Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-460
A nemzetgyűlés 460. ülése 1925. Én nem akarok a mai időkre következtetést vonni, azonban azt hiszem, ebben rejlik az a politikai kvintesszencia, amely az ő működéséből, az ő tanaiból levonható : nem lehet egy országot ugy berendezni életrevalóan, hogy magántéren a tevékenység előtt megnyitjuk a korlátokat, politikai téren azonban a legnagyobb korlátozásokat iparkodunk fentartani. Széchenyi 1850-ben, amikor ezeket a megnyilatkozásait papírra vetette, ugyanolyan romokban vélte látni Magyarországot, mint aminőkben ma tényleg hever. És akkor ő a magyar jövőt illetőleg a következő megállapításra jutott : »Eg3 r esült erővel iparkodjunk azon, hogy Magyarországban egy ember se legyen fedél nélkül és szakismeret nélkül, kenyér és" ruházat nélkül és az erkölcsi műveltséget senki se nélkülözze«. Ez lehet t. Nemzetgyűlés a ma magyar nemzedékének is programmja, megtoldva Kossuth Lajos tanitásaival, aki a politikai szabadság eszméjét fűzte Széchenyi tanaihoz. Megcsonkított ország vagyunk, kevesen maradtunk, de emlékezzünk Berzsenyi Dániel szavaira : »Nem sokaság, lélek és szabad nép tesz csuda dolgokat«. Méltóztassanak szabaddá tenni a magyar népet és akkor a magyar jövő útja nvitva áll. (Éljenzés balfelől.) A törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Helyeslés a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik) Elnök : Kivan még valaki szólni ? (Nem !) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. Az előadó ur sem kivan szólni, ennélfogva a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás "alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Kimondom a határozatot, hogy a Ház a törvényjavaslatot egyhangúlag elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét). Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Östör József ! Östör József : T. Nemzetgyűlés ! Az általános vitában nem óhajtottam részt venni, mert meggyőződésem szerint tulajdonképen az lett volna a leghelyesebb, ha az előadó ur és a ministerelnök ur szavai után senki sem szólalt volna fel, és igy fogadtuk volna el az egész törvényjavaslatot. (Horváth Zoltán : Némasággal ! — Égy hang a szélsőbaloldalon : Nem régi parlamenti ember !) Némasággal is lehet tiszteim és hódolni. Azt hiszem, hogy Széchenyi, aki annyira a tettek embere volt, ámbár a szónak is igen nagy jelentőséget tulaj donitott, a nemzetgyűléstől ezt érdemelte volna. (Egy hang balfelől : Ne oktasson !) Ami magát a törvényjavaslatot illeti, szivesebben láttam volna ebben a javaslatban több lendületet, szivesebben láttam volna, ha a szöveg nem olyan száraz, mint ahogyan a törvényjavaslat idekerült és ha ebben a törvényjavaslatban ehhez a lendülethez méltóan valóban több valami lett volna Széchenyi lelkéből. Ennek folytán ezt némileg pótlandó, javasolom, hogy a címnél, amint azt egyébként Rupert t. képviselőtársam is emiitette, méltóztassék legalább azt az epithetont használni, amellyel Széchenyi Istvánt körülbelül száz esztendőn keresztül a nemzet illette, ahogyan mi őt ismerjük, s aminek őt a legnagyobb ellenfele is elnevezte : a »legnagyobb magyar« jelzőt. Ebben az esetben a törvényjavaslat * címe ugy szólna, hogy »Törvényjavaslat gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar emlékének törvénybe iktatásáról«. Azt hiszem, hogy ezzel tartozunk neki és ezzel legalább kiemeljük a törvényjavaslatot évi november hó 4-én, szerdán. 321 lakonikus egyszerűségéből. Kérem, hogy ezt a javaslatomat elfogadni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? (Nem !) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Megállapítom, hogy a törvényjavaslat eredeti címével szemben ellentétes javaslat nem tétetett, csupán Östör képviselő ur terjesztett elő egy kiegészítő módosítást. Megállapítom tehát, hogy a törvényjavaslat címének eredeti szövege elfogadtatott. Kérdem már most, méltóztatnak-e elfogadni Östör Képviselő urnák azt az indítványát, hogy a gróf Széchenyi István emlékének törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslat címébe beiktattassék pótlólag ez a kifejezés : »a legnagyobb magyar« ? (Helyeslés.) Méltóztatnak ezt elfogadni ? (Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a bevezető szavak tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bevezető részt felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa a bevezető részt). Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Rupert Rezső ! Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Azt már bátor voltam említeni, hogy nem tartom helyesnek ezt a bevezetést, amelyet magyartalannak is tartok és sivárnak is. Ezzel szemben tehát, minthogy az általános vita során javaslatom fölött dönteni nem lehetett, javaslom némi változtatással, — hogy Östör József képviselő úrral se jussak ellentétbe még ilyen minuciózus kérdésekben sem, — hogy e helyett a bekezdés helyett a következő uj bekezdés vétessék fel. (Olvassa) : »Gróf Széchenyi István közéleti pályakezdésének századik évfordulóját ünnepli a magyar nemzet. Hosszú idő után száz év előtt — 1825 október 12-én — elsőnek szólott magyar nyelven a pozsonyi országgyűlés felső tábláján és ezzel ott az idegennyelvü tanácskozás uralmát végleg megdöntötte. Majd 1825 november 3-án az alsótábla kerületi ülésén felajánlotta jószágai évi jövedelmét oly magyar tudós társaság alapítására, amelynek majd a magyar nemzet és a magyar nyelv erősítését, terjesztését és művelése szent célját kellett szolgálnia. Nagyszerű példájával más hazafiakat is utánzásra ösztönzött és ezzel megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapját. Ennek emlékezetére, s annak az önfeláldozó* mindent a hazának adó, alkotásokban és szenvedésekben egyaránt gazdag életnek dicsőítésére, amely a száz év előtt induló pályakezdésre a tragikus végig következett, Magyarország nemzetgyűlése a következő törvényt alkotja :« T. Nemzetgyűlés ! Ez a szöveg megfelel a mi törvénystilizálási módszerünknek is, amire példa az 1920. évi I. tcikknek annakidején történt szerkesztése. Mi végre is, legjobb, ha a mi nyelvünkön szólunk s ezért kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy amint annakidején a hősök emlékének törvénybeiktatásánál szíves volt egy ünnepélyesebb szöveget elfogadni, méltóztassék most is hasonlóképen cselededni. Nekem nagyon természetesen semmi kifogásom sincs az ellen, ha felfüggesztetik az ülés és mások jobb és szebb szöveget tudnak a t. Nemzetgyűlés elé terjeszteni. Hiszen a Háznak vannak igen kiváló stilisztái, akik lehet, hogy még szerencsésebb szöveget tudnak találni s én csak azt szeretném nagyon, hogyha a szöveg szép és tényleg ünnepélv es lenne, hogy annak a nagy Széchenyinek emlékét valahogyan kissé méltóbb* nyelven örökítsük meg, mint ahogy az a javaslatban történik. Hiszen Széchenyi tulajdonképen nyelvújító volt, a mai modern reformnyelvnek egyik nagy megalapítója, illik tehát, hogy az őróla megemlékező törvény szövegéből a vánok-vének s tatik-tetikek, 50*
