Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

Î4 À nemzetgyűlés 431. ütése 1925. évi június hó 22-én, kétfon. lényegesen érinteni nem igen iehet és nem igen kell. Természetesen arról lehet beszélni, hogy 5—10 vagy 3 évenként változzék, erről lehet vitázni, azonban mindenesetre azt jelenti, hogy évenként lényeges változások nem történnek. Egy olyan költségvetés a mostani, amelyben az összes állami célok még nem mutatkoznak, amely­ben a tisztviselők fizetésének megfelelő rendezésé­től még mindig távol vagyunk. Hiszen összeállí­tottam ezeket az adatokat a Népszövetség részére és konstatáltuk, hogy a tisztviselők nagy átlag­ban még ma is ott tartanak, hogy csak 50%-át kapják annak az értéknek, amelyet kapniok kellene. Ez tehát mutatja, hogy a tisztviselői kar milyen nehéz helyzetben van és egy olyan budget, amelyben nincsenek keresztülvive az összes adó­reformok a gazdasági élet követeléseihez mérten, normális budgetnek még nem mondható. Ezek olyan óriási feladatok, amelyek még megoldásra várnak, de megvan a reményem arra, hogy a gazdasági élet megerősödésével hamarabb lehet ezt megcsinálni, mintsem gondoljuk. Most egy kedves kötelességet is kell teljesí­tenem. (Halljuk ! Halljuk !) A költségvetés és az egész pénzügyi helyzet kialakitásánál mindig óriási szerepe van a főbiztos urnák. Én, aki köz­vetlen érintkezésben vagyok vele, mondhatom, hogy nemcsak ritka szaktudással, hanem ritka megértéssel is az ország gazdasági és szociális viszonyai iránt, nagy része van abban, hogy ilyen eredményeket tudtunk elérni ugy befelé, de külö­nösen kifelé. Azt hiszem, helyesen járok el, ha innen a nemzetgyűlésből az ország és a nemzet nevében a főbiztos urnák és munkatársainak fáradságos és rendkívül tárgyilagos munkájukért igaz köszönetemet nyilvánítom. (Általános helyes­lés és éljenzés. — Rothenstein Mór : Mit csinál­nánk, ha nem volna ez a Smith ! — Hedry Lőrinc : Azt hiszem magára kerülne a sor ! — Derültség jobbfelől.) Most már olyan problémákra térek át, amelyek úgyszólván kivül esnek a budgeten, amelyek azon­ban rendkívül közelről érintik az egész gazdasági életet. (Halljuk ! Halljuk !) Hogy nem foglalkoz­tam szervesen a hasznos beruházások kérdésével a budget keretében, annak meg van a maga magya­rázata. Méltóztatnak tudni, hogy mi egy 100 mil­liós beruházási programmot dolgoztunk ki. Ezt képviselte a ministerelnök ur óriási energiával Genfben, azonban most teljes mértékben keresztül vinni nem tudtuk. A Népszövetség most hozzá­járult ahhoz, hogy az idei költségvetési felesleg mintegy 40 millió korona, továbbá a Népszövetségi kölcsönből 30 millió aranykorona hasznos beruhá­zásokra fordittassék és ha azt látja a Népszövetség, hogy az első félévben az államháztartás kedvező irányban és mederben folyik, decemberben a leg­jobb akarattal teszi megfontolás tárgyává további összegek juttatását is. Én azt hiszem, hogy ezzel mi tulaj donképen nagy lépéssel megyünk előre. A múltnak hiányait kell pótolnunk. Hiszen a ministerelnök ur rendkívül éles formában mutatott rá arra, hogy 11 év alatt nem történt itt úgyszólván semmi. Én csak a szám­adatot teszem szóvá, azt hogy ez azt jelenti, hogy ebben az országban körülbelül egy milliárd korona beruházás maradt el — aranykoronában kifejezve — és ha most hozzáteszem azt az óriási leromlást, amely az összes üzemeknél, felszereléseknél és gazdasági berendezéseknél tapasztalható, ezt szá­mokban hirtelenében nem is tudnám kifejezni, de talán igaza van Ugrón Gábor t. képviselőtársam­nak, aki kétszeres Összegben állapitja ezt meg. Épen ezért törekedtünk arra, hogy ezt a beruhá­zási programmot, amely nélkül nem is tudjuk az állami pénzügyek helyes vitelét elképzelni, keresz­tülvigyük. Mert nemcsak az a tétel áll, mintha ez tehertételként jelentkeznék a költségvetésben. De ha mi megoldottuk az első feladatot, hogv az állam­háztartás egyensúlyát rendbehoztuk, ugyanakkor leszögeztem magamat a második feladat elvégzésére is és azt mondottam, hogy a magángazdaságokat is rendbe kell hozni. (Általános helyeslés.) Hatá­rozott formában kijelentettem azt, hogy én a ket­tőt egymástól elválasztani nem tudom, én a kettőt csak egymással a legszorosabb kapcsolatban tu­dom elképzelni. (Helyeslés.) Rámutattam arra és mindenütt felhasználom az alkalmat, hogv erre rámutassak, hogy hiábavaló minden törekvésünk, ha nem tudjuk megteremteni a szilárd bázist a magángazdasági életen át az államháztartás egyen­súlyának fentartására. Ez volt az a szempont, amelv a kormányt a beruházási programmnál vezette/mert ezáltal a gazdasági életnek visszaadunk egyrészt bizonyos összegeket, amelyeket óriási áldozatkészséggel és erőfeszitéssel bocsátott rendelkezésre, de másrészt ez bázis arra is, hogy a gazdasági életnek nehezebbé vált vérkeringését megint élénkebbé tegyük és ezen az élénkített gazdasági életen át törekedjünk olyan bevételek elérésére, amelyek az államháztartás egyensúlyát biztosítják. Csak azért fogok néhány szóval a hasznos beruházásokkal foglalkozni, mert bámulatos, mi­csoda fogalomzavar van e tekintetben. Hasznos beruházások alatt sokan azt értik, hogy egyes cégeknek hitelt kell nyújtanunk. Ez tévedés, mert ez csak közvetett formában történik. Itt arról van szó, hogv az állam bizonyos célokat meg kivan valósítani. Ebből a szempontból elsősorban ter­mészetesen az állami üzemek jönnek figyelembe. Csak az államvasutakra fogok hivatkoznk Ha azt akarjuk, hogy a forgalmat zavartalanul lebonyo­líthassuk, akkor mivel nagyon sok kocsit vesztet­tünk s nagy kocsihiánnyal állunk szemben, ezt a hiányt pótolnunk kell. Uj vonalakat is kell léte­sítenünk ; meg kell oldanunk a győr—királyhidai dupla vágány kérdését. Ott vannak azután a határ­állomások, amelyek nem tudnak megfelelni a mai igényeknek, amelyekkel alig lehet lebonyolítani a forgalmat, ugy, hogy alig tudunk beleilleszkedni kellőleg a világgazdaságba. Ott van a lakáskérdés az államvasutaknál. Óriás teherként nehezedik az államvasutakra, hogy vannak tisztviselők, akik órányi távolságra laknak munkahelyüktől. így rendes adminisztrációt végezni és még a takaré­kossági elveket is keresztülvinni alig lehet. A be­ruházások legnagyobb része tehát elsősorban az államvasutakra fog esni. Ami a posta- és távirdaüzemet illeti, itt csak arra akarok utalni, hogy nemrég láttam egy tér­képet az Illustration című francia lapban, hogy hogyan van behálózva Nyugateurópa földalatti telefonkábelekkel. Érdekes, hogy ez a vonal Bécs­nél megszakad. Tehát, mivel mi mindig Nyugat felé törekedtünk és sok tekintetben gazdasági el­helyezkedésünk is ilyen, azt hiszem, nagyon helyes, hogy mi ezt a kérdést is dűlőre vigyük és ezt a kábelkérdést megoldjuk. Ez szintén nagyobb ösz­szegnek, 10—13 millió aranykoronának igénybevé­telét jelenti. Az állami vasgyáraknál a diósgyőri nagyolvasz­tót akarjuk üzembe helyezni. Ugyancsak bizonyos beruházásokat akarunk az erdőkitermelő iparvasu­tak kialakitásánál. A csepeli kikötőt és a soroksári Dunaágat három év alatt olyan állapotba akarjuk hozni, hogy teljesen üzembe kerülhessen ; a kikötő részben már most üzemben van s mint bevételi­forrás is szerepel. Ez mintegy 15 millió koronát fog igényelni ; ebből egy részt most akarunk felhasz­nálni. | Ott van a kislakások építésének kérdése is. I Azt hiszem, nincs itt senki, aki ne lenne azon az

Next

/
Thumbnails
Contents