Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-439

A nemzetgyűlés 439. ülése 1925. évi július hó 2-án, csütörtökön, 361 (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) 10, vagy 50 embert a mai sok választó mellett minden választókerületben, sőt elmondhatjuk, hogy minden községben is össze lehet szedni tisztátalan eszközökkel is, ott azonban, ahol a jelölők ilyen nagy csoportjára van szükség, mégis csak felmerjük tételezni, hogy a nagyszámú jelölők igen nagy százaléka, túlnyomó többsége, becsületes meggyőződése alapján irja alá az ivet. (Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon.) Azt kivánják egyes képviselő urak, hogy az aláirások igaz volta ellenőrzésének más rendszerét léptessük életbe. Azok az igen t. képviselő urak, akik nem a szelvényrendszerhez ragaszkodnak, azt ajánlották, hogy a községi elöljáróság hitelesítse ezeket az aláirásokat tartalmazó ajánlóiveket. Én a magam részéről személyes tapasztalatból ismerem az ajánlásnak ezt a módját. Ez a rendszer ma a Csehszlovák köztársaságban van érvényben és az ott tapasztaltak késztetnek arra, hogy ezt a rendszert a leghatározottabban visszautasítsam. Viszont az aláirásokat közjegyzői hitelesítéssel ellátni nagyon sok pénzbe kerül, mert elvégre a közjegyzőktől nem lehet kívánni, hogy ingyen végezzék ezt a munkát s nem lehet közérdek az sem, hogy csak a kapistalistákat és a gazdag pártokat hozzuk abba a helyzetbe, hogy aláirásokat gyüjthessenek. Ezzel szemben a képviselő urak hatósági közegekre kivánják bizni az aláirások hitelesítését. Én a magam részéről mindig tiltakozom az ellen, hogy mi a hatósági közegeknek adjunk befolyást a választás lefolytatásánál. ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon. — Meskó Zoitán : És a tabi kerületben hogy csinálták ?) A képviselő urak maguk tiltakoznak leginkább az ellen, hogy a hatóságok abba a helyzetbe kerülhessenek, hogy azután visszaélhessenek a maguk hatalmával. (Zaj.) Méltóztassék elhinni, hogyha az aláirások hitelesítését a községi elöljáróságra bizzuk, én azt sem tagadom, hogy fordulhatnak elő visszaélések, de állítom, hogy visszaélésekkel fogják vádolni a községi elöljáróságokat, elsősorban különösen ellenzéki oldalról és mindig csak akkor, ha az ő jelöltjük nem kapja meg a szükséges aláirások számát. Épenséggel nem a t. túloldal érdeke tehát, hogy az aláirások hitelesítését ilyen hatósági funkcióvá tegyük. (Halljuk ! Halljuk !) A másik kérdés, hogy vájjon a fővárosi törvényjavaslattal megteremtett u. n. szelvényrendszer megfelelt-e annak a célnak, amelyet ezzel a rendszerrel el akartunk érni. (Hegymegi-Kiss Pál : Semmiesetre sem !) Efelett a kérdés felett lehet vitatkozni. Én nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy ez a rendszer megbukott és hogy teljes lehetetlenség. Végre is, ha ez a rendszer a külföldön működhetik, ugy Magyarországon is működhetnék, csakhogy, amint már az általános vita folyamán elmondott beszédemben is fejtegettem : nálunk — sajnos — a választási eljárásban a publikum valahogyan nincs tisztában azzal az erkölcsi felelősséggel, amellyel tulaj donképen tartozik akkor, amidőn egy ilyen fontos közjogi aktusban részt vesz. Ennek következménye volt, hogy — legalább az első alkalommal — a szelvényrendszert majdnem azt mondhatni mindenki csak abból a szempontból vette szemügyre, hogy hogyan lehetne visszaéléseket elkövetni és senki sem érezte meg, hogy tulaj donképen ez azt a célt szolgálja, hogy a jelölés tisztaságát biztosítsuk. Én tehát azt mondom, hogy miután ezzel a rendszerrel -— legalább egyelőre —'nem tudtuk biztosítani azt a célt, amelyet elérni kívántunk, próbálkozzunk meg egy másik módszerrel. Egyelőre, a fővárosi törvény alapján, ez a rendszer tbvább fejlődhetik, — reméljük, hogy helyes irányban — és ha idővel a publikum ehhez hozzászokva, jelentőségével tisztába jőve, a rendszer talán helyesebben és kevesebb veszedelemmel fog működni, akkor majd tovább fejleszthetjük ezt a rendszert és az egész ország területére életbeléptethetjük. Ezzel a most tárgyalt szakasszal, olyan formájában, amint azt az előadó ur módosítani kérte, egy uj kísérletet teszünk, mert a képviselőurak talán tisztában vannak az előadó ur indítványával, amely azt célozza, hogy a választási biztos, tehát független birói személy, minden olyan aláírás esetében, amelyet nem tud elfogadni, vagy aggályosnak tart, köteles áttenni az ajánló ivet az ügyészséghez, amely az eljárást megindítja. Az a közfelfogás, amely az ajánló aláirások gyűjtésénél, vagy gyakran gyártásánál teljesen félreteszi a maga lelkiismeretét, hogyha tudja, hogy a visszaélések és hamisítások esetén automatice, hivatalból indul meg az eljárás, rá fog ébredni arra, hogy bűnt követ el, ha a választók jogosultságát és a választás tisztaságát iryen lelkiismeretlenül meghamisítja. Az ajánlási ivek kérdésével függ össze az a sokat tárgyalt kérdés is, hogy a külföldi aláirások hitelesítését ki végezze? Egyes képviselő urak azt kívánták, hogy aki külföldön tartózkodik, az ne legyen kénytelen a magyar állam politikai hatóságához fordulni, hanem az ottani helyi hatóságok hitelesíthessék az aláírását. Ez ellen nekem elvi és praktikus aggályaim vannak. Elvi aggályom az, hogy elvégre egy magyar közjogi okmányt nem láthat el aláírással vagy hitelesítéssel egy idegen külföldi hatóság. (Ugy van! jobbjelöl.) Praktikus aggályom pedig az, hogy a választási elnökök kezébe ilyen körülmények között a legkülönbözőbb nyelveken szerkesztett hitelesítések juthatnak, az a választási elnök tolmács igénybevétele nélkül nincs tisztában a hitelesített okmány tartalmával és vidéken ilyen tolmács mindenütt nem is állhat rendelkezésére, tehát ez az intézkedés tisztára zavart okoz. (Ugy van! jobbjelöl.) Rupert Rezső t. képviselőtársam nyújtott be egy módosítást arra nézve, hogy az ajánlási ivek milyen mértékben egyezzenek, meg, a belügyminister által kibocsátott nyugtákkal. Egyetértek azokkal, amiket ő mondott, hogy végeredményben teljes lehetetlenség, hogy itt holmi szedésbeli differenciákra vagy egyéb kis különbségekre hivatkozva ne vehesse át a választási biztos az ajánlóiveket, nézetem szerint azonban ezt a végrehajtási utasításban kell szabályozni, ott is fogjuk szabályozni, mert a törvény minden részletbe nem mehet bele. A 7. pontra vonatkozólag igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy akkor, midőn a járásbíróság hitelesiti előre az iveket, mi egy alakiságot követelünk, amelynek egyéb célja nem leli et, csak az, hogy a választási eljárást és az ajánlási aktust nehezítsük. Nem azt akarjuk elérni, hanem azt, hogy ezek az ajánlási ivek valóban akaratnyilvánításai legyenek azoknak, akik az iveket aláirtak. Mert ha ez a hitelesités elmarad, akkor — hogy ugy fejezzem ki magamat — lelkiismeretlen politikai ügynökök gyűjthetnek aláirásokat az ivekre anélkül, hogy az illető, aki az ivet aláírja, tudná, hogy kik lesznek azok a jelöltek, akiknek érdekében az iveket fel fogják használni, ezekkel az ivekkel akkor kereskedhetnek vagy azokat bármilyen egyéb lelkiismeretlen módon felhasználhatják. Mi tehát a jelölés tisztaságát akarjuk biztosítani azzal, hogy a járásbirósági hitelesités igazolja azt, hogy az ívre fel vannak írva a jelöltek nevei, illetőleg fel van írva a jelölt neve, mielőtt még az ivén egyetlen aláírás is volna. Az igen t. képviselő urak legerősebben támadták az úgynevezett emigráns-bekezdést, (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) amely kimondja, hogy nem fogadhatja el a választási elnök a jelö53*