Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-436
'A nemzetgyűlés 436. ülése 1925. évi június hó 27-én, szombaton. % 219 behozatalt illetőleg a nagybirtokos érdekével. Ha gondoskodnának arról, hogy az ilyen kis birtokocskán megtanítsák ezeket a szegénysorsu embereket arra, hogy ezen a kis földön minél többet tudjanak termelni, hogy ott belterjesen tudjanak gazdálkodni, ha gondoskodnának arról, hogy teremtsenek megfelelő földbérlő szövetkezeteket, tej csarnok-szövetkezeteket és más ilyen szociális intézményeket, akkor ők ugy állanának a nép előtt, mint állandó jótevőik, mint az ő szociális igényeik hordozói, szociális követeléseik képviselői, az ő sorsuk jobbrafordulásának eszközlői és meg lehetnének győződve arról, hogy amikor politikai érdekekre és kérdésekre kerül a sor, akkor ő utánuk mennének ezek az ezrek és milliók, mert azt mondanák, hogy aki engem támogatott szociális igényeimben, aki önzetlen vezérem volt a népművelődésben, azt elfogadom vezéremnek a politikában is, mert ha akkor jót tett velem, bizonyára a politikai küzdőtéren is azokat az eszméket és elveket fogja követni, amelyeket eddigi élete folyamán előttem járva igazolt és amelyek nekem hasznomra válnak. Mivel a kormány részéről ezeket a szándékokat nem tudom felfedezni, az indemnitást nem fogadom el. Miután az indemnitást épen bizalmi kérdésnek tartom, pártom nevében bejelentem, hogy azt nem szavazzuk meg. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós Jegyző : Hegymegi-Kiss Pál ! Hegymegi-Kiss Pál : T. Nemzetgyűlés ! Előttem szóló t. képviselőtársam szavaiba bekapcsolódom ott, ahol én is a mai társadalmi nyomorúságukat fogom a nemzetgyűlés előtt felsorakoztatni. "(Halljuk ! Halljuk !) Az indemnitási javaslatot természetesen nem fogadom el. Nem fogadom el pedig azért, mert ezzel a kormányzati rendszerrel szemben és ennek a kormányzati rendszernek a fejével, a ministerelnök úrral szemben a legteljesebb mértékben bizalmatlansággal viseltetem. Az én meggyőzőclésem az, hogy az a politika, amelyet Bethlen ministerelnök ur ebben az országban inaugurált, sajátos hatalmi célokat és önös érdekeket szolgáló politika, tehát nem a nemzet és a nép érdekeit mozdítja elő. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez a politika nem vezet minket arra az útra, amelyen haladnunk kellene, hanem folytonosan akadályokat állit fel és torlaszt, melyekkei a nemzetnek önmagához térését megakadályozza. Az, hogy akadhat ma Magyarországon egy jelentős társadalmi csoport, amely a demokráciának, az egyetlen kivezető útnak, a haladásnak gondolatát a nemzeti gondolattal szembeállíthatja, meggyőződésem szerint ennek a hibás politikának következménye. Az, hogy itt a reakció intézményesen berendezkedhetik a konzervatizmus képe alatt, ez is a ministerelnök ur politikájának következménye. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Az, hogy ugy "pénzügyi, mint külpolitikai tekintetben az ursk sat. többségi párt itt taps-kanosszákat járnak előttünk, mert egy esztendővel azelőtt lehurrogtak bennünket olyanokért, amiket később a ministerelnök ur a viszonyok kényszeritő hatása alatt kénytelen-kelletlen itt elmondott, s ennek tapsoltak szintén, azt bizonyítja, hogy az a nemzeti tisztánlátás, amely szükséges volna a dolgok helyes vezetéséhez és irányításához, bizonyos mellékcélok érdekéből hiányzik. Hatalmas és nagy kérdések előtt állunk, ugy alkotmányos, gazdasági, mint szociális tekintetben. Ezeket a nagy, hatalmas kérdéseket csakis nemzeti összefogással, a nemzet egyetemes erejével kellene megoldani. Ehelyett azt látjuk, hogy itt igenis a többségi oldalról az igen t. kormány vezetése alatt egyes csoportok vindikálják maguknak azt a jogot, hogy ők az ország népének nevében intézkedjenek, intézményeket beállítsanak és rendszeresítsenek. Az is ennek a hibás politikának a következménye, hogy ebben az országban még ma is, amikor ilyen nehéz kérdés előtt állunk, osztályrendszerű tagozódás áll fenn, osztálypártok és osztályérdekek állíttatnak előtérbe. Ez annak következménye, hogy az egyes gazdasági és társadalmi rétegek nem kapják meg azt a kielégülést, amelyet joggal meg kellene kapniok. Mivel ezt nem kapják meg, kénytelenek politikai pártokba tömörülni, hogy a maguk részéről saját sorsukon javítsanak. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és az általuk fontosnak tartott irányelveket biztosíthassák. Az a gyűlölség, amely ebben az országban dul, az az izzó atmoszféra, amelynek példaképe ép ez a nemzetgyűlés, mind azt mutatja, hogy azok, akik az állam hajójának kormányánál állanak, nem keresik a megértést, a megegyezést itt e terem falain belül és nem keresik e terem falain kivül, az országban sem. Az, hogy itt egyes kérdések kiéleztetnek és ezekre a kérdésekre nézve mi egymással a legélesebben szemben állunk, mind azt bizonyítja, hog}- a mai kormányzati rendszer olyan atmoszférát teremtett, amely egyáltalában nem alkalmas arra, hogy az ország sorsát kellőképen mérlegelhessük és e tekintetben mindnyájan legjobb tudásunkat és munkánk legjavát szolgáltassuk ezeknek a céloknak biztosítására. Nekem az az érzésem, hogy a többség szemén hályog van, ami nagyon sajnálatos, mert a többségi párt egy részével bizonyos kérdésekben igenis együtthaladhatnánk. Hogy ez nem lehetséges, annak ép az általam hibáztatott kormányzati politika az oka. Ennek következménye az is, hogy a kisgazdapárt hátán, amely a nemzeti függetlenség gondolatának alapján állott, amely a gazdatársadalmat, a földmivelő magyar népet akarta erősíteni, amelynek programmjában kezdetben a polgári demokrácia kiépítése állott, ennek a kisgazdapártnak hátán bevonult ide a munkapárt, amelynek bizonyos tekintetben a multakkal széniben is fennáll a felelőssége. (Hajós Kálmán : Álljuk a felelősséget !) Engemet nem bódít el a ministerelnök ur genfi sikere sem. Ezt a genfi sikert olyannak tartom, mint amikor valakinek gondatlanságából meggyullad egy kazal és miután az félig elégett, az illető eloltja s akkor nem is beszélünk a gondatlanságáról, hanem méltatjuk az érdemeit, hogy mégis sikerült a tüzet eloltania. Az a hibás pénzügyi politika, amelyet az egyes pénzűgyminister urak épen Bethlen ministerelnök ur támogatása mellett követtek, eredményezte azt, hogy mi olyan vazallus helyzetbe jutottunk a külfölddel szemben, hogy egy csekélyke kölcsönért, amely gazdasági talpraállitásunkra nem elégséges, mérhetetlen áldozatokat hoztunk és szuverenitásunkat is feladtuk. És amikor ezért a rossz szanálásért és ennek a szanálásnak kíméletlen végrehajtásából kifolyólag egyes kis morzsák megmaradtak és ezeket a kis morzsákat most nekünk visszaadják, ezt olyan bódító nagy sikernek nem tartom, amelynek láttára mindnyájunknak térdre kell esnünk és el kellene ismernünk ennek a mai kormányzati rendszernek bölcsességét. De mint ellenzéki ember, nem is fogadhatom el ezt az indemnitási javaslatot. Ferde teória az, mikor azt mondják, hogy az indemnitási javaslat elfogadása az ellenzéknek is kötelessége, mert ha ezt nem tenné, akkor az állami pénzügyek vitelében fennakadás állana be. A parlamentarizmus lényege az, hogy a parlamentben a kormányzat az őt támogató párt erejével biztosítsa a maga súlyát és erejét. Az indemnitási javaslat elfogadása, vagy el nem fogadása tehát bizalom kérdése, és én, ha ellenzéki vagyok és ezt a bizalmat a kormányzati rendszerrel szemben nem érzem, 32*