Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-435

'A nemzetgyűlés 435. ülése 1925. már lezajlottak, mindenki joggal várhatta volna, hogy egy nagy gazdasági fellendülés íog elkövet­kezni ebben az országban, hogy a háború pusz­tításait igyekeznek valahogyan helyreállítani, hogy a hadból visszatérő tömegeknek munka­alkalmat adnak és visszavezetik őket a békés fejlődés útjára. Nem ez történt. Sem munkaalkalmakat nem teremtettek, sem a politikai téren nem állunk szemben jogkifejlesztéssel, sem a szociális sebek orvoslására nem tett meg a kormány semmit, pedig kellett volna tennie. Szociális fejlődésről kellene nekünk most már három éves nemzetgyűlési együttlétünk után beszélni, azonban, sajnálattal kell megállapítani, hogy e téren semmi ujat, semmi maradandót felmutatni nem tudunk, iegfeljebb azt tudjuk fel­mutatni és beigazolni, hogy azokat a szociál­politikai vívmányokat, azokat a szociálpolitikai alkotásokat, melyek a múltban megvoltak, szét­rombolták, tönkretették, elerőtlenitették, az ön kormányzatokat ott, ahol ezek megvoltak, tel­jesen kiirtották. Ha végignézzük azokat a törvényjavaslato­kat, amelyeket a múlt ciklusban beterjesztett a kormány, és amelyek beterjesztésére nemzetközi egyezmények kötelezték, akkor arranézve is saj­nálattal kell megállapítanunk, hogy semmiféle erőteljes lépés e tekintetben nem történt, mint ahogy nem történt meg az — amint ezt Kabók t. képviselőtársam almondotta — hogy a munka­hiány esetére szóló biztosításra vonatkozó tör­vényjavaslatot a kormány ezzel a nemzetgyűlés­sel letárgy altatta volna. De amellett, hogy sem gazdasági, sem politikai, sem szociálpolitikai téren nem látunk semmiféle fejlődést, sajnálattal kell megállapítanunk még azt is, hogy a jogszolgáltatás terén sem látjuk azt a fejlődést, amelyet pedig meg kellett volna terem­teni. Itt sem látjuk azt a nyugodt megállapodást, amelyhez ennyi idő elmultával, a forradalmak le­zajlása után, el kellett volna jutnunk. Ha végig­nézzük birói gyakorlatunkat és azokat a törvénye­ket, amelyek alapján még ítélkeznek ma is, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az esküdt­szék intézménye még mindig nincs itt. Nagyon örülök, hogy az igazságügyminister ur is jelen van, mert igy talán bizonyítanom sem kell, hogy még mindig nem keltették életre és hogy bíróságaink még mindig a kivételes háborús rendeletekre való hivatkozással ítélkeznek. Ezek az ítélkezések ter­mészetszerűleg sokkal szigorúbbak, mint a törvé­nyeknek azok a rendelkezései, amelyek a normális politikai állapotra vannak alkotva. Kérdem én a t. Nemzetgyűlést és az igazság­ügyminister urat, hogy mikor látják elérkezettnek az időt arra, hogy az igazságszolgáltatás terén a békés állapotot megteremtsük ? Jó egy évvel vagy másfél évvel ezelőtt hallottunk kijelentéseket, amelyek ezekkel kapcsolatosak. Akkor a minister­elnök ur azt a kijelentést tette, hogy nem térhet át minden vonatkozásban a békés állapotra s kény­telen a kivételes állapotot fentartani, mert mind­addig, amig a külföldi kölcsönt meg nem kapjuk, amig a gazdasági élet konszolidációját meg nem teremtjük, amig pénzünk stabilizációját el nem ér­jük, addig az ország közállapotai alkalmasak arra, hogy egyes demagógok a gazdasági élet leromlásá­val, pénzügyeink fogyatékosságával, a pénz vá­sárlóerejének állandó csökkenésével olyan állapotot tudjanak teremteni, amely azután ismét az anar­chiához vezet. Ma azonban ott tartunk, hogy a szanálási törvény már egy éve tető alá került, már elmúlt egy éve annak, hogy megkaptuk a külföldi kölcsönt, már egy éve, hogy stabilizáltuk koronán­kat, ellenben mindeddig nem váltotta be sem a NAPLÓ, xxxiv. évi június hó 26-án, pénteken. 197 ministerelnök ur, sem általában a kormány, azo­kat az ígéreteket, amelyeket ehhez hozzáfűztek ; nem váltották be azt a megnyugvást, amelyet pedig az ország közvéleménye feltétlenül elvár az igazsászolgáltatás terén. Amikor ezt a kérdést érintem, akkor feltétle­nül érintenem kell még azt a kérdést is, amely ezzel szorosan kapcsolatos, az amnesztia kérdését. Régi és fájó sebe ez pártunknak és fájó sebe az ország demokratikusan érző és gondolkodó polgárságának. Hat évvel a forradalmak lezajlása után az ország­ban még mindig több mint száz ember van börtön­ben kommunista-bűncselekményekért elitélve, és hogy csak ennyi van, annak nem az a magyarázata, mintha itt a nagy megnyugvás és a nagy ki­engesztelődés ideje következett volna be, vagy ennek belátására jutottak volna kormányaink, hanem inkább az a szomorú megállapítása a töme­geknek — ezt meg kell állapítanunk — hogy an­nak, hogy csak ennyien vannak, hogy csak ilyen kevesen vannak — ha már kevésnek lehet ezt a számot mondani — magyarázata az, hogy Orosz­ország jött ezek segítségére és a kicserélési akció folytán egész tömeg embert vitt ki a magyar rab­szolgaságból, vitt ki Oroszországba, mentett ki a börtönből, a teljes tönkretétel és elsenyvédés elől. (Szomjas Gusztáv : Az rabszolgaság, ha egy csomó csirkefogót lezárnak ? •— Pikler Emil : Olyan kel­lemes a börtönben ülni ? — Zaj.) Száznál több ember van még ma is börtönben és ezek jelenté­keny része nem egyéni akciót fejtett ki, hanem az akkori idők politikai és jogi helyzetének meg­felelően ténykedéseket, bizonyos hatalmi tény­kedéseket fejtett ki, amelyek nem az ő egyéni tény­kedéseik voltak. Feltétlenül el kell jönni a meg­bocsátás idejének. Itt volna az ideje, hogy ezeket az embereket visszaadják hozzátartozóiknak, csa­ládjuknak és megteremtsék azt az állapotot, hogy ezek az ország békés, csendes, dolgozó munkásai lehessenek. A másik, ezzel szoros kapcsolatban álló kér­dés, amelyet még érintenem kell, a külföldi emigránsok kérdése. Köztudomású, hogy a kül­földön levő emigránsok tekintélyes része nem azért ment el Magyarországból, mintha itt bünte­tendő cselekményt követett volna el, jórésze azért volt kénytelen elmenekülni, mert az 1919. és 1920. évi rettenetes fehér terror borzalmai (Mozgás jobb­felől.) kény szeritett ék őket arra, hogy az országot elhagyják. És ez volt a magyarázata annak, hogy ezek az emberek ma sem tudnak még visszatérni, mert az akkori idők mentalitásának megfelelően ellenük egy csomó feljelentés érkezett. Ezeket a feljelentéseket komolyan vették, s ezek alapján még ma is büntető eljárás folyik ezek ellen az emberek ellen anélkül, hogy ezt az eljárást lefolytatnák távollétükben, kinyomoznák és meg­állapítanák, hogy a feljelentés alapos-e vagy alap­talan-e. Ott van azonkívül azoknak a kisded része, akik ellen kénytelenek voltak büntető eljárást, indítani. Tudjuk, hogy azoknak a büntető eljárá­soknak, amelyek 1919 őszén és 1920-ban folytak, amelyek, mint mondottam, alaptalan, névtelen feljelentéseken alapultak, tárgyi bizonyítékai nin­csenek meg, de nem is lehetnek meg akkor, ha. egy nyugodt s rendszeres kivizsgálás történnék E tekintetben, sajnos, a helyzet az, hogy némely esetben történtek nyomozások és vizsgálati cselek­mények, ezek azonban még 1919-ben és 1920-ban történtek, amikor még egész más szemmel néztek bizonyos cselekményeket, amikor sokkal szigo­rúbb 'mértékkel mértek egyes bűncselekményeket, mint ahogy a mai judikatura azokat méri. Itt lenne már az ideje annak, hogy gyökeres revizió alá vegyék ezeket a kérdéseket. A forradalmak lezajlása után ezt a kérdést egy tollvonással meg 29

Next

/
Thumbnails
Contents