Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

398 A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. fogalmazási szakon is emeljék a munkaidőt 5 óra helyett 6 vagy 7 órára. (Temesváry Imre elöaűó : Méltóztassék megnézni, hogy a ministeriumokban este 9 órakor is ott találja a fogalmazási tisztviselőket mcllékdíjazás nélkül !) Erről is beszélünk t. előadó ur. Tehát a hivatalos munkaidő megállapítása helytelen és igazságtalan, mert nem kötelező a fogalmazói karra, hogy napi 5 óránál tovább dolgozzék, (Temesváry Imre előadó : Dolgoznak a nemzet érdekében többet!) de erről nem beszélek és nem vitatkozom önnel előadó ur. Én csak megállapítom, hogy rendeletileg intézkedés történt egyes szakok munkaidejének meghosszabbítására, viszont nem történt intézkedés más osztályoknál, hogy a munkaidőt felemeljék. Ha nemzeti érdek, közérdek és közgazdasági érdek az egyik oldalon a munkaidő emelése, akkor nézetem szerint ugyanaz az igazság áll a másik oldalon is. Nagyon érdekes képet kapunk ebből a rendeletből, ha türelemmel végigböngésszük és utánanézünk annak, mi van és mi nincs eltakarva. Megállapíthatunk sok olyant, amit a mélyen t. előadó ur nem mondott el. A fogalmazói szaknál az a helyzet, hogy most egy státusrendezésnek nevezett valami alapján egy főnökre esik két beosztott tisztviselő, minden két tisztviselő mellett van tehát eg}

r főnök. Ugyanakkor a számvevőségi karnál egy főnökre nyolc beosztott esik, tehát amíg az előbbi szakon két tisztviselőnek van egy főnöke, addig a másik szakon nyolc tisztviselőnek. Ugyebár ezt nem is méltóztattak észrevenni? A kezelési szakon pedig kilenc beosztottnak van egy főnöke. Kérdezem én, mélyen t. nemzetgyűlés és mélyen t. előadó ur, hol van itt a szociális érzék, hol van ill az a megnyugtató, igazságos rendezés, amely a nehéz fizikai és szellemi munkát végző nagy tisztviselői tömeget meg fogja nyugtatni. Hát nem méltóztatnak gondolni azt, hogy vájjon például a kezelői szakon dolgozó kisemberek, a kis fizetést élvező tisztviselői kar lelkében megnyugvást fog-e hozni az, hogy amíg ők kilencen dolgoznak egy főnök alatt, egy főnöknek kell kilenc ember munkáját ellenőrizni és irányítani, a számvevőségi szakon pedig egy főnöknek kell nyolc tisztviselő nehéz munkáját felelősség mellett ellenőrizni és irányitani. ugyanakkor a fogalmazói karon két ur munkájának irányítását és ellenőrzését szintén egy ur végzi ? Nem méltóztatik a kormánynak belátni, hogy ez igazságtalan, megalázó, t. előadó ur, a tisztviselői karra nézve ? (Temesváry Imre előadó : Az egyik kategória sablonos munkát végez, a másik önálló munkát!) Ne méltóztassék ezt nekem mondani. (Temesváry Imre előadó: A fogalmazási tiszt viselők önálló munkakörrel vannak ellátva, azért kell különbséget tenni ! — Elnök csenget J Mélyen tisztelt előadó ur, ne méltóztassék nekem megmagyarázni akarni, hog}

r mit végeznek a tisztviselők. Én ismerem tudom ezt, hiszen állandóan ott járok a különböző ministeriu : okban és olt látom a kezelési és számvevőségi karnak azt a nehéz fizikai, testet és lelket ölő munkáját, amelyet ők hangyaszorgalommal végeznek, látom, hogyan izzadnak napi munkájukban (Temesváry Imre előadó : Ugy is van !) ugyanakkor, amikor a másik szakon két ur munkáját egy főnök ellenőrizi. Miért nem méltóztattak ebben a rendeletben egy olyan középigazságot keresni, amely megosztja egyik oldalon a munka terhes részét, a másik oldalon pedig könnyili a helyzetet. Épen ezért vannak nekem kifogásaim és aggályaim az egész rendelkezés ellen és ezért már ma fölemelem e helyen tiltakozó szavamat ennek a rendeletnek életbeléptetése ellen, mert meg vagyok arról győződve, hogy nem érik el az urak azt a célt, amelyet el akarnak érni. De. nem is érhetik el, mert az az igazságtalan kezelés, amelyben a kormány a évi november hó 6-án, pénteken. köztisztviselői kart részesiti, nem az, amit a köztisztviselői kar méltán elvárhat és megérdemel a kormányzat részéről. Erre azt mondhatná a mélyen t. előadó ur vagy a túloldalról valaki, az urak közül : kérem, már ismételten hangsúlyoztuk, bogy a mostani nehéz idők és viszonyok nem alkylmasak arra, hogy a köztisztviselői kar jogos kívánságait 100%-ig honoráljuk. Én hajlandó vagyok koncessziót tenni ebben az állításban, kérem azonban ugyanezt a másik oldalon is, kérem a köztisztviselői kar egyenlő elbáná-át a kormány részéről az egész vonalon. Ne tegyen a kormány különbséget tisztviselő és tisztviselő között. Egyenlő mértéket egyenlő elbánást kérünk. Szinte várom, hogy valaki közbeszóljon, hogy egyenlő elbánásban részesülnek. De miután nem szól senki sem közbe, (Derültség. — Wild József : Nem szabad közbeszólni ! — Urbanics Kálmán : Mondja el a közbeszólást is !) méltóztassanak nekem meLcngedni, hogy én mutassak rá arra a égbekiáltó igazságtalanságra, amely az egyenlőtlen elbánásnál fogva mutatkozik a köztisztviselői karral szemben. Itt van az előléptetések kérdése. Az állami tisztviselők nemcsak a budapesti ministeriumokban vannak, hanem az egész ország területén : ott vannak a főispánok, ott vannak az alispánok és a különböző tisztviselők. Mig a vármegyei tisztviselők automatikus előléptetése biztosítva van és ezen automatikus előmeneteli lehelőség révén a vármegyei tisztviselő politikai jogainak gyakorlásában is bizonyos szabadságot élvez, addig az állami tisztviselők ama részének, amely a különböző ministeriumokban van beosztva, ez nincs megadva, (Temesváry Imre előadó : A vármegyei tisztviselőket választják !) Azt mondom, hogy azok részére az automatikus előléptetés biztosítva van. Ha véleménye, politikai felfogása nem egyezik a felsőbbség politikai felfogásával, legfeljebb nem jut arra a helyre kellő időben, de végül mégis csak oda kell jutnia. (Meskó Zoltán : Akkor lesz boldog az ország, ha tekintetes vicispán lesz megint !) Ellenben e szerint a tervezet szerint, amelyet a kormány életbe akar léptetni, ismét azt látjuk, hogy előmenetelüknél teljesen ki vannak szolgáltatva a mindenkori hivatali főnökök tetszésének, vagy nem tetszésének. Hiszen a rendelkezés egyik szakasza kimondja, hogy a mindenkori hivatali ionok véleményezése alapján juthat el egyik vagy másik tisztviselő bizonyos svakon a magasabb rangfokozatba, de ott iscsak egy tisztviselő. Én az igazságot keresve, azt tartom és azt kivánom, — mert e/t kívánják a köztisztviselők is — hogy az előléptetések ne legyenek függővé téve egyes hivatalfőnököktől, hanem automatikusan történjenek : egy bizonyos szolgálati idő eltöltése után, akár tetszik az arca a hivatali főnök urnák, akár nem tetszik, (Meskó Zoltán: Mint a katonaságnál! — Ugy van !) eljuthasson az a tisztviselő a magasabb fizetési osztályba. Ez a kívánság jogos és jogosan tiltakoznak a tisztviselők ez ellen a rendelkezés ellen. Nem akarok az állami tisztviselők közül senkit sem megsérteni — távol áll ez tőlem — és elismerem az állami tisztviselőknek a különböző ministeriumokban végzett szorgalmas, becsületes munkáját; de méltóztassanak megengedni, ha azt kockáztatom meg, hogy nagyon sok esetben az előmenetel attól függ, miként tud az a tisztviselő kedvében járni hivatali főnökének, vagy miként nem tud kedvében járni. Számtalan panaszt, nagyon* sok keserű panaszt hallottam már köztisztviselőktől, állami alkalmazottaktól, akik hosszú időkön keresztül kénytelenek alacsonyabb fizetési osztályban vegetálni, mert természetüknél fogva nincsenek ugy berendezve, hogy a hivatali főnöknek minden szempillantását, minden arcizomrándulását figyeljék, hogy kedvét megnyerhessék, hogy elő-