Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-444

552 A nemzetgyűlés 444. ülése 1925. évi július hó 8-án, szerdán. *van azokkal az állitólag nem politizáló szakszervezetekkel, — mert állitólag ők nem szoktak politizálni, csak gazdasági dolgokról beszélnek — elmondom, hogy annak idején, amikor Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam beszélt arról az u. n. szimpátia-sztrájkról, amely szimpátia-sztrájk szóval ők nagyon helyesen elárulták magukat, — hiszen természetes, hogy mindig a zsidó nagytőke hangolta őket a szimátiára, Krausz Simon lapjáról volt szó — akkor azt mondotta Eckhardt Tibor képviselőtársam (olvassa) : »A nyomdász-szakszervezet szimpátia-sztrájkot rendezett, ami ugyancsak bűnpártolás, amely miatt a szakszervezetet fel is kellene oszlatni.« Erre egy teljesen elfogulatlan t. képviselőtársam, valaki, akit nem lehet meggyanúsítani azzal, hogy ő nem a legteljesebb objektivitás szemszögéből néz mindent, valaki, akiről nyilvánvaló, hogy Középeurópa figyelme valóban mindig feléje fordul és ő az európai műveltségnek testileg talán kicsiny, de lélekben atlasi hordozója, Rothenstein Mór, (Derültség!) szórólszóra ezt kiáltotta közbe : »Fog még kellemetlenkedni maguknak a szakszervezet !« Méltóztatnak látni, milyen krisztusi mondás, mennyire a megbocsátás mondata ez. (Rothenstein Mór : Fog még kellemetlenkedni ! — Zaj.) Fog, hiszen ön már a megjelenésével is kellemetlenkedik. Akkor az ő közbeszólása után Szabó Imre t. képviselőtársam, akitől, őszintén szólva, nem vártam ezt a közbeszólást, azonban, ugy látszik, a szimpátia őt is elragadta, azt mondotta : »Majd meglátják a Szózatnál és a Népnél. Majd szedet be a szakszervezet sajtóhibákat a lapokba.« Hát mi ez, ha nem fenyegetés ? Hát miféle gazdasági előnye van annak, ha a szakszervezeti munkások az egyik világnézet lapjaiba sajtóhibákat szednek bele, a másikéba pedig nem ? Nem tudok — őszintén szólva —más megoldást elképzelni, mint hogy a szakszervezetek azt akarják helyrehozni, hogy amig szemben a másik pártban semmi hiba sincsen, ideát legalább helyre kell hozni azt, hogy némely egyéneknek már az anatómiai életében, már a születésnél sajtóhiba történt. (Derültség jobbfelől. — Rothenstein Mór : Egészen sikerült szinházi előadás Î — Malasits Géza : Kár, hogy Ben Blumenthal ezt nem hallgatja végig 1) Pár perc még rendelkezésemre áll. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Megadjuk a hosszabbítást !) Interpellációm szövegében szóvátettem a Népszavának az állam elleni izgatásait is. Nekem ide kellene hoznom a hosszú évfolyamait a Népszavának, amely ma is vigan és nyugodtan jelenik meg, és amely ugy izgat, hogy ahhoz fogható izgatást ebben az országban nem' látunk egyhamar. Erről azonban nem kivánok beszélni, csak annyit kivánok megjegyezni, — hogy újra visszatérjek erre — hogy én nem tudom, ki az a Vági István, nem beszéltem vele sohasem, egyetlen megbizottjávai ssm ; amit tudok róla, a lapokból tudom, csak onnan ismertem meg nevét, amikor önök, monoklis demokraták és szociáldemokraták előre vitték, a választásnál hivatalos jelöltnek állították fel, amikor önök őt nagy embernek és demokratikus embernek tartották. (Pakots József : Mi közöm van Vágihoz? Maga bolond ! Mi baja van velünk? Megbolondult? — Zaj.) Elnök : Pakots képviselő urat sértő kifejezéseért kénytelen vagyok rendreutasitani. Lendvai István : Ha megbolondultam volna, Pakots József novelláit olvastam volna. (Derültség jobbfelől.) Elnök : A képviselő urat sértő kifejezéseért kénytelen vagyok renderutasitani. Lendvai István : Engem senki sem gyanúsíthat meg azzal, hogy én Az Újság érdekében, vagy nevében szólalok fel. Helyeslem, hogy betiltották ; már régebben kellett volna betiltani. Azonban bocsánatot kérek, azt az izgatást, amely évtizedek óta végbemegy ebben az országban, és ma is végbemegy, amelyet a Népszava csinál, Az Újság még sem csinálja, de a Népszava vigan él és megjelenik. De hogy tovább folytassam, amit elkezdtem, ez a Vági István az önök hivatalos jelöltje volt, róla nem mondhatják, hogy 1000 holdas, még csak annyira sem, mint némely demokraták, akiknek sikerült okányi Schwarczékkal olyan evangéliumi szövetségbe jutni. Miért lett egyszerre ilyen rettenetesen támadott ellenfelük, miért irnak róluk az önök szép franciás finom modorában, hogy rágalmazzák, piszkolódnak, hogy csürhe huligánok? Irta-e a Népszava valaha ezeket a szavakat pl. egy Kun Béla nevezetű egyénről, aki valaha ha emlékezetem nem csal, ebben az országban négy hónapig bitorolta a főhatalmat és akinek szeretete, humanitása megmutatkozott a mi szegény keresztény testvéreink hátában, mint rohamkés? Megtagadták-e önök valaha is a közösséget azzal a Kunfi elvtárssal, akit ma is büszkén neveznek elvtársnak? Hiszen legyenek is büszkék reá, mert Isten ments, hogy önök valaha rendes embert elvtársnak nevezhessenek. (Derültség a jobboldalon.) Irtak-e önök valaha is Szovjetországról olyan cikkeket, mint amilyennek ennek a szerencsétlen megbocsátó keresztény magyar rendszernek jóvoltából itt megjelenhettek a fehér terrorról pusztításról, a munkások kiirtásáról? g Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : "Megadjuk a hosszabbítást ! — Kitajka Lajos : Csak mocskolódjék tovább I) Lendvai István : Ha a minister ur akkoriban azt méltóztatott mondani, hogy gondja lesz arra, hogy szigorú vizsgálat állapítja meg a magyar szociáldemakrata párt bűneit és külföldi összeköttetéseit, gondja lesz rá, hogy megtorlásban részesüljenek azok a szakszervezetek, amelyekről most már nyilvánvaló lehet mindenki előtt, hogy nemcsak gazdasági alapon vannak szakszervezve, hanem politikailag is be vannak irányitva, akkor azt mondom : nekem jogom volt azt a kivánságot kifejezni, hogy az imént elhangzott fejtegetések szelleme a belügyi kormányzat cselekedeteit is hassa át. Én még rendelkezésemre álló néhány másodpercet csak arra kivánom felhasználni, — sok mondanivalómat elhagyva — hogy én valamikor nagyon kivül állottam és onnan láttam, hogy mi ment itt végbe az országgyűlések idején. Hosszú évekig nem volt módomban, hogy az 1918. év keserű őszén, amelynek utolsó éjszakáján Tisza Istvánnak épen ugy le kellett hanyatlania, mint mindenkinek az országban, aki nem látta, hogy tulaj donképen mi következik, erre figyelmeztettek. Tisztelettel kérem mindazokat, akik keresztény nemzeti módon gondolkoznak, vigyázzanak arra, nehogy mégegyszer kisded politikai taktikának legyen játéka az, hogy itt mi történik azokkal, akik legfeljebb annyiban nem becsületesek, vagy legfeljebb annyiban ravaszabbak, hogy ők nem is olyan becsületesek, — mint az igen t. minister ur mondotta, — hogy legalább nyiltan megmondanók, hogy kommunisták, hanem akik álarc mögül akarnak cselekedni megint valamit, a mögül az álarc mögül, amelyet egyszer — azt lehet mondani, hála Isten, a szerencsétlenségben, — eldobtak. Ne méltóztassanak ebben semmiféle más kérést látni. Tisztelettel kérem — rendkivül sajnálom, hogy az igen t. belügyminister ur nincs jelen, — hogy ma, azon a napon, amikor a magyar lapokban is, — már azokban, amelyekben megjelenhetett — a bolsevizmus ellen szövetkezett világszövetség felhívása napvilágot látott, ha nem akarjuk játéknak tekinteni, hogy itt egy uj ezeréves Magyarországot akarunk fiainkra, utódainkra