretném, ha mindenki meg tudna azzal a gondolattal barátkozni, hogy országunk egyharmadára csökkent, nyolc millió főből áll Magyarország összes [lakossága, nem lehet tehát azt az adminisztratív apparátust fentartani, ameyet 20 milliónyi magyarság és 20 millió népességet magában foglaló ország területéhez kiépítettünk. Ugyanezt látjuk végig a földmivelésügyi tárcánál s különösen jelentkezik ez a gazdasági felügyelőségeknél, ahol a békebeli 81 főből álló létszámmal szemben 123 főnyi szaporodást látunk akkor, amikor a 81 főből áíió gazdasági felügyelőséggel szemben ma 204 főből álló gazdasági felügyelőségünk van. Ugyanezt látjuk az állami lótenyészintézeteknél is. Ha azt a felfogást valljuk, amelyet vallottak a bizottság ülésein, amikor ezt a tárcát tárgyalták, hogy a géppel való munkálatokat mellőzük, mert ez a lótenyésztésre nézve hátránynyal jár, akkor megértem, hogy mindent elkövettünk arra nézve, hogy a lótenyésztést fejlesszük, ha minden összeget áldozunk arra, hogy lóállományunkat növeljük. Ámde amikor látjuk a gőzerő, a gépek bevonulását a mezőgazdaságba, amikor elismerjük azt, hogy meglehetősen olcsóbb a mezőgazdasági munkánál a géppel való művelés, mint a lóval való művelés, akkor egy cseppet sem látom megindokoltnak, hogy a békebeli viszonylathoz képest most még nagyobb apparátussal folytassuk a lótenyésztést. Cseppet sem látom indokát annak, — amit beszédem folyamán később kifejtek — hogy az emberi egészséggel szembe helyezzük a lovak nemesítését és lóállományunk fejlesztését, különösen akkor, amikor látjuk, hogy az alsófoku gazdasági szakoktatással a tárca meglehetősen mostohán bánik. (Malasits Géza : A paraszt fizesse az adót és tisztelje az urat !) Amig három mezőgazdasági akadémiánk van, addig az alsófoku gazdasági szakoktatás céljait csak 8 gazdasági szakiskola szolgálja. Amig tehát felsőbb gazdasági iskoláink nemcsak egy ilyen ország felsőiskolai oktatását láthatnánk el, mint Magyarország, addig I alsófoku gazdasági szakoktatásunkkal úgyszólván : alig törődnek, már pedig, mint mondottam, a népj oktatással valóban kulturmunkát a mezőgazdasági ! oktatás terén is csak akkor tudunk elérni, ha inkább az alsó népoktatásra fektetjük a fősúlyt, semmint a mezőgazdasági egyetemekre. T. Nemzetgyűlés ! Ennek a tárcának keretébe tartozik a gazdasági és munkaügyi igazgatás. i Ennek a tárcának összes terhe 4.219,000.000 koronát \ tesz ki. Ebbe a rovatba van felvéve a mezőgazdasági munkásházak építésére szánt támogatás, ebben a rovatban szerepelnek a gazdasági munkáspénztár részére történt kiutalások, ebbe a rovatba í tartoznak homályos cím alatt az aratások zavar| talanságának biztosítására kifizetett összegek. (Zaj j a baloldalon.) Itt azután meg kell állnunk egy pil! lanatra, mert épen itt akarom szóvátenni azt a kontrasztot, amely a lótenyészintézetekre for| ditott összeg és a rokkanttá vált mezőgazdasági | munkások részére kifizetett összegek közt jelent| kezik. Az állami lótenyészintézetek 45 milliárd koronán felüli összeget emésztenek fel, az állategészségügy több, mint 16 milliárdba kerül, az Állatorvosi Főiskola és egyebek ismét több, mint 4 milliárdba. Ha tehát összeszedem azokat a tételeket, amelyeket az állategészségügy céljait szolgáló intézményekre fordítunk a költségvetés szerint, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez az összeg mintegy 70—80 milliárdot tesz ki, szemben azzal az összeggel, amelyet az Országos Gazdasági Munkáspénztár javára állami hozzájárulás címén felvettek 1323 millió korona összegben. Számtalanszor reklamáltam már a földmivelésügyi minister úrtól a mezőgazdasági munkások betegség-, baleset- és rokkantbiztositását. Számtalanszor szóvá tettem, hogy lehetetlen állapot az, hogy amikor egész Európában törekednek a mezőgazdasági munkásokat rokkant-, baleset- és aggkori biztositás tekintetében egysorba helyezni az ipari munkásokkal, ugyanakkor nalurïk a mezőgazdasági munkások még mindig különleges- elbánásban részesülnek. Az ipari munkások betegségés baleset elleni biztosítása kötelező, Magyarország egy milliónyi mezőgazdasági munkásságával azonban etekintétben senki sem törődik. Van ugyan egy nyugdíjintézetünk, amelyet annakidején a mezőgazdasági munkások koíduspénztárnak neveztek el s amely valójában koldusmódra alamizsnával fizeti ki azokat a mezőgazdasági munkásokat, illetőleg cselédeket, akikre ennek a törvénynek a hatálya kiterjed, akiknek tehát a biztosítása kötelező. (Kiss Menyhért : Valorizálva fizetik ?) Majd mindjárt megmondom, hogyan fizetik. (Kiss Menyhért : Tudom, hogy milyen rongyokkal törölték ki a szemüket ! — Rothenstein Mór : Ugy fizetik, mint a hadikölesönöket !) Hogy milyen ez az egyetlen szociálpolitikai intézményünk, erre nézve a pénztár 1924. évi jelentéséből csak néhány adatot ragadok ki. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) 1086 esetben történt olyan baleset a pénztár kötelékébe tartozó tagok között, amikor a betegség tíz héten túl is terjedt, amikor tehát tiz hétre terjedő időre táppénzt fizettek a tagoknak. 1086 tagnak kifizettek tiz heti táppénzfejében összesen 20,995.517 koronát, vagyis fejenként átlag 19.332 koronát. (Kiss Menyhért : A villamosjegy árát adták nekik ! — Rothenstein Mór : Ez azután népjólét ! — Kiss Menyhért : Ilyen Magyarországon a népjólét !) Ugyancsak a jelentés szerint 969 biztosítottnak, akiknek a baleset folytán megcsökkent munkaképessége tiz héten túl sem állt helyre, járadék címén kifizettek 159,204.548 koronát, vagyis fejenként évi átlagban 165.493 koronát. (Kiss Menyhért : Hallatlan ! Botrány !) 55 esetben, amikor a baleset halállal is járt, haláleseti segélv címén kifizettek 9,001.800 koronát, ! vagyis fejenként átlag 163.669 koronát. (Kiss NAPLÖ. XXXYI. M