Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-446

598 A nemzetgyűlés 446. ülése 1925 . évi július hó 10-én, pénteken. meg is cáfoljam ezt a hatalmas érvét, hogy az előttem szólott Farkas István t. képviselőtársam felszólalása nem volt komoly, mert nem tett ellenkező napirendi indítványt, kénytelen vagyok felvilágosítani igen t. képviselőtársamat arról, hogy megegyezésünk szerint ez a feladat, ennek az indítványnak benyújtása reám hárult. (F. Szabó Géza : Nem tudhattam, hogy a kővetkező szónok mit fog beszélni !) Ennélfogva az igen t. képviselő urnák hatalmas érve, amellyel tönkre akarta tenni Farkas István t. képviselőtársamat, teljesen összeomlott. Az imént hallottuk, hogy à pénzügyminister ur törvényjavaslatot terjesztett be, amely a rokkantak javára szól. Ezenkívül számos égető, máris elkésett kérdés vár napirendre, aminő a nyugdíjas közalkalmazottak ellátásának kérdése és sok más fontos ügy. (Zaj balfelől.) Mindmegannyi kenyérkérdés. Ebben a helyzetben, amikor ezek a kényes, égetően sürgős, szinte nyitott sebet jelentő kérdések még mindig nincsenek megoldva, jóllehet már el is késtek, a legteljesebb aggodalommal fogadom az elnöki napirendi javaslatot, amely szerint nekünk október 14-éig szabadságra kellene mennünk, nem lehetne dolgoznunk és ennélfogva ezeknek a fontos kérdéseknek tárgyalása, amelyeket említettem, de ezenkívül még számos fontos kérdés tárgyalása is függőben maradna. Ehhez lelkiismerettel hozzájárulni nem lehet. Bennünket kötelez az emberi lelkiismeret, amely azt mondja, hogy a kenyérkérdéseket nem szabad elhalasztani, a kenyérkérdéseket meg kell oldani. (Reisehl Richárd:' Megoldjuk, ha elmegyünk aratni !) Mi, jól ellátott emberek, talán könnyen várhatnánk, de azok, akiknek nincs meg a betevő falatjuk, nem várhatnak. Respektálni óhajtom azt a szempontot, amelyet Reischl Richárd igen t. képviselőtársam felvetett, hogy aratni haza kell menni, bár nem értem meg, mert aki nemzetgyűlési munkára vállalkozott, az köteles ezt a munkát mindennél előbbre helyezni, (RuMnck István : Hat hónapig hol volt?) hanem igenis hajlandó vagyok a képviselő ur szempontját respektálni. De ha respektálom is, ez sem elég annak megindokolására, hogy október 14-éig ne dolgozzunk, hogy október 14-éig halasszuk el a halaszthatatlan kérdések megoldását. Az elnöki napirenddel szemben azt indítványozom, hogy a Ház csak augusztus l-ig napolja el magát, augusztus 1-én tartson újra ülést és ezzel az üléssel kezdje meg a további munkát, amelyet a szociális szükség és kényszer is javasol és parancsol. Mindenekelőtt azt tartanám szükségesnek, hogy az augusztus 1-én tartandó ülés napirendjére máris tűzessék ki annak a rokkant törvényjavaslatnak tárgyalása, amelyet a t. pénzügyminister ur most nyújtott be ; de egyéb ilyen fontos kérdések tárgyalása is kitűzhető. Ezenkívül szükségesnek tartom a nemzetgyűlésnek mielőbbi összeülését azért is, mert a ministerelnök-helyettes urnák tegnap a kormánypárt, az egységespárt vacsoráján elhangzott és az ellenzékre nézve felette sértő pohárköszöntője is megtárgyalást, megbeszélést igényel. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől,) Eddig mi a magunk részéről, ahhoz voltunk hozzászokva a t. ministerelnökhelyettes ur részéről, hogy nagyon lojálisán, nagyon finoman, szinte kérlelően közeledett felénk. Még azután is, amikor — amint mondta — mi legyőzöttek visszaszédelegtünk ide ebbe a parlamentbe, még azután is, amikor már a t. kormánynak lábai előtt hevertünk, — ahogyan ő hiszi — szükségesnek tartotta, hogy hozzánk kérlelően, egyes kérdésekben szinte könyörögve közeledjen. Ezzel a magatartással szemben nem tudom semmiképen sem megérteni a ministerelnök-helyettes urnák tegnap, a kapuzárás előtt mondott harcias beszédét, amely beszéd nemcsak sértő volt reánk, ellenzékre nézve, hanem méltatlan volt a ministerelnök-helyettes úrhoz is. (Peyer Károly : És tapintatlan !) Ezt a beszédet nekünk meg kell tárgyalnunk, meg kell vitatnunk, mert amikor a kormány a parlament elnapolásával biztosítja magát az ellen, hogy választ nem kaphat és ezek a kérdések, amelyekről oly harciasan beszélt, további megbeszélés tárgyai nem lehetnek, nem egyezhetünk bele abba, nem tűrhetjük, hogy ez az ügy egyoldalúan lezárassék. A ministerelnökhelyettes ur igen fennen hangoztatta, emlegette azokat a külpolitikai sikereket, amelyeket Bethlen ministerelnök ur elért. Számunkra ezek a sikerek annyit jelentenek,- hogy nagy nehezen, miután ez az expedició is igen sok pénzébe került az államnak, el tudtunk jutni odáig, hogy az entente kegyesen megengedte, hogy 30 milliót a saját pénzünkből elkölthessünk az e^ész ország regenerálása céljából, ugyanakkor, amikor Ausztria, amelynek kormányférfiai nem szoktak külpolitikai sikerekkel dicsekedni, egyetlen vízmű építésére 90 millió aranykorona beruházási összeget kapott. (Rakovszky Iván beiügyminister : Nálunk sem 30 millió ! Legalább a számokat tessék helyesen mondani !) Hivatkozott a ministerelnök-helyettes ur belső sikereikre, belső győzelmükre is. Itt elég csak arra rámutatnom, hogy miután azokon a bizonyos választásokon mesterkedésekkel összehoztak a maguk számára egy többséget, ez élve a maga numerikus hatalmával, élve a szuronyok hatalmával, élve a hatalom jogával és a hatalom segítségével, visszaver minden érvet, visszaver minden kérést, visszaver minden könyörgést, amellyel ez elé a nemzetgyűlés elé a nemzet érdekében idejövünk. Ha olyan nagy és fényes diadal az, hogy önök — mint itt többször hangoztatták — nem kaphatók érvek elfogadására és megértésére, ha olyan nagy dicsőség az, hogy egy ilyen nagy visszaélésekkel összehozott többség numerikus hatalmával mereven szembehelyezkedik az ellenzékkel és szembehelyezkedik azokkal a szempontokkal, kérésekkel és igényekkel, amelyeket a nemzet érdekében itt támasztunk, akkor mi gratulálunk a t. többségi pártnak ehhez a belső nagy győzelemhez De fel kell világositanom a t. többséget, hogy mi ide nem szédelegtünk vissza. Az urak hosszú hónapokon keresztül könyörögtek, (Ugy van !• Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellenmondások jobbielől.) hogy ide visszajöjjünk. (Rubinok István : A hét legjobb vicce !) Az urak megmozdították az önökkel igen jó viszonyban lévő úgynevezett aktiv ellenzéket is, amely aktiv ellenzék is folyton az urak kívánságát hangoztatva, intrikált ellenünk és hivott ide vissza a parlamentbe, azt mondván, azt hirdetvén ország-világ előtt, hogyha mi ide visszajövünk, ők nagyon jól tudják, hogy ennek igen jelentős vívmányok lesznek az eredményei. (Rubinok István : És maguk beugrottak ! Igazán jó taktikusok !) Arról azután nem tehetünk, hogy a t. aktiv ellenzék innen mellőlünk eloldalgott és azóta a mi nagy harcunkban velünk együtt nem működött. (Rubinok István : Szegénységi bizonyítvány ! — Peyer Károly : Szegénységi bizonyítvány az egységespárt egész működése ! — Zaj.) Nem azért emiitettem ezt, mintha erre az aktiv ellenzékre szükségünk lett volna. Erre az aktiv ellenzékre nem volt szükségünk és mivel érezték, hogy nincs rájuk szükségünk, ennélfogva azután passzivitásba mentek. De más kérdésről van itt szó. Arról van szó, hogy az urak azt mondották, a ministerelnök-helyettes ur fennen hirdette, hogy mi ide leverten jöttünk vissza, hogy mi ide visszaszédelegtünk egy sikertelen sturm után. Nem ! Amikor mi a passzivitásunkat kimondottuk, akkor is a nemzet érdekében cselekedtünk és ennek