Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-451
106 A nemzetgyűlés 451. ülése 1925 sának megfelelő adót legyen csak köteles megfizetni, és hajlandó-e azt az összeget, amely ilyenmódon fedezetlenül marad az állam kiadásaiban, egy igazságosabb és egy arányos adóztatási rendszer révén áthárítani azokra, akik ezt a terhet csakugyan megbírják. Én nem kételkedem abban, hogy egy törpebirtokostól, akinek van esetleg egy-két kis állatja, vagy egy kisiparostól, akinek szintén van valami kis végrehajtás alá vonható vagyona, vagy egy kiskereskedőtől, ha a kormány akarja, be tudja hajtani az adót, végrehajthatja ezeket az' embereket, azonban méltóztassék meggondolni, mi lesz ennek a vége. Beszéltem külön falusi emberekkel ; az egyiknek van egy tehene, a másiknak egypár ökre, a harmadiknak egypár lova vagy más efféle jószága. Ezek azt mondották : ha én az adómat amely most összegyűlt, meg akarom fizetni, el kell adnom a tehenemet vagy más jószágomat. Az iparosoknak, a kereskedőknek szintén el kell adniok termelőeszközeiket, vagy a forgótőkéjükből, üzleti tőkéjükből kell olyan jelentős összeget kiszakítaniuk, hogy a további termelést nem tudják folytatni. Már most nemcsak arról van szó, hogy a nagyközönség megélhetését veszélyezteti az, ha most drákói módon és egyszerre behajtják az elmaradt adókat, s nemcsak az életnívó leszállását, a nyomorúság elhatalmasodását jelenti ez, hanem jelenti a termelés megakadályozását is, iriert hiszen az emberek kénytelenek lesznek termelőeszközeiket eladni, azoktól magukat megfosztani, mert csak igy tudnak eleget tenni adózási kötelezettségeiknek. Ezek a kis osztályok nem tehetnek róla, hogy ilyen szomorú helyzetbe jutottak. De annál nagyobb és szentebb kötelessége a kormánynak a segítségükre sietni. Hiszen látjuk, — a sajtó is közöl ilyen eseteket, de magunknak is tudomásunk ; van róla — hogy igen sok uradalomnak, nagy vállalatnak jelentős, hosszú időre fizetési halasz- \ tásokat adtak az adózás terén. Nem akarom j hibáztatni a kormánynak vagy az illető pénzügyi hatóságnak ezt a lépését, — hiszen lehet, hogy egy nagy uradalom vagy egy nagy vállalat is megszorul annyira, hogy nem tud eleget tenni adózási kötelezettségének anélkül, hogy a maga üzemét ne veszélyeztesse — de ha méltányosnak találja a ; kormány és a pénzügyi hatóságok, hogy a nagy : exisztenciák részére vaïarni kis részletfizetés ellenében vagy anélkül is hosszabb időre szóló halasztásokat adjanak, akkor egyenesen kötelessége a kormánynak, hogy a kisemberek részére generális intézkedéssel adja meg ezeket a halasztásokat. Erre annyival is inkább szükség van, mert ugy áll a helyzet, az a valóság, hogy az embereket, különösen a kisembereket túladóztatják. Köztudomású, hogy azoknak az adóknak kivetése annakidején nenTegészen nyugodt atmoszférában és pártpolitikától is befolyásolva, nem igazságosan történt. A leglehetetlenebb kiveté- \ seket látjuk. Van eset arra, hogy ugyanegy község- ' ben egy tíz holdas gazdára több adó van kivetve J ugyanazon adótárgyak után, mint egy harminc holdas gazdára. Nem is beszélek a kisiparosokról. Áz a kisiparos, az az egyszerű kisember, aki még i segéddel sem dolgozik, a suszterműhelye után, , vagy kis kovácsműhelye után nagyobb adóval van megróva, mint az ötven holdas^ gazda. (Mozgás jobb felől.) Ezt nem azért mondom, mintha keveselném azt az adót, amelyet egy harminc, vagy tiz, vagy még kevesebb holdas gazda visel, eszemágában sincs. Teljes tudatában vagyok annak és tisztán látom azt, hogy a kis agrártársadalom is erején túl van adóztatva. Amikor a kettőt igy szembeállítom, akkor csak az igazságot akarom érzékelhetővé tenni. Amikor már a kis agrártársadalom is ; túl van adóztatva, akkor méltóztassanak nézni, évi október hó 21-én, szerdán. hogy milyen súlyos, igazságtalanság az, hogy a nálánál is sokkal rosszabb helyzetben levő kis törpe iparos még egy elég jómódú gazdánál is jobban meg van adóztatva. Ebből nem azt a konzekvenciát akarom levonni, hogy a kis agrártársadalmat jobban meg lehet adóztatni. (Barthos Andor : Nem is lehet !) Igaza van t. képviselő urnák, nem is lehet. Én csak azt mondom, hogy a kisiparosok adóját is hozzáképest mérsékelni kell. Én tartozom a legnagyobb objektivitással. Azt látom, hogy egy egészen kis méretű iparosüzem vagy egy kis grájzleráj után több adót kell fizetni, mint az ügyvédi irodák után, pedig méltóztassanak elhinni, — saját tapasztalatomból mondhatom — hogy az ügyvédi irodák is ugy meg vannak adóztatva, hogy ez a teher sem igen elbirható. Annál súlyosabb a kérdés, mert az elől a megállapítás elől sem lehet kitérni, hogy a kisembertömegek, a a kis adózó exisztenciák adóviselési képessége, teherbírása amúgy is túlontúl van igénybevéve. Mert nem szabad elzárkózni annak a ténynek a felismerése elől, hogy a fogyasztási adóknak, a közvetett adóknak is túlnyomó nagy részét ezek a kisembertömegek fizetik meg. Azonkívül is tele vannak súlyos adókkal és áldozatokkal ezek az osztályok. Hogy megint a kis agrártársadalomnál maradjak, ugyebár ennek tagjai, akik nem részesülhettek olyan iskoláztatásban, mint amilyenben kellett volna részesülniük, ha itt csakugyan helyes népoktatás van, ezek minden apróbb kérdésben kénytelenek idegen emberhez : jegyzőhöz, vagy ügyvédhez fordulni, olyan kérdésekben, amelyeket maguk is el tudnának intézni. S ennek a kis agrártársadalomnak igen nagy áldozatába kerül, hogy ezeket a szolgálatokat mindenért igénybe kell vennie. Hiszen hozzászoktatták szegényt ahhoz, hogy ha elmegy valamely hivatalba, valamit meg akar tudni, sérelme után akar nézni, még ott is bizonyos szívességeket kell tennie, anyagi áldozatokat kell hoznia, tojást, csirkéket vagy más egyebet kell bevinnie. (Ellenmondások jobbfelől.) Ő legalább azt hiszi. Nem mondom, hogy a hatóságok ezt tőle követelik, hanem hozzászokott már ahhoz a jobbágyi sorshoz, hogy ügyét csak igy tudja valahogy előrevinni. (Pesthy Pál igazságügyminisíer : Nem is fogadják el tőle !) Én nem állítom, hogy az igazságügyminister ur elfogadja. (Pesthy Pál igazságügyminister : Semmiféle államhivatal se fogadja el !) — bár nagyon jó lenne, ha az igazságügyminister ur is elfogadná, — azt sem állítom, hogy a hivatalnoki kar fogalmazói személyzete elfogadja, de ezek a szegény emberek azt hiszik, — mert tényleg az életben ugy van, hogy azt hiszik, — hogy egy kis jelentéktelen hivatalszolga is olyan nagy ur, hogy ügj^üket előmozdíthatja. (Pesthy Pál igazságügyminister : Tessék megmondani, hogy ki fogadja el és orvosolva lesz a dolog. Ne tessék általánosítani és gyanúsítani !) Én nem akarok tragikus megvesztegetésről beszélni. (Pesthy Pál igazságügyminister : De akkor ne méltóztassék a tisztviselői kart meggyanúsítani !) Ne méltóztassék ferde vágányra terelni ezt az ügyet, (Pesthy Pál igazságügyminister : Nem terelem !), mert én egy szóval sem mondottam, hogy megvesztegetik őket, hanem hozzá vannak szokva azok a szegény emberek ahhoz, hogyha hamar akarják ügyük elintézését látni, akkor ezért áldozatot kell hozniok. (Ellenmondások a jobboldalon.) Méltóztassék megnézni a vásárokon a fináncokat, amikor az a szegény kis agrártársadalmi ember tömegével be van szorítva a vásárba s amikor az a kisember elvégzi a dolgát délelőtt 10 órakor és este 9 óráig ott "kell-lennie, amíg a forgalmi adóját lefizeti. S ott látjuk, — ez nyilt titok, — amint a fináncoknak ad 10—20.000 koronákat, hogysvalahogy soronkivül előbbre jusson. Elnök : Kérem a képviselő urat, ne méltóz-