Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-443
'À nemzetgyűlés 443. ülése 19.25. évi július hó t-êm, keddeïï. B07 hassanak, ügy, mint eddig voltak, ha nem kényszeríti bele őket a baksisadásba, — mint másodszor ismétlem — ha nem kényszeríti bele őket a hamis könyvelésbe, ha nem kényszeríti bele őket a hazugságba, az adómorál teljes aláásásába. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el) Azt hiszem, mindnyájunk kötelessége, hogy az adómorált fentartsuk ; azt hiszem, a minister ur ebben a tekintetben velem egyet fog érteni. Hogy azonban ennek keresztülvitelét a minister ur segédei nem fogják-e megtagadni és megmásítani, abban a tekintetben nincs biztonságom. Mi most szabadságra megyünk, hónapokig távol leszünk, nem interpellálhatunk, nem mondhatunk semmit, talán a minister ur is ki fogja pihenni fáradalmait. így ki vagyunk téve teljesen a minister ur hivatalnokai önkényének és nem segíthetünk magunkon. Kérem a minister urat, méltóztassék ezt megvalósítani. Akár végezhetnék is. A tegnapi nag5 T gyü!és •— mondhatom — egyik legizgalmasabb napja volt életemnek. Amikor áttekintettem azt az őrült nagy tömeget, amely előttem volt, akkor félelemmel gondoltam arra, hogy Magyarországon nemcsak azoktól kell félni, akiket önök felforgatóknak tekintenek, hanem azoktól is, akiket intézkedéseinkkel — még ha jóakarat vezet is bennünket — koldusokká teszünk. Emlékezzenek vissza, t. Nemzetgyűlés, a németalföldi példára, a gneux-kre, akik annak idején nemes emberek voltak és nagyon tisztességesen kezdték felkelési műveletüket "és lázadásukat. Amikor azonban a királynő tanácsadója odasúgta a királynő fülébe : ne törődjék ezzel, ezek koldusok, — attól fogva rettentő felfordulás támadt Németalföldön, amelyet Fülöpnek csak nagyon nehezen lehetett levernie. Emlékezzenek vissza arra, hogy a legtisztességesebb elem karakterének is ott kezdődik a lerombolása, ahol gyermekének éhezése és lerongyolódása kezdődik. A forgalmi adó alkalmas nálunk arra, hogy itt is megteremtsék azokat a vad kedélyeket, amelyek Magyarországon az ilyen foglalkozásúak között soha sem kaptak teret, mert ezek mindenkor csak arra törekedtek, hogy életstandardjukat lehetőleg javítsák. Így azonban ezeket az embereket is bele fogjuk kényszeríteni olyan gondolatkörbe, amely nem kívánatos. Nekem élő példa az utolsó budapesti községi választás, ahol a liberális gondolat olyan kevés tért tudott hóditani, ahol láttuk, hogy a középen haladó higgadt pártoknak nincs anhangjuk, csak a jobbra vagy balra lévő szélsőséget képviselő pártoknak, (Szilágyi Lajos : Jó, hogy tudom, hogy szélsők vagyunk most már ! -— Malasits Géza : Minden ut hozzánk vezet !) Azoknak, akik jobbra vagy balra szélsőséges irányban keresték a támaszpontokat. Nem állítottam, hogy szélsők, csak odacsatlakoztak. A középúton lévő higgadt irány, nem talált seholsem nagy elismerésre. Én, aki ezen keresztülmentem és aki fentartani óhajtottam a higgadt irányt, azt mondom, hogy ezt a higgadt irányt csak akkor lehet fentartani és megvalósítani, ha a kormány nem fogja üldözni azokat az egyedeket, akik különben a kormányzás rendjét mindenkor hűségesen támogatták. Ezeket elvadítani bűn volna. Nekünk azokat a siránkozásokat, azokat a feljajdulásokat, amelyek bennünket körülvesznek, meg kell hallgatnunk, nem szabad fülünket bedugni vagy Vogel-strauss-politikát csinálni az egész vonalon. Nekünk ezeket meg kell fontolni, meg kell gondolni és akként kell cselekednünk, hogy az országban lehetőleg az emberek legnagyobb része megelégedett legyen, mert ha az emberek megelégedettek, ha megvan a mindennapi kenyerük, akkor nem fognak csatlakozni a szélső irányokhoz. Azt állitom, t. minister ur, hogy a szélső irányok csak ott kerekedhetnek felül, ahol nincs vagyonosság, ahol nincs megélhetési mód. Ha ezt a megélhetési módot meg akarjuk teremteni, akkor elsősorban változtatnunk kell az ilyen adókon, mint a forgalmi adó. (Dénes István : Megszüntetni !) Ha azonban a minister ur ezt nem találja jónak, ha a minister ur véleménye ezzel ellentétben van, akkor kérem a vexációk megszüntetését és kérem, méltóztassék egyes cikkeket kivenni a forgalmi adóból és a fázisrendszer alapján próbát tenni. (Helyeslés a baloldalon.) Tiszteletteljes kérésem az, ne méltóztassék t. minister ur véglegesen, kereken állást foglalni, ne méltóztassék leszögezni magát amellé, hogy máskép pedig nem csinálja, mert méltóztassék elhinni, hogyha mindenki lelkiismerete szerint szavazna, mindenki azt mondaná : ha a fázisrendszer lehetséges, valósítsuk meg ezt, mert sok kellemetlenségtől szabadulunk meg mi képviselők is, ha ez meg van valósitva. Minthogy a pénzügyminister ur határozott álláspontot foglalt el abban a tekintetben, hogy a fázisrendszert nem valósithatja meg, csak ebből az indokból nem fogadhatom el ezt a javaslatot. Elnök : Szólásra következik ? Csik József jegyző : Szilágyi Lajos ! Szilágyi Lajos : T. Nemzetgyűlés ! A törvényjavaslat adóügyi rendelkezéseivel nem foglalkozom. Előttem szóló t. képviselőtársam okfejtésével elejétől végig egyetértek. Hasonlóképen nem foglalkozom azokkal a kérdésekkel, amelyek már itt elég széles mederben tárgy altattak. Különösen leszögezem, hogy mindazzal, amit Esztergályos János t. képviselőtársam a kisiparosok helyzetéről mondott, egyetértek, az ő benyújtott határozati javaslatát elfogadom. Behatóbban kívánok ellenben foglalkozni az állami alkalmazottaknak, a nyugdijasoknak, özvegyeknek és árváknak sorsával amely kérdéseket ugy hiszem ezideig felszólalt t. képviselőtársaim nem merítettek ki teljesen. Mindenekelőtt leszögezem azt, hogy teljesen téves ennek a kérdésnek olyatén beállítása, hogy itt tisztviselőkérdésről van szó. Ismételten rámutattam már arra, hogy teljesen rósz és hamis kifejezés az, hogy itt a tisztviselőkön segitünk. Nem, az állami alkalmazottak létszámából csak egy negyedrész, tehát egy kisebbség tisztviselő, az állami alkalmazottak háromnegyed része nem tisztviselő, vagyis állami munkás, szolga, altiszt, kezelő, díjnok és napidíjas. Elsősorban tehát ennek a tömegnek, az állami alkalmazottak háromnegyed részét kitevő tömegnek sorsáról, szóval kisembereknek, kispolgároknak sorsáról kell dönteni e törvényjavaslat keretében. Érdekes, hogy ezideig valahányszor az állami alkalmazottak sorsáról volt szó, az ő fizetésük javításáról, ez mindig olyan törvényjavaslatokkal kapcsolatosan történt, hogy ezt olyan kommentárokkal kisérték, hogy ezzel adófelemelés jár. Ez az első eset, amikor a kormány ugyanannak a törvényjavaslatnak keretében jön az állami alkalmazottak anyagi helyzete javításának szándékával, amelyben könnyitésekkel jön az adózás te.én. íme tehát, lehet egy és ugyanabban az időben beszélni a két dologról. Lehet javítani a közalkalmazottak helyzetén ugyanakkor, amikor másrészt az adózók terhein könnyitünk. Helyes, hogy ezzel egyszerre jött a kormány, mert legalább megszűnik az az uszítás, amely az egész ország területén már évek óta folyik a közalkalmazottak ellen, amikor a legnépszerütlenebb adónemeket azzal indokolják a tömegek előtt, hogy ezek az adóterhek a közalkalmazottak fizetésének fedezésére szükségesek. Örvendetes volna, ha csakugyan ugy volna, hogy a kormány az adókat elengedi, könnyíti és a közalkalmazottak fizetését emeli. Sajnos azonban, ez nem igy van. Sajnos, csak említi a t. kormány ezt egy szerre, de nem csinálja. Mert az, ami ebben a
