Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-453

A nemzetgyűlés 453. • ülése 1925. nagyobb összeggel hozzájárulnia. Az igazság kedvéért meg kell állapítanom, hogy e rendszer alól az állami szénbányák társpénztárai mindig kivételek voltak, mert az állam kezelésében levő bányáknál évek óta az volt a gyakorlat, hogy az állam ugyanoly összeggel járul hozzá a társpenztárak nyugdíjpénztárainak fentartasához, mint a munkásság. E tekintetben tehát nincs különösebb panaszunk; az egyéb panaszok azonban természetesen itt is fennállanak, mint ahogj' fennállanak a többi társpénztárakra vonatkozólag is. E törvényes rendezéssel szemben felhoznak érveket és azt mondják : nem lesz jobb a munkás helyzete, ha központosítjuk a társpénztárakat, mert az adminisztrációs költségek rengeteg összeget fognak majd felemészteni. Ez különben egy általánosan használt érv, melyet mindig akkor hallunk, ha munkásbiztositásról, vagy Országos Pénztárról van szó. Igaz, hogy a mai adminisztráció olcsóbb, de ma nincs is semmi. Hát van valakinek az országban adata árról, — akár a Statisztikai Hivatalnak, akár másnak — hogy milyen a bányamunkások halálozási aránya ? Az egyetlen adat, amely nyilvánosságra kerül, az, hogy a bányamunkások között hány baleset történt, abból mennyi a súlyos és mennyi a halálos. Ezzel azután készek is vagyunk ; de hogy milyen a bányamunkások halálozási aranya s hogy az elhunyt munkások között mennyi pl. a tüdőbetegek száma, vagy hogy eg}éb betegségekben hányan hallak el, ezeket az adatokat a bányavállalatok gyűjtik ugyan — már amelyik erre súlyt helyez —, de sohasem juttatják a nyilvánosságra, ezeket az adatokat egészen házilag kezelik, s a legtöbb helyen nem is törődnek velük. T. Nemzetgyűlés! Nekünk ezt a szakmát sokkal jobban kell megbecsülnünk, mint ahogy eddig történt. (Ugy van! balfelő'.J Ha látjuk, hogy külföldön milyen nagy súlyt helyeznek a bányamunkások szociális gondozására, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy Magyarországon e tekintetben semmi sem történik. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. J Külföldön havonta pontos kimutatások jelennek meg az állami statisztikai hivatal kiadásában arról, hogy eg}^ métermázsa termelt szénre mennyi a munkabér menn3

T

i az eg}

r

éb kiadás, mennyi a szociális teher. És ha a cseh, a lengyel és a német munkaadók bizonyos mértékig lázonganak az ellen, hogy náluk milyen nagy a métermázsánkénti szociális teher, azt talán még meg tudom magamnak magyarázni, de hogy a magj'ar munkaadók előre tiltakozzanak ez ellen azzal a megokolással, hogy az ő üzemük ezt nem birja el, s ők akkor nem lesznek versenyképesek : e magatartásuk ellen azután a leghatározottabban állást kell foglalnom. Meg kell mondanom, hogy a bányatársulatok ezt az érvet a legkevésbé használhatják a maguk álláspontjának indokolásai a. Miért ? Mert a magyar bányatársulatok az állam támogatása révén oty befektetéseket eszközöltek, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.J amelyeket más ipari üzem nem tudott eszközölni, és azt hiszem, a magyar bányatársulatok nem is álmodták azt, hogy a háború után ilyen nagy befektetéseket lesznek képesek tenni anélkül, hogy ahhoz a részvényeseknek a saját tőkéjükből egy koronával is hozzá kellett volna járulniuk. Aki a bányavidékeket ismeri, látta azokat a gyönyörüszép épületeket, amelyeket én is örömmel üdvözlök és heh

r

esnek tartom, hogy rendes, szép munkáslakásokat építettek. Örülök neki, hogy ezek létesültek, de ugyanakkor létesültek nemcsak szociális intézmények, hanem nagy villanytelepek, nagy központi igazgatósági épületek, kaszinók is, olyan méretekben és olyan terjedelemben, ami talán kevésbé indokol!. Ezek olyan bányatelepen is létesültek, melyeket ma üzemen kivül helyeztek s ezeknek a kaszinóknak méretei, terjedelme, luxusévl október hó 23-án, pénteken. 177 berendezése talán sok képviselőből csodálkozást váltana ki, ha mindezt látná. Ezek a befektetések mind a közpénzekből eszközöltetlek, abból a szénfelárból, amelyet a kormány mindig engedélyezett és amelyet minden fogyasztónak, aki csak egy métermázsa szenet is eltüzelt, meg kellett fizetnie. Igaz hogy ezt Csehországban másképen csinálták. Ott is engedélyezték ugyan a felárat, de a különbség az volt, hogy Csehországban maga az állam eszközölte a befektetéseket ezekből a felárakból s ott ezek az épületek és ingatlanok az állam tulajdonát képezik. Ott megtalálták a módját annak, hogy hogyan lehet papírból aranyat csinálni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.J De amikor ezt megállapítjuk, nem méltányos, hogy a bányatársulatok most arra az álláspontra helyezkednek, hogy ők ezeket a szociális terheket nem bírják el. Hogy átmenetileg van itt gazdasági válság, azt senki sem vonja kétségbe, de míg az egyik oldalon a bányatársulatok abban a helyzetben vannak, hogy a kedvező időkben szerzett tartalékaikból bőségesen tudják a mostani krizist átélni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon J addig a munkás épen az előbb emiitett okoknál fogva nem volt abban a helyzetben, hogy a kedvező gazdasági konjunktúrát is ki tudta volna használni ; az ő munkabére akkor sem volt abnormisan magas s akkor sem kapta meg a békebeli munkabérét, tehát az a munkás most a gazdasági válság alatt szenved, mert vagy elbocsátották, vagy heti két-három napon ál kénytelen szünetelni és ezáltal jövedelmének egy részét elveszíti. Indokolt volna tehát, ha a munkás panaszkodnék a gazdasági válság hatása alatt, mert ő nem tudott magának tartaléktőkét szerezni arra az időre, amikor majd munka nélkül lesz, vagy amikor a gazdasági viszonyok folytán kevesebb időt fog dolgozni, mint heti hat napot. Ezelőtt, amíg a kereseti viszonyok jók voltak a munkaadók mindenféle eszközökkel presszionálták a munkásokat arra, hogy hetenkint egy vagy két pótműszakot is dolgozzanak és nem egy-két munkás volt, aki napi 8 óra helyett 16 órát töftött a föld alatt. Igaz, hogy a munkásnak munkabértöbbletet jelentett ez, de kereseti többíelet jelentett a vállalat része is azután a kitermelt mennyiség után, amelyet a munkások kibányásztak. Más kifogások is hallatszanak. i\.zt mondják, hogy a munkaadók nyugdíjasaikat nagy atyai jóindulattal kezelik és külön bírálják el, nem érdemesek e arra, hogy külön adjanak nekik, a rendes járandóságon kivül is, valamit. így pl. felemlítik a lakást, a tüzelőszert, és egyéb ilyen apróbb kedvezményt. Nem akarom kétségbevonni, hogy ez egy bizonyos ideig megvolt. Tényleg volt idő egészen az utóbbi időkig, amikor a munkásoknak adtak lakást, tüzelőszert és egyéb kedvezményeket is, de ez csak volt, erre ma már nem lehet hivatkozni, mert ma ezeket a kedvezményeket elvonják és a nyugdíjasokat ép ugy kezelik, mint ahogyan esetleg más ipari üzem kezeli a nyugdíjasait. Nagyon kevés vállalat van, amely ma a nyugdíjjárulékon kivül is adna valamit. Az egyik bányatársulat most tett folyamatba egy csomó pert a járásbíróságon a végből, hogy ryugdíjasat Idlakoltassék. A vállalatok másik része kötelezi a nyugdíjas munkást, hogy havi 10 aranykoronát fizessen lakbér fejében. (Kiss Menyhért : Hiszen nem kap annyi nyugdíjat !) Természetes, hogy nem kap annyi nyugdíjat, de azért kötelezi a munkásokat arra, hogy 10 aranykorona lakbért fizessenek. Erre vonatkozólag az adatok tömege áll rendelkezésemre. De a múltban sem volt az hogy a munkásnak ingyen adtak volna lakást, vagy, mint nyugdíjast tűrték volna ott. Mi volt a gyakorlat '? A gyakorlat az volt, hogy ha egy munkás íryugdíjazva lett, akkor már az illetőnek a legtöbb esetben volt egy-két felnőtt fia, akik az üzemnél dolgoztak, ugy, hogy a lakást azután átírták a fiu nevére. Ha nem volt fia, akkor kötelezték arra, 27*