Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-435

204 À nemzetgyűlés 435. ülése 1Ô25. pártban, aki nem tudta magát elzárni az idők tanulságai és a külföldi példák elöl, az szavazhasson egy nagyobb méretű jogkiterjesztésre és szavazhasson a titkosságra. Erről a kérdésről beszéltek már itt. Azt hiszem íognak még beszélni. Mert a választójog nem kerül le a napirendről, a választójog az napirenden marad addig, amig a magyar néphez méltó választójogot ki nem tudunk küzdeni. De maga ez a méltatlan eljárás, ez a puccs, ez a palotaforradalom, amelyről azt mondják, hogy nem tudtak, véletlen volt, amire viszont mi azt mondjuk, — és azt hiszem nekünk van igazunk — hogy ez nagyon jól megszervezett tudatos véletlen volt, hogy erről nagyon sokan tudtak, mert véletlenül — nézzük meg a t. túloldal mostani képét — akkorábban a pillanatban telve volt képviselőkkel, az összeesküvők legnagyobb tömegével. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Beszélhetnek arról az elbánásról, amelyben a sajtó részesült. Én azt hiszem, — nem gondolom, hogy csalódnám ebben — hogy a ministerelnök ur nemcsak idebenn, de külföldön is igen élénken, igen alaposan fruktifikálja azt a tényt, hogy a cenzúrát eltörölte. Olvashattuk a kormányhoz közelálló külföldi lapokban, hogy Magyarországon a legteljesebb sajtószabadság van, mert Magyarországon nincs cenzúra Európának ugyanabban a korszakában, amikor lelki és egyéb motívumok társadalmi, gazdasági okok egyes országokban még mindig indokolttá tették a cenzúra fentartását. Az iga/, hogy cenzúra nincs, de van egy ennél sokkal rosszabb, elitélendőbb, sőt sokkal megvetendőbb valami a sajtó felett : a terror, az elpusztításnak, (Perlaki György : Az a maguk kezében van î) a meg szüntetésnek minden percben lezuhanható Damokles-kardja, az a négy-ötsoros kis közönséges rendelet, amely felhatalmazást ad a belügyministernek arra, hogy közigazgatási utón akkor rúgjon fel valamely sajtóorgánumot, amikor neki tetszik, vagy amikor esetleg hozzá közelálló másoknak tetszik. Nincs cenzúra, de van egy ennél sokkal rosszabb valami : a terror., (Perlaki György : Amely az önök kezében van !) És a terror érvényesül nemcsak befelé, hanem kifelé is, ugy, hogy ugyanakkor, amikor gyümölcsöket szednek, érlelik, fruktifikálják azt, hogy itt nincs sajtócenzura, hogy itt szabad gondolatait és véleményét mindenkinek kinyilvániiania és szabadon terjesztenie, amikor külföldön terjesztenek ilyen híreket, higyjék meg t. Nemzetgyűlés, hogy nekünk ebben a tekintetben külföldön is megvan a magunk, egyáltalában nem kivánatos jóhirneve. Soha annyi lap, annyi külföldi orgánum és könyv, füzet, tehát sajtótermék nem volt kitiltva az országból, mint amennyi ma ki van tiltva. Itt van előttem a Belügyi Közlöny-nek legutóbbi, 26-ik száma, ez közli a kitiltott és a postai szállítás jogától megvont külföldi sajtótermékek jegyzékét. Alapos kis munka volt ezt a jegyzéket összeállítani, de ha végigfutunk ezen a jegyzéken, azt kell mondanunk, hogy még alaposabb munka szükségeltetik ahhoz, hogy megértsük, tulajdonkopen miért tiltanak ki egyes könyveket, újságokat, vagy füzeteket Magyarországból, miért vonták meg tőlük a postai szállítás jogát? (Egy hang a jobboldalon : Mert izgatnak !) Mi lehet ezekben a lapokban, vagy könyvekben, hogy ezekben nem szabad Magyarországba bejönniök? (Rothenstein Mór: Mert megírják az igazat !i Itt van egy Berlinben kiadott könyv, csak egypár példát akarok idézni, a címe: A hajógépész és a fűtő. Ez ki van tiltva Magyarországról. Ha ennek a könyvnek az volna a címe, A hajóskapitány, vagy a fűtő — vagy menjünk tovább, az volna a címe : Az admirális és a fűtő, akkor még megtudnám érleni, hogy valami hallatlan sértés, injuria az, amit ez a könyv tartalmaz és ezért van kitiltva Magyarországból. De évi június hó 26-án, pénteken. látjuk, hogy ez a könj

r

v igen szerény, ez a hajós parancsnoki hídjáról leszáll egészen a hajó legalsó részéig a gépekhez és mégis ki van tiltva. lit van Gorkijnak ez a kis könyve : A kispolgár. Teljességgel érthetetlen számomra, hogy ezt miért nem szabad Magyarországon terjeszteni. lit van azután báró Werkmann Károly »Aus Kaiser Karls Nachlasse című könyve. Ugyancsak itt van Boroviczényi Aladár »Der König und sein Beiehsverweser« című könyve, amely azt hiszem szinten legalább örök idők szándékával ki van tiltva Magyarországról, ami annyira helytelen taktika, azt az érzést keltve külföldön és belföldön egyaránt, hogy itt Magyarországon a legfőbb állami tekintély olyan gyenge lábon áll, hogy ilyen két könyv, ilyen, mondjuk szellőcske is árthat néki. Nem válik az állam javára, nem válik még a rendszer javára sem, hogy ilyen könyveket kitiltanak. Nem tudom megérteni pl., hogy Otto Bauernek »Die österreichische Revolution« című könyve miért nem jelen hetik meg Magyarországon, mit vétett ez a könyv. Azt hiszem rajtam kívül akad talán még egy pár képviselőtársam, aki ismeri Otto Bauert, vagy Bauernek ezt a művét, vagy ha nem ismerik is Otto Bauernek ezt a munkáját, amely ezelőtt két-három évvel jelent meg, ismerik magát Otto Bauert tudják, hogy szociáldemokrata, tudják, hogy nem kommunista, hogy egyik legkiválóbb irója, történetirója a volt monarchia területének. De ezenkívül is ebben a munkájában — én átolvastam az első betűtől az utolsóig — egyetlen olyan sort sem találtam, amely alkalmas volna arra, hogy ezt a könyvet innen kitiltsák. Nem akarok tartalmáról beszélni és ennek a jegyzéknek ismertetését sem akarom folytatni. Bárkinek rendelkezésére bocsátom. Meg fog állani előtte öntudatlanul, teljesen értelmetlenséggel, hogy miért kell nálunk a sajtószabadságot ilyen alantas, méltatlan módon kezelni, hogy ennek még a külföldön is hire terjedjen, hogy amúgy is jó hírnevünket még jobban aláaknázza De hol vannak a kormánynak azok az egyéb cselekedetei, amelyek olyan bizalom gerjesztők volnának, soroljanak fel csak egyet-kettőt. Én nem tudok, de mondok valami mást épen ezzel az ügygyei kapcsolatban. Az a kiirthatatlan mély meggyőződésem, hogy ma már a mi napjainkban a bizalomkérés csak aféle formalitás immár, mert a kormányzatnak sokkal fontosabb a külföldi bankárok bizalma, mint a magyar törvényhozásé. Őszintén bevallom, puszta gúnyolódásnak hittem ezideig azokat a kijelentéseket, közbeszólásokat, amelyek itt a nemzetgyűlésen történtek, hogy a kormány a Rothschildok előzetes hozzájárulását szokta kikérni bizonyos intézkedéséhez. Puszta gúnyolódásnak hittem ezeket a kijelentéseket, mert nehéz volt elhinni, hogy állami szuverenitásunk érzése ennyire semmivé lett volna a kormányzati szellemben. [Halljuk ! Halljuk ! Balfelöl). A minap azonban a pénzügyi bizottságban — ez nem titok, mert a pénzügyi bizottság ülései nem titkosak — a legilletékesebb ajakról hallottam azt, (Kiss Menyhért : Halljuk ! Kezd érdekes lenni !) hogy a mezőgazdasági hitel megszerzéséről rendelkező 1925 : XV tcikket még tervezet korában, tehát mielőtt még idekerült volna a nemzetgyűlés elé, bemutatták az Angol Bank vezetőségének és ott a pénzügyi bízottságban ez a legilletékesebb férfiú szinte büszke megelégedéssel mondotta, hogy az Angol Bank vezetősége kegyes helyesléssel honorálta ezt a magyar törvénytervezetet (Kiss Menyhért: Báró Rothschild?) Az Angol Bank vezetősége. Ezért mondom, hogy ha idekerül a bizalmi kérdés, az már csak tiszta formalitás, mert a szanálás korszakának nagy dicsőségére, — sajnos — manapság a kormány számára, amint az imént is mondottam, sokkal fontosabb egy külföldi bank proku-