Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. helül az egyes területek egészségügy] viszonyait vesszük figyelembe és figyelembevesszük az egyes foglalkozási ágak egészségügyi viszonyait, akkor valósággal megdöbbentő kép tárul elénk s látjuk azt a szociális nyomort, amelynél fogva Magyarországot Európa utolsó államai közé lehet sorolni ebben a tekintetben s látjuk, hogy még a falusi lakosság egészségügyi viszonyai is sokkal rosszabbak, mint a városi lakosságé, holott a városi lakosság egészségügyi viszonyai tekintetében is — talán Oroszországot és Romániát kivéve — még békeidőben is a legutolsó helyen állott. A szociális gondoskodásnak azt a programmját, amelyet a kormányzatnak meg kellett volna valósítania, itt, a ma délelőtt folyamán Kéthly Anna képviselőtársunk fejtette ki s rámutatott arra, hogy ennek a gondoskodásnak ki kell terjednie a csecsemő-kortól kezdve az emberi kor végéig. Rámutatott arra, hogy annak a kormánynak, amely hivatkozni szokott mindig keresztény és nemzeti voltára, nem lett volna szabad visszaélnie ezzel a két fogalommal, nem lett volna szabad azt ugy megvalósítania, ahogyan azt megvalósítva a legrutabb visszaélést követte el a keresztény eszmével, a keresztény világnézettéi szemben. Á kormányzatnak nem lett volna szabad visszaélnie a nemzeti gondolat megvalósításává]. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a szociális gondoskodás terén mit alkotott ez a kormányzat hatéves működése alatt, akkor etekintetben csak egy nemleges mérleget állapithatunk meg, mert azokat a törvényeket, amelyeket korábban megalkotott, nemhogy tovább fejleszteni igyekezett volna, részben a külföldi példák, részben a háború tanúsága nyomán, hanem azokat ellenkezőleg visszafejleszteni igyekezett. Nem látjuk a szociális biztosítás kiépítését, hanem ehelyett azt látjuk, hogy ezt az intézményt teljesen elsorvasztotta, önkormányzatától megfosztotta. A szociális gondoskodás kiépitése sem történt meg olyan mértékben, mint ahogy annak meg kellett volna történnie. Sem az aggkori, sem a rokkantbiztositás kiépitése nem történt meg. De amikor azt látjuk, hogy a túlsó oldalon, a kormány táborában helyet foglalnak az úgynevezett földmives képviselők s arra hivatkoznak, hogy ők a mezőgazdasági munkások képviselői, ők vannak hivatva a falusi lakosság érdekeit szolgálni, — legalább ezt szokták hangoztatni velünk szemben, — akkor azt is látjuk, hogy, bár hosszú éveken keresztül a kisgazdák táborából került ki a földmivelésügyi minister, mégsem történt semmiféle intézkedés arra, hogy a földmivel ésügyi kormányzat megvalósítsa a mezőgazdasági munkások kötelező biztosítását, holott, ha figyelembe vesszük az egészségügyi követelményeket, azokat a szempontokat, amelyeket a kormánynak a magyar népegészségügy megvédése érdekében szem előtt kellett volna tartania, akkor azt látjuk, hogy első kötelessége lett volna a földmivelésügyi ministernek ezt a törvényjavaslatot megvalósítani, idehozni a nemzetgyűlés elé és a szociális biztosítást a mezőgazdasági munkásokra, a kis- és törpebirtokosokra nézve is megalkotni. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezt nemcsak azért kellett volna a magyar kormányzatnak megtennie, mert ezzel tartozik a magyar dolgozó néptömegeknek, hanem azért is, mert ennek a törvénynek megalkotására nemzetközi egyezmények is kötelezik a kormányt, azonban ezeknek a nemzetközi egyezményeknek megvalósításától a magyar kormányzat mindezideig elzárkózott, ezeket az egyezményeket nem iktatta törvénybe, bár a magyar kormány képviselője részt vett e nemzetközi egyezmények megvalósításában. De nem valósította meg, nemiktatta törvénybe a kormány azokat az egyezményeket sem, amelyek egyéb szociális problémákat évi novemher hó 6-án, péntehen. 389 lennének hivatva megoldani, amelyek például a nyolc órai munkaidő törvényes szabályozását, vagy a vasárnapi munkaszünetnek törvénybe iktatását célozták. Ha a kormányzatnak bármely tárcáját veszszük is figyelembe, ha bármely oldalról nézzük is azokat az intézkdeéseket, amelyeket a kormányzat irányit, mindenütt csak megdöbbenéssel kell szemlélnünk, hogy ez a kormányzat nem képviseli az ország egyetemes nagy érdekeit és nem teszi meg azokat a szükséges intézkedéseket, amelyeket pedig meg kellene tennie. Azt látjuk, hogy a magyar kormányzat az egész ország közvéleményével ellentétes politikát folytat, még ma is a kivételes háborús állapotok fentartása mellett tudja csak a maga hatalmát fentartani. (Propper Sándor : Háborúskodik a néppel !) Azt látjuk, hogy ma is csak csendőruralomra és szuronyakra felépített hatalommal és terrorral tudja az országot és a népet rendben tartani. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel szemben a külföldön demokráciát hirdet, s ha külföldre megy, akkor ott — nagyon helyesen — a kisebbségek védelmére emeli fel a maga szavát. Ha ezt látjuk, akkor a kormánynak feltétlenül meg kellene értenie, hogy elérkezett az ideje annak, hogy ebben az országban a magyar kormányzat ne a kisebbség érdekeit képviselje, ne annak a néhány száz nagybirtokosnak, nagytőkésnek és bankvezérnek érdekeit oktrojálja a nemzetre, hanem a kisebbségek ilyen szükkörü képviselete helyett térjen át a nagy magyar összesség képviseletének magaslatára és a nép öntudatára alapítsa uralmát. Mindaddig, amig a kormány részéről azt látjuk, hogy a kis érdekeket teszi magáévá és ezeket akarja előmozdítani, amig semmiféle lépést nem látunk arranézve, hogy a demokrácia útjára akarna lépni és azt akarná megvalósítani ebben az országban, amig azt látjuk, hogy nem a nép nagy érdekeit képviseli, hanem azét a kisebbségét, amely a háta mögött ül, addig én ezt a költségvetést megszavazni nem tudom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Rothenstein Mór ! Rothenstein Mór : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk.') Amikor a költségvetéshez hozzászólok és ez alkalommal nézem azt, hogy az igen tisztelt kormánypárt a költségvetéssel szemben milyen magatartást tanusit, akkor nem mulaszthatom el, hogy a parlamentarizmusról egész röviden pár megjegyzést ne tegyek. Mi tulaj donképen a parlamentarizmus ? A parlamentarizmus •— szerény felfogásom szerint — az, hogy a törvényhozó testületben eszmecsere folyjék s a pártok az érvek súlyos voltával kölcsönösen kapacitálják egymást, hogy lássák, mi is az előterjesztett törvényjavaslattal szemben a vélemény s igy a vita által a legjobb jegecesedjék ki és azután a többség azt, amit a legjobbnak vél, határozattá emelje. Mit látunk a magyar parlamentben ? (Barlhos Andor : Üres padokat !) Igen ! Ha az igen tisztelt közbeszóló képviselőtársam véleménye szerint mennének a dolgok, akkor egyáltalán nem is kellene beszélni, de ha nem Kell beszélni, csak szavazni, akkor minek a parlament, akkor miért játsszuk itt a világ előtt ezt az álmesterséget, imrevaló akkor az egész, mire va ló, hogy a minist erelnök ur a külföldön azt hirdesse, hogy itt Magyarországon alkotmány, parlament van és ez a parlament demokratikus alapon működik ? Ha beszélni nem kell, akkor parlament sem kell. Megdöbbenéssel látjuk, hogy milyen magatartást tanúsítanak a legfontosabb javaslattal, a költségvetéssel szemben, amely pedig szerintünk a legfontosabb, amelyet a nemzetgyűlésnek kell ' elintéznie, mert a kormány itt mutatja be, hogy NAPLÓ. XXXV. i;o