Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

88 À nemzetgyűlés 433. ülése Í92B. évi 'június hó 24-én, szerdán. ben is megrendíti azt a bizalmat, azt a reményt, hogy parlamentarizmussal, lassú munkával valamikor is valamit el lehet érni. (Rupert Rezső : Be bizonyították, hogy nem alkalmasak a nemzet ügyeinek intézésére I) A kormány bűne, hogy ez a nemzetgyűlés életképtelen, hogy személyes kérdésekben és invektivákban éli ki a maga energiáit, a kormány bűne, hogy a nemzetgyűlés a további romlását lehetővé tette, a kormány bűne, hogy megtörténhetett az, hogy 1925-ben a választójog rendszerét Magyarországon visszafejlesztették. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Tegnapelőtt terjesztették be a román kamara elé az uj választójogi törvényjavaslatot, amely minden 21 éves román embernek megadja a közvetlen, titkos választójogot. Románia a balkán államok közé számit. Ha földrajzilag nem is tartozik oda, politikai berendezkedéseinél fogva a balkáni államok közé számitják és Románia 21 éves lakosának választójogot ad I (Rupert Rezső: Pedig ott is vannak bojárok I) Ugyanakkor itt diadalmámorral nyakazzák le (Farkas István : Ott a bojárok okosabbak !) azt a nagyon pici demokráciát, amelyet a kormány az öt ipari kerületnek a titkos kerületek közé való bekapcsolásával megvalósítani akart. Ne méltóztassék csodálkozni azon, ha Magyarország megcsalatott, dolgozó népe uj harcirendben sorakozik a demokráciáért. A jövőben ne méltóztassék izgatókról beszélni, sem i'elforgatokrol, mert az ellenzék — ugy a szociáldemokrata párt, mint a polgári demokratikus ellenzék — megmutatta, hogy saját érdekeinek háttérbe szorításával csupán a demokratikus haladásért képes áldozatokat hozni. Megszakítottuk passzivitásunkat, bejöttünk a nemzetgyűlésbe, lendíteni akartunk a választójog sorsán, mert hívogattak és mert hangoztatták, hogy csak be kell jönni és a megértés, a kontradiktórius eljárás eredménye, nem fog elmaradni. Ezzel szemben azt látjuk, hogy csúfolódó ábrázattal, éljenriadallal szavazták le u saját kormányukat csak azért, hogy a demokrácián rúghassanak egyet. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Pikier Emil : A kormány kívánságára szavazták le a kormányt ! Komédia volt az egész ! — Farkas István Véres tragédia, nem komédia !) Nem menthető a kormány a felelősség alól azért sem, mert minden intézkedésével ezt a célt szolgálta. Erre az útra hajszolta az eseményeket. Hogy ne menjünk túlságosan vissza ennek a nemzetgyűlésnek történetében, elég, ha visszamegyünk a házszabályok módosításáig. Sajnos, nekünk eddig nem volt módunkban erről itt beszélni. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a házszabályok módosítása egy jogtalan, erőszakos cselekmény után következett be. E jogtalan és erőszakos cselekmény után az ellenzék passzivitásba szorult, nem vehetett részt azokon a tanácskozásokon, amelyeken a házszabályokat módosították. Ez természetszerűen hozza magával azt, hogy ezek a házszabályok az ellenzékre erkölcsileg nem kötelezők. Csak a kényszerhelyzet okozza azt, hogy az ellenzék a házszabályoknak magát aláveti. Azok erkölcsileg nem kötelezik az ellenzéket, mert nem vett részt azoknak megtárgyalásában, mert nem hallgatták meg észrevételeit, (Farkas István : 25 napra ki voltunk tiltva !) mert úgyszólván egyoldalú párthatározat alapján szövegezték meg, hozták meg azokat és léptették azokat életbe. Sehol a világon erre precedens nincs. Én legalább nem ismerek olyan esetet, hogy ellenzékmentes parlamentben tárgyaltak volna házszabályokról és hoztak volna olyan rendelkezéseket . . . (Farkas István : Mussolini f) Még Mussolini sem. Mussolini a választójognál volt erőszakos, noha az egész vonalon titkos választójogot csinált. De nyíltan és őszintén megmondta, hogy a maga részére à többséget biztosítani kívánja. A házszabályokhoz nem nyúlt hozzá. Nincs arra precedens a parlamentarizmus történetében, hogy egyoldalú párthatározattal oktrojáltak egy egész parlamentre házszabályokat. Ez az egyedülálló eset, amely azután azzal a következménnyel járt, hogy csak pillanatnyilag szolgálja ä többségi párt érdekeit, az ország érdekeit azonban semmiképen sem szolgálja és nem fogja a jövőben sem. Diskutabilis az, hogy a tanácskozási rend szabályai milyenek legyenek, szigoruak-e vagy liberálisak. Lehet szó arról, hogy a házszabályok szigorúak legyenek. Ennek azonban két olyan feltétele van, amelyeket figyelmen kivül hagyni könnyelműség. Az egyik az, hogy igazi népképviselet légyen az, amely magára nézve ilyen drákói rendszabályokat fogad el. A másik pedig az, hogy az elnöklést — itt a rendszerről beszélek — el kell választani az uralkodó kormányzattól és a kormánytól. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha ez a két feltétel megvan, akkor lehet szó arról, hogy a tanácskozási rend szigorú legyen, mert hiszen akkor nincs is alkalom arra, hogy a házszabályok szigorúságát a parlamenttel vagy annak egyes pártjaival éreztessék. Ha ezek hiányoznak, akkor ezt a két feltételt először meg kell teremteni és csak azután szabad a házszabályok módosításához, szigorításához hozzáfogni. Ha vizsgáljuk azt, hogy ezek a feltételek adódtak-e a házszabályok módosításához, meg kell állapítani, hogy még a legoptimisztikusabb felfogás szerint is hiányoznak ezek a feltételek. Ez a nemzetgyűlés csak karikatúrája a népképviseletnek, mert hiszen jogfosztáson, erőszakon, szolgabírói önkényen alapuló választások után hivták össze. De ha eddig bárkinek kétségei lehettek aziránt, vájjon ez a nemzetgyűlés tekinthető-e népképviseletnek, a tegnapi nap erre világos, egyenes, félremagyarázhatatlan választ adott. T. Nemzetgyűlés ! Egy parlament, amely határozatban mondja ki, hogy az ország dolgozó népe éretlen, nem nevezheti magát népképviseletnek ; az a parlament távol áll a néptől, az a parlament csak önmagában és önmagáért él. Elsősorban tehát meg kellett volna alkotni a demokratikus választójogot, olyan választójogi rendszert, amelynek alapján komoly, aggálytalan népképviseleti parlamentet lehetett volna összehívni. Ha ez megtörtént volna és azután az elnöklést elválasztották volna a kormánytól, és a kormánypárttól akkor, de csak akkor és csak az ellenzék közbenjöttével és részvételével lehetett volna a házszabályok kérdéséhez hozzányúlni. A helyzet ebben a pillanatban az, hogy ezek az önök alkotta házszabályok, ez a párthatározaton alapuló tanácskozási rend lehetetlenné teszi az ellenzéknek a parlamenti munkában való aktiv részvételt. Hogy ebben a pillanatban még itt vagyunk, annak talán a mi önfeláldozásunk a magyarázata ; az utolsó kisérlet, a felelősségérzet, a lelkiismeret parancsa, amelynek alapján ki aka- * runk tartani az utolsó pillanatig, talán addig, amíg megint fegyveres katonákkal fognak minket kihurcoltatni innét. De, t. Nemzetgyűlés, parlamentarizmusnak ez nem nevezhető, kontradiktórius törvényhozásnak ez nem mondható, parlamenti jelzőre ez nem tarthat számot. Ez látszatparlamentarizmus, melybe bele van burkolva a kormány abszolutisztikus célja, akarata és tendenciája. Idebent — én nem tehetek róla — az uj házszabályok óta nagyon nyomasztó az atmoszféra a mi számunkra. Valahogy nem parlamentben érzem magam, a fogház levegőjét érzem itt. Mintha fogházba tenném a lábam, ha ide, a nagyterembe lépek. Különösen a házszabályok alkal-