Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

A nemzetgyűlés 433. ülése 1925. és balról ! Milliárdokat vágnak zsebre ! — Propper Sándor : Csak jobbról 1) Azt mondja a történelem, hogy a tatárjárás elpusztította Magyarország 9

/

10 részét. Nos, a magyar ingóvagyon, a magyar részvényvagyon is elvesztette 9

/

10 részét ennek az úgynevezett egységespárti és szanálási tatárjárásnak idejében. Óriási módon visszaesett a részvények összértéke. A tőzsdén lajstromozott vállalataink értékelése 1913-ban 4'2 milliárd aranykorona volt, 1923-ban még 25 milliárd, amikor azonban a szanálási szisztéma már kezdte előrevetni árnyékát, amikor jelentkezett a takarékkorona,, a kényszerkölcsön és egyéb mindenféle kétségbeesett pénzügyi próbálkozáson ment keresztül a nemzet, akkor ez a 4-2 milliárd aranykorona vagyonérték leesett 0"6 milliárd aranykoronára. (Halász Móric : Az a kérdés, mennyi a belső érték !) Hiszen itt mesterségesen tett tönkre mindenkit, aki jóhiszemű volt, aki bizott az önök pénzügyi politikájában és magyar papírokba fektette vagyonát. (Farkas István: Azért mégis lettek uj gazdagok !) Nem kellett serikinek sem erőlködnie azért, hogy tönkremenjen. Ülhetett nyugodtan a fotelben, a kisujját sem kellett felemelnie, csak várnia kellett, amig az egységespárt a szanálási rendszert következetesen végrehajtja. Biztosan tönkrement Magyarországon mindenki, elvesztette vagyonának 90%-át, ha a legreálisabb papírokba fektette is. (Felkiáltások a jobboldalon : Ne ült volna a fotelben ! —• Szomjas Gusztáv : Dolgozott volna !) Igenis, elveszett mindenkinek a vagyona egy teljesen lehetetlen és képtelen pénzügyi politika következtében. De folyt ez a processzus tovább is. A legutóbbi időben 20—25%-kal csúszott le ez az óriási nemzeti vagyonérték. Meddig akarja még a t. pénzügyminister ur összetett kézzel nézni Magyarország tönkremenését? (Szabó Sándor : Saját intézeténél is elvesztette a pénzét?) Nem tudom, parlamenti vagy pedig egységespárti felszólalásában egy, könynyü kézmozdulattal intézte el a pénzügyminister ur az értékpapirdevalváció rettenetes kérdését, amely, mondom, ennek a nagy nemzeti vagyonnak 90%-át elveszni hagyta. A pénzügyminister ur azt mondta, hogy a bankoknak kell a tőzsdét szanálni és hogy a bankokra kell bizni azt, hogy az ő vállalataik papirkurzusát tartsák. Körülbelül ez volt annak a rövid újsághírnek értelme, melyet a pénzügyminister ur nyilatkozatából olvastam. Koncedálom, hogy nagyobb önzetlenséget lehet követelni a nagybankoktól papirjaik tekintetében és nagyobb áldozatkészséget a publikummal szemben, azokkal szemben, akik jóhiszemüleg jegyezték ezeket a papírokat és fektették bele a pénzüket. De egy olyan teljesen elerőtlenedett közgazdasági életben, mint a mai, amikor minden életerőt kivontak egy teljesen felesleges — ma már látjuk, hogy teljesen felesleges — operáció kedvéért a közgazdasági életből, egyes bankok intervenciója csak ideig-óráig állhat ellen egy-egy úgynevezett tőzsdei betörésnek. Ezeknek az elveszett nemzeti értékeknek nagy feljavítását és visszaszerzését csak egy nagy koncepciójú pénzügyi politikával, friss, uj vérnek a petyhüdt erekbe való bepumpolásával lehet megoldani. Tisztelt pénzügyminister ur ! Kérdem, — már a múltkor is feltettem a kérdést -— mi az oka annak, hogy amikor az osztrák nemzeti banknak' ugyanannyi az alaptőkéje, mint a magyarnak, vagyis 30 millió aranykorona, Ausztriában mégis hétés fél millió, nálunk pedig csak 4-4 millió bankjegy van forgalomban, holott Ausztria 650 millió kölcsönt kapott, mi pedig csak 250-et s az entente legutóbb is áldozatot hozott egy vizmű kedvéért 9 millió aranykorona erejéig, (Bud János pénzügyminister : Három évre?) de csak egy vizmű kedvéért. Magyarázatát kérem tehát annak, hogy a mi évi június hó 24-én, szerdán. <9 jegybankunk süket és vak-e, nem látja-e, hogy itt Magyarországon mi van, hogy itt a pénzügyministerium s a jegybank is összetett kézzel nézi azt, hogy megállanak a gyárak, tönkremennek a kereskedők, hogy itt az, aki a legbecsületesebb, legreálisabb vállalatokba fektette pénzét, elvesztette vagyonának 90%-át. (Beck Lajos : Hát a hadikölcsön?) A hadikölcsönről nem is beszélek, de elvesztette a vagyonát Rimamurányi és Kartonpapirokon. Ezt összetett kézzel tovább nézni igazán nem lehet, t. pénzügyminister ur és tisztelt jegybank vezetőség. Ismétlem, ezt csak a birkatürelmű magyar publikum tűri ; kíváncsi vagyok, hogy meddig. (Farkas István : Mint a nyilt szavazást. Tür ez mindent !) Ma a helyzet ugy alakult, hogy amit mi, ellenzék előre megjósoltunk, az bekövetkezett. Bekövetkezett az, hogy mi szanáltuk önmagunkat. A kormány tönkretette a társadalmat, a közgazdasági életet, hogy a saját vérünkkel, saját izzadtságunkkal helyreállítsuk időelőtt felesleges nagy dimenziókban a magj^ar államháztartás mérlegét. Mondom, bekövetkezett az, amit mi megjósoltunkMost ezeket a morzsákat, amelyekhez — ismét. lem — könny és vér tapad, a t. pénzügyminister ur apránként akarja belevinni a magyar közgazdasági életbe. Csak arra kérem, hogy legalább ezt a kis beruházási akciót ugy csinálja, hogy a pénz oda menjen, ahova mennie kell. Már a múltkor felhivtam a pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy minden ipari fellendülés központja az építkezés megkezdése. (Farkas István : Kevesebb finánc és mindjárt jut beruházásra !) Az építkezésbe bele van kapcsolva minden iparág, tehát az egész beruházás központjául az építkezést kell beállítani. De mit látunk ? Ugy hallom, összesen 3 millió aranykoronát kontemplálnak építkezésre. Ebből megint mi fog bekövetkezni ? Rendes házak helyett barakkokat fognak építeni a kültelken, amely barakkok reparaturája egy pár év alatt meg fogja emészteni az egész tőkét s amely barakkok tűzveszélyesek, egészségtelenek ; ahelyett, hogy egy nagy építési akciót indítanának meg programra szerint a város összes részeiben. Hiszen végre arra a papírokban amugyis vagyonát vesztett lateiner osztályra is kell gondolni, hogy mi fqg történni evvel az osztállyal akkor, ha jövőre felszabadítják a lakásokat és a fogorvosok, ügyvédek, akikot kidob a háziúr s akik eddig a Józsefvárosban, Ferencvárosban vagy Lipótvárosban folytatták praxisukat 20—25 évig, szükséglakást kapnak egy angyalföldi barakkban. Ez az összevisszaság, ez a szociális zavar áll elő ebből a szűk látkörü úgynevezett szanálási akcióból. De minderre nem is lett volna szükség azért, mert hiszen megvolt nekünk egy óriási nagy állami vagyonunk, amelyre támaszkodva, igenis, rendezni lehetett volna ennek az országnak pénzügyeit. Ez volt a 450.000 hold vagyonváltságföld. (Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Hol van ez a 450.000 hold vagyonváltságföld ? (Szomjas Gusztáv : Ki van osztva és nem folyik be az ára !) Majd én megmondom. (Farkas István : Nagyon érdekes ! Hol van a vagyonváltságföld ? Mit jövedelmezett ?) A bruttó kivetés vagyonváltságban körülbelül 5 millió aranykorona kataszteri tiszta jövedelemnek felel meg, ebből megfelebbezés folytán problematikus 800.000 aranykorona, tehát körülbelül 4% millió aranykorona maradt, ami 10—11 koronát számítva katasztrális holdanként, megfelel 450.000 hold vagyonváltság földnek. A mostani rendszer legszerencsétlenebb politikája volt, hogy a vagyonváltság-földet idejében nem hasították ki, természetesen -— nem csupa túrját, köves, szikes földet, hanem valóságos értéket, mint ahogy a lateinerek, kisemberek is valóságos értéket fizettünk vagyonváltságban. Ugyanilyen valóságos értéket kellett volna attól a 800