Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-450

A nemzetgyűlés 450. ülése 1925. arra, hogy csupán ezzel az intézettel nem fogjuk tudni ezt a célt elérni. Nem tudom elképzelni, az egészségügyi intézet felállitását, — amely a betegségektől kivan bennünket megóvni — anélkül, hogy egyidejűleg munkásvédelmi intézkedések is ne történjenek és anélkül, hogy ne iparkodjunk az emberiség kulturfokát emelni. Anélkül, hogy megfelelő iskoláink, megfelelő munkásvédelmi intézkedéseink ne legyenek, néni tudom elképzelni ilyen közegészségügyi intézetnek felállitását ugy, hogy az célravezető is volna. Nem lehet ez célravezető, mert előbb az emberek kulturnivóját kell emelni, hogy megértsék, mi módon lehet a betegségek ellen védekezni. Nem vezethet célra ennek az intézetnek felállítása akkor, amikor jól tudjuk, hogy a munkások ezrei és ezrei egészségtelen gyárakban, műhelyekben dolgoznak, egészségtelen lakásokban laknak és a kormány nem látja szükségét annak, hogy egyrészt óvó intézkedéseket tegyen, másrészt pedig gondoskodjék arról, hogy az illető üzemekben, műhelyekben, gyárakban egészséges levegő is legyen, hogy az ott dolgozó munkások ne betegedjenek meg. A kormánynak közgazdasági téren is kötelessége gondoskodni arról, hogy azoknak a munkásoknak, akik kora reggeltől késő estig dolgoznak, necsak megfelelő, egészséges lakásuk legyen, hanem a keresetük is legalább akkora legyen, amennyiből családjukkal együtt tisztességesen meg tudnak élni. Mindaddig, amig az erre vonatkozó intézkedések nem történnek meg, ez a törvényjavaslat véleményem szerint nem fogja elérni azt a célt, amelyet a minister ur ennek a javaslatnak benyújtásával maga elé tűzött. Azt mondja a törvényjavaslat indokolása, hogy a társadalom szabad erői megnyilvánultak és szükségét látták annak, hogy az elnyomottaknak, a gyengéknek védelmére keljen. Én megmozdulást ezidoszerint még csak egyet látok : a Rockefeller-alapítványt, de semmiféle más mozdulást nem láttam itt az országon belül, semmiféle társadalmi alakulat részéről. Hozzátehetem még, hogy a Rockefeller-alapítvány nem képes annyi pénzt ide Magyarország részére juttatni, hogy az intézet — ha a kormány tovább folytatja azt a közgazdasági politikát, amelyet eddig folytatott — el tudja érni azt a célt, amelyneK érdekében a Rockefeller-alapítványt létesítették. A kormány nem lépett közbe semmiféle tekintetben akkor, amikor arról volt szó, hogy a gyengéket, az elnyomottakat istápolni, támogatni kell. Láttuk ezt az elmúlt években, amikor a munkásság ezrei és tizezrei lakás nélkül kóboroltak az utcákon. Hiába hivatkozik az indokolás arra, hogy eltekintenek a rideg jogrendtől és így sietnek a gyengék istápolására, mert az elmúlt öt esztendő nem ezt igazolja, hanem azt, hogy a jogrendtől nem tekintettek el. Azt nézték, joga van-e az illető háziúrnak ahhoz, hogy a lakót kilakoltassa a lakásból. Nem nézték azt, hogy a kilakoltatott és 5—6 tagból álló családnak van-e megfelelő lakása, hanem egyszerűen kitették őket az utcára. Kapualjakban és mezőkön laktak egész családok. Mindaddig, amig ilyen esetek előfordulhatnak, ne mondja nekem a minister ur még az indokolásban sem azt, hogy »segítettük az elnyomottakat és a szegény elnyomott embereket támogattuk«. t Pedig igenis látjuk ezeket és látjuk azt, hogy a kormány semmiféle védelmi intézkedést nem tesz atekintetben, hogy a gyárakat megfelelő védőkészülékek felállítására kötelezze és nem védi meg semmiféle törvénnyel a gyárakban dolgozó fiatalkorú, 10—12 éves gyermekeket, 13 és 14 éves leányokat ; szabadon zsákmányolhatja ki akármelyik gyáros heti 80—120 és 160 ezer korona fizetés mellett a textilgyári lányokat, és nem gondoskodik a kormány a nők éjjeli munkájának eltiltásáról, valamint a terhes nőknek a munkától . évi október hó 20-án, kedden. 75 való eltiltásáról, és nem gondoskodik arról, hogy ezek megfelelő segélyben részesittessenek s ne legyenek kénytelenek az utolsó pillanatig a gyárban dolgozni. Ha ezeket a dolgokat látjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a kormán}^ nem kél az elnyomottak védelmére, nem támogatja őket, és megállapíthatjuk azt is, hogy Magyarországon nincs egyetlenegy intézet, amely a szegény, dolgozó néposztály védelmére kelne. Csak egy intézmény van, amely az elnyomottakat, a szegény munkanélkülieket, általában ezeket az egyéneket istápolja és támogatja, még pedig a szakegyletek, azok a szakegyletek, amelyeket a kormány hatóságaival egyetemben üldöz, el akar nyomni és tiporni, ahelyett, hogy a szegény dolgozó néposztáby védelmére kelne. Igen t. Nemzetgyűlés ! Az indokolás azt mondja, hogy : a közhatalom mindent megtesz, hogy az állampolgárok életét, egészségét, és munkaképességét biztosítsa. Én ennek az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve, az ellenkezőjét tapasztaltam eddig és az ellenkezőjét látom. A kormány semmiféle komoly lépést nem tesz ebben az irányban. Csak rá akarok mutatni arra, hogy Magyarországon egyetlenegy szociálpolitikai intézet volt a múltban, (Györki Imre : Azt is tönkretette a kurzus !) ez a Munkásbiztositó Pénztár, amely arra volt hivatva, és amelynek az volt a feladata, hogy a munkában megbetegedett vagy balesetet szenvedett szegény munkásokat és azok családtagjait orvossal, gyógyszerrel és segéllyel is ellássa. Ez a hivatal, ez az intézet mintaszerű volt, egyike egész Európában a legnagyobb intézeteknek és ezt a minister ur s a minister ur elődjei is, hogy ugy mondjam, teljes egészében tönkretették (Györki Inire : Benárdék tönkretették !) és elvonták annak a feladatának, annak a hivatásának teljesítésétől, amelyre ez tulaj donképen alakult ; megfosztották az autonómiájától, a munkásokat és munkaadókat, akiknek a pénzéből tartatott fenn az intézet, kiszorították onnan, a munkások és a munkaadók csak a pénzüket adják oda az intézet fentartására, de semmi néven nevezendő beleszólásuk nincs, abba csak a minister urnák és a kirendelt kormánybiztosnak van beleszólása és az a szociálpolitikai intézet ma nem egy szociálpolitikai intézet, hanem egy közönséges állami hivatal lett, amelyben elintézik jól vagy rosszul, de leginkább rosszul a pénztárra szoruló beteg munkások ügyét. (Györki Imre : Ujabb szolgabírói hivatalt csináltak belőle !) A balesetre szóló biztosítás is ennek a keretébe tartozik, ennek az intézetnek kellene gondoskodni arról, hogyha valaki balesetet szenved, azt gyógykezelje, kigyógyítsa és segéllyel ellássa. De olyan cikkek jelentek meg a lapokban annak idején, amelyek azt igazolták, hogy ott nem az a gazdálkodás folyik, amely a múltban folyt, hanem a beteg embereket, munkásokat úgyszólván kilökik és kikergetik abból az intézetből, csak azért, hogy minél kevesebb táppénzt és minél kevesebb baleseti járadékot kelljen nekik fizetni. 1919 óta, amikor ennek az intézetnek az autonómiáját felfüggesztették, miniszteri rendelettel megszorították és megnyomorították a hatáskörét, korlátozták a nyújtandó segélyek nagyságát és mérvét is, annak ellenére, hogy az 1907 : XIX. te. bizonyos segélyezési dolgokat ir elő, ezt a meghozott törvényt & minister 1919-ben egyszerű rendelettel hatályon kívül helyezte és sok olyan szolgálmányt, amelyeknek kiszolgáltatását az 1907 : XIX. te. előírja, ministeri rendelettel megszüntetett. Ha ilyen intézkedések történtek a múltban, amelyeket a minister ur nem kíván és nem akar, ugy látszik, még napjainkig sem korrigálni, akkor azt kell mondanom, hogy ennek az uj intézetnek