Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

A nemzeigyîiîés 433. ülése 1925. minister urat és elsősorban a népjóléti minister urat, aki a költségvetés összeállításánál nem szorgalmazta a legszerencsétlenebb embereknek valamikép való támogatását vagy segítését. Ez egymaga súlyos ellentéte a hirdetett genfi eredményeknek, ami kellene, hogy nemcsak a kormányt, nemcsak az ellenzéket, hanem az egységespárt tagjait is gondolkodásra serkentse, hogy az azután megfelelő Jnyomást gyakoroljon a tekintetben, hogy ne várják meg az összeomlást ugy, amint egyszer már megvárták s ugy, ahogy önök tegnap az összeomlás politikai alapjait megvetették. Egyidőben, egyszerre történik az, hogy politikailag fricskát kap Magyarország népe a magyar nemzetgyűléstől, gazdaságilag ellenben nem kap semmit. Semlegesen, közönyösen nézi a kormány és a nemzetgyűlés a nagy tömegek vergődését, nincs biztató szava, nincs reményt keltő rendelkezése, vagy intézkedése. Miből merítsenek a reménytelenek ? Tessék nekem megmondani ! Ebből a költségvetésből, amelyben sok mindenre akad pénz, csak épen arra nem jut, amire a legsürgősebben kellene ? Vert aranytálakból esznek és isznak a legitimista urak a nemlétező király egészségére és tiszteletére s ugyanakkor százezrek éheznek. Ezt illik figyelembe venni és meglátni. Erre azután ne tessék azt mondani, hogy demagógia, mert itt mondjuk el felelős helyen, ahol elmondani kell s ahonnét orvoslást kell követelnünk. Ha itt nem hajlik a többség arra, hogy ezeken a súlyos ellentéteken és ellenmondásokon segítsen és változtasson, más ut nincs, mint amit önök nem akarnak és amit mi sem akarunk, valami, amitől önök félnek, valami, amire nem volna szükség, valami, ami azonban ennek a politikának a nyomán be fog következni, valami, ami elháríthatatlan és elnyomhatatlan, mert odavonszolják önök erőszakkal, minden intézkedéssel az eseményeket. T. Nemzetgyűlés ! Nagyon jól tudom azt, — el is mondtam itt már többször, — hogy ennek a nemzetgyűlésnek többsége el van szánva mindenre, mindent kockára tesz a maga uralmáért, egyoldalú szemüvegen keresztül birál mindent. Minden demagógia, ami az ellenzék részéről elhangzik. Lefektetett sínpárokon halad az egységespárt a végzet utján az uj összeomlás felé. De az ellenzék még ilyen reménytelen állapot mellett is lelkiismereti kötelességének tartja, hogy az egységes pártot és a kormányt újra és újra figyelmeztesse, hogy van itt egy nagy hatalmas kötelessége, van itt egy aláirott, be nem váltott váltója a kormánynak a néppel szemben, egy esedékes váltója, amelyet — ugy látszik — nem akar beváltani. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédidejéből még egy perc van hátra, szíveskedjék tehát beszédét befejezni. Propper Sándor : Szükséges tehát, hogy a kormány figyelmét felhívjuk arra, hogy adott szavának, vállalt kötelezettségének feleljen meg, ha pedig nem tud, vonja le ennek a konzekvenciáit. Én ugy érzem és ugy látom, hogy itt Magyarországon komoly szanálás, újraépítés, újjáéledés csak megfelelő rendszerváltozással lehetséges. A demokratikus néppolitika az egyetlen, amely a dolgokon segíthetne. Ha önök ezt tagadásba veszik, ne. szavakkal, hanem tettekkel bizonyítsák az ellenkezőjét és ha önök törvényjavaslatokkal, szociális belátással be tudják bizonyítani, hogy önök képessek ezt az országot talpraállitani, de — ismétlem — nem frázisokkal, nem demagógiával, hanem tettekkel és eredményekkel, akkor én is meghajlok a jelenlegi kormány-rendszer előtt. Addig azonban, amig ezt nem látjuk, fokozott bizalmatlanságot tanusitimk a kormánnyal szemben s miután magát a felhatalmazási törvényjavaslatot bizalmi kérdésnek tekintjük, azt nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) évi június Íi4 24-én, szerdán. 91 Elnök : Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Jászai Samu ! Jászai Samu : T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel kérem a tanácskozásképesség megállapítását. Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlevő képviselő urakat megszámlálni. (Prosper Sándor : Csak kilencen vagyunk jelen, felesleges a megszámlálás !) Perlaki György jegyző: (megszámlálván a jelenlevő képviselőket) : 19 képviselő van jelen. Elnök : A Ház nem lévén tanácskozásképes, az ülést negyedórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Jászai képviselő urat illeti a szó. Jászai Samu : T. Nemzetgyűlés ! A múlt évben erről az oldalról igen gyakran indítványozták, hogy tűzessék napirendre a munkanélküliség kérdése. Minden alkalommal azt a választ kaptuk a túloldalról, hogy nem lehet ilyen fontos kérdést minden előkészület nélkül tárgyalni. Most, amidőn a ministerelnök ur és a pénzügy minister ur arról a gazdasági fellendülésről beszélt, amely természetesen a munkanélküliség enyhítését célozza, fontosnak tartom, hogy ebből az alkalomból újra felvessem a munkanélküliség kérdését. Mindenekelőtt azonban megjegyzem, hogy nem osztozhatom Sándor Pál igen t. képviselő urnák abban a nézetében, hogy az, amit a minister urak Genfből hoztak, valami nagy vívmány volna, mert én ebben csak szomorú példáját látom annak, mennyire igazuk volt azoknak, akik ezen az oldalon a szanálási törvényjavasslat ellen küzdöttek és szavaztak. Mit jelent az, amit a minister urak hoztak? Már Propper képviselőtársam elmondta azt, hogy Magyarország a kölcsönért feláldozta a függetlenségét. Ezt tagadni nem lehet. Én reám különben a ministerelnök ur beszéde azt a benyomást keltette, amit a németek halhatatlan költője Goethe mondott a Fausztban. A Fauszt tragédiájában elkesereg a hős és azt mondja : Wohl höre ich die Botschaft, doch allein fehlt de: Glaube, vagyis magyarul : hallom az igét, de hinni nem tudok. Mi sem tudunk hinni. Nem tudunk hinni a minister urak Ígéreteinek. Nem tudunk hinni azért, mert már számtalanszor csalódtunk. Én és társaim többször eljártunk a minister uraknál a munkanélküliség kérdésében és más munkás ügyekben, mindig Ígéreteket kaptunk, mindig Ígéretekkel biztattak bennünket, hogy majd jobb lesz, majd épitenek, tataroznak, stb., azonban azt láttuk, hogy abszolúte semmi sem történt. Azok az adatok, amelyeket be fogok mutatni, azt bizonyítják, hogy a múlt év óta nemcsak hogy nem csökkent a munkanélküliség, hanem annak ellenére, hogy most itt a nyár, tehát a legszebb munkaidő, a munkanélküliek száma óriási nagy. A minister urak és a túloldalon ülő képviselő urak talán nem ismerik annyira a nyomorúságot, mint mi, akik elmegyünk és felkeressük a nyomortanyákat. Engedjék meg, hogy erre vonatkozólag csak néhány példát hozzak fel. Nemrégiben néhány társammal elmentünk a Budapest közelében lévő Ehmann-telepre, amely régebben katonai barakk volt, ma pedig lakók vannak benne. Megnéztünk egy lakást. Az egész szoba talán 4 méter hosszú és 3 méter széles volt. Ebben a szobában két család lakott két-két gyermekkel. Láttunk egy asszonyt, aki az ágyban volt. Ágynak nevezték, azonban nem volt ágy, hanem asztal és néhány rongy volt rajta. Ezen feküdt egy tüdőbeteg asszony. Lent a földön nem játszottak a gyermekek, hanem ültek éhezve és fázva. Másik lakást is láttam ugyanott. Itt egy öregebb embert találtunk, aki annyira megroktr