Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

A nemzetgyűlés 431. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfőn. 21 kába, amely úgysem merithet ki minden lehető eshetőséget és az eskü komolyságát veszélyeztetné. Először is kérdezem magamtól, hogy vájjon szükség van-e erre a nóvumra? (Felkiáltások balfelől : Nincs !) Tudom, hogy számos más országban a parlamentek tagjai egy bizonyos, többnyire már évszázados gyakorlat által szentesitett és horderejében is megállapított, a köztudatba átment esküt tesznek le. Nálunk ez egy ujitás. Nálunk ez eddig nem volt szokásban s én valóban csak egyes sporadikus esetektől eltekintve nem látom indokoltságát annak, hogy ezt az ujit.ást most behozzuk. Nem mondom* hogy ilyen indokok erre nem léteznek, de ezek az indokok a velük szembenálló aggodalmakhoz hasonlitva, szerintem, eltörpülnek. Miből keletkeznek ezek az aggodalmak? Amint az előbb mondottam, politikai nyilatkozat formájában és politikai nyilatkozat kötelező erejével mindahhoz hozzájárulok, ami ebben az eskümintában foglaltatik. Hiszen én nem törekszem politikai és közjogi céljaink elérésére máskép, mint törvényes és alkotmányos eszközökkel. Én nem fogadok eí parlamenti ténykedésemre nézve kötelező utasítást senkitől. Ezt én mind készséggel politikailag kijelentem. De ne méltóztassanak elfelejteni, hogy mi ideiglenes alkotmányos berendezkedés idején élünk és hogy amellett a jog mellett, — sőt azt mondom, afelett a jog felett — amelyet ez az ideiglenes berendezkedés tartalmaz, van egy ténylegesen nem érvényesülő, de jogilag fennálló másik jogrend, amelylyel nem szükséges, hogy ellentétbe jöjjön ez az ideiglenes jogrend. Ma nem is áll vele ellentétben, de képzelhetek olyan evolúciót, a véglegeshez való törekvésnek olyan irányítását, amellyel szemben én semmi kötelezettséget vállalni hajlandó nem vagyok, nem tudok, mert nem tehetem, már csak azért sem, mivel esetleg korábbi esküimmel jöhetnék ellentétbe. Már pedig közelről szemlélhettem sokaknak tragédiáját, akik küzdöttek lelkileg egy régebbi és egy ujabb eskü miatt előállott ellentétek^ következtében. Én ilyen tragédiának magamat kitenni nem akarom. Én reservatio mentalis-szal esküt semmi szin alatt sem fogok tenni. Ha nem tudom mérlegelni annak az eskünek minden konzekvenciáját, ha magam előtt látok olyan bármennyire valószinütlen eshetőségeket, amelyekben nem tudnék ahhoz az eskühöz alkalmazkodni, akkor ebből csak azt a konzekvenciát vonhatom le, hogy nekem a lelkiismeretem megtiltja, hogy ezt az esküt letegyem. De van ennek még más konzekvenciája is. A 132. § következményeképen az van a későbbi szakaszban, hogy aki az eképen letett eskü követelményéivel ellentétbe jön, az az összeférhetetlenségi bizottság elé kerül és mandátumától megfosztatok. Ha egyébről nem volna szó, mint arról, hogy a bizottság és a Ház összeférhetetlenséget állapit meg és ennek folytán az illető a mandátumát elveszti, az nem volna baj, de az az ítélet, amely az illető képviselőt a mandátumától megfosztja, egyszersmind esküszegésnek tényálladékát is megállapítja és az illetőt a legnagyobb mértékben megbélyegzi. Már pedig azok között a bizonytalanságok között, amelyek ma fennállanak és fennállhatnak és elevenekké válhatnak annak megítélésében, hogy adott körülményekben mi a törvényes és mi az alkotmányos, előfordulhat, hogy teljesen jóhiszeműen, saját becsületes meggyőződésük szerint eljáró képviselők később nemcsak mandátumuktól fosztatnak meg, hanem mint esküszegők is megbélyegeztetnek. Ennek az eshetőségnek statuálását közjogilag nem teljesen konszolidált viszonyok között lehetetlennek tartom s ennek az eshetőségnek magamat, mondjuk, magunkat — mert amint én gondolkozom, ugy gondolkoznak sokan mások is — ki nem tehetjük. Azok, akik ugy éreznek és vélekednek, mint csekély magam, abszolúte lelkiismereti kérdés előtt állunk, ami minden opportunitási tekintetet kizár. Az én lelkiismeretem nekem ennek az eskünek letételét nem engedi meg és sokan vannak hasonló helyzetben. Akik ebben a helyzetben érzik magukat, mindenesetre olyanok, akik a legkomolyabban veszik az esküvel elvállalt kötelezettséget. Âz eredmény tehát az volna, hogy nagyobbszámu skrupulozusan lelkiismeretes, az eskü tekintetében a legszigorúbb felfogást követő egyének a közéletből kizáratnának, viszont könnyebb felfogású, az esküről nem ilyen szigorú felfogást tápláló egyének előtt a kapu nyitva állana. Ezt az eredményt én nem tartom kívánatosnak a közélet szempontjából. Azt hiszem, azokat a célokat, amelyeket az esküszakasz maga elé tüz, más módon is el lehet érni, más utón is lehet biztosítani anélkül, hogy ennekfolytán igen sokan lelkiismereti kérdés elé állítva a közéletből száműzetnének. Ezért azzal az indítvánnyal vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés elé lépni, hogy a törvényjavaslatból a 132. § hagyassák ki. ^Helyeslés bal felöl.) Elnök : A belügyminister ur kivan szólani. Rakovszky Iván belügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Azok után az igazán mélységes hazafias érzésből és valóban skrupulózus lelkiismeretességből fakadó szavak után, amelyeket Apponyi Albert gróf igen t. képviselőtársam itt előadott, nekem alig kell bővebben fejtegetnem az indokokat, amelyeknek alapján az igen t. képviselőtársam által benyújtott indítványhoz a magam részéről is hozzájárulok. (Helyeslés és taps a középen.) Csak röviden egynéhány mondatot fogok ezekhez hozzáfűzni. Akkor, amidőn a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatba ezt a szakaszt felvettük, nem azok voltak a céljaink, amiket sokan ebbe a szakaszba belemagyaráznak, és amelyek talán a tiszta parlamentarizmussal ellenkezve, a többség uralmát, vagy a kormány befolyását akarnák növelni. Amidőn mi ennek a szakasznak felvételét elhatároztuk, ugyanolyan ideális gondolatmenetből indultunk ki, mint amilyen ideális gondolatmenettel ellenzi ezt a mi tervünket a felszólaló igen t. képviselőtársam. Azt hiszem, alig van valaki, aki észre ne vette volna, hogy a parlamentáris élet és a parlamentáris életben megnyilvánuló felfogás az ujabb időben nagyon messze-messze sülyedt le arról a magas emelkedettségről, amelyen speciel talán épen Magyarországon valamikor fokozottabb mértékben volt. A mi egész életünk és politikai felfogásunk mind erősebben és erősebben távozott el az abstrakcióktól, az ideális jogi, közjogi és nemzeti hazafias gondolatoktól. Amint az élet mindjobban és jobban telítődik a konkrétumokkal, akképen a mi parlamentáris életünk tengelyébe is inkább a materiáliák kerültek a régi ideális kérdések helyett. Ez természetes fejlődés, azonban a nemzet életéért aggódó 'lelkeket mindenesetre fájdalommal kell, hogy eltöltse az, hogy nemcsak a közélet, nemcsak a gazdasági élet, hanem a mi egész parlamentáris felfogásunk is így az ideálizmus magaslatáról a kenkrétumok és a materializmus, sőt gyakran a cinizmus felé halad. Ennek a mindenki által észrevehető fejlődésnek akart a kormány gátat vetni azzal, hogj^ ebben a törvényjavaslatban azt a tervet vetette fel, tegyenek le a képviselők esküt, amelynek kétféle szerepe van. Az eskü elsősorban solemnitás, ünnepi aktus, amely alkalmas arra, hogy mindazokat, akik az eskü letételében közreműködnek, figyelmeztesse arra, hogy aki a törvényhozás termébe belép azzal a feladattal, hogy a törvényhozás munkájában