Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-436

À nemzetgyűlés 436. ülése Î925. Ëzek a holt törvények álalkotmányosságot igyekeznek ebben az országban megteremteni, de nekünk erős a hitünk és reményünk, hogy ezek a törvényjavaslatok feltétlenül holt betűk maradnak, mert, — a nemzet közvéleményével ellenkeznek. — Ezek a törvényjavaslatok nem fognak érvényre emelkedni ; (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) amint nem emelkedett érvényre, amikor a labaneok II. Rákóczi Ferencet megnótázták ; amint sohasem fogadta el a nemzet azt az állampolgáritörvényszakaszt, amely a nemzet legnagyobb fiának, Kossuth Lajosnak az országba való visszatérését megakadályozta, és amint nem fogadta el azt a Tisza-féle választójogi törvényt, amely még mindenesetre haladottabb szellemű, mint a jelenlegi választójogi törvényjavaslat. A másik, amivel a kormány a törvényalkotások terén operál, az úgynevezett beigért törvények. Ezek az Ígéret törvényei. Ezek mindig jönnek, mindig tanulmányoztatnak, mindig készíttetnek, csak nem látjuk őket soha. Ha pedig valaki az ellenzék részéről ezt szóváteszi, mint például Kabók Lajos képviselőtársam szóvátette, akkor a t. többség élen a népjóléti minister ur öt percet sem akart neki engedni arra, hogy e kérdésre vonatkozó álláspontját részletesen kifejtse. De vegyük elő a beigéit törvényeket. Ilyen beigért törvény, — amelyre vonatkozólag a népjóléti minister ur mindig azt szokta mondani, hogy nyitott ajtót dönget az ellenzék, — a rokkanttörvény. Mióta elmúlt már a világháború ! (Barthos Andor : Készen van !) Mindig kész van. Hol van ? Legyen itt ! Tárgyaljuk le ! Ne tessenek mindig azt mondani, hogy kész van. Mi készek vagyunk annak tárgyalására, tessék idehozni (Urbanies Kálmán : Adjanak időt rá ! — Dénes István : öt perc alatt megszavazzuk Î) és mi hajlandók vagyunk a legrövidebb idő alatt megszavazni. Mi ebből politikai kérdést egyáltalában nem csinálunk. De egyszer már lássuk azt a törvényt, mert ezt a kérdést nemcsak egy minister és az alája rendelt szűk keretek között mozgó osztály, hanem az egész magyar nemzet, az egész magyar nép és a háború áldozatai tanulmányozzák és óhajtják, hogy végre ide kerüljön a rokkanttörvény. (Ugy van ! balfelől.) Miért nem sürgős ez önöknek, miért jön először a főrendiházi törvényjavaslat ? Miért nem lehet ezt hozni előbb ? Hiszen itt a mostani hazafias érdemek megjutalmazásáról van szó. (Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Hegymegi-Kiss Pál : A másik ilyen Ígéret törvénye a munkanélküliség esetére kötelező biztosításról szóló törvény. Most érezzük azt a nagy társadalmi nyomorúságot és bajt, amely az okos törvényhozókat és a belátó kormányokat arra az álláspontra kell, hogy szoritsa, hogy minél előbb megalkossák ezt a törvényt. (Urbanies Kálmán : Időt adjanak rá !) Ebben a tekintetben nem mentség az, hogy talán a mostani munkanélküliségen (Farkas István : Már a múlt őszre beígérték !), munkahiányon, nyomorúságon nem fog segíteni. (Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak, különben kénytelen leszek az állandóan közbeszóló képviselő urakat név szerint is megnevezni. Méltóztassanak egyszer már csendben maradni. Hegymegi-Kiss Pál : De felelős lesz a népjóléti minister ur azért, hogyha majd később ilyen gazdasági válság előáll, akkor ez a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítás intézménye nem lesz olyan erős anyagiakban, hogy a maga feladatát ellássa. Az mondják az urak, hogy ezt is tanulmányozni kell. Én foglalkoztam törvényalkotásokkal és — sajnálom, hogy Barthos Andor képviselőtársam kiment, aki ebben a tekintetben megerősítene engem. —Azt mondom, hogy a munkanélküliség esetére évi június hó 27-en, szombaton, 221 szóló kötelező biztosításról ma már nem törvényt alkotnak, hanem törvényt lemásolnak, mert más nemzeteknél ezek a törvények készen vannak. A nemzetközi munkaügyi hivatal ezek tekintetében legteljesebb anyagot és propoziciót adja, a sok jó közül tehát a legjobbat lehet választani s a kérdés fél óra alatt elintézhető. Itt nem a törvény megalkotása, hanem a végrehajtás kiépítése nehézkes. Amikor ősz óta folytonosan csak ezen töprengnek és mondják, hog)'" döngetjük a nyitott ajtót, ellenben a törvény nincs itt, akkor méltóztassanak megengedni, hogy azt mondjam : az ilyen kormányzati tevékenység szociális célokat egyáltalán nem szolgál. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) De ilyen a közegészségügyi törvény kérdése is. Baross János t. képviselőtársam egy napirend előtti felszólalásában szóvátette, elmondotta, hogy mennyire emelkedik a halandóság, hogy milyen rossz helyzetben van a csecsemővédelem, hogy milyen rettenetes rossz a születési arányszám. Elmondotta, hogy a tuberkolozis elleni védekezésünk nem megfelelő. Ezt a közegészségügyi tövényt készítik már évtizedek óta. Én már, mint miniszteri tisztviselő vettem részt annak alkotásában. Itt a politikai életben különösen az ellenforradalmi időkben orvosok, emelkedtek ki, akiknek a közegészségi ministeriumot csinálták és a népjóléti ministerium tevékenységének ma is gerince a közegészségügy rendezése. Mégis e törvény sincs itt. Ezelőtt két esztendővel tettem szóvá a közegészségügyi törvény reformjának szükségességét. Nyitott ajtót döngettem akkor is, ez volt a válasz és hol van a közegészségügyi törvény? Hiszen a magyar orvosi karnak volna szégyene, ha e törvény nem volna meg. Miért késnek ezzel a törvénynyel? Miért nincs benyújtva? Vagy tálán ehhez is szükséges, hogy előbb egy szociálpolitikai államtitkári állást kreáljunk azért, hogy a közegészségügyi törvény a nemzetgyűlés elé" kerüljön? (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Negyedik szégyenünk az ilyen beigért törvényeknél az elemi iskoláztatás kérdésének rendezetlensége. Én minden héten végigszoktam menni gyorsvonattal a magyar Alföld keleti részén, látom Törökszentmiklóstól kezdve az egymástól egy-két kilométerre fekvő tanyákat és elgondolkozom azon, hogy télvíz idején milyen nehéz lehet a tanyai gyermekek iskoláztatásáról gondoskodni. Tessék elolvasni a kimutatásokat és jelentéseket és meg méltóztatnak látni, hogy milyen aránytalanul nagy nálunk az analfabéták száma. Egyetemeket állítottunk be, gyüjteményegyetemet létesítettünk, ellenben a legfontosabb kérdésről, az elemi iskoláztatásról, amely a háború után elsőrendűvé vált, nem gondoskodtunk. (Halász Mórié : Be van nyújtva a javaslat !) Sőt már itt van a választójogi törvény, amelyben Rakovszky Iván és társai megállapítják, hogy aki nem végezte el négy elemi iskoláját, annak nincs választójoga. Hát ki itt a felelős ? Nem-e azok a felelősek-e, akik nem gondoskodtak az elemi iskoláztatás rendezéséről, vagy azok-e a felelősek, akik az önök által létesített kényszerszabályok miatt választójogukat nem gyakorolhatják ? (Kováts-Nagy Sándor : Csak időt kell rá ingedni, akkor letárgyaljuk ! — Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek ! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Dénes István képviselő urat kérem, méltóztassék figyelemmel lenni az elnök iránt. Hegymegi-Kiss Pál : Méltóztassék megengedni, hogy belekapcsolódva Haller József igen t. képviselőtársam szavaiba, a mai válság két nagy kérdésével foglalkozzam röviden : a munkanélküliség, illetőleg helyesebben a munkahiány és a tisztviselői felesleg kérdésével. A munkahiány kérdését méltóztassék meg-