Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-453

176 A nemzet g íj illés 453. ülése 1925 havi 260.000 korona nyngbért kap, de a Salgótarjáni kőszénbányánál ugyanolyan munkás csak 168.000 koronát, Sopronban 243.000 koronát, a Dunagőzhajózásinál 360.0C0 koronát, a Rimamurányinál 150 000 koronái, a Budapestvidékinél 360.000 koronát és az Esztergom—Szászvári t rsaságnál 780.000 koronát. Ilyen differenciák voltak a társpénztárak nyugdíjmegállapításainál, bár ezeknek állítólag egyforma alapszabályaik vannak. A helyzet azonban ma az, hogy senki sem tudja, hogy ma a társpénztáraknál mel.wk az érvényes alapszabály (Perlaki György : Ez iga?. !) és ha perre kerülne valahol a dolog, külön nyomozást kellene lefolytatni abban az irányban, hogy megállapítsák, melyik az érvényes alapszabály. Van olyan, amelyet módosítottak és felterjesztették a népjóléti ministeriumhoz jóváhagyás céljából. Van olyan, amely vissza is jött, de a másik még nem jött vissza. így az egyik helyen a módosított alapszabály szerint számítanak, a másik heh en pedig a régi alapszabály szerint ugy, hogy ma tényleg az a helyzet, hogy ott, ahol a munkásság erőteljesebben van szervezve és befolyását érvényesíteni tudja a társpénztárak váJasztmányában, ott a munkások ellátása valamivel jobb, ahol pedig ez nincs meg, olt természetcsen a bányatársulat a maga szempontjai szerint igyekszik elintézni a kérdést; érthető, hogy takarékoskodik és ugy jár el, hogy ne kelljen külön áldozatot hoznia. A járulék fizetése is különböző, ugy, hogy ma a munkás béréből az egyik társulatnál 2%-ot, a másik társulatnál 3°/o-ot vonnak le, az egyik bányatársulat, az Esztergom-Szászvári pedig egészen különleges rendszert dolgozott ki a nyugbér megállapítására és rendkívül csodálkoznunk kell, hogy annak idején a hatóság ehhez hozzájárult. A nyugdíj magasságát ugyanis ez a vállalat függővé tette attól, hogy abban a hónapban mennyi a munkásoktól járulék címén levont összeg. Amíg az összes munkásokat foglalkoztatták és igy nagyszámú munkást foglalkoztattak az üzemnél, és amig azok teljes hetet dolgoztak, addig nayyobb összeg jött össze, és ez a magyarázata annak az adatnak, amelyet előbb felolvastam, hogy az EsztergomSzászvári társaságnál Dorogon 780000 korona volt ugyanolyan munkásnak a nyugdíja, akinek például a Salgótarjáninál csak 178.000 koionára lett vouia igén

;

e Most azonban a gazdasági válság folytán bekövetkezett az, hogy a munkásoknak körülbelül egyharmadrészét elbocsátották és a megmaradt munkáslétszámot is csak heti két-három napon foglalkoztatták, ugy, hogy eszerint a befizetett járulék sokkal kevesebb volt. Erre most megtörtént az, hogy a munkások nyugdiját redukálták, ahelyett, hogy emelés történt volna a nyugdíj tekintetében. Vannak előttem esetek. Például egy munkás, aki 14 évig dolgozott ott, 14 év multán 396.C0O korona nyugdíjat kapott még két-három hónappal ezelőtt, míg most 200.000 koronát kap. Egy másik munkás, egy asszony, aki 40 évig dolgozott ott, Karaszek Andrásné, ezelőtt 290.000 korona nyugdíjat kapott, most pedig 130.000 koronát kap. (Peidl Gyula : Ezt nevezik nyugdíjnak ! — Kiss Menyhért : Igazán gazság I) Hihetetlen,

f hogy egy ilyen lehetetlen intézkedéshez a hatóságok hozzájárultak és lehetővé tették, hogy a bánya társulat ezeket a terheket minden rizikó nélkül áthárítsa a munkásokra és azt mondja nekik : amennyit befizettek, annyit fogunk közlelek szétosztani. Mi köze annak a munkásnak ahhoz, hogy mennyi ma a kifizetett munkabér? O 30—40 éven keresztül fizette járulékait, és pedig rendelet, szabály alapján fizette be azért, hogy annakidején, ha èléri a megállapított kort, majd ugyanannak a rendeletnek, vagy szabálynak alapján folyósítsák nyugdíját. De most nem ez történik. Nem is rendelettől vagy szabálytól, hanem évi október hó 23-án, pénteken. a gazdasági viszonyoktól függ az, hogy a nyugdíját miképen állapítják meg. Azt hiszem, az állami tisztviselők, vag}- más nyugdíjasok nagyon élesen tiltakoznának az" ellen, ha az ő nyugdíjukat például nem a nvmgdíjszabályzatokban megállapított megfelelő összegekben folyósítanák, hanem például aszerint, hogy valamely adónem miképen folyik be, vagy általában milyenek az állam bevételei. (Peidl Gyula : Például az egyenesadók !) Ez leheletlen hetyzet. Csak egypár kirívó esetet kívánok felemlíteni annak illusztrálására, hogy milyen lehetetlen állapot van ezen a téren. Méltóztassék azonban figyelembe venni azt, hogy az a munkás, aki leül munkaadójával a társpénztár választmányában, hogy együtt tárgyaljanak olt nem a társpenztár elnökével áll szemben, hanem főnökével, munkaadójával, bányaigazgatójával. Nagy lelki megerőltetés kell tehát ahhoz — és nagy bátorság, — hogy valaki oda merjen állni és olyan álláspontot képviseljen, amely a munkaadó érdeke ellen van meit akkor kiteszi magát annak, hogy 1-én vagy 15-én elbocsátják, aminthogy erre nem egy eset volt. Az ok természetesen" nem az, hogy az illető munkás a társláda választmányában társai érdekét megfelelően és becsületesen képviselte, hanem az, hogy az illetőre valamelyik lelvigyázó ráfogja ezt vagy azt. (Kiss Menyhért : Hogy kommunista !) Nem is azt, hogy kommunista. Ez már az ujabb metódus. Régebben azt csinálták, hogy egyszerűen azt mondták : rosszul végzett el egy munkát, nem lehet használni és szó nélkül elbocsátották. Vagy meg sem indokolták, mert ugyan ki kérdezi meg, hogy valakit miért bocsátottak el? Az illető legfeljebb elmehetett a csendőrhöz, ahol külön összeverték azért, mert panaszkodni mert. Ez az állapot tűrhetetlen. De méltóztassék megérteni a következő helyzetet. Mindezekhez a nyugbérekhez a munkaadó semmivel sem tartozik hozzájárulni és a munkaadók hűségesen éltek is e jogaikkal. Én már nem egy alkalommal bebizonyítottam, hogy a munkások által évenkint levont büntetéspénzek többet tettek ki, mint amennyivel a bányatársulat évenkint a nyugdíjpénztár fentartásához hozzájárult. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Gyalázat!) Mig a munkásnak 2—3%-ot kell keresetéből leadnia a nyugdíjpénztárra, addig a munkaadó nincs kötve ahhoz, hogy mennyivel tartozik hozzájárulni. A munkaadó az év végén, amikor a közgyűlést tartják, még külön zsebrevágják a lapok dicséretét is, hogy pl. a munkások nyugdíjalapjára is adnak 200-300 milliót. De a jelentésekből nem tűnik ki, hogy ugyanakkor a munkások talán milliárdokat fizettek be az év folyamán, kötelező járulék címén. Ujabban az a gyakorlat, hogy azokat a munkásokat, akik pl. tüdőbetegek, vagy reumásak, szóval akik előreláthatólag hosszabb ideig, pl. egy évig betegek lesznek, az orvos már nem veszi betegszámba, hanem egyszerűen nyugdíjaztatja őket, ugy, hogy ezáltal mentesiti a betegsegélyzőpénztárt" és megterheli vele a nyugdíjpénztárt. A betegsegélyző pénztárak, vállalati pénztárak (Ugy van! a szélsőbaloldalon); a betegsegélyző pénztárnál törvényes rendelkezés van, hogy a munkaadó tartozik a járulék felével hozzájárulni, sőt amennyiben év végén deficit van, akkor ezt a deficitet a sajátjából tartozik fedezni. A munkaadó gondoskodik arról, hogy ne legyen deficit, egyszerűen ugy, hogy a beteg munkást, aki előreláthatólag egy évig igénybe venné a táppénzt, egyenesen áttolja a munkásbiztositás másik ágára, a nyugdíj biztosításra, ahol semmi rizikót sem kell "vállalnia, ahol a munkás az általa befizetett járulékból tartja el saját munkástársát, aki beteg lett, s igy a munkaadó szabadul az alól a kötelezettség alól, hogy neki esetleg az év végén kelljen