Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-461

356 A nemzetgyűlés 461. ülése 1.925. évi november hó 5-én, csütörtökön. nevezhető államművészetnek, állami politikának, olyan kormányzatnak, amely megfelelően intézi az ország sorsát. Ha tovább megyünk, azt fogiuk látni, hogy semmit nem engedett a kormány az ellenforradalmi berendezkedésből. Inkább iparkodott olyan törvényeket csinálni, mint például a társadalmi rend hathatósabb védelméről szóló törvény, amely csak azt a célt szolgálja ma már, hogy kompromittálja Magyarországot, mert feltéve és meg nem engedve, hogy abban az időben, amikor ezt a törvényt meghozták, jónak láthatták meghozni, de az azóta eltelt idő kétségtelenül bebizonyította, hogy a konszolidációba az ezen törvényen felépülő bírói eljárást nem lehet beilleszteni. Ennek alapján keletkezett az Ítéleteknek az a sokasága, borzasztó bődületessége, amelynél egy és ugyanazon deliktumért egyik irányzatot képviselő cikkíró esztendőket kap, a másik pedig pár nappal vagy pár millió koronával megússza az egészet. Bocsánatot kérek, vagy van igazságszolgáltatás vagy nincs. Vagy egyenlő ez a törvény, és csakugyan alkalmazzák, vagy nem alkalmazzák és akkor ne hányják fel azoknak, akik kifogásolják az igazságtalanságot, hogy ezt vagy azt az intézményt támadják. (Györki Imre : Nagy Emilnek mint igazságügyministernek megsértéséért kapott az újságíró 6 hónapot, mikor pedig már nem volt igazságügyminister, csak 2 hétre értékelték a becsületét I Devalválódott a becsülete ! ( Malasits Géza : A nemzetgyűlést megsértették, latrok barlangjának nevezték és kapott az illető pár hetet. De nemcsak ezen a téren lehetnek kifogásaink, hanem ott van a politikai perek és a kommünből ittmaradt ügyek kezelése is, amelyek terén a kormány még mindig nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy ezeket végleg lezárja. Itt van az emigráció kérdése és az amnesztia kérdése. Én magam ismerek olyan embert — még mindig vannak ilyen emberek — akinek semmi közük nem volt a bolsevizmushoz, aki régi szociáldemokrata és nem kapott amnesztiát csak azért, mert zsidó. Különben kapott volna, mert sokkal súlyosabb deliktumokért kaptak amnesztiát. Általában az emigráció kérdésében a kormánynak általános amnesztiaképen ki kellene mondania, hogy azt megszünteti. Ezzel elejét venné annak, hogy emberek, akik egyébként itt lehetnének, megélhetnének és akiknek munkaképessége az ország javára volna, hazajöhessenek. ( Malasits Géza : Elég, ha a gyilkosoknak adnak amnesztiát ! Azoknak bőven osztogatták !) Az ilyen emberek száműzve vannak akkor, amikor azóta az ellenforradalmi idők úgynevezett hazafias cselekedetiért teljes amnesztiát adtak, olyan bűncselekményekért, amelyeket sohasem fognak elfelejteni, amelyeknek megtorlását kívánni fogják mindaddig, amig teljes rend és konszolidáció nem lesz. így tehát azt látjuk a közszabadságok terén, nemhogy enyhülés volna, hanem rosszabbodott az állapot az utóbbi években, az utóbbi hónapokban. A kormány nemhogy engedne, hanem ellenkezően erőszakkal, terrorral nyomja el és akarja elnyomni a véleményszabadságot, a sajtót béklyóba veri, nagy büntetésekkel sújtja, az egyesülési és gyülekezési jogot már csak kivételképen lehet igénybevenniök a polgároknak és ezt kétféle mértékkel mérik. Ugyanakkor, amikor a költségvetésből látjuk, hogy milyen nagy összegeket fizetnek be a dolgozó rétegek, ezeknek a dolgozó rétegeknek nincs mozgási szabadságuk, nincs minimális alkotmányos szabadságuk, mert mindezekben nem részesülnek, a vidéki népességet pedig a nyilt szavazási rendszer terrorja mellé kényszeritik* és ugyanekkor abban a költségvetésben a szociálpolitikára és a munkásvédelemre nem találunk olyan rendelkezéseket, amelyek alkalmasak lennének e kérdéseket előbbre vinni. (Malasits Géza: A munkás csak arra jó, hogy fizessen és a hazáját védje I) Egész különös és sajátságos dolog, hogy a rendőrségre, a folyamőrségre, a hadseregre' és mindenre van pénz s a nagybirtok is kapott kedvezményeket, kölcsönöket. (Erdélyi Aladár : Azt átengedhetem maguknak !) Ne ezt tessék átengedni, hanem azt a kis 27 millió vagy nem tudom mennyi aranykoronát kitevő összeget, amelynek erejéig kapnak támogatást, kedvezményt az államtól. (Erdélyi Aladár : Egy fillért sem kaptak !) A munkanélküliek segélyezésére nem jut pénz, a munkanélküliek segélyezésére nincs az államnak egy fillérje, nincs ebben a 27"5 millió aranykorona felesleggel záruló költségvetésben egyetlen fillér sem felvéve a munkanélküliek segélyezésére. Önök bebizonyítják és bebizonyítja a kormány azzal a ténnyel, hogy a szociálpolitikára, a munkásvédelemre nem ad pénzt, hogy önök nem a népért vannak itt, nem a nép érdekeit védik, (Ellenmondások a jobboldalon.) mert annyi kiadás, ily nagy tételek között, amelyek itt vannak, lehetne" apasztani a kiadásokat —• mint ahogy részben kimutattam ezt Ausztriáról is — és lehetne munkásvédelmi és szociálpolitikai célokra is pénzt adni, mert ez kötelesség volna, de önök még nem jutottak el erre a magaslatra, (Erdélyi Aladár : Mint Ausztria? Arra igazán nem !) hogy ezt a bizonyos villámhárítót alkalmazzák, ezt a bizonyos kis villámhárítót, amelyre az államnak is épugy szüksége van, mint a magánházaknak és amelyet már elismertek és alkalmaznak a polgári nemzetgazdászok. (Malasits Géza: Az államba is beüthet a villám 1 — Derültség.) Nem tudom, hogy ezzel el lehetne-e intézni ezt a kérdést, de tény, hogy fontos kellék az állami életen belül, hogy a munkaerő megvédessék, hogy ne legyen üldözött vad ebben az országban, ne legyen kiszolgáltatva védtelenül a tőke kizsákmányolásának, hanem legyen megvédve. Az önök hivatása volna a munkanélkül lévő munkásokat keresethez juttatni, támogatásban részesiteni, hiszen hogy állunk azokkala beruházásokkal is ? Láttuk, hogy az állam ezeket a bizonyos beruházásokat annyira csökkentette, hogy a költségvetés egy füzetet is át kellett nyomatni, mert az eredetileg tervbe vett összeget csökkentette és kisebb összegeket helyezett a beruházási tételek címlete alá. Az állam tehát nem teszi meg a beruházások terén sem, hogy munkaalkalmakat teremtsen, holott ez nem munkanélküli segély volna. Az a beruházás, ami most történik nem látható sehol, mert alig van munka és valahogy, nem is olyan jól megy ez a beruházási programm, nem azzal az általános közgazdasági felfogással és kívánsággal, mint ahogy békében ment. Nem tisztán a beruházás a cél, hanem mindig mellékesen kezelik az egész kérdést és ugy tartják, mintha teher volna, ugy néz ki, mintha ezt odavetetten csinálnák és nem törődnének vele komolyan, mert ha törődnének, akkor a gazdasági élet terén már nagyobb mértékben kellene jelentkeznie ennek a beruházásnak, mint ahogy eddig jelentkezett. De itt van a rokkantkérdés is. Nem épen a hadirokkantakra értem ezt, bár legelőször a hadirokkantakról kellene gondoskodni olyan mértékben, hogy ne kolduljanak és ne legyenek kitéve annak a végtelen nyomorúságnak és zaklatásnak, amelyben ma vannak. Általában gondolnunk kellene arra is, hogy ez a kormányzat és ez a nemzetgyűlés a munkásbiztositás terén sem alkotott semmit. Még annyira sem ment el, hogy a régi munkásbiztositó autonómiáját helyreállítsa, hogy e régi, törvényen alapuló intézményt, a munkásbiztositót, visszahelyezze a maga jogaiba. Legalább biztosítani kellene ennek az inté-