Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-437

290 A nemzetgyűlés 437. ülése 1925. évi június hó 30-án, kedden. jellegét, illetőleg a kétféle összeállítás módját nem domborítja ki ez a szakasz, ezért indítványozom, méltóztassék az 1. bekezdésbe beszúrni a követ­kező szavakat : »A végleges névjegyzék az össze­állítás (kiigazítás) évét közvetlenül követő naptári évre érvényes.« Elnök : Kivan még valaki szólani? (Nem !) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. Kö­vetkezik a határozathozatal. Maga a 49. § meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. A 49. § első bekezdéséhez az előadó űr pótlást indítványozott. Kérdem, méltóztatnak-e az imént felolvasott pótlást elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik az 50. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék felolvasni. Forgács Miklós jegyző : (Olvassa az 50. §-t.) Saly Endre : T. Nemzetgyűlés ! Az 50. § 1. pontja azt mondja, hogy a névjegyzékre vonat­kozó összes kivonatokat, bizonyítványokat és egyéb okiratokat bélyegmentesen és amennyiben a törvény máskép nem rendelkezik v díjtalanul kell kiállítani.« Erre nézve ajánlom, a következő szöveget : »A névjegyzékre vonatkozó összes kivonatokat, bizonyítványokat, lakbizonylatokat és egyéb okiratokat bélyegmentesen, díjtalanul kell kiállítani». Ezt azért javaslom, mert a leg­utóbbi fővárosi választások alkalmával, amikor a választópolgároknak igazolniok kellett a hat évi helybenlakást, az erre vonatkozó bizonyla­tokat a rendőrség nem adta ki bélyegmentesen, mondván, hogy erre vonatkozólag semmiféle tör­vényes intézkedés nincs. így minden egyes vá­lasztópolgárnak, aki helybenlakását igazolni kí­vánta, 30—-40.000 korona bélyeget kellett le­fizetnie, hogy a budapesti államrendőrség a lak­bizonylatot kiszolgáltassa. Javaslatom tehát azt célozza, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő és minthogy a lak­bizonylat is a választáshoz szükséges okmány, a törvény mondja ki határozottan, hogy az illető hatóság a lakbizonylatokat bélyegmentesen kö­teles kiszolgáltatni. Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Hegymegi-Kiss Pál ! Hegymegi-Kiss Pál : T. Nemzetgyűlés ! Az 50. § 3. bekezdése arról rendelkezik, hogy a vég­leges névjegyzék megküldött példányait bárki megtekintheti, lemásolhatja, vagy lemásoltathatja s a közigazgatási hatóság fejei kötelesek erre mó­dot nyújtani. Tekintettel arra a sok viszásságra, amely ebben a tekintetben a múltban is tapasz­talható volt, a magam részéről szeretném ezt a pontot bizonyos pótlásokkal megjavítani olyképen, hogy a hivatalos órák ideje alatt legyenek köte­lesek az illető közigazgatási hatóság fejei e köte­lezettségüknek eleget tenni, illetőleg a lemásolni szándékozók részére ezek a jegyzékek a hivata­los órák alatt rendelkezésre álljanak. Nagyon sokszor tapasztaltuk azt is, hogy a közigazgatási hatóságok elutasító magatartást tanúsítanak. Szükséges tehát, hogy e tekintet­ben fegyelmileg is felelősek legyenek, ugy hogy az egyes pártok között ne történjék különleges tekintetbevétel. Indítványozom tehát, hogy az 50. § harmadik bekezdésének utolsó sorában a »köteles« szó után a következő szavak Írassa­nak be : »a hivatalos órák alatt, fegyelmi fele­lősség terhe mellett.« Elnök : Szólásra következik ? (Senki !) Kivan még valaki szólani ? (Nem !) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A belügyminister ur kíván szólani. Rakovszky Iván belügyminister : T. Nemzet­gyűlés ! Mindenekelőtt Saly t. képviselőtársain .nditványára vonatkozólag kívánok nyilatkozni. Az igen t. képviselő ur félreérti a szakaszt» ha azt hiszi, hogy az általa benyújtott rnódosit­vány elfogadása azzal az eredménnyel járna, hogy azok az anomáliák, amelyeket ő említeni szives volt, ezáltal kizáratnának. Ebben a sza­kaszban nem olyan bizony it ványok kiállításáról van szó, melyeket valaki a választójog megszer­zése körül fel akár használni. Ez a szakasz arról intézkedik, hogy a .kész, végleges névjegyzék­ből mily módon lehet kivonatokat szerezni. Ez a kivétel, amely szerint a díjmentesség a törvény által felállított kivételektői eltekintve állapit­tassék meg, egyedül a közjegyzőkre vonatkozik. Ez a szakász azt jelenti, hogy a névjegyzé­kekről díjtalanul lehet másolatokat venni, ellen­ben a közjegyzők a törvény által reájuk nézve megszabott díjakat felszámíthatják. Az a kérdés, hogy valaki az összeirási eljárás folyamán beszer­zett okiratokat díjmentesen kapja meg, nem itt, hanem az előző szakaszokban lett volna megold­ható, de nem látok módot arra, hogy a kérdést a képviselő ur óhajtása szerint megoldjuk, mert hiszen az összeirási eljárásnál a legkülönbözőbb okmányokra lehet szükség, s a kiállító hatóság előtt egyáltalán nem lehet igazolni, hogy az illető az összeírás céljára kívánja a bizonyítványt. A tör­vényhozás segített ezen az kérdésen, amennyiben kimondta, hogy mindenkinek joga van az össze­író küldöttségnél, illetőleg a központi választ­mánynál követelni a szükséges okmánynak hiva­talból való beszerzését. Ezáltal az illető díjmen­tesen jut hozzá az okmányokhoz. Ha azonban lakbizonylatot vagy születési bizonyítványt vagy bármilyen okmányt kér is erre a célra, a kiállító hatóság előtt nem tudja igazolni, hogy tényleg erre a célra fogja felhasználni. Mondom, az előző intézkedések provideáltak erre az esetre azzal, hogy a központi választmány hivatalból fogja beszerezni az okmányokat, amennyiben ilyen irányú óhajtásuknak kifejezést adnak. Hegymegi-Kiss Pál igen t. képviselőtársam, amidőn fegyelmi felelősség alá kivánja helyezni a kivonatok kiállítását, nem gondolt arra, hogy a 175. § intézkedik erre nézve. A magam részéről feleslegesnek tartom ezt kétszer ismételni. Ami az indítvány lényegét illeti, hogy t. i. az illetékes hatóságok a hivatalos órák alatt legyenek köte­lesek a kivonatokat kiállítani, ezt a magam részé­ről is elfogadom, de a fegyelmi felelősségre vonat­kozó módositást feleslegesnek tartom. Azt hiszem, ezt a szétválasztást a képviselő ur is helyesli. Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvá­nítom. Következik a határozathozatal­Az első bekezdéssel szemben áll Saly Endre képviselő ur módositványa, amely eltér az eredeti szövegtől. Saly képviselő ur a következő szöveget javasolja : »A névjegyzékre Vonatkozó összes kivonatokat, bizonyítványokat, lakbizonylatokat és egyéb okiratokat bélyegmentesen, díjtalanul kell kiállítani.« Kérdem a t. Nemzetgyűlést, mél­tóztatnak-e az eredeti szöveget, szemben Saly Endre képviselő ur módositványával, elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) A Ház az eredeti szöveget fogadta el és igy Saly képviselő ur módositványa elesik. A második és harmadik bekezdés meg nem támadtatván, elfogadottnak jelentem ki. Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur pótlást ter­jesztett elő, mely szerint beszurandók lennének a következő szavak : »A hivatalos órák alatt fe­gyelmi felelősség mellett.« Ugy látom, a t. Ház határozathozatalához szükséges, hogy a kérdés feltevésénél az indítványt két részre osszam. Ugy fogom feltenni a kérdést, hogy először kérdem, méltóztatnak-e elfogadni Hegymegi-Kiss Pál kép­viselő ur pótlásának első részét, hogy t. i. a »hiva­talos órák alatt« szavak beiktatandók a szövegbe.

Next

/
Thumbnails
Contents