Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-442

488 A nemzetgyűlés 442. ülése 1925. évi Julius hó 6-án, hétfőn. haszonrészesedés kérdését, amely megnyugvást szerez és amely megóvja ezeket a kérdéseket az igazságosságnak és méltányosságnak figyelembe­vételével. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök : A pénzügyminister ur kivan szólani. Bud János pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! A vita folyamán több olyan felszólalás hangzott el, amelyekre nézve szükségesnek tartom, hogy reflektáljak. Különösen reflektálni akarok a for­galmiadó kérdését illetőleg annál is inkább, mert hiszen ma délutánra az érdekeltségek, illetve az érdekeltségek egy része — ezt hangsúlyozom és aláirom..— egy nagygyűlést hívott össze a forgalmi­adó rendszerével szemben. Elsősorban azonban röviden érinteni kivánom a tisztviselői kérdést, és pedig azért, mert nagy sajnálatomra Rupert igen t. képviselőtársam olyan kritikát gyakorolt a magyar tisztviselői karról, amellyel szemben mindenkinek, nemcsak annak, aki a kormányon ül, kötelessége az ország és a nemzet nevében" a legélesebben és a leghatá­rozottabban tiltakoznia. (Ugy van ! a jobboldalon.) Nem lehetséges ugy odaállítani azt a tisztviselői kart, mint ahogy Rupert t. képviselőtársam tette. Igaz, hogy vannak hibák, tévedések és túltengések adott esetekben, de merem állítani, hogy ez a magyar tisztviselői kar olyan, hogy bármikor szívesen állithatom szembe bármely nyugati állam tisztviselői karával. (Ugy van ! a jobboldalon.) Nem hiszem, hogy akad tisztviselőikar, amely nagyobb lelkiismeretességgel, több odaadással, olyan sanyarú anyagi helyzetben (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.), olyan hozzáférhe­tetlenül teljesítené kötelességét, mint a magyar tisztviselői kar. Nem lehet itt osztályokat támadni, és nem lehet azt az osztályt, amelyen felépül ez az ország, amely csak nélkülöz és tür, amely méltó ahhoz a hivatáshoz, amelyet betölt. Én azt mondom, hogy boldog lehet az ország, hogy ilyen tisztviselői kara van. (Ugy van! a jobboldalon.) Épen azért annál jobban esnek azok a felszólalá­sok, amelyek szóvátették ennek a tisztviselői kar­nak nehéz helyzetét. Itt egyrészt F. Szabó Géza igen t. képviselőtársam, Szabó József képviselő ur és többen is a képviselő urak közül foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Én kifejezésre juttattam azt, hogy tényleg a kormány érzi, hogy lezárva ennek a kérdésnek megoldása nincs és magam voltam az, aki hivatkoztam arra, hogy összeállittattam egész Európa tisztviselői karának illetményeit és konstatáltam azt, hogy milyen rosszul vannak dotálva a magyar tisztviselők. Ezzel csak azt aka­rom jelezni, hogy nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a kormány nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, de viszont ezzel szemben ott van az ország adókkal való túlterhelése. Az egyik oldalról folytonosan hallom a táma­dásokat, hogy mit érnek az általam beígért adó­kedvezmények, hiszen az adókedvezmények dol­gában még tovább kell menni. Hát ez teljesen igaz. Én magam is aláirom, hogy így van, de a túlterhelési adatokat én hoztam ide a nemzet­gyűlés elé, én szolgáltattam a t. képviselő urak­nak, ugy, hogy tulaj donképen én magam adtam a fegyvert is az egyes szónokok kezébe. De mégis megtettem, mert azt akartam, hogy mindenki világosan lásson és mindenki meggyőződhessék arról, hogy a követeléseknek is van határuk, amelyeken tulmenni lehetetlenség, harcsak nem akarjuk aláásni gazdasági életünket. Épen ezért más részről kérnem kell az ország tisztviselői karát is, hogy átlátva mai helyzetünk súlyos­ságát, legyen maga is mérsékelt követeléseiben, vagy — ami még helyesebb szó, mert hiszen a tisztviselők nem követelnek -— kérelmeiben. (Esz­tergályos János : Ugy van Î Kenyér helyett vegyenek nyalókát !) Lássa be a tisztviselői kar is, hogy ezidőszerint továbbmenni nem lehet. (Zaj.) Majd eljön ennek is az ideje. Ezidőszerint épen azért, mert az ország annyira túlterhelt — és e tekintetben valamennyien egyetértünk, — nem áll módjában a kormánynak a tisztviselői kérdés végleges megoldása. Ez áll a nyugdíjasokra nézve is. Természetesen, nem kell nekünk azt magya­rázni, — hiszen talán mi magunk érezzük át a legjobban, — hogy az a tisztviselői kar, amely hosszú életet becsületes munkával töltött el, tulaj donképen más elbánást, más méltánylást érdemelne. Tudjuk ezt mi is nagyon jól. De kér­dezem : honnan vegyük a fedezetet ? Számtalan tervet próbáltunk már, számításokat tettünk, s egyik jelenlévő ellenzéki képviselőtársam is meg­mondhatja, hogy vele is közöltem, hogy legalább tízféle kombinációt kipróbáltunk arra vonatko­zólag, miként lehetne ezt a kérdést a mai rendkívül túlterhelt gazdasági élet mellett is megoldáshoz juttatni, de egyik mód sem mutatkozott alkal­masnak. Ami pedig a nyugdíjas tisztviselők helyzetét illeti, az ő megnyugtatásukra kijelenthetem, hogy nekünk költségvetésünkben továbbra is a legszi­gorúbb takarékosságot kell szem előtt tartanunk, sőt ezen a téren még ujabb megszorításokat kell alkalmaznunk. (Vázsonyi Vilmos : Nagyon helyes ! Ajánlom a folyamőröket és a vámőröket !) Ha ennek eredményeként egyfelől megtakarításokra teszünk szert, másfelől pedig ha a megszállt terü­letekről idemenekült nyugdijasok illetményeinek átvállalása tekintetében is —• amire vonatkozólag folynak a tárgyalások —• kedvező eredményeket érünk el, akkor vagy én, vagy ha már nem lennék ezen a helyen, utódom, mindenesetre fel fogjuk használni az első alkalmat arra, hogy a közalkal­mazottaknak ezen az érdemes osztályán segítsünk. (Helyeslés jobbfelől.) Ezek után még Vázsonyi Vilmos t. képviselő­társam beszédével kivánok egy kissé részletesebben foglalkozni. El kell ismerni, hogy az ő beszéde álta­lában igen konciliáns volt. Én mindig azon az állásponton voltam, hogy felmerült kérdésekben vélemény ellentétek lehetnek, s hogy ezeknek az ellentéteknek kiküszöbölésére egymás kölcsönös felvilágosításával kell törekednünk, vagyis érvek ellen érvekkel kell harcolni. Ezt azért hangsúlyo­zom, mert másfelől viszont a legteljesebb mérték­ben elitélem azt a mozgalmat, amely megnyilvá­nulni készül azon a bizonyos most tartandó nagy­gyűlésen. A leghatározottabban állást kell foglal­nom a terrorizálni akarásnak e módja ellen. (Zaj és felkiáltások a szélsobaloldalon ; Már feljajdulni sem szabad? ~ Zaj. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elvégre az érdekeltségnek is tudnia kell, mi az oka annak, hogy nem lehet áttérni egy másik rend­szerre. Ezért tiltakozom az ellen, hogy amikor hosszú küzdelem után végre egyszer odajutottunk, hogy az államháztartás egyensúlyát nagy nehezen helyreállítottuk, meginduljon és folyjék itt ez ellen egy ilyen aknamunka. Amig én ezen a helyen leszek, nem engedem ezt meg, mert igenis, lehet hadakozni érvekkel és bizonyítékokkal, de ha valaki azt hiszi — bárki legyen is az, — hogy engem terrorizálni tud, akkor súlyasan téved. (Zaj a bal- és a szélsőbal­oldalon. — Pakots József : Az élet fogja önt ter­rorizálni minister ur !) Higyjék el t. képviselő­társaim, hogy én hajlandó vagyok minden kér­dést mindig a legteljesebb objektivitással tár­gyalni. De amiker kiküldenek a kisemberekhez levelet, amelyben arra szólítják fel az illetőt, hogy elégedetlenkedjék, de még azt sem mondják meg, hogy miért . . . (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől és a középen. — Esztergályos János : A pusztulás miatt, amely ur lett az egész ország felett ! Nem

Next

/
Thumbnails
Contents