Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-442
 nemzeigyüles 44.2, ütése Ï92S. évi július hó 6-án, hétfőn. 481 À 3%-os forgalmiadé helyett most kitalálják, hogy 2%-os lesz a forgalmiadó. Az a 2%-os forgalmiadó talán két évvel ezelőtt még jeleritett volna valamit, de ma, amikor már romlásban van az ipar és kereskedelem és a hitelünk szinte lehetetlenné vált, nem jelent semmit. Nem jelent semmit ez a leszállítás különösen azért, mert ez a 2% forgalmiadó önmagábavéve még mindig túlságosan súlyos nagy teher. (Ivády Béla : A kincstár szempontjából nagyon sokat jelent !) De ebben a romló gazdasági helyzetben épen a kisexisztenciák tömegeit érinti s a fogyasztási adó végeredményben főleg azokra megy át, akik ezt az adónemet másra áthárítani nem tudják, (Ellentmondás jobb felől.) s viszont ez a mérséklés nem olyan jelentékeny, hogy a gazdasági bajok, különösen az iparnak és a kereskedelemnek bajai megszüntethetők lennének ezen a réven. Amint az indemnitási vitában elmondottam, ezzel a költségvetéssel •— amely főleg a forgalmi adóra, a fogyasztási adóra, a közvetett adókra támaszkodik — nem lehet közgazdasági életünket ugy rendezni, hogy azon egy egészséges államháztartási rend épülhessen fel. Akkori beszédemben hivatkoztam arra, hogy ez a költségvetés — amelyet főleg a fogyasztási és forgalmi adók, továbbá a kincstári haszonrészesedés és az egyenesadók hihetetlen csekélysége jellemez, — tulajdonképen a nyomor és bizonyos értelemben a forradalom kodifikálása. Mert ha egy költségvetés igazságtalan és ha egyik részen — mint ahogy a kereskedelemügyi minister ur mondotta — a kormánynak szemére vetik, hogy túl költekező, a másik oldalon pedig azt látja az ember, hogy a költségvetés a terhek jelentékeny nagy részét a kisemberekre hárítja át, az ilyen költségvetés mindig közgazdaságellenes is és egyébként is szerencsétlen s nemcsak önmagában jogosulatlan, igazságtalan és felháborító, hanem anyagi súlyában ténjdeg forradalmasító. Mert méltóztassanak megnézni bármely országban, mindenütt mindig a költségvetés igazságtalan volta, rosszasága jelentette be a forradalmat. Nem abban az értelemben beszélek erről, hogy a költségvetés nyomán barikádok emelődnek, megszólalnak a puskák és különféle tumultusok keletkeznek, én a lelkek forradalmositását értem, amikor az ország közgazdasági életében népek olyan állapotba sodortatnak, hogy nagy elkeseredésükben, nagy indulatukban minden szélsőség prédájává válhatnak. T. Nemzetgyűlés! Ha kifelé méltóztatnak nézni ma a helyzet tényleg ugy van, hogy a költségvetés — amennyiben rosszul osztja el a közterheket és ennélfogva megakadályozza, hogy közgazdasági életünk a maga szabályos, ütemes érverésében működhessék olyképen, hogy a végén ebből egy egészséges államháztartás kerüljön ki — túlságos igazságtalanságaival nem olyan, mint lennie kellene. Ebből a költségvetésből azt látjuk, hogy tényleg a hatalmasokat és az erőseket dédelgeti. Ezt látjuk minden téren. Nemcsak az ipar és kereskedelem terén vannak ilyen bajok — hisz ezek köztudomásúak és ezekről nem kell beszélnem, — de nézzük meg, hogy mi történik a mezőgazdasági élet területén ? Ott van pl. a szőlőgazdálkodás kérdése. Mint méltóztatnak tudni, ennek helyzete a legválságosabb. A szőlőgazdák évek óta ráfizetnek a borra s évek óta nyakukon marad a bor, a rossz import- és a rossz exportpolitika következtében. Ma a borfogyasztás a belföldre szorítkozik, de a szőlőgazdálkodás eredményessége teljesen lehetetlenné van téve azért, mert túlságosan magasak pl. a szállítási tarifák, a vasúti fuvardíjak, úgyhogy a szállítás drágább, mint a bor. Nem csoda, hogy nem tud a szőlőtermelés boldogulni és ennek folytán nem boldogulnak azok az iparágak sem, amelyek vele összefüggésben vannak. Mondom, nem csoda, ha nem boldogulnak, mert hiszen 204.000 koronás fogyasztási adó terheli a bort, szemben a sörrel, amelyet csak 81.000 korona terhel. Kérdem tehát, lehetséges-e ilyen politikával szőlőgazdálkodást fentartani és megmenteni ? Lehet, hogy az idén megsegíti az Isten az országot és nagy bortermelés lesz. Ennek az eredménye az lesz, hogy a bor ára leszáll 3—4 ezer koronára. Hát hogyan birja meg ez a bor a 204.000 koronás fogyasztási adót ? Nem szeretek propagálni semmiféle alkoholkérdést és jobb szeretném, ha az emberek szőlő alakjában ennék meg a szőlőtermést, de minthogy a bor nagy gazdasági érdeket képvisel, és szükségünk is van rá, mert ha nem mentjük meg ezt a gazdálkodást, akkor százezer exisztencia menne tönkre, épen azért kell itt valamit tenni, mert képviselőtársaim talán nem is tudják, hogy milyen nagy kérdés a borgazdaság kérdése. Ki lehet számítani, hogy maga a szőlőtermelés, illetőleg szőlőgazdálkodás egészen a pinceszolgálatig az országnak körülbelül 36.000.000 munkanapot jelent. Ha már most vesszük a borkezelésnek az iparral és kereskedelemmel összefüggő részét és vesszük az ezzel organikusan összefüggő más iparágakat, akkor körülbelül 72,000.000 munkanapról van szó. Tehát ha ezt a 72 millió munkanapot számítjuk, amely a borral való foglalkozást jelenti, akkor értjük csak meg a horderejét és tragikusságát annak a politikának, amely politika mindent megtesz arra nézve, hogy szőlőgazdálkodásunk, bortermelésünk rendszeresen tönkremenjen. És ez a politika érvényesül nemcsak egy termelési ágban, de minden termelési ágban. Megméltóztatnak tehát érteni, hogy milyen nagy horderejű ez a kérdés, amikor, mint emiitettem 72 millió munkanapot veszélyeztet a kormány s nem akarja ezt megmenteni. Ez a kérdés a kisgazdatársadalmat is felette érdekelheti, de most nem látjuk itt a kisgazdákat, amikor ezekben a kérdésekben küzdeni kell. Érdekli ez a kérdés a kisbirtokososztályt is, mert hiszen a termelők nagy része ebből kerül ki. Ezek az úgynevezett kisgazdakormányzat jóvoltából szemben a sörgyárakkal a leglehetetlenebb helyzetbe kerülnek, a leglehetetlenebb és megküzdhetetlen versenybe, amelynek a grafikonja igen élesen és érthetően rajzolódik, illetőleg iródik meg ebben a két számban : 204.000 és 81.000 ! Tehát a t. kormánynak a szivéhez közelálló kistermelőosztály meg van sújtva 204.000 korona adónak a handicep-jével szemben a folytonosan szidott mobilvállalkozásnak, a szesztermelésnek, a sörgyártásnak hatalmasaival, akiknek vállalkozásait csak annyi kockázat és akkora teher neheziti meg, hogy ők a startnál 84.000 koronával indulnak. így van ez az egész vonalon. Itt van a házbérhaszonrészesedés kérdése. Most azzal jönnek hogy ez a fele lesz az eddiginek. Ez is olyan nagy százalék, amelyet oly országban, ahol az egyenes adóztatás rendszerét a fokozatosságnak szaÍ3ályai szerint rendezik be — más egészséges adóztatás nem is lehet, mint a fokozatos jövedelemadóztatás — elképzelhetetlennek kell tartanunk. Lehetetlen állapot, hogy még mindig 12 Y 2 % legyen az adóztatás, amelyet a nyomorgó lakóknak fizetniök kell. Nem akarok a lakók pártjára kelni, egyoldalúan segítségükre sietni. Azt mondom, hogy a lakóknak is igazuk van, és a háziuraknak is. Mindakettőnek igaza van. Az egyik felet fogyasztási adókkal, forgalmi adókkal amugyis agyonsújtotta a kormány, épen a legszegényebb osztályt, a lakók osztályát, akiktől az élet és a boldogulás lehetőségét is elvette ; tette ezt ez a kormányrendszer, amely a maga pazarlásában sokkal többre megy, mint amennyire azt akár egy gazdag ország is megengedhetné magának. A lakókat, ezeket a páriákat nem lehet még azzal is sújtani, hogy ilyen súlyos adóterheket
