Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-453
181 À nemzetgyűlés 453. ülése 1925. lanul kevés összeget — alig néhány ezer koronát,— hogy annak a levélnek költsége többe került, amellyel engem az illető özvegyasszony az ügyben való eljárásra felkért. A minister ur figyelmét felhivom arra, hogy méltóztassék talán rendeleti utón tenni valamit addig is, amig Bud pénzügyminister ur a beigért valorizációs javaslattal idejön, hogy a szegény rokkant munkások illetményeiket valorizálva kapják meg. A legnagyobb megcsúfolása és meggyalázása az emberi életnek, hogy a szegény munkások éveken, évtizedeken keresztül aranyalapon, jó pénzben nagy összegeket fizettek ezeknek az intézeteknek, s amikor a karjukat vagy lábukat otthagyják, életüket feláldozzák, akkor néhány rongyos fillérrel, papirkoronával, amelyen havonta csak egy-két zsemlyét, vagy még azt sem képesek megvenni, ilyen kis pénzekkel szúrják ki annak a szegény munkásnak vagy családtagjainak szemét. Ezek az esetek mind idetartoznak, és ha a példák sorát akarnám folytatni, akkor késő éjszakáig beszélhetnék és hozhatnám elő a legvérlázitóbb példákat, amelyekben az áldozat mindig a magyar munkás és a közönyösséget jelentő nagyhatalom, a Pleinpouvoir pedig az állam, amely ezeket az áldozatokat nem akarja észrevenni. Én elfogadom ezt a törvényjavaslatot, abban a reményben, hogy a minister ur hivatásának magaslatára fog emelkedni, és azt a javaslatot, amely a másfél millió mezőgazdasági munkás nyugdíjára vonatkozik, mielőbb a nemzetgyűlés elé terjeszti. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Huszár Károly ! Huszár Károly : T. Nemzetgyűlés ! Az elnöki szckb'jl hallottam az itt folyó vitának első részét és ott határoztam el magamat arra, hogy leszállok ide a padok közé és teljesitem kötelességemet e párt részéről is, amelyhez szerencsém van tartozni. Bár csak három perces hozzászólással, de én is hozzá akarok járulni az itt kialakuló hangulathoz, amelynek végtelenül örülök, mert végre hozzájutunk egy olyan kérdés tárgyalásához, amelynél nem a személyeskedés, nem az indulat heviti a kedélyeket, hanem amely alkalmas arra, hogy pártkülönbség nélkül minden embert egyesitsen a komoly munkában. (Általános helyeslés. — Esztergályos János : így kellene lenni állandóan !) Igen, igy kellene lenni reggeltől estig, nemcsak 24 óráig, hanem napról-napra igy kellene foglalkoznunk minden egyes kérdéssel. (Dénes István : Tessék ilyen javaslatokkal jönni! —Sütő József : Három éve kérjük már a javaslatot ! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassanak mindjárt rácáfolni az előzményekre ilyen parázs közbeszólásokkal ! Konstatálni akarom, hogy mint künn az országban, ugy itt a parlamentben is minden oldalról a legnagyobb örömmel fogadjuk a népjóléti minister urnák ezt a lépését, (Ugy van! Ugy van! amelynél tulajdanképen nem egy cseppről van szó. Aki a munkáséletet igazán ismeri és tudja, hogy milyen fekély volt a magyar bányamunkástársadalom életén a társláda, és aki tudja, hogy azzal milyen visszaélések történtek, aki tudja, hogy milyen hallatlan módon lettek a szegény emberek megcsalatva abban a reménységükben, hogy az általuk befizetett pénzösszegekből vénségükre nyugellátásban részesülnek, az be fogja látni, hogy amikor a népjóléti minister ur idejön és törvényes felhatalmazást kér arra, hogy ebben a rendetlenségben, ebben a — magyarán mondva — jobbágyságnál is csúnyább helyzetben rendet teremtsen, ez nem egy csepp, hanem, mint a szociáldemokrata párt szónoka is elismerte, lényeges haladás a munkáskérdés terén. Természetesen minden attól függ, hogy mi lesz a rendelet tartalma és hogyan hajtatik végre. évi október hó 23-án, péntek im. Amikor ebben a pillanatban felszólalok, ezt csak azért teszem, hogy a pártom nevében bejelentsem, hogy mi is éberen fogunk vigyázni — és tudom, hogy a népjóléti minister ur maga is ettől a gondolattól van eltelve és semmi körülmények között nem fogja engedni, hogy épen a bányakapitalizmus részéről olyan befolyások érvényesüljenek, amelyek a törvényjavaslatnak, a kerettörvénynek szellemével és annak indokolásával, amelynek alapján azt mindnyájan örömmel fogadtuk el, ellentétben volnának, vagy a vár okozásnak meg nem felelnének. Én ugy láttam, hogy megjelent itt a nemzetgyűlés szine előtt a bányászméccsel és csákánnyal egy kormosképü, szurtos bányász, a munka embere, egy elaggott, megöregedett bányászember képe és szelleme. Ez a kép egy pillanatra elnémította itt a pártellentéteket s jobbról és balról egyaránt éreztük, hogy itt egy súlyos, nagy, állami és társadalmi mulasztás kikorrigálásáról van szó : és most az első csákányvágást tettük ahhoz, hogy szociálpolitikai téren kezdeményező lépést tegyünk. Nagyon jól tudom, amikor most felszólalok, hogy ez csak a kezdet kezdete. Kár, hog3" ez még csak a kezdet, de ez mégis olyan, mint mikor a bányász leszáll a bányába, az első pillanat, amikor leereszkedik a mélységbe. Mi is itt tulaj donképen a szociális nyomorúságok tengerébe leeresztettük azt az ólommértéket, amely a szociális bajok mélységét megméri. A magam részéről örülök, hogy ebben a vitában valóságos szivhangokat hallottam. Tudom, hogy szociálpolitikai kérdésekről van szó és én is azt mondom, hogy a munkásnak nem kegyek, nem karitative odadobott morzsák kellenek. (Ugy van !) Azt hiszem, pártkülönbség nélkül mindannyian azt kivánjuk, hogy amihez a munkásnak joga van, az törvényes oltalom alatt biztosittassék számára, hogy ne kelljen nyomorenyhitő akciókat és hasonlókat csinálni, (Ugy van !) mert ezek szurrogátumok lehetnek pillanatnyilag, kodifikálva, szociálpolitikai törvények alkotásával, lépésről-lépésre menjünk előre. ( Ugy van ! Ugy van !) örülök, hogy ez a bányászmunkás csákányával itt megjelent és mécsével bevilágított a nemzetgyűlés termébe és szeretném, ha ennek a dolgozó magyar bányászmunkásnak szimbolikus képe arra késztetne, hogy valamennyien, valamennyi párt és valamennyi társadalmi osztály, érezzük át, hogy bennünket a munkástársadalom minden egyes kategóriájával szemben hasonló kötelezettségek terhelnek. ( Ugy van ! Ugy van ! a balközépen.) Nekünk, magyar pártoknak, igyekeznünk kell arra, hogy a magyar kormányt serkentsük, buzdítsuk és segítsük, hogy lépésről-lépésre előrehaladjunk a szociálpolitikai alkotások terén. (Ugy van ! a középen.) Én onnan ismerem a bányászok életét, hogy kora ifjúságomban olyan vidéken jártam iskolába, ahol bányászok laktak. Bányászok gyermekeivel voltam együtt az iskolában és sokszor megfordultam azok családi körében. Amikor pedig tanitó voltam, olyan vidéken voltam tanitó, ahol bányászok gyermekei jártak a kezem alá. A bányászéletnek minden veszélyességét, minden nyomoruságát, a bányászcsalád elhagyatottságát, mindazokat a súlyos bajokat, amelyek a bányászcsaládok egészségét, nyugodt életét, erkölcsét fenyegetik, különösképen ismerem ebből a miliőből. Amikor tehát külön megkértem elnöktársamat, hogy vegye át tőlem az elnöklést és leszállottam ide, kötelességet akartam teljesíteni pártom részéről és a magam nevében is azzal, hogy ha van egy pillanat, amikor a magyar munkástársadalom érdekében itt felszólalhatok, hozzászólásommal magam is hozzájáruljak az ügy szolgálatához.