Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

Ï6 ,À nemzetgyűlés 433. ülése 1925. évi június hó 24-én, szerdán. ügymmistert, hogy megmentették Mag3

T

arországot azzal,-hog3^ sikerült nekik Genfben 30 millió aranykoronát a mi kölcsönünkből, — amely eddig még nem volt igénybevéve, -— hasznos beruházásokra folyósitani. Emlékszem rá, hogy mielőtt Genfbe kirándultak volna, az előtte való reggelen voltam bátor pár szót szólni napirend előtt a pénzügyminister úrhoz útravalóul, amely alkalommal az első szanálási esztendő szociális mérlegét adtam a pénzügyminister ur útitáskájába. Akkor a kormány nagyon idegeskedett, hogy a mi sebeink és szenvedéseink feltárása árthat odakint a 30 millió aranykorona engedélyezésének, mert az hitelünket rontja és a kormány tovább akarta folytatni azt a teljesen elhibázott taktikát, hogy a külfölddel — nem tudom milyen gyerekes okból — el akarta hitetni azt, hogy itt Magyarországon olyan jól megy a magyar nemzetnek, olyan jó dolgunk van, (Zaj a jobboldalon.), hogy itt sem hitelre, sem demokratikus közgazdasági politikára (Drozdy Győző : Szociálpolitikára !) sem szociálpolitikára, sem az igazságtalan békék revíziójára mind szükség nincsen, mert itt semmi baj nincsen, ez egy tej jelmézzel folyó Kánaán, amely aranykorát éli a jelenlegi kormány alatt. Nézzük egy kicsit közelebbről ezt a nagy diadalt, amelyet most az egységespárt ünnepel azzal, hogy a kormány állitólag 80—100 milliós beruházási programmot ad. Az örömet és a diadalt egy kicsit lerontotta az, hogy amikor a magyar kormány csak 30 millió aranykoronát tudott felszabadítani hasznos beruházásokra az egész nemzet részére, ugyanakkor Ausztriának Genfben egyetlen vizmű céljaira 90 millió aranykorona kölcsönt adtak. Ugylátszik, hogy az osztrák diplomácia, az osztrák politika ügyesebb az anyagi előnyök megszerzésében, az ő diplomáciájuk egyszerűen felvonultatja az Anschluss mellett az alldeutschokat és akkor mindjárt jobban megnyílik az entente kasszája Ausztria részére. íme, melyik politika jobb? Az-e, amelyik mindig a jó flu hálátlan szerepét játsza, mint rni Magyarország, vagy pedig az, amelyik sarkára áll és önérzetesen azt mondja ; ha az élet létfeltételeit megtagadják tőlünk, akkor keresünk más utat, más irányokat, amelyeken talán megtaláljuk az életnek azon minimális feltételeit és eszközeit, amelyek nélkül a magyar nemzet nemhogy talpraállni, de még vegetálni sem tud. Nézzük csak még közelebbről ezt a nagy diadalt, ezt a 90 milliós beruházási kölcsönt. (Propper Sándor : 30 millió !) Ezt mindiárt résziétezem. Ez a beruházási kölcsön pontosan 82 millió. Miből ári ez ? Először ád a 12 millióból, amely az állandó szanálási büdzsében évről-évre fel van véve beruházásokra. Én nem tudom, ki volt az a naiv lélek, aki egy ország évi büdzséjében 12 millió aranykoronát vett fel beruházásra ? Hát mi ez, kérem, tréfa ? Ez megélni kevés, meghalni sok, ez csak arra való (Folytonos zaj a jobboldalon.) ez a 12 millió csak arra jó, hogy ki ne maradjon ez a tétel, tehát egy számot irtak utána : 12 millió aranykoronát. Hogy milyen kevés ez a 12 millió aranykorona beruházásokra, mutatja az, hogy például" a kormány nagy diadallal hangoztatta mindig, hogy mi jóvátétel címén csak 17 millió aranykoronát fizetünk. Mert a jóvátétel kérdését kikapcsolták, tehát a kikapcsolás díja fejében évente csak 17 millió aranykoronát fizetünk a kis ententenak. És íme az egész ország 10 év óta elmaradt beruházásaira büdzsében 12 millió aranykorona vétetett be. Maga ez az egy szám mutatja azt, hogy milyen vakondok látkörrel csinálták meg az egész szanálási programmot." Hiszen meg is látszik az eredménye a magyar közgazdasági és szociális életben. ( Ugy van ! Ugy van ! a bal- es a szélsőbaloldalon.) Áll ez a 82 millió aranykorona azután abból a bizonyos diadalmas 30 millió aranykoronából, amelyet Genfből a kormány hazahozott. Mi ez a 30 millió? Mi a szanálási törvényjavaslatban tavaly, ugyebár, felhatalmazást adtunk a kormánynak, hogy magas gazdáinktól kérjen 250 millió aranykoronát azért, hogy a magyar állam háztartását helyrehozza, vagyis ha kevesebb lesz a bevétel, mint a kiadás, a differenciát ebből a külföldi kölcsönből fizessük és fedezzük. Erre a pénzre nagyrészt nem volt szükség. Hiszen majdnem a fele felhasználatlanul van ma is, (Egy hang a baloldalon : A nagyobbik fele !) illetőleg a nagyobbik fele. Mi tehát az a 30 millió aranykorona, amelyet felszabadítottak? Kisajtolták a magyar közgazdasági életből az utolsó csepp vért és életerőt is adóban egy év alatt, az az adó itt fekszik Magyarországon, bebizonyosodott tehát, hogy nem volt szükség az egész szanálási kölcsönre. Most, amikor tönkretettük a magyar közgazdasági életet, akkor a saját pénzünk, a befizetett adónk által fedezve kérjük, hogy nagy kegyesen méltóztassék kiadni annak a már lekötött, drága kamattal meghonorált külpolitikai rabszolgasággal biztosított kölcsönnek egy kis morzsáját arra, hogy Magyarország gazdasági életét alimentáljuk, azt a közgazdasági életet, amelyet épen a szanálási szisztéma és az annak következtében végletekig csavart adósróf tett tönkre. Fokozottabb mérvben áll ez azután arra a 40 millióra, amely a múlt évi budgetben feleslegként jelentkezik és amelyre a mélyen t. pénzügyminister ur olyan büszke, ugy, hogy kénytelen leszek majd ezzel a 40 millióval pár szóval még külön foglalkozni. Ennél a két örvendetes számnál pár percre vissza kell idéznem a t. Nemzetgyűlésnek és a nagyon feledékeny magyar közéletnek az emlékezetébe, hogy tulajdonképen mi is volt az a szanálási törvényjavaslat, amelynek koldusai vagyunk ma valamennyien. Az ellenzék mindent elkövetett, hogy ezt a kétségbeejtő u. n. szanálási rendszert életbelépni ne engedje. Rámutattunk arra, hogy a legképtelenebb közgazdasági és külpolitikai uzsorával kapcsolatos az a kicsinyes, szóra sem érdemes 250 millió korona kölcsön, amelyet, mint látjuk, tulaj donképen még máig sem folyósitottak, mert hiszen még ma is részleteket kunyorálgatunk belőle. Rámutattunk arra, hogy rettenetes uzsoraára van ennek a kicsinyes kölcsönnek, még pedig a jóvátételi kérdésnek elvi elismerése ; elvileg elismertük, hogy jóvátételt tartozunk fizetni ellenségeinknek, sőt körülbelül évi 17 millió aranykoronát fizetünk is jóvátételül akkor, amikor nálunk egy hadiárvának 3 napra egy kiflit ad a magyar állam. (Bud János pénzügyminister : Nem 17 millió, hanem csak 7 millió !) A mellékjárulékokkal most nem akarok foglalkozni, mert sajnos, még csak félóra áll rendelkezésemre. Ne feledje a t. Nemzetgyűlés, hogy ugyanakkor megint az az Ausztria, amelynek külpolitikája sokkal jobb, mint a mienk, elnyerte a teljes mentességet a jóvátétel fizetése alól. Mi akkor felhívtuk a kormány figyelmét arra, hogy a trianoni békeszerződés 163. §-a világosan kimondja azt, hogy »Magyarország 1921. évi május hó 1-től kezdődőleg 30 éven át a fizetési tervezet szerint milyen határidőkben és milyen módozatokkal tartozik jóvátételi tartozásának azt a részét törleszteni, amelyet rá fognak kivetni, miután a bizottság már megállapította volt azt, hogy Németország képes-e az ellene és szövetségesei ellen támasztott, a bizottság által felülvizsgált követelések teljes összegének fennmaradó részét megfizetni«. Mit jelent ez, t. Nemzetgyűlés? Azt jelenti, hogy a jóvátétel kérdése még nem volt esedékes Magyarországra nézve, mert elsősorban Németország volt köteles fizetni és csak azután Német-