Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-441

458 À nemzetgyűlés 441. ütése 1925. évi július hó á-én, szombaton. kifejezést, hogy mig ezideig részben egyes előző kormányok téves és késői intézkedései, részben gazdasági nehézségek, részben pedig az úgynevezett politikai atmoszféra akadályozta meg azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak kellő időben illetményeikhez jussanak, most — bármilyen tisztelettel is vagyok akár a bal-, akár a jobboldali pártok iránt, le kell ezt szögeznem — a felelősséget ezért azokra kell hárítanom, akik az indemnitási törvényjavaslatból ezeket az életbevágó szakaszokat " kikapcsoltatták és politikai koncessziókat kértek olyan gazdasági kérdéseknél, amelyeknél politikai koncessziókat adni, véleményem "szerint, nem lehet. (Szilágyi Lajos : Ilyen pártok nincsenek ! — Barthos Andor : A szónoknak van igaza ! — Szilágyi Lajos : Burkolt gyanúsítás, de nem vesszük magunkra !) Az idő rövidsége miatt most nem tudok erre bővebben kitérni, — bár nagyon szeretném — de majd foglalkozom ezzel a kérdéssel más alkalommai. Engedje meg a t. Ház, hogy most, amikor a közalkalmazottaknak ujabb, bár véleményem szerint és a kormány véleménye szerint is nem elegendő segítését tárgyaljuk, röviden elmondhassam felfogásomat, előterjeszthessem javaslataimat és felhívhassam a kormány figyelmét mindarra, amit ebben a kérdésben elmondani szeretnék. (Halljuk ! Halljuk !) A kormány annak idején véglegesen akarta ezt a kérdést rendezni ; a ministerelnök ur nyilatkozott is erre nézve. Talán az egyetlen voltam, aki annak idején azt mondottam, hogy ma még mindig olyan a gazdasági helyzet, hogy ezt a kérdést véglegesen, eredményesen elintézni nem lehet. Most erre az álláspontra helyezkedett a kormányzat is és csodálatos, hogy épen a kormánynak az a kijelentése, hogy ebben a kérdésben nem mondotta ki az utolsó szót és ez alkalommal sem rendezi véglegesen a fizetéseket, megnyugtatást keltett a közalkalmazottak között, valamint megnyugtatta őket a pénzügyminister urnák az a kijelentése is, hogy továbbmenő "lényeges fizetésemelésekre a közszolgálati alkalmazottak karát érdemesnek tartja és ezeket a lépéseket szükségeseknek tartja megtenni. Mielőtt a részletekbe röviden belebocsátkoznék, méltóztassanak megengedni, hogy kérjem a kormányzatot, hogy az eddiginél gyorsabban és fokozottabb mértékben igyekezzék a végleges megoldást előrevinni, mert attól tartok, hogy a sokat nélkülöző és elégedetlen közszolgálati alkalmazottak tábora helytelen útra terelhető, kivált ha ehhez még esetleg a demagógia is járulna. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A kormány gyorsabb és hatékonyabb intézkedéseivel feltétlenül továbbra is meg fogja tudni akadályozni a közszolgálati alkalmazottak balkanizálódását, ennek megakadályozása pedig az üzemeknek és az államnak nem károsodását, hanem gyarapodását vonja maga után. Ezt a gyarapodást a jó, kitartó és becsületes munka legalább is biztosit ja annyira, mint a kormánynak az a helyes rendelkezése, amelyet a takarékoskodás terén tett Meg kell nyugtatni a közszolgálati alkalmazottakat és továbbra is meg kell őket állítani azon az utón, amely a balkanizálódás felé vezet, mert, véleményem szerint, a közalkalmazottak erkölcsi integritásával áll vagy bukik egy ország. Ezt az erkölcsi integritást a takarékoskodásnak és a köza kalmazottak jó munkálkodásának fokozódása biztosithatja. De ennek két feltétele van, amelyek közül ha csak az egyiket is elhagyjuk, célt fogunk téveszteni. Az egyik az, hogy az aktiv közszolgálati alkalmazottaknak szolgálati idejük alatt nyugodt megélhetést biztosítsunk, a másik pedig "az, hogy mentesítsük őket attól a gyötrő aggodalomtól, mi lesz velük és családjukkal nyugdíjaztatásuk idején, vagy pedig haláluk esetén mi lesz özvegyeikkel és árváikkal. Ezt a két kérdést meg kell oldani az ország és az állam érdekében. Nem szívesen beszélek a létminimumról azért, mert ez nagyon szűk fogalom, mert ha a létminimumot kívánom és sürgetem, azt a munkásságnál, az altiszteknél és a tisztviselők legalsó kategóriájánál meg tudom állapítani, de annak a IV., V., VI. fizetési osztályoknál való megállapítása igen-igen nehéz. A létminimum megállapítása azonban feltétlenül szükséges, és kérem a kormányzatot, hogy ha ezt megtette, rögtön térjen vissza a régi békebeli helyes rendszerre hogy az egyes fizetési fokozatok, különösen a fizetési osztályok közötti differenciák végre-valahára állíttassanak helyre, mert nemcsak a cimek, hanem az anyagi dotálás is biztosítják a tekintélyt. (Barthos Andor : Helyes ! — Szilágyi Lajos : Ebben egyetértünk !) T. képviselőtársam azt mondotta •— és ebben teljesen igazat adok neki — hogyha a közszolgálati alkalmazottak a békebeli fizetések 100%-át kapnák is — amire igyekeznünk kell, amire módot kell találnunk — tulaj donkép en akkor sem érnék el a békebeli 100%-os illetményt. Nagyon jól tudjuk ugyanis — tessék a Közgazdasági Figyelő adatait megnézni — hogy a mindennapi élet legalább 33%-kal drágább a békeidővel szemben s ezzel szemben azt látjuk, hogy az altisztek kategóriájában pl. 80%-át, a X. fizetési osztályban 50%-át, a IV. fizetési osztályban pedig 30%-át kapják fizetésüknek az alkalmazottak. Rá kell térnem még a nyugdíjasok, özvegyek és árvák kérdésére, rá kell térnem a katonai nyugdíjasok, özvegyek és árvák kérdésére. Kérve kérem a kormányt, mérjen egyenlő mértékkel, helyezkedjék az egyenlő elbánás elvének alapjára. T. képviselőtársam szintén helyesen mondotta, hogy a szanálási törvény idevonatkozó szakaszai módot adnak a kormánynak arra, hogy imperative kimondja, hogy a polgári és katonai nyugdíjasok nyugellátását ugyanolyan arányban emeli, mint az aktiv alkalmazottak fizetését. Mig a kormányelnöknek az a kijelentése, hogy a közszolgálati alkalmazottak továbbra is várhatnak és joggal várhatnak és — mint ő mondotta — megérdemlik az illetményeik felemelését, az aktiv közszolgálati alkalmazottak körében megnyugvást keltett, addig a nyugdíjas alkalmazottakat nyugtalansággal tölti ez el, amely nyugtalanság már átcsap az aktiv alkalmazottakra is, mert precedenst látnak abban, hogy a kormányzat ez alkalommal nem intézkedett a nyugdíjak felemeléséről. Nagyon kérem a kormányt, hogy találjon módot arra, és nyilatkozzék a pénzügyminister ur vagy a ministerelnök ur, hogy ez nem szolgál precedensül és igenis a kormányzatnak eltökélt szándéka, hogy a legrövidebb időn belül a nyugdíjasok, katonai és polgári özvegyek és árvák illetményeit továbbra is emeli, amire a megfelelő módot meg is fogja találni. (Dénes István : Inkább fizetést adjon, mint nyilatkozatot !) T. Nemzetgyűlés ! Féltem a törvény tiszteletet, féltem a törvényben rejlő erőt azért, mert ezekhez a nyugdíjtörvényekhez, ugy a katonai, mint a polgári nyugdíjtörvényekhez most igen gyakran hozzányúlnak, már pedig ezek a törvények évtizedeken keresztül intaktak, hozzáférhetetlenek voltak és épen az ebben a törvényben rejlő erő és a törvénytisztelet volt az egyik megingathatatlan biztositéka, véleményem szerint, a puritán köztisztviselői munkának, annak, hogy a köztisztviselők nem balkánizálódtak el. Egy alkalommal — ha nem is itt a parlamentben — a kormány egyik tagja, ha jól emlékszem, olyan nyilatkozatot tett, hogy a környező államokban, például Ausztriában sem kapják illetményük 100%-át a nyugdijasok. Ez tény, ez igaz. Ausztriában azonban az illetmények jóval 50%-on felül