Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-461

A nemzetgyűlés 461. ülése 1925. évi november hó 5-én, csütörtökön. 357 zetnek azt a térfoglalását és rendeltetését, amelyet azelőtt betöltött. Még ennyire sem tudtunk eljutni, ami nagyon szomorú képe ennek az országnak, mert a baleset és a betegség elleni biztositás, amelyet maguk az érdekeltek autonómiaszerüen látnak el és intéznek, mindenhol megvan az egész világon, s amint megvolt már régen a külföldön, ugy megvolt ezelőtt Magyarországon is, de ez a rendszer nem tudott annyira felemelkedni, hogy ezt az intézményt visszaadja és jogaihoz juttassa. Rendkívül fontos dolog volna pedig, hogy e téren szakitson a nemzetgyűlés — és a kormány — azzal a módszerrel, amelyet eddig követett. Ha a költségvetés reális, s 275 millió aranykorona felesleggel zárul, s ha a költségvetésből az tűnik ki — mint ahogy azt az előadó ur fényesen bebizonyította — hogy a közvetett adóból ily magas a jövedelem, akkor — bocsánatot kérek — hol marad annak a tömegnek az értékelése, amely legelsősorban jön számba a közvetett adóknál ? Az állam túltesz! magát ezen, mert azt sem akarja megmutatni, hogy törődik a nagy dolgozó ,-.épréte^ekkel, mert ha nincs munkásvéde'em. nincs szociálpolitika, akkor — bocsánatot kérek — miből láthatnák azt, hogy valaki törődik velük ? Nem törődik az ipari munkásokkal, nem a mezőgazdasági munkásokkal, sőt amint rámutattam itt a státusrendezésnél, ahol a tisztviselői létszám apasztásáról van szó, ugy képviselik a szociálpolitikát, hogy amig a magasabb állásoknál csak itt-ott van valami csökkentés, mig pi. a fogalmazói karból i földművelésügyi ministerlumban 120 közül elbocsátanak 10—15 vagy 20-at, addig a mezőgazdasági földmives munkások betegsegélyző pénztáránál alkalmazott 20 egyén közül 4-et bocsátanak el. Ugy gondoskodik tehát a kormány a mezőgazdasági munkások védelméről, hogy ennél az egyetlen korcs-intézménynél, amely ma meg van, amelynek fenmaradását biztosítani kellene a betegség és baleset biztositás érdekében, a tisztviselői létszámot sokkal nagyobb mértékben apasztja, mint az állami bürokrácia egyéb területein, ahelyett, hogy a mezőgazdasági munkásrétegnek, legalább fokozatosan, valamit is nyújtana. De nem nyújtanak semmit és nincs ebben a költségvetésben oly előirányzat erre nézve, amely számottevő volna. Nagyon szomorú dolog ez, mert az a munkás valóban nem láthat mást, csak azt, hogy az állam nem törődik vele s hogy az egész állami apparátus, kezdve a falusi közigazgatáson, fel az állami közigazgatásig, a törvényhozásig, ellenük dolgozik. Sajnos, mindig több és több munkás megy ki külföldre s ezek a különböző államokban azért nem jutnak munkásvédelmi intézményekhez, mert ilyen intézmények nálunk sincsenek. A kormány még annyit sem tett meg, hogy azokkal az államokkal, amelyekben sok magyar munkás van, megkötötte volna a munkásvédelem terén, tehát betegség és balesetbiztositás terén azokat a kölcsönösségi szerződéseket, melyek a háború előtt meg voltak, s amelyek biztosították, hogy ha a külföldön levő magj ar munkás bajba jutott, ugyanazokban a kedvezményekben részesült, mint itthon. Természetesen ugyanez a helyzet a külföldről idejövő munkások tekintetében is, de külföldről ma már sokkal kevesebb munkás jön ide, mint azelőtt, csak elvétve jönnek bizonyos foglalkozású munkások. (Esztergályos János : Másutt gondoskodnak munkaalkalomról, itt azonban nem ! — Erdélyi Aladár : Külföldön sokkal nagyobb a munkanélküliek percentje !) T. Nemzetgyűlés Î Teljesen objektive nézve a dolgokat, meg lehet állapítani, hogy Magyarország iparának egyrésze meg fog szűnni. Majd évtizedek múlva látni fogják az urak, hogy ebből micsoda baj lesz, látni fogják akkor, ha sokkal kevesebb lesz a fogyasztó városi népesség, mint ma s amikor a városi népességet nem lehet annyira megadóztatni, mint ma. A tisztelt földesuraknak, akik most nem akarják belátni a szociális berendezkedés szükségességét, akkor majd viselniök kell a nagy terheket. Akkor majd nekik is többet kell adózniok, mert a helyzet ugy fog alakulni. Hiszen, ha olyan kereskedelmi szerződéseket kötnek, mint amilyenekre kilátás van, akkor a magyar ipart eltemetik s ezzel tönkreteszik a legjobb adóalanyokat. Az iparnak kis területre való szorítása nemcsak azt jelenti, hogy egy-egy iparág szenved és elsorvad, hanem azt is, hogy egész sereg ember, akinek foglalkozása az iparral, kereskedelemr el van összekötve, nem tud megélni, tehát ki kell vándorolniok. így egész foglalkozási ágak kihalnak. Itt kell beszélni arról, hogy a francia kereskedelmi szerződés is azért rossz, mert nem biztosítja részünkre azt, amihez a békeszerződés szerint a cseheknek, jugoszlávoknak s minden államnak joguk van, azt a legmagasabb kedvezményt, melyet a szerződést kötő államok élveznek. (Erdélyi Aladár : De csak reciprocitás alapján !) Tessék elolvasni a szerződést. Ők eddig azért nem kötöttek szerződést, hanem a francia jó szerződést forszírozták, hogy ennek megfelelően kössenek szerződéseket. A helyzet tehát az, hogy a külföldi szerződések az ipart és kereskedelmet feltétlenül szűkebb körre fogják szorítani, ami — sajnos — előrelátható. De kérdezem : ha a magyar népnek sem az iparban, sem a kereskedelemben, sem a mezőgazdaságban nem lehet elhelyezkednie, ha a felesleges népességnek el kell mennie a tízezer holdakról, akkor .miért beszélünk csecsemővédelemről, miért szülnek a magyar anyák gyermekeket? Azért, hogy itt rabszolgák legyenek, vagy kivándoroljanak? Miért beszélünk arról, hogy az egyke-rendszer rossz, ha az állam nem tesz semmit a megélhetés lehetővé tételére, a szociális viszonyok javítására? Miért beszélünk fajszaporitásról akkor, ha a kormányzat nem irányítja ugy a gazdasági életet, hogy itt legyen megélhetés, munkaalkalom, legyen a munkának értéke és megbecsülése. Hangsúlyozni kívánom, hogy embertelenség az, ami a kormány részéről történt, mert a kormányzat helytelenül ugy befolyásolja a gazdasági és szociális életet, hogy itt kilátás sincs a viszonyok javulására. Mit mondhatunk mi, szociáldemokraták ? Itt vagyunk már három esztendeje ebben a nemzetgyűlésben. Nem volna-e jobb, ha akármelyikünk inkább az iparban dolgoznék ? Hát érdemes itt küzdeni, harcolni, amikor a kormány a legminimálisabb belátással sincs a szociális élet kívánalmai iránt ? Hát kaptunk valamit, értünk el valamit ? Hatott a mi felszólalásunk, fellépésünk erre a törvényhozásra ? Hogy egyebet ne mondjak, elfogadták egyetlen javaslatunkat, amely az egyeztető bizottságok felállítására vonatkozott. A ministerelnök ur és a kormány belement ebbe, de még ma sincs végrehajtva. Már pedig az egyeztető bizottságok felállítása nem szocialista kívánság, hanem a leghátramaradottabb polgári nemzetgazdásznak is programmja. Mondom, még ez a minimális követelés sem vált testté. Ott van azután a földmunkásoknak alkotott törvény, amelyről mi megmondtuk, hogy kirakattörvény lesz. Van-e földmunkás, aki ennek a törvénynek alapján magasabb bérekhez jutott ? Van-e olyan földmunkás, aki a szolgabiróval szemben oda mer állani ? (Dénes István : Meghosszabbították a törvény hatályát ? — Erdélyi Aladár : Nagyobb a napszám ! — Dénes István : Mezőhegyesen most is 16—18.000 korona ! — Erdélyi Aladár : És koszt ! — Dénes István : Koszt nélkül ! Mezőhegyesről 5000 munkás ment el rongyokban, hatvan napi munka után, — Zaj a szélsőbaloldalon.)