Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-456
248 A nemzetgyűlés 456. ülése 1925. előtt (Baross János: Csak eszköz volna rá!) Ez azonban mindenesetre mentesítene bennünket azoktól a rágalmaktól és aknamunkáktol, melyeket velünk szemben elkövetnek a megszálló hatalmak. Most pedig méltóztassék megengedni, hogy rátérjek arra is, hogy a mi diplomáciánk egész szellemét valahogy egy atavisztikus, a régi tfallplatzról öröklött nehézkesség jellemzi, (Ugy van! balfelöl.) En már egyszer egy költségvetési beszédemben voltam bátor rámutatni arra, hogy a külföldi diplomáciában milyen csodálatos exponensei vannak az illető kormányok politikájának, mert ott Felhasználnak mindenkit, aid arravaló ember és nem nézik, hogy születésénél fogva alkalmas-e arra, hogy szalonokban megforduljon. A tehetség a fontos ennél a kérdésnél, de sajnos, azt látjuk, hogy nem produkál nagyon sok tehetségei a magyar külpolitika, sót kénytelen vagyok szinte azt mondani, hogy annyira kényelmesen, annyira társasági módon intézik el Magyarország legsorsdöntőbb pillanataiban a külügyi kérdéseket, hogy talán ezekből a mulasztásokból, ebből az uri kezelési módszerből szárm zik minden baj, amely minket külügyi téren ér. A külügyi kormányzat részéről egy olyan féligmeddig hallgatólagos cáfolat történt abban az irányban, hogy mivel épen a genfi közgyűlés alkalmával — azt hiszem, az első bizottság ülésén — a kisebbségi ügyek elintézésekor - nem volt jelen Nagy Elek berni követünk, minisleri rezidens, ezért nem hangzott el egyetlen tiltakozás sem az ott hozott határozat ellen. Akkor csak a megfigyelőnk volt jelen, Gajzágó László ministeri tanácsos ur, és most már ugy' állíttatik be a kérdés, mintha ez politikai és diplomáciai okokból lett volna szükségszerű. Ezt elfogadom. A politika és diplomácia szövevényes útjait senki sem tudja teljesen átlátni, de azért különösnek találom, hogy épen a kormányhoz közelálló egyik lapban, a Budapesti Hirlapban jelent meg erről egy közlemény, amely pontosan megállapítja azt, hogy a minister-rezidens ur nem jelent meg ezen az ülésen és erre alapitja, hogy mulasztás történt volna. E kérdéssel nem kivánok tovább foglalkozni, csak egyszerűen jellemezni kivánom, hogy ez egy kissé zavaros. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Azonban mindezek mellett diplomáciánk hihetetlen pénzbe kerül, (Baross János: Ez igaz!) 7—8 millió aranykoronába évente. Vannak olyan követeink, akiknek fizetése kétszer akkora, mint a nagyhatalmak nagjdeöveteinek fizetése. Lehetetlenség számunkra ilyen óriási költséggel tartani fenn diplomáciát, (Baross János : Semmi propagandái nem nyújtanak !) ha ennek semmiféle értékét és eredméu3 T ét komoly vonatkozásban nem tapasztaljuk. A propagandára a legprimitívebb módot sem látjuk, mert az, hogy az ujságközlemények leragasztatnak és nyilvántartatnak és az, hogy a közönséges adminisztratív teendők elintéztetnek, a mai időkben még nem külügyi politika. De hiányzik a legfőbb dolog, ami a legsúlyosabb a mi külpolitikánkban, t. i. az, hogy kitűnő külügyi vezetőink nem tudják megtalálni a bizalmas érintkezést a nagy államoknak azokkal a külpolitikai exponenseivel, akiknek sorsdöntő szavuk van a magyar kérdésben is. Most legutóbb, a genfi közgyűlés alkalmával, Apponyi Albert gróf és Walko külügyminister ur is keresték ezeket az érintkezéseket, — gróf Teleki Pál t. képviselőtársunk is kereste — meg is találták, és — amint értesülünk — ez az érintkezés bizonyos jóindulatú hatást is mutat már lel. Ami most ezen a téren történik — s ezt a módszert Apponyi Albert gróf már régebben alkalmazza — azt kellene minden külügyi kérdésnél életbe léptetni: az állandó érintkezést, a bizalmas felvilágosítást. Ha már nem tudunk a nyilvánosság előtt, a évi október hó 29-én, csütörtökön. plénumban, a hivatalos formák között a magunk érvei mellett felszólalni, mert erre nem ad módot nekünk az az ügyrend es eljárási mód, amelyet a népszövetség a maga számára megalkotott (Felkiállások balfelől : Azt kell megváltoztatni !J, akkor legalább ezeket a bizalmas utakat keressük meg azért, hogy megértessük a népszövetség döntő faktoraival, hogy a legsúlyosabb igazságtalanság az, ami a magyar kisebbségekkel és a magyar üggyel szemben történik. De ez nem lehet máskép, mint igy, mert ilyen módon csak bizonytalanság lehet a külpolitikában, hiszen öt esztendőn keresztül hét minister változott. Ez a külügyeknek olyan labilitása, amely magában hordja (Baross János : Sohasem tudtuk meg, hogy miért buktak meg ! — Kiss Menyhért : De azt sem, hogy miért nevezték ki őket !) azt a természetes bizonytalanságot, hogy amit az egyik külügyminister elkezd, az félbemarad, vagy legalábbis sok időbe kerül, amig a meglazult kapcsolatokat újra felveheti és igy nii.es meg a folytonosság a külügyi politika teendőiben. Itt volt Somsich József gróf, Teleki Pál gróf, Csáky Károly gróf, Bánffy Miklós gróf, Daruváry Géza, Scitovszky Tibor és végül a kereskedelemügyi minister ur, mint külügyminister. (Kiss Menyhért : Ténykedésük csak a szavakban nyilvánult meg !) Ez a baja a mi diplomáciánknak és ezért történtek meg azután azok a lapszusok, amelyeket tapasztaltunk a legutóbbi időkben is. Elismerem, hogy a kormánjmak nagyon nehéz a helyzete. Tudom nagyon jól, hogy mi a nemzetek nagy családjában a koldus-rokon szerepét játsszuk. (Baross János : Ez igy is van !) Odakerülünk anélkül, hogy megértéssel találkoznánk, sőt már maga a megjelenésünk is idegesiti azokat a nagyhatalmakat, amelyek nyilván tudják, hogy velünk igazságtalanságok történtek, de télnek attól, hogy mi a magunk sérelmeit és panaszait előterjeszthessük, mert hiszen ezek nekik komplikált problémákat jelentenek, amelyeket meg kellpne oldani. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Én ezt elismerem. Elismerem azt is, hogy a kormány a maga részéről, az adott viszonyok között megtesz minden lépést ; azt azonban nem tudom elismerni, hogy ezt a lépést elég intenziven leszi, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon./ mert itt fokozottabb tevékenységre van szükség, különösen akkor, amikor azt látjuk, hogy ezek a hatalmak, ezek az államok, amelyek körülvesznek minket, egész cinikusan és szemérmetlenül tiporják el a békeszerződés vonatkozó szakaszait. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) A mi magyar kisebbségeink ehryomása, üldözése, börtönnel sujtása, vagyonának elkobozása, politikai jogaitói való megfosztása a jellemzője ezen uj államok politikájának. Az ember kétségbeesetten nézi azt a sötét képet, amelyet az uj államok politikája mutat és amely sötét és rettentő helyzetben a mi véreb k vergődnek. A román kormány nagyon jól tudja, hogy hol lehet halálos csapást mérni a magyar kisebbségekre es a magyar nemzeti érzésre. (Ügy van ! Ugy van ! Halljak ! Halljuk ! a baloldalon.) Nagyon jól tudja a/t, hogy főként kultúránk az, amery veszedelmes. Nagyon jól tudja, hogy ő anynyira inferioris a magyar kultúrával szemben, hogy ha itt lebirja majd a magyar szellemi felsőbbséget, akkor nyert ügAe lesz. (Ugy van! Ugy van!) Ennélfogva főcélja az, hogy nyelvünket tönkretegye, a magyar nyelv életét megrövidítse. Főcélja, hogy kultúránkat megbénítsa s a magyar kisebbségek pohtikai és magánjogait megrövidítse. Annak ellenére, hogy neki kisebbségi szerződési kötelezettségei vannak, minden ténykedése, rendeletek, törvények, törvényjavaslatok és helyhatósági intézkedések alapjában arra irányul, hogy a magyar kultúrát megölje az általa megszállt területen. (Ugy van! Ugy van!) Különösen érvényesül ez
