Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-442

A nemzetgyűlés 442. ülése 1925. évi július hó 6-án, hétfőn. 473 a kisentente — különösen Csehország — a tisztviselőkkel kezdte meg. Ugyanis az 1886. évi XXII. tcikk, amely a községek helyzetét és a községi illetőséget szabályozza, 10. §-ában kimondja, hogy az, aki uj községében négy évig folytonosan lakik, és annak terheihez hozzájárul, ezen község kötelékébe tartozónak tekintendő, és az illető a régi községből kilépettnek tekintetik még azon esetben is, ha telepedési szándékát be nem jelentette. A magyar köztisztviselők fel voltak törvényesen mentve a községi adó fizetése alól (F. Szabó Géza : Ez helyes beszéd !) s ezen törvényes címen tehát nem fizettek ott adót, de az egész magyar judikatura azért évtizedeken keresztül sohasem tagadta meg tőlük a törvényes illetőséget, hiszen törvényes joguk volt, hogy ne fizessenek adót, tehát rájuknézve csak a négyéves ottlakás állapította meg a községi illetőséget és ennek dacára a ministerelnök ur statisztikája szerint 350.000 magyar tisztviselőt szorítottak ki a kisentente államok Csonka-Magyarország területére. A ministerelnök ur megállapítása szerint ezeknek az illetménye, illetőleg nyugdíjterhe évente 42 millió aranykoronát tesz ki, vagyis az egész magyar hasznos beruházási tételnek majdnem négyszeresét, össze kell omolnia a magyar közgazdasági életnek ilyen rettenetes terhek elviselése alatt. Ne feledjük azt, hogy aranykoronában milliárdokat tesz ki az, amit állami vagyonban örököltek utánunk a kisentente államok. Mégis a trianoni béke világos megszegésével, a törvény világos kiforgatásával és a legelemibb nemzetközi jogok semmibevételével a megszállott területi tisztviselőknek illetményeit, főleg nyugdíjilletményeit miránk, kifosztott 14 vármegyére hárítják a — 63 vármegyével szemben — akkor, amikor kimondhatatlan nemzeti kincseket és vagyonokat kaptak a kisentente államok. Hogy mást ne is említsek, csak a beláthatatlan nagyságú állami erdőkre hivatkozom. (Igaz ! Ugy van ! balról.) A második rostálás következett ezután. Még mindig vannak magyarok a megszállott területen. Elvégre, minthogy gilotint nem lehet alkalmazni a XXI. században, hát valamit mégis ki kell eszelni, hogy még egy tömeg magyart kiszorítsanak onnan. Meghozták az 1920. évi 236. cseh törvénycikket, amely megint a trianoni békével szemben egyszerűen megállapítja, hogy aki 1910 január 1-je után jött be Csehországba, nem lehet cseh állampolgár, holott a trianoni béke kimondja, hogy annak kérelmeznie lehet az állampolgárságot. Tehát a cseh politika ezen kérelmezési jogtól egyszerűen egy törvénnyel elütötte őket s így ujabb 60.000 embert fosztottak meg az állampolgárságtól, az optálási kérvényeket 60.000 esetben utasították el, és ujabb 300.000 embernek az exisztenciája lett bizonytalanná. De ez még mind nem elég. Most jön a legklasszikusabb eset, amely ujabb iskolát alapit ; ez Körmendy-Ékes Lajos esete. Körmendy-Ekes Lajos fogalom odafent, az élet-halálküzdelmet folytató magyarságnak a Mózese. Körmendy-Ékes Lajos fejére pályáztak a csehek. Mindenesetre a gilotin egyszerűbb lett volna, no de hiszen a cseh igazságszolgáltatás van olyan, mint a gilotin : gyorsan, hamar és élesen működik. Csak a világosan szóló törvényt kell kiforgatni való értelméből. Körmendy-Ékes Lajos 30 éve lakik Kassán. 22 éve háztulajdonos Kassán, és 20 éve városi tanácsos Kassán. A községekről szóló 1886. évi XXII. magyar t.-c. 10. §-a — amelyet már az előbb felolvastam — a tempus regit actum alapján egyszerűen megállapítja Körmendy-Ékes Lajosról, hogy mivel ő már nem négy, hanem harminc esztendeje lakik Kassán és mivel nem négy, hanem húsz esztendeje háziúr, természetesen adót is fizet, tehát ő feltétlenül kassai illetőségű s a trianoni békeszerződés 61. § alapján feltétlenül cseh állampolgár, tehát joggal ül benn a cseh parlamentben és joggal képviseli ott elnyomott véreink igazát. (Igaz ! Ugy van !) Ezzel szemben minden emberi igazság és törvény arculcsapásával hozott most a prágai legfelsőbb közigazgatási biróság egy határozatot, (Felkiállások jobbfelől : Igaz ! Gyalázat !) amely belekapaszkodik a községi törvény 11—12—13. §-aiba, amelyek azokra, akik négy éve még nem laknak egy községben, kedvezményt állapítanak meg. Ezek szerint, ha már két éve ott lakik valaki, tehát a kettőtől négy évig tartó időközben ottlakóknak joguk van a községi kötelékbe való felvételüket külön kérvényben kérni és ha a községi képviselőtestület felveszi őket a község kötelékébe, akkor községi illetőséget kapnak, jóllehet, hogy négy éve még nem laknak ott. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Körmendy-Ékes Lajosra ezek a paragrafusok abszolúte nem vonatkoznak. Mégis mintha a 10. § nem lenne a világon, egyszerűen erre hivatkozik a legfelsőbb igazság őre Prágában és a 13. § alapján kimondja, hogy mivel KörmendyÉkes Lajos nem kérte községi illetőséget és határozatot Kassa nem hozott, tehát nem kassai illetőségű, tehát nem csehszlovák állampolgár, tehát mandátumától meg kell fosztani. (F. Szabó Géza : Két év óta csinálják ezt így szórói-szóra.) T. Nemzetgyűlés ! Anglia tisztelt külügyministere forditsa igazságos szemét Magyarország elszakított részeire, a kisentente rabságában szenvedő 4 millió magyarra és határozza el azt, hogy legközelebb felemeli súlyos és igazságos szavát és igenis javasolni fogja ujabb bizottságok kiküldését, de nem a 4 év előtt leszerelt magyar hadsereg ellenőrzésére, hanem ezeknek a rettenetességeknek kivizsgálására. A Mózesétői megfosztott, kétségbeesett felvidéki magyarság most fordul a Népszövetséghez és a hágai bírósághoz írásos panaszaival és kétségbeesésével, most itt van az alkalom az igazságos angol külügyminister ur részére, hogy egyforma mértékkel mérjen és támogassa a jog, törvény, szerződés ellenére fojtogatott magyar kisebbségek kérelmét a Népszövetség előtt. (Helyeslés balról.) A magyar kisebbségeknek sürgős szükségük van ilyen támogatásra, mert nagyon szomorú tapasztalataink vannak. A magyar kisebbségek panaszaival Istenben boldogult és általunk nagyon szeretett Giesswein Sándor volt képviselőtársunknak nagy érdemei folytán bőven, alaposan és nagy szimpátiával foglalkozott a Népszövetségi Ligák gyűlése Prágában 1922 tavaszán. A Népszövetségi Ligák gyűlése elhatározta, hogy megkeresi a Népszövetséget, hogy sürgősen küldjön ellenőrző bizottságot és vizsgálóbizottságot a magyar kisebbségek sérelmeinek megállapítására. A Népszövetség azonban 1922 szeptemberben Genfben azt a határozatot hozta, hogy »hiszen többféle eszköz áll rendelkezésére a Népszövetségi Ligák prepozíciójának megítélésére és a kisebbségi kérelmek megvizsgálására, mivel azonban a Népszövetség a legcélszerűbbnek nem egy bizottság kiküldését, hanem egy barátságos hangú átirat intézését találta«, átírtak tehát a cseh, a szerb és a román kormányokhoz, ezekben az ügyekben való szíves felvilágosítás végett. Hát, tisztelt Nemzetgyűlés és tisztelt angol külügyminister ur, képzeli-e közülünk valaki azt, hogy az elnyomott magyar kisebbségek sebeit ezek, az entente-kormányokhoz intézett népszövetségi átiratok be fogják heggeszteni, hogy ezek az átiratok csak egyetlen egy esetben is vissza fogják tartani a sújtó kezet az elnyomott magyarok feje felől? A Népszövetség nem "tartotta szükségesnek, hogy vizsgálóbizottságot küldjön ki Erdélybe, Felvidékre és a Bánátba, de azt szükségesnek tartják, hogy már negyedik esztendeje itt legyen — világ szégyenére, a mi megőrölt idegeink végső megfeszitéséré, a mi szegénységünk ujabb megterhelésére — a katonai, ellenőrző-bizottság. (Szilágyi Lajos : Rémeket látnak !)