Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-442

486 À nemzetgyűlés 442. ütése 1Ù2S. évi július hó 6-án, hétfőn* kincstári haszonrészesedést. Nevezzük meg azonban akkor a maga nevén a gyermeket és tudjuk meg, hogy olyan objektumokról van szó, amelyek önmagukban értéktelenek. Általános szabályként kimondani azonban, hogy aki egy nagyon szép, kőből, téglából épitett házban lakik, amely immár három szobából és a mellékhelyiségekből áll s amely mellett kert, gyümölcsös is van, kincstári haszonrészesedést nem fizet, ellenben a szegény emberek sokasága fizessen kincstári haszonrészesedést, ezt nem helyeselhetem. Idevezet az, hogy a kincstári haszonrészesedés nem az, amivé át kellett volna alakulnia, t. i. nem lakásadó, amely ismer létminimumot és ismer fokozatosságot. A 33-as bizottság még Korányi pénzügy, ministersége idején elfogadta azt a javaslatomat hogy a kincstári haszonrészesedés helyébe lakásadót kell léptetni, amely ismer létminimumot és ismer fokozatosságot. A községi választások idején nagy boldogság töltött el, hogy Vass József népjóléti minister ur Angyalföldön tartott beszédében ugyanezt a gondolatot propagálta és azt mondotta, hogy el kell törölni a kincstári haszonrészesedést s a létminimum és fokozatosság alapján lakásadót kell csinálni. (Esztergályos János : Hja, használat előtt és használat után !) Ezt a 33-as bizottság — amint már bátor voltam kifejteni — javaslatomra el is fogadta. Ehelyett azonban most mit látunk? Azt látjuk, hogy a kincstári hasonrészesedés megmaradt és bár azt leszállitják a felére, megmarad a sajátszerű magyar létminimum is, az Ínséges háztulajdonosok javára, szemben a bérlőkkel, akik mint patríciusok és arisztokraták, fizethetik a kincstári haszonrészesedést. A háztulajdonosok képezik az Ínséges osztályt, a bérlők pedig a vagyonos, arisztokratikus osztályt ; a bérlők tehát hadd fizessenek ! A magam részéről ezt a legnagyobb mértékben helytelenítem és ismét arra kérem a t. pénzügyminister urat, hogy ha már alkot ezen a téren valamit, ugy alkossa meg, hogy legyen benne köszönet. Ha csinál létminimumot, csináljon azok számára, akik azt megérdemlik, kivétel nélkül. Ezeknek, akár a saját házukban laknak, — amelynek értékét azonban vizsgálnom kell, mert értékes objektumban lakó háztulajdonos számára kincstári haszonrészesedés alóli mentességet nem adnék, — akár pedig bérben laknak, legyen meg az ő létminimumuk ; de különösen legyen meg az ő létminimuma mindazoknak, akik egy szoba-konyhás lakásokban laknak és családosak. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert az azután egészen bizonyos, hogy aki családjával együtt csak egy szoba-konyhában lakik, (Fábián Béla : Egy konyhában három család !) az szegény ember, szerény sorsú ember. Nyugaton különben is teljesen szokatlan a lakásnak ez a módja. Ott a szobák kisebbek és kevésbé magasak, mint nálunk, nem építkeznek olyan pazarul, mint nálunk, de a legszegényebb munkás sem hajlandó egy szoba-konyhás lakásban lakni, mert nem tűri azt el, hogy gyermekei vele együtt lakjanak, ez nem megy bele a gyomrába, hogy népiesen fejezzem ki magagmat. A nyugati országok munkáslakásai mind kis szobákból állanak ugyan, de a családtagok számára vannak ott helyiségek és pedig elsősorban a konyha van ugy felépítve, hogy egyúttal elfogadó vagy társalgó szoba is lehet, de egyúttal fürdőszobául is szolgál a munkások számára. Ott ezt nem tekintik fényűzésnek. (Esztergályos János : Itt még a háztulajdonosok a konyhaajtót is leakasztják a lakásokról ! Lásd az Andrássy-ut 56. szám alatt.) Az a gondolat, amely ezen a leszállításon végigvonul és amely megvolt már a régebbi kincstári házhaszonrészesedésben is, hogy tudniillik az Ínséges háztulajdonost kell megsajnálni, nem pedig a bérlakókat, sajnálatos módon végigvonul egész társadalmunkon. A szanálási törvény magába olvasztotta azt a matériát, amely tulaj donképen egyáltalában nem való oda. A szanálási törvény foglalkozik a házbérek emelésével, a felmondással, kimondja — anélkül, hogy törődnék azzal, hogy megvannak-e az előfeltételek, — hogy bizonyos idő elmultával fel kell szabadítani a béreket, szabaddá kell tenni a béremelést az aranyparitás 50%-án felül is, és szabaddá kell tenni a felmondást. Én hive vagyok ennek a szabadságnak bizonyos korlátozással, de csak akkor, ha megvannak ennek előfeltételei. Szabadságról csak akkor lehet beszélni, ha van szabad verseny. Addig, amig kellőszámu lakás az országban nem termeltetett ki és nem különösen a fővárosban, addig beszélni sem lehet arról, hogy a házbérek emelését fel kell szabadítani az 50%-on túl is, addig beszélni sem lehet arról, hogy a felmondásokat szabaddá lehetne tenni, mert ez azt. jelentené, hogy mi egyszerűen újfajta jobbágyokat csinálunk a városi lakosságból. Újfajta jobbágyokat, akiknek adunk szabad költözködési jogot, de nem mondjuk meg nekik, hogy hova költözködhetnek, mert hiányzanak azok az uj lakások, ahová beköltözködhetnének. ( Ugy van ! a baloldalon.) Ezek a lakások azok volnának, amelyeket a kincstári haszonrészesedés jövedelméből kellett volna felépíteni. Mindig hangoztattam, ma is hangoztatom, hogy a kincstári haszonrészesedést nem leszállítani, hanem törölni kell s helyébe lakásadót kellene tenni létminimummal, fokozatossággal, mint amilyen létminimumot és fokozatosságot ismer például Bécs városának épitési adója, amely létminimummal és hatalmas progresszív adóval méri ki az épitési adót (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.), az azonban igaz, hogy emellett házadó nincsen. A házadó ott teljesen ismeretlen, de ennek az épitési adónak jövedelmét kizásólag uj házak építésére kötik le. (Saly Endre : Ott már építettek is ! —- Fábián Béla : Ötemeletes bérpalotákat emeltek !) Sokkal fontosabbnak tartom ezt a kérdést, minthogy egyszerűen leszállítsuk a kincstári haszonrészesedést azok számára is, akik nem szorultak rá erre a leszállításra. Én azok számára akarom leszállítani, akik nem birják megfizetni ezt az öszszeget, én fel akarom menteni a kincstári haszonrészesedés fizetése alól azokat, akik nem birnak el semmiféle terhet a lakásadó terén, ellenben semmiféle leszállításnak nem látom a célját azoknál, akik ezeket a terheket elviselni képesek. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden tiltakozzam itt az ellen a sajátszerű forradalom ellen, amelyet Magyarországon a háztulajdonosok szakegylete müvei. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon. —- Fábián Béla : Felülről jön a forradalom !) A háztulajdonosok szakegyletét én a háztulajdonosok egyetemével nem azonosítom, (Fábián Béla : Van siber-háztulajdonos és van régi háztulajdonos !) mert nagyon sok háztulajdonos párttagunk van nekünk is, akik teljesen távol állanak ezektől a velleitásoktól, de más pártokban is vannak nagy számmal olyan háztulajdonosok, akik nem értenek egyet ezen scharfmacher-irányzattal, amely a háztulajdonosok szakegyletében mutatkozik, amely szigorúan különböztetni akar a háztulajdonosok és a lakók érdekei között és kíméletlenül keresztül akar gázolni exisztenciákon csak azért, hogy a házbérek minél magasabbak lehessenek s a szabadságból csak egyet kívánnak : a lakbéremelés és a felmondás szabadságát. Ezek a sajátszerű forradalmárok gyűlést tartottak és minthogy látták, hogy mindenfelé az Ínséges háztulajdonosokat védelmezik, ennek következtében ők forradalmi pózba helyezkedve, tiltakozni akartak az ellen, hogy ne történjék meg a felszabadításnak a szanálási törvényben előirt időben való keresztülvitele és a bér-