Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-435

A nemzetgyűlés 435. ülése 1925. vezethetőbb, készségesebb, alázatosabb és alkalmazkodóbb nemzetgyűlést Európa népeinek történelmében nem lehet találni, mint amilyen az első magyar nemzetgyűlés volt. " Semmi okuk nincs tehát az igen t. jobboldalon ülő képviselőtársaimnak arra, hogy a magyar néptől, mint, forradalmi néptől féljenek (Cserti József : Dehogy nincs 1) és, ha kell félniök, akkor talán ez abban leli magyarázatát, hogy végre ennek a népnek is elfogy a birkatürelme, amikor látni fogja, hogy nem tud boldogulni és akkor végül majd jogrendellenesen akarja a maga akaratát érvényesíteni. Több népgyűlésen épen a község bírái figyelmeztettek a hatósági közegek jelenlétében, amikor erről a kérdésről és a földreform végrehajtásáról beszéltem arra, hogy : »Képviselő ur, féltjük önt is, hogy Károlyi Mihály sorsára jut«. Amikor megdöbbentem és kérdeztem, hogy miért féltenek ettől, azt felelték : »Károlyit is azért üldözték ki az urak Magyarországból, mert a földbirtokreformot meg akarta csinálni és földjének egy részét átadta a népnek«. Hosszú munkába került, amig meggyőzhettem őket arról, hogy az ő akarata jő volt, ellenben a tanácsadóinak és kormányzatának ténykedései Magyarország pusztulására vezettek. Én, akit a szélső jobboldalhoz tartozó képviselőnek méltóztatnak tartani, olyan tapasztalatokat szereztem, hogy az a politika, amelyet az urak folytatnak, amikor makacsul elzárkóznak minden szociális alkotás elől, katasztrófához vezet és a magyar nép lelkületében igen különös és igen furcsa gondolatokat termel. Nem volna szabad ezt tenni, belátásra kellene jutni, koncessziókat kellene e tekintetben is tenni és információkat kellene szerezni talán főispánjaik, alispánjaik vagy főszolgabiráik utján arról a hangulatról, amely a magyar nép tömegeinek lelkületében él. (Bartnos Andor : Informálva vagyunk ! Mi is érintkezünk a néppel !) Akkor azután méltóztatnának majd koncedálni, hogy igenis, helyes utón jár a baloldal, amikor az általános titkos választói jog törvénybeiktatását kéri és akkor koncedálnák a véleményünket is. Ebben az esetben, még ha meg is maradnának valamikép álláspontjuk mellett, mégis, legalább bizonyos tekintetben, tennének bizonyos koncessziókat, nem zárkóznának el, nem fejlesztenék vissza még a kormány által beadott indítványt is, — mert hiszen le méltóztattak szavazni a saját kormányukat és most az ipari gócpontokban és az egy választókerülettel biró törvényhatósági városokban is elejtették önök a titkosságot és nyilt szavazást hoztak be. Azok a tapasztalatok, amelyeket itt a nemzetgyűlésben és az ország népe körében szereztem, egyáltalán nem ébresztik fel a bizalmat a szivemben a kormányzattal szemben. Azt látom, hogy nekünk a középkori barátoknak, az ország guardian jainak jus murmurandi-ja, vagyis a mormogás és az ellenzékieskedés joga adatik csak meg a kormányzat részéről, ugy azonban, hogy a mi kritikánknak vagy tiltakozásunknak valami nyoma lenne, anélkül, hogy a mi kritikáinkat, észrevételeinket elfogadnák és konszideráció tárgyává méltóztatnának tenni, A jobb- és baloldal ilyen merev elválasztása nem célszerű, mert hiszen a politikában mindig azok az irányzatok tartották fenn sokáig magukat, amelyek hajlamosak voltak a kompromisszumra, amelyek megértették az ellenkező párton levő emberek kívánságait és igyekeztek meggyőződésük szerint honorálni is azt, nem pedig mereven elzárkózni minden kompromisszum elől, amely tulajdonképen nem a maguk érdekében, hanem a magyar nép millióinak érdekében van. Méltóztassanak elhinni, nekem és társaimnak sokkal nyugodtabb életünk volna, ha a hivatalban vagy odahaza a gazdasági életben dolgoznánk és nem állanánk azt évi június hó 26-án, pénteken. 179 a rettenetes harcot, amelyet a parlamentben és a parlamenten kivül állanunk kell. A parlamentben a többség a numerikus többségi-elv szigorú álláspontján állva harcol ellenünk, kint pedig a népgyűlések tartásánál a közigazgatás ezer és ezer drótakadályt és más gátat állit fel ellenünk, úgyannyira, hogy a politizálás egyetlen lehetősége, az igazság hirdetése és a népnek véleményünknek való megnyerése lehetetlenné van téve a közigazgatási erőszakos intézkedések utján. Azok a szolgabírói végzések, amelyekkel nem engedik meg népgyüléseink megtartását és betiltják azokat, indokolásuknál fogva valósággal a múzeumba valók és a középkorra emlékeztetnek, vagy talán még inkább egy aluviális korszakra, annyira nem a józan ész és a politikai bölcsesség szüleményei. Ezek a szomorú tapasztalatok, amelyeket én itt a nemzetgyűlés termében, de különösen politikai agitációs utaim alkalmával az ország minden részében szereztem, nem alkalmasak arra, hogy a kormány iránt bizalommal viseltessem és ezért az indemnitási törvényjavaslatot nem szavazom meg. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Láng János jegyző : Rakovszky István ! Rakovszky István : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Mindazt, amit a t. előttem szóló képviselőtársam a bankdirektorokra és a választójogra nézve elmondott, én magam is a legmelegebben pártolom. A t. képviselő ur felhozta azt a körülményt, hogy a bankoknál az úgynevezett vezérek a tejfelt lefölözik s a szegény tisztviselőknek és részvényeseknek alig juttatnak valamit. Ez olyan közgazdasági kórság, amely erélyes kormánybeavatkozást kell, hogy felidézzen, mert itt utoljára a bankdirektorok, vezérigazgatók azért állittattak arra a helyre, amelyet ők elfogadtak, hogy a nagyközönség érdekeit védelmezzék meg, — és nemcsak a saját érdeküket, — azét a nagyközönségét, amelyet félrevezetnek, hogy pénzét különféle vállalatokba helyezze el. Csak a minap hallottam, hogy az egyik ilyen pénzintézeti vezér 16 milliárd adóssággal búcsúzott el attól a banktól, amelynek élén állott, ebből 10 milliárdot fizettek ki és 6 milliárdot a bank kénytelen volt elengedni. Ki fizeti ezt meg? Nem a nagy és hatalmas pénzcsoportok, hanem a részvényesek, akik pénzüket és vagyonukat az illető bank kezelésére bizták. Mikor az én tisztelt képviselőtársam törvényhozási intézkedéseket követelt, a t. túloldalról olyan közbeszólások hangzottak el, hogy ez a kérdés törvényhozási vagy rendeleti utón nem rendezhető. Engedjék meg, de ehhez nem is kellene olyan nagy beavatkozás. A tantétel az, hogy ne szégyelje senki bevallani azt, amit tesz. Tessék minden bilance, minden évi mérleg mellé egy statisztikai mellékletet adni, amelyben a bankdirektor urak kitüntetik mindazokat az illetményeiket, fizetéseiket és mindazon egyéb mellékjövedelmeiket, amelyeket ők, mint bankvezérek élveznek, s akkor egy nagyon hatalmas gát állíttatik ezen nagy visszaélés elé, mert ez által az egész nagyközönség megítélheti, ki mennyit kapott s nem vett-e fel jövedelmeket érdemen felül? Ez lenne az egyik mód. A másik mód pedig az lenne, hogy törvényhozási intézkedések által arányba kellene hozni azt a jövedelmet, amelyet azon illető urak zsebelnek be azokkal a jövedelmekkel, amelyeket az illető részvényesek a kurzus tekintetbevételével az éven át, mint évi jövedelmet kapnak. Valóban megdöbbentő és megbotránkoztató ezeknek az uraknak uzsoráskodása s a nagyközönség és a hivatalnokok kiszipolyozása. Ezért nem lehet elég ostorcsapással illetni őket. Tegnap járt nálam egy szegény hivatalnokember, aki 21 év óta szolgál közmegelégedésre