Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-442

Lá nemzetgyűlés 442. ülése 1925. évi július hó 6-án, hétfőn. 489 kell ide más anyag, elég az a politika, amit a kormány csinál ! — Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak ! Esztergályos képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni ! (Pakots Józseí : Zárt párnázott ajtók mögül nem lehet tisztán látni !) Bud Jáuos pénzügyminister : A közbeszóló t. képviselő urat megnyugtathatom, hogy én nem szoktam zárt ajtók mögül cselekedni. Azt hiszem ezt már eléggé bebizonyítottam. Azt hiszem, épen Esztergályos képviselő ur is járt nálam, különböző pécsi ügyekben képviselőtársaival, kérdezhetem hát őt is, de megkérdezhetem az egész Házat, vájjon ha valaki panasszal hozzám fordult, nem törekedtem-e én mindig minden erőmmel annak a panasznak orvoslására, vagy az előterjesztett igazságos és méltányos kérés teljesítésére. Nyugodt lélekkel merem állítani, hogy igen. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől és a középen. — Fábián Béla : A minister ur igen, csak az ügyosztály nem ! —Esztergályos János : A minister ur jóakarattal csinálja a dolgokat, de a pécsi pénzügyigazgatóság nem !) A t. képviselő urak jegyezzék meg, hogy itt csak a minister akaratáról van szó (Vázsonyi Vilmos : Sajnos, nem !) és én biztosithatom a t. képviselő urakat, hogy a magam akaratát tűrhetetlenül keresztül fogom vinni. (Fábián Béla : Ez már helyes ! Le kell törni a kis-királyokat ! — Esztergályos János : A pécsi pénzügyigazgató börtönt ígér a kisiparosoknak ! — Felkiáltások jobbfelől : Nem ígérhet ! Nem az ő hatáskörébe tartozik ! — Esztergályos János : De igenis, börtönt ígér, ezzel fenyegetőzik ! Kovács igazgató ur fenyegetőzik Î) Egyébként pedig én nem zárkóztam el egy uj rendszerre való áttérés elől. Megadtam az alkalmat az érdekeltségnek, hogy tárgyaljanak erről a dologról. Hetedik hónapja folynak már a tárgyalások, de sajnos, nem tudnak egymással megegyezni. Nem akarom a tárgyalás egész anyagát érinteni, de meg kell mondanom, hogy az egyik érdekeltség, az OMKE, olyan elaborátumot adott át nekem ennek a kérdésnek megoldására nézve, amelynek egyetlen adata sem helytálló. (Nagy zaj.) Bocsánatot kérek, elfogadom erre nézve akár egy parlamenti bizottságnak kiküldését is s az előtt is hajlandó vagj^ok bizonyitani, hogy ennek a memorandumnak egyetlen egy adata sem helytálló. Méltóztassanak megmondani, hogy ilyen körülmények között egy pénzügyminister, aki tudatában van felelősségének, miként térhet át egy uj rendszerre olyan dolgozat alapján, amelynek egyetlen adata sem helytálló, amely adatoknak elfogadása tehát bármely percben teljesen felboríthatná a helyzetet. (Igaz ! Ugy van ! — Zaj.) Nem akartam erre kitérni, mert nem szoktam ilyen dolgokról a nyilvánosság előtt beszélni, de amikor azt látom, hogy ilyen eszközökkel dolgoznak, kénytelen voltam ezt is megemliteni. (Helyeslés jobbfelől.) Mivel tehát sem az érdekeltségek egymás között nem tudtak megegyezni, sem mi nem tudtunk megegyezésre jutni az érdekeltségekkel, ilyen körülmények között nekem határozottan ki kellett tartanom a magam álláspontja mellett. (Vázsonyi Vilmos : A GyOSzmagyarok voltak ellene ! — Derültség balfelöl.) A megegyezés elmaradásában főleg két körülmény játszott közre. Az egyik az volt, hogy mindenik érdekeltség a másikra akarta áthárítani az adóviselés terhét. Ez természetes, hiszen az vis inertiae, amely minden érdekeltségben megvan, eredményezi ezt. A másik körülmény pedig az, hogy az érdekeltséggel szemben ott vannak a milliók, akik fizetik az adókat és akiknek elsősorban volna joguk és okuk panaszra. Ezek senki másnak, mint az államnak nem adózhatnak. (Fábián Béla : Ugy van ! Azért nem akarják átvenni a kereskedők !) Senki sem tudja kimutatni, hogy én bárkitől is több adót követeltem volna, mint amennyi reá legálisan kivethető volt. Sem etikailag, sem pénzügyi morál szempontjából sohasem tartottam volna ezt megengedhetőnek. És épen itt merül fel az a másik kérdés, mi azután megint megoldhatatlanná teszi ezt a problémát. Méltóztattak a fogyasztók szempontjáról beszélni. Ha a fogyasztók szempontjából nézem a kérdést, tudom, hogy a mai rendszer mellett bármennyire leértékelik" is, mondom, a mai rendszer mellett, amikor benne vagyunk a legteljesebb versenyben, természetszerűleg minden kis leszállításnak,, épen azért, mert több fokon kell érvényesülnie, érvényesülnie kell az életben, az áralakulásban. Merem azonban állítani, hogy a fogyasztók, bármilyen engedményeket tennénk is a kívánt uj rendszer mellett a másik oldalon, ennek komoly hatását nem fogják érezni. Egyetlenegy figyelemreméltó jelenség az, amit Vázsonyi t. képviselőtársam is felhozott, hogy az adózók száma megcsökkent. Ezt elismerem, elfogadom, de ha nem tudok erre az álláspontra helyezkedni és nem tudom könnyen magamévá tenni, ennek is megvan az oka. A mi gazdasági életünk még nem fejlődött ki annyira, hogy egyes kezekben jobban összpontosuljon a gazdasági forgalom, hiszen az a nagy kereskedelmi forgalom, amely a külföldet, még Ausztriát is jellemzi, nem bontakozott ki a maga teljességében. A gyári üzemek megoszlása, ami nagyon helyes, inkább csak a középiparra vonatkozik, és természetesen ennek alapján olyan könnyedén az osztrák rendszert bevezetni nem lehet Meg lehet ezt tenni, ha meg tudom valósítani az egész vonalon, de nem akkor, ha nem lehetséges a megegyezés. És ne méltóztassanak azt gondolni, hogy talán Austria is máról-holnapra vezette be ezt a rendszert. Hosszú évekbe került, amig ezt a rendszert kiépítette. Azt se méltóztassanak hinni, hogy olyan egyszerű a dolog a könyvvezetés tekintetében. Ausztria két részre osztja az árukat. Az egyik részen alkalmazza a fázisrendszert, a másiknál az általányozási rendszert, és könyvvezetést kíván ugyanakkor, amikor a fázisrendszert is alkalmazza. Dupla rendszert alkalmaz tehát a gazdasági élet nagy részében. Kérdem, lehetséges volna-e nálunk, ahol a könyvvezetéshez ennyire hozzászokva nincsenek, hogy az átalányozási és fázisrendszert alkalmazzam egyszerre. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy felületesen fogunk ebben a kérdésben eljárni. Mi a magunk részéről bármikor hajlandók vagyunk oly rendszer bevezetésére, amely biztosítja az államháztartás egyensúlyát, vagyis nem jár azzal a veszéllyel, hogy az egyensúlyt esetleg megbolygatja. Nyíltan akarok beszélni ebben a kérdésben is. Az átalányozási rendszert fenn kell tartanunk a kis existenciák érdekében, és méltóztatnak látni, oly rendeletet adtunk ki, amely az átalányozást a kis existenciák legnagyobb kíméletével akarja végrehajtani. Rá akarok térni még egy további intézkedésre, amelyet megvalósítani kívánok, mert nagyon fontosnak tartom a kis existenciáknak az egész vonalon való kímélését. (Fábián Béla : Csak az ügyosztály is kímélje őket !) Az átalányozást nálunk hogyan fogják fel? Legyenek teljesen tárgyilagosak, objektívek azok az urak, akik az átalányozási rendszer kérdésében felszólalnak. Az átalányozás rendszerét igen sokan ugy szokták értelmezni, hogy ez az adótól való menekülést jelenti. Én, aki ezen a felelős helyen vagyok, ismételten hangsúlyozom, hogy budgettünknek bármely oldalról való megbolygatása végzetes volna az egész országra, elsősorban a kis