Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

16G À nemzetgyűlés 434. ülése 1925. galmi adó leszállítását és a beruházásokat olyan nagyon nehezen várják velünk együtt, ha bizonyos politikai magaslatra emelkednének és nemcsak ezeket a kérdéseket néznék, hanem az általános helyzetet is. Néznék pl. azt, (Zaj. — Elnök csenget.), hogy mi történik itt. 1919 második fele óta. Elismerem, hogy amik előbb történtek, azok is nagyon szomorú dolgok voltak, és magam is fájó érzéssel gondolok vissza arra, ami 1919 márciustól augusztusig történt. Ami azonban utána történt a mai napig, s ami ma történik, az egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a közalkalmazottak, akik szintén polgárai ennek az országnak, sőt olyan polgárai, akik az ország ügyeit, administracióját intézik, ne lássák be, hogy csak azért, mert pillanatnyilag rettenetes gazdasági helyzetben vannak és nagyon-nagyon rá vannak szorulva az emelkedő fizetésre, hogy azért az ellenzék még sem mondhatott le arról a parlamenti kötelességéről, amelynek teljesítése végett az ellenzéki képviselőket választóik a parlamentbe beküldték. Egyébként meg vagyok róla győződve, hogy a kormány meg fogja találni, de meg is kell találnia azt a formát, melynek igénybevételével a közalkalmazottak igényei kellő időben kielégítést nyerjenek (Perlaki György : Nincs törvényes rendelkezés, nem lehet !) és mindaz, ami a genfi tárgyalásokból mint eredmény mutatkozik — amely eredményt én egyébként nagyon silánynak tartok — tényleg meg is legyen. (Patacsi Dénes : Hozott volna többet !) Hogy a kormányhoz közel álló lapok ugy állítják be a dolgot, mintha mi akadályoznék a jót és mi okoznók a rosszat, ez természetes, ezen nem is érdemes izgulni, csupán meg akarom állapítani, hogy különösen a szociáldemokrata párt a közalkalmazottakat, mint dolgozó embereket legalább is ugy akarja felkarolni, mint minden más politikai pártja az országnak, és nem lehet a dolgot ugy beállítani, mintha mi akadályoznók meg azt, hogy a közalkalmazottak fizetésjavitása kellő időben megtörténjék. ( Kováis-Nagy Sándor : Talán mi akadályoztuk meg ? — Patacsi Dénes : A munkások mind dolgoznak, csak azok vezetői nem !) A magyarországi munkásságnak egy igen nagy hányada, azt lehet mondani, legalább 25%-a munka nélkül van. (Muszti István: Menjen ki a falura, nézze meg, hogy hogyan dolgoznak az emberek!) Az lehet, de az ipari munkások, elsősorban a maguk iparában szeretnének dolgozni. Mert ha pl. a t. képviselő úrtól azt fogja kívánni valaki — tessék megengedni, hogy ezzel az egészen triviális hasonlattal éljek — hogy mint kötéltáncos szerepeljen valahol, akkor a képviselő ur erre nem igen fog vállalkozni. ( Muszti István : Szükség esetén erre is !) Mindenki azt a mesterséget akarja folytatni, amelyhez ért. Az ipari munkást nem lehet odaküldeni, ahol eddig nem dolgozott, hanem gondoskodni kell arról, hogy az ipari munkásság is munkaalkalomhoz juthasson és dolgozhassák. (Muszti István : Én a munkástömegekről beszélek. Azért voltam bátor az mondani, hogy tessék kimenni a falura, ott dolgoznak a munkástömegek 1 — ( Rotlienslein Mór : Kivéve, ahol nem !) Hát a képviselő ur azt hiszi, hogy a falun dolgozók mind olyan helyzetben vannak, hogy ott semmi kritizálni való nincs ? (Muszti István : Szó sincs róla, sok minden hozzájárul ahhoz, hogy nincsenek olyan helyzetben !) Erre akarok * rátérni. Még a dolgozó munkásság is — és ez vonatkozik a falun dolgozó munkásságra is —, épen a kormánynál hiányzó szociális gondoskodás miatt rettenetes helyzetben van. Ha ma a különféle szakmákban egy elitmunkás, egy családos ember, megkeres felmillió koronát, vagy maximum 600.000 koronát egy évi június íio 25-én, csütörtökön. héten, ez már fényes kereset, s az illetőnek elsőrendű szakmunkásnak kell lennie. (Patacsi Dénes : Hát egy elitfelhajtó a szakszervezetben mit keres? — Bâtiez Gyula : Ez nem méltó a válaszra I) Ne méltóztassék rossz néven venni, ha azt mondom, hogy ehhez nem tetszik érteni t. képviselő ur. Nem tetszik érteni ahhoz, hogy mit jelent egy szakszervezetet vezetni, micsoda idegölő fizikai és szellemi munka ez, különösen a mai viszonyok között. (Patacsi Dénes : És főleg micsoda hasznot hajtó ! — Bâtiez Gyula : Pláne zupás őrmesternek lenni ! Különösen pedig manipuláns őrmesternek lenni nagyon kifizeti magát ! — Patacsi Dénes : Aki haragszik, annak nincs igaza !) Elnök : (Csenget) Csendet kérek, képviselő urak. Pikler Emil : Ön ezt hasznothajtó foglalkozásnak nevezi ? Legyen meggyőződve a képviselő ur arról, hogy az a sok ezer és ezer munkás, aki a maga filléreit beviszi a szakszervezetbe, nagyon vigyáz arra, hogy mi történt azokkal a fillérekkel. Ne tekintse a képviselő ur a magyar szervezett munkásságot analfabétáknak, mert évtizedes nevelésben részesültek és nagyon jól tudják, hogy mi történik a szakszervezetekben. Azokra a vezetőkre, akik éjjelt napallá téve dolgoznak, ez nem haszon, ezt pénzzel egyáltalában nem is lehet megfizetni. Akiben nincs meg a szocialista lelkesedés, kötelességtudás és az a felfogás, hogy munkástestvéreiért dolgozni kell, az nem is tudja ezt a nehéz munkát elvégezni. Igaz, hogy táplálkozni, lakni és öltözködni lehet a fizetésből, de ezt a munkát, amelyet a szakszervezeti vezető végez, pénzzel megfizetni nem. lehet. Tessék ezt egyszersmindenkorra tudomásul venni ! (Rotlienslein Mór : Hát az elitkijárók mit szereznek ? — Patacsi Dénes : Nem a mi oldalunkon vannak a kijárok ! — Bâtiez Gyula ; Na ! Na ! Jó lesz nem kimenni a napra !) A választójogi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával tett tapasztalatai után a szociáldemokrata-párt kénytelen letenni arról a reményről. . . (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Méltóztassanak a közbeszóló képviselő urak arra gondolni, hogy a házszabályok értelmében kénytelen leszek erősebb eszközöket alkalmazni azokkal szemben, akik a tárgyalást állandóan zavarják. Pikler Emil : A szociáldemokrata párt azok után, amik a választójogi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával történtek, kénytelen lemondani arról a reményről, hogy mindaddig, amig ez a kormányzati rendszer uralmon lesz, akár demokratikus fejlődés, akár pedig a szociális törvényalkotások tekintetében bármiféle előhaladás lesz. Mi nem tehetünk mást, mint amit teszünk, bármilyen jól éreznők is magunkat békés parlamenti atmoszférában, mert a harcnak Fatr pour Tart, csak azért, hogy harcoljunk és kiabáljunk, értelme nem volna. Nagyon örülnénk, ha nem lennénk erre kényszerítve. Sokszor ugy néz ki egy-egy jelenet, a Nemzetgyűlésben, mintha megrendezett szinjáték volna. (Perlaki György : Legtöbbször az, 90%-ban !) Igen, tudom azt, hogy önök ezt igy nézik, de tessék elhinni, hogy a mi lelkünkben annyi keserűség és elkeseredés van felhalmozva, hogy az egészen spontán kitör. Én nem tartozom azok közé, akik szeretik a bortányokat és szeretnek demagógiát űzni és itt minden cél nélkül lármázni. De tessék elképzelni, hogy benn a szakszervezetben és lakásainkban is napról-napra súlyos családi tragédiák játszódnak le jobb sorsra érdemes emberek részéről, akik részint politikai üldöztetések alanyai, részint exisztencia nélküli emberek. Épen tegnap járt nálam egy elcsapott járásbirósági irnok, akit fegyelmi eljárás alá vonták azért, mert annak idején a Buza-Barna-féle földreformjavaslatot népszerű-