Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

 nemzetgyűlés 431. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfőn. 13 (Létay Ernő : Nincs is, hogy mi forogjon !) Majd rámutatok erre. Ha még hozzáteszem, hogj

T egy rendszerváltozásnál akkor, ha baleset történnék, nem hiszem, hogy többé vissza tudnék térni az előbbi állapotra, mert hiába mondanám azt, hogy itt hibáztunk, azok volnának legkevésbé hajlandók engedményt tenni, akik ebbe a változásba belekényszeritettek, ilyen körülmények között, azt hiszem, meg kell elégednünk ezzel a nem lebecsülendő 40—50 millió aranykoronával, azokkal a reformokkal amelyek kereskedelmünket és iparunkat bizonyos egyenlő helyzetbe hozzák. Ez az eredmény sokkal többet ér, mintha itt a nemzet és az ország kárára kísérletezünk. Az illetékek változatlanok. A fogyasztási adókra vonatkozólag pár adatot kivánok felhozni. Tudniillik a fogyasztási adókban erős növededés jut kifejezésre, amennyiben ez a tétel most 55 millióval szerepel, vagyis 13 millióval több, mint amennyi annak idején a szanálási keretben elő volt irányozva. Ennek azonban a fogyasztás megnövekedése az oka. (Derültség a szélsőbaloldalon,), ami mindenesetre elég örvendetes jelenség. A sörfogyasztás kitett az 1923—1924. évben havonként 415.000 hektolitert, az idén 662.000 hektolitert. A cukorfogyasztás 37.994 métermázsát, az idei évben 57.098 métermázsát, az ásványolaj 38.596 métermázsát, most 62.500 métermázsát, végül a szesz 5662 hektolitert, most 7685 hektolitert tett ki. Ezzel van tehát megindokolva az az emelkedés, amelyet a fogyasztási adóban észlelünk. A vám jövedéknél az előirányzáskor a múlt évben mindössze 29 millió volt előirányozva. Itt, teljesen számolva azzal, hogyan alakultak a vámbevételek az év folyamán, viszont levonva a kereskedelmi szerződések következtében előállható differenciákat, a vámjövedelmeket 85 millió aranykoronával irányoztam elő. A sójövedék majdnem változatlan. De külön kell megemlékeznem a dohányjövedékről. (Halljuk ! bal!elől és a középen.) T. Uraim ! Nem egyszer kifejezésre juttattam azt, hogy a legrosszabb dolog (Farkas István : A dohány ! — Derültség a szélsőbaloldalon.), ha ilyen jövedéket tisztán financiális szempontból kezelünk. Annál kevésbé volna ez helyes, mert hiszen itt a termelésnek is rendkivül fontos érdekeiről van szó. A dohányjövedéknél bevételekben a fogyasztás igen erőteljes emelkedése révén nagyon kedvező a helyzet ; viszont el tudtuk érni ez év folyamán a dohánytermelésnek is jelentékeny fokozását. Elértük azáltal, hogy az árakban az ősz folyamán 20%-os emelést engedtem arany értékben a gazdák részére, erre az évre szintén további 20 %-ot, úgyhogy a múlt évvel szemben az emelkedés a beváltási áraknál aranyban 40%. Azonkivül több előleget nyújtottam a gazdáknak, sőt a főbiztos ur hozzájárulásával egy 3 millió aranykoronát kitevő pajtajavitási kölcsönt is adtunk, amely összegért csak kezelési illeték, mindössze 2%, fizetendő. Az eredmény az, hogy ebben az évben, amikor még alig jelentkezhettek ennek a segítségnek hatásai teljes mértékben a dohánytermelés mégis 4000 katasztrális holddal növekedett. (Helyeslés.) A fogyasztás növekedésére pedig jellemző adatok a következők. Például a pipa- és szivarkadohányok fogyasztása 6,313.000 kgr.-ról 7-4 millió kgr-ra emelkedett ; a szivarkák fogyasztása 1298 millióról mintegy 1-700 millióra emelkedett és valószínű, hogy még további emelkedés lesz az év végéig. Mindössze a szivarok fogyasztásánál van erős visszaesés, mert 4 millió darabbal kevesebb a fogyasztás, mint a múlt évben volt. Általában azt tapasztaljuk, hogy a szivarok fogyasztása erősen csökkent (Sándor Pál : Nagyon rosszak ! — Létay Ernő : Rosszak a gyártmányok \), de annál nagyobb a cigarettafogyasztás, amihez különösen a háború alatt szoktak hozzá. Általában tehát az egész dohányjövedék üzeme rendkivül kedvező. Amellett nagyon jól tudtuk a felesleges dohányt külföldön értékesíteni. Azt hiszem, nekünk arra kell törekednünk, hogy fokozzuk a termelést, hogy fokozhassuk kivitelünket is, másrészt pedig ilyen utakon keressük a beviteli emelkedéseket, ami tulaj donképen egyetlen társadalmi osztálynak sem esik terhére. Az idei évben is a dohányjövedék jövedelme 20 millió aranykoronával emelkedett. (Létay Ernő : A jó dohányt kivitték külföldre, a salak pedig itt maradt Magyarországon !) Meg kell még jegyeznem, — ami a költségvetésben nem szerepel mint tétel, de ami azt hiszem, hogy az egész gazdasági életet közelről érinti, — hogy a vámkezelési kiviteli és behozatali illetéket, ami ellen annyiszor óvást emelt a gazdasági érdekeltség — megszüntetem. Ez 9-5 millió aranykoronát jelent. Ennek semmiféle nagyszerű hatását nem láttam a költségvetésben, azzal szemben, hogy milyen óriási akadálya volt a kivitel és behozatal helyes alakulásának. A megszüntetés régi követelés volt, amely most végre érvényesül. Ha most összegezem, hogy a múlt évi bevételekkel szemben mennyi az adóengedmény, akkor ez 80 millió aranykoronát tesz ki. Ha ebből kiveszem a jövedelmi adót, amely csak időleges, amelynek összege 7 millió, ezzel szemben is marad még 73—74 millió aranykorona. (Strausz István : A tényleges bevétellel, nem az előirányzottal szemben !) Igen, a tényleges bevétellel szemben. Ez tehát azt jelenti, hogy az adóterheket közel 9%-kal tudtuk csökkenteni, ami abszolúte nem megvetendő eredmény ; emellett sok olyan Ígéretet is, amelynek teljesitését kilátásba helyeztem, sikerült megvalósítani. Ebből a mi számításaink szerint a falura esik 40%, a városra pedig 60%, a falura 32 millió aranykorona, a városra pedig 48 millió aranykorona. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy ezekkel a reformokkal meg lehetett oldani olyan kérdéseket, amelyek általában az egész gazdasági életet érintik és amelyeknek remélem, meg lesz az igen kedvező hatása is. Még csak egy kis dologról akarok megemlékezni ami mégsem lényegtelen a gazdasági élet szempontjából, és ami szintén benne van az indemnitási javaslatban. Méltóztatnak tudni, hogy a vagyonadónál 4000 korona már adóköteles volt. Bárhogy számítjuk is ennek rentabilitását, nem lehetséges', hogy ez a jövedelemadó alá essék. Már pedig a vagyonadót nem indokolt ezen az alapon szedni és ezért ezt a határt 20.000 aranykoronára emeltük fel. (Altalános helyeslés.) Most csak egészen röviden megjegyzem még a következőket. Méltóztatnak tudni, hogy eddig mindig a bruttóbudgetről beszéltem, azonban az összehasonlítás mindig a nettobudgettel történik. Ha én a nettobudgetet veszem azt találom, hogy az idei költségvetés, mivel ez a múlt évben preliminált, keretköltségvetés szerint 407 millió aranykoronát tenne ki, a 17.000-es szorzószám igénybevételével fel kellene hogy emelkedjék 476 millió aranykoronára, a nettoköltségvetés azonban csak 460 millió aranykoronát tesz ki. Ez mutatja azt, hogy azok a megtakarítások, amelyeket a kormány tervbevett és keresztülvitt, lényegesen éreztetik hatásukat. Felmerül azonban a kérdés : vájjon elérkeztünk-e már a normális budgethez? Egészen nyíltan meg kell mondanom, hogy nem. Nem lehetséges egy normális budget akkor, amikor még elintézetlen kérdések vannak. A normális költségvetésnek az a karakterisztikuma, hogy évekre menőleg az a költségvetés olyan bázis, amelyet